A 2026. április 10-ei megemlékezés Rácz István plébános által bemutatott szentmisével vette kezdetét, amelyet az áldozatok lelki üdvéért ajánlottak fel. Ezt követően a rendezvényt Hudák Hanna, a Baross Gábor Alapiskola tanulója nyitotta meg egy megható szavalattal.

Csákvári Marian, Csata polgármestere beszédében köszöntötte a kényszerintézkedések túlélőit, akiket név szerint is szólított. Az eseményen tiszteletét tette: Molnár Csaba, Csabacsűd nagyközség polgármestere; Bánhidi László, Tokod nagyközség polgármestere; Kovács Péter, a Csemadok Lévai Járási Választmányának elnöke; Duba Ernő, a Szövetség járási titkára; Kakas Pál, a Szövetség képviselője; és Struhár Péter, a helyi Baross Gábor Alapiskola igazgatója.

Csákvári Marian hangsúlyozta a múlt ismeretének fontosságát:

„Az emlékezéssel tartozunk a szüleinknek és nagyszüleinknek, hogy ne fordulhasson elő még egyszer ilyesmi.”

Molnár Csaba, Csabacsűd polgármestere a történelmi tragédia mélységét idézte fel: „A lakosság még fel sem dolgozta a második világégés borzalmait, máris jött egy súlyos tragikus csapás a felvidéki magyarság számára. A kitelepítések embertelen folyamata. A szülőhelyükről az ősi földről elűzött magyar családok tízezreinek okozott ez a folyamat olyan fájó és begyógyíthatatlan sebeket, amelyet a múló 79 év múló ideje sem tudott begyógyítani. (…) Elsősorban a nagyobb falvakból és városokból telepítették ki a magyarokat, azok közül is leginkább a módosabb embereket, de a szegényebb sorsú parasztok közül is sokat vonatra tettek. A kitelepítések legfőbb célja a felvidéki magyar tömb megbontása volt. (…) Csabacsűdön 20-30 közé tehető azok száma, akik új életet kezdtek és váltak településünk dolgos, szorgalmas, megbecsült tagjaivá.”

Kovács Péter az emlékezés közösségépítő erejéről szólt:

„Az emlékezés összeköt bennünket elődeinkkel, és irányt mutat a jövő nemzedékeinek, hogy az igazságtalanságot felismerjük és egy emberségesebb jövőt és hazát építsünk.”

A kassai kormányprogram a magyar és német lakosságot kollektíven tette felelőssé az ország felosztásáért, a Beneš-dekrétumok pedig radikálisan korlátozták a magyarok jogait.

Antal Piroska, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke személyes érintettségéről vallott:

„1946. december 6-án indították az első vagontranszportot Csatáról, amelynek részese voltam, mint csecsemő.” Zárógondolataiban a jövőbe tekintett: „Tegyük a dolgunkat saját közösségeinkben, ápoljuk anyanyelvünket, hagyományainkat, iskoláinkat. A fiatal magyarság vigye tovább a fáklyát, ne térjenek le a jó útról, mert magyarnak lenni bármikor, bárhol a nagyvilágban büszkeség.”

Antal Piroska 2015-ös kutatásaiból megismerhettük azokat a településeket, ahová a csatai magyarokat deportálták és kitelepítették:

Csehországi helyszínek: Ústí nad Orlicí – Kerhartice, Nová Ves u Litomyšle, Ústí nad Orlicí – Žampach, Svitavy, Dvůr Požáry-Rakovník, Litovice, Dolní Sloupnice, Senomaty,  Běleč – Kladno, Lubná – Podbořany, Zhoř, Opatov, Všetaty, Lišany,  Žatec, Koclířov, Březnice, Tachlovice, Miskovice, Lišany, Hořetice, Ulovice

Magyarországi helyszínek: Mezőberény, Csabacsűd, Kosd, Villány, Békéscsaba, Bakonyszentiván, Pápa, Börzsöny, Esztergom, Szarvas, Sarkad, Vác, Márok, Kisbudmér, Pécsdevecser, Villánykövesd, Pécs, Ivánbattyán, Kiskőrös, Köröstarcsa, Mezőtúr, Öcsöd, Pápanyögér, Pusztaottlaka, Szederkény.

A megemlékezésen közreműködött szavalattal Csákvári Denis, valamint a lekéri Nefelejts és a csatai Rozmaring énekcsoport. A résztvevők közösen énekelték el a Magyarok világhimnuszát és a Magyar vagyok című dalt. A koszorúk elhelyezése után a megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult

The post Fájó múlt, közös emlékezet – Csatán tisztelegtek a deportáltak előtt appeared first on Reflex24.

Az intézmény jelenleg 105 tanuló számára biztosítja az alapfokú oktatást és nevelést, beiskolázási körzete pedig jelentősen túlmutat a község határain. A teljes szervezettségű intézménybe Csata mellett Bényről, Oroszkáról, Lekérről, Kőhídgyarmatról, Nánáról és Zselízről érkeznek diákok. Az intézmény a következő tanévre is megkezdte az előkészületeket: szeptemberben várhatóan tíz tanuló iratkozik be az első osztályba, akik számára az iskola egy négyalkalmas előkészítő programot biztosít.

„Ez a program lehetőséget ad arra, hogy a leendő iskolások és szüleik betekintést nyerjenek az oktató-nevelő munkánkba még a beiratkozás előtt. Szeretnénk, ha a gyerekek otthonosan mozognának nálunk, mire becsengetnek”

– fogalmazott Struhár Péter, az iskola igazgatója

Bár az iskola népszerűsége töretlen, a távolabbról érkezők szállítása komoly logisztikai kihívást jelent. Az igazgató hangsúlyozta, hogy folyamatosan pályáznak a Bethlen Gábor Alapkezelőnél és a Rákóczi Szövetségnél egy saját iskolabuszért, amely alapjaiban változtatná meg az intézmény lehetőségeit.

„Légvonalban több olyan Garamon túli település is van, mint Zalaba vagy Kisgyarmat, ahová nincs közvetlen járat. Az iskolabusz nemcsak a mi létszámunkat növelné, de közös érdekünk az óvodával is. Mivel Kisölveden megszűnt a magyar óvoda, az onnan érkező kisgyerekek bejutását is segítenünk kellene, akikért most a szülők kénytelenek autóba ülni”

– tette hozzá az intézményvezető.

Az iskola arculatát meghatározza a magyar identitástudat. Itt a népszokások nem csupán száraz tankönyvi adatok, hanem kézzel fogható élmények. Herencsár Rózsa Szilvia pedagógus vezetésével a gyerekek az év jeles napjait a helyi Csemadok közreműködésével élik át.

„Az eredeti célunk az volt, hogy a gyerekek ne csak halljanak a hagyományokról, hanem éljék is meg azokat. Ha átéli, énekli, látja a szokásainkat, beépül a lelkébe. Ősszel kukoricát morzsolunk, kukoricacsuhéból babát és virágot készítünk, Márton-napkor tollat fosztunk. A téli időszak nálunk a lucabúza elültetésével veszi kezdetét, miközben az idősebb generáció tagjai régi történetekkel és tapasztalatokkal gazdagítják a gyerekek tudását. Ez a folyamat a valódi közösségszervezés erejét mutatja meg. Az év elején közösen kiszebábut égetünk, hogy elűzzük a telet – ezt a hagyományt az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt lelkesen fogadják. A legkisebbekkel az élen, vidám énekszóval és kerepelők zajával kísérve vonulunk le a Garam partjára”

– fogalmazott a pedagógus.

A programok sora végtelen: az adventi készülődés természetes anyagokból, a húsvétváró foglalkozások és a májusfaállítás mind-mind a gyökerekhez való kapcsolódást segítik.

Március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából az iskola tanulói a helyi kultúrházban tartottak ünnepi műsort a helyi óvodásokkal közösen. A megemlékezés a hagyományokhoz híven koszorúzással zárult, méltó keretet adva a nemzettudat erősítésének.

Az intézmény idén ünnepli alapításának 70. évfordulóját, amelynek alkalmából május 23-án jubileumi rendezvényt szerveznek. Meghívást kaptak az iskola egykori diákjai és munkatársai is. A program ünnepi műsort, egy jubileumi emlékkönyv bemutatását, valamint állófogadást foglal magában, tisztelegve az iskola múltja és közössége előtt.

The post Nemzettudat és hagyományőrzés a csatai Baross Gábor Alapiskolában appeared first on Reflex24.

10 éves az ipolysági MARIA-BUS! Mikor indult az első járat, és mi volt az úti cél?

Marek: 2015. szeptember 15-én indult az első utunk a Magas-Tátrába, az ipolysági nyugdíjasokat rendelték meg tőlünk.

A MARIA-BUS név egyedi és beszédes. Van a név mögött személyes üzenet?

Anikó: A cég névadója az én édesanyám volt.

Marek: Sokat gondolkoztunk megnevezésen, amikor 2015-ben elkezdtük a működésünket, de a cégünk 2017-es megalapításakor választottuk a cégi nevünket. Anikó anyukája javasolta a MARIA-BUS-t.Hívők vagyunk, a Szűzanya után kapta a nevét. De az is igaz, hogy az én anyukám és Anikó anyukája is Mária.

A portfóliótok jelentős részét teszik ki a zarándoklatok. Melyik áll hozzátok a legközelebb?

Anikó: A szívünknek kedves helyek közül kiemelném Medjugorjét, ahová rendszeresen visszatérünk, és idén Rómában is három alkalommal voltunk, ami nagy öröm. Márianosztrára pedig minden hónap 13-án elzarándokolunk.

Marek: Az emberek már tudják, hogy megyünk, szinte várják a dátumot. Jeleznek, hányan lennének, és mi ennek függvényében indítunk kis- vagy nagybuszt.

Veronika: Én még mindenképp hozzátenném a máriavölgyi zarándoklatot, azt is nagyon szeretik, és rendszeresen érdeklődnek utána az utasaink.

Miben különbözik egy egyházi zarándoklat szervezése egy hagyományos turistautazásétól? Milyen extra szolgáltatásokat nyújtotok az út során?

Anikó: Elsősorban egy lelkiatyát kell megszólítani. Nem elég az autóbusz vezetése, a lelkivezetés is fontos. A lelkiatya megáldja az utat indulás előtt, biztosítjuk a szentmiséket és a közös imákat a helyszíneken és a buszon is. Sokan szeretnék, hogy a kegytárgyaikat is megáldják, ezért hazafelé úton ez is megtörténik.

Felmerülnek nyelvi akadályok a zarándoklatokon?

Anikó: Áthidaljuk a nyelvi akadályokat. Például a rózsafüzér félig szlovákul és félig magyarul mondjuk. Előfordult már, hogy velünk tartott egy indiai atya is, aki hindiül mondott el egy tizedet.

Marek: Tapasztalataink szerint minden résztevő lelkileg feltöltődik a zarándoklaton. Mindig kellemes lelki élménnyel érünk haza. És persze Veronika is sokat segít a nyelvek terén, ő felel a hirdetéseink kétnyelvűségéért is.

Veronika, társtulajdonosként és a cég mindennapi működéséért felelős vezetőként milyen területeket irányítasz, és mire kell a legjobban figyelned az utazások szervezésénél?

Veronika: A cégben én kezelem a marketinget, a design-t és a közösségi médiát, és mindezt hat nyelven. Az utazások szervezésében különösen a külföldi utaknál vagyok a háttérben: a szállodákkal tartom a kapcsolatot, megszervezem az összes részletet, és amikor csak lehetőségem van rá, én is velük utazom, segítek a szervezésben és idegenvezetést biztosítok a buszon, a helyszínen segítem az utasokat az eligazodásban, tanácsot adok, ha nehézségeik adódnak, és szükség esetén tolmácsolok is a nyelvi akadályok leküzdésében. A hirdetéseknél kiemelten fontos számomra a pontos, kétnyelvű kommunikáció. A szervezésnél arra figyelek, hogy minden utas megkapja, amit vár, és minden gördülékenyen menjen. Ezt igazán élvezem, szeretetből csinálom, és öröm látni, amikor minden tökéletesen sikerül és az utasok elégedettek.

A nyári utazások is nagyon népszerűek. Melyek a legkedveltebb nyári úticélok, és milyen az utasaitok összetétele?

Anikó: Nagyon hosszú ideig, kilenc éven keresztül mindig ugyanarra a horvátországi tengerparti helyre mentünk. Idén döntöttünk úgy, hogy változtatunk: volt horvátországi, erdélyi, magyarországi utak, például a Balatonhoz, medjugorje-i és olaszországi út is. Az egyik legnagyobb örömünk ebben a munkában, hogy rengeteg jó emberrel ismerkedhetünk meg.

Marek: Igen, az utazásaink során valódi közösség alakult ki. Vannak utasaink, akik szó szerint 10 éve rendszeresen, szinte minden kirándulásunkon velünk tartanak. Nagyon vegyes a társaság: vannak nyugdíjasok, dolgozók, és van, aki még a szabadságát is úgy intézi, hogy biztosan el tudjon jönni.

Bármilyen utazási vállalkozásban az emberi tényező, a sofőrök személyisége a legfontosabb. Mi a legfontosabb szempont a MARIA-BUS sofőrjeinek kiválasztásakor?

Marek: A szakmai felkészültségen túl elsősorban az a lényeg, hogy kommunikatív legyen, tudjon szépen, nyugodtan szólni az utasokhoz. És ami talán a legfontosabb: ne féljen elindulni, ne legyen akadály előtte.

Anikó: Sajnos a mai világban nagyon nehéz a megfelelő sofőr kiválasztása. Hányszor hallani, hogy tapasztalt sofőrök nem mernek Budapesten vezetni. Nekünk szükségünk van azokra a kollégákra, akik bátran vágnak neki a hosszabb, külföldi utaknak is.

Tudom, hogy rendszeresen vállaltok iskolai kirándulásokat is. Milyen kihívásai vannak a gyermekszállításnak? Más úgy vezetni, ha egy busznyi gyerek utazik veletek?

Anikó: A gyerekekkel az utazás mindig vidám! Az a legjobb az osztálykirándulásokban, hogy ahogy egyre több helyre járunk, egyre több gyermek ismer meg minket. Már messziről köszönnek, ölelést adnak – és ez az érzés megfizethetetlen. Néha tényleg úgy érezzük, mintha egy busznyi saját gyermekünk lenne. Természetesen mindig maximális felelősséggel vezetünk, de a gyerekekre különösen odafigyelünk, mert a szülők ránk néznek, amikor kikísérik őket: „vigyázz rájuk!” Fokozottan érezzük a felelősséget.

Marek: A gyerekek jókedvűek, felszabadultak, élvezik, hogy kiesnek az iskolából. Többnyire semmi gond nincs velük. Mivel minden kirándulás más, így mindig új impulzusokat kapunk tőlük.

Milyen tapasztalat nőként egy ekkora jármű volánja mögött ülni?

Anikó: Engem még az én édesanyám biztatott a jogosítvány megszerzésére. Az édesapám is buszsofőr volt, és én is buzdítottam a lányomat, Veronikát, hogy tanuljon meg buszt vezetni.  Az utasaink szoktak minket dicsérni, azt mondják, ha nő vezet, sokkal jobban tudnak aludni, mert mi női szívvel jobban vigyázunk rájuk.

Veronika: Van jogosítványom, és amikor csak lehetőségem van, szívesen vezetek. Igaz, hogy mostanában kevesebbet ülök a volán mögé, mert külföldön élek, de a buszvezetés élményét mindig élvezem – főleg a gyönyörű panoráma miatt.

Mi volt eddig a MARIA-BUS legnagyobb sikere, az a pillanat, amire a legbüszkébbek vagytok?

Anikó: A legfontosabb elismerés az, amikor hazaérünk Ipolyságra. Leparkolunk, és az emberek őszintén azt mondják, hogy „ez egy jó kirándulás volt”, és kapunk tőlük egy nagy ölelést. Ez minden fáradságot megér, ez a legnagyobb sikerünk.

Veronika: Számomra éppen ez adja a MARIA-BUS igazi különlegességét. Az én szüleim, Anikó és Marek állnak a vállalkozás mögött, és ők azok, akik szívvel-lélekkel fordulnak az utasok felé. Ezt a fajta őszinte kedvességet és figyelmességet ma már kevés helyen lehet megtalálni. Náluk minden út több egy egyszerű kirándulásnál, útközben baráti, szinte családias hangulat alakul ki. Úgy érzem, hogy ettől válik minden közös utazás olyan élménnyé, amire jó szívvel emlékeznek vissza az emberek.

Sajnos minden vállalkozásban vannak nehéz pillanatok, mélypontok. Mi volt a MARIA-BUS életében a legnehezebb időszak?

Anikó: Kétségkívül a koronavírus-időszak volt számunkra a legnehezebb. Ott álltak a buszaink a garázsban, mi pedig csak néztük őket, és nem tehettünk semmit. A közösség, amelyet évek alatt felépítettünk, egyszerre szétszakadt. Fájt, hogy nem indulhattunk útnak az embereinkkel, hiszen számunkra ők nem csak utasok, hanem egy nagy család részei. De túléltük, és tudtuk, hogy egyszer újra eljön az idő, amikor újra együtt lehetünk az utakon.

Marek: Most pedig a szerződéses járat megszűnése okozta a legnagyobb fájdalmat. Idén öt kiváló sofőrtől kellett elbúcsúznunk. Olyan emberektől, akik számítottak ránk, és akikre mi is mindig számíthattunk. A mai napig felhívnak, és azt mondják: „ha egyszer lesz lehetőség, visszajövünk.” Mindig összeszorul a szívem, amikor erre gondolok. Egy vállalkozás életében ez a legnehezebb, amikor nem a munka hiánya, hanem a jó emberek elvesztése fáj a legjobban.

Milyen terveitek vannak a MARIA-BUS jövőjére nézve? Mivel szeretnének bővíteni a kínálatotokat?

Anikó: A jövőben is azt szeretnénk adni az embereknek, amit eddig: élményeket, találkozásokat, lelki feltöltődést és sok-sok közös mosolyt. Megmaradnak a hagyományos útjaink – a januári kirándulás a tátrai jégtemplomhoz, a zakopanei és hévízi utazások, a gyermeknapon ismét útnak indulunk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, és természetesen idén is vár bennünket a Balaton, Horvátország, és Olaszország. Külön szívügyünk Medjugorje, ahová a fiatalokat szeretnénk még nagyobb számban elvinni, pontosabban a Mladifestre. A nagy álmunk pedig jövőre megvalósul: útnak indulunk Lourdes-ba – ez igazán különleges újdonság lesz! Krakkó pedig továbbra is kiemelt úti cél marad, hiszen ott II. János Pál pápa életének legfontosabb helyszíneit járjuk be.

A vezetés fokozott koncentrációt igényel, ami idővel nagyon fárasztó. Ti hogyan pihentek, mi az, ami teljesen kikapcsol benneteket egy hosszú út után?

Anikó: A legfontosabb számomra, hogy ha szeretjük a munkánkat, nem érezzük azt tehernek. Még a hosszú utak is feltöltenek, főleg, ha közben jókat beszélgetünk az utasokkal, és látjuk, hogy örömet szerzünk nekik. Egy zarándokút maga is inspiráló élmény lehet. Ha pedig pihenésre van szükségem, szeretek a természetben lenni: gombászni a közeli erdőkben, és hazatérve főzni és sütni a családomnak, barátaimnak. Nagy öröm számomra látni, ahogy élvezik a saját készítésű ételeimet és süteményeimet, számomra ez az egyik legteljesebb feltöltődés, amikor a szeretetemet a gasztronómia és a természet adta élmények révén tudom kifejezni. 

Marek: Nálam ez egészen másképp működik: engem a busz takarítása kapcsol ki. Autóbuszt mosni, takarítani élmény számomra. A rend és a tisztaság számomra a belső békét jelenti, és valahogy minden apró részlet, amit csillogóra varázsolok, megnyugtatja a lelkemet. Ez az egyszerű tevékenység tölt fel igazán energiával.  

Veronika: Engem a természet tölt fel a legjobban. Szinte minden növényt szeretek: dísznövényeket, haszonnövényeket, virágokat – mindegyikkel örömmel foglalkozom. A svájci Alpokban, 1700 méteren kialakított kis fóliám a saját kis világom, ahol paradicsomtól paprikáig minden szépen megterem. Amikor pedig hazajövök, az első dolgunk, hogy a szüleimmel elmegyünk gombászni. A közös erdei séták, a csend és a friss levegő, ez adja számomra a teljes kikapcsolódást.

The post Tízéves az ipolysági MARIA-BUS appeared first on Reflex24.

A kötet szerzőjével, Kálnoki Kis Attila újságíróval és szerkesztőjével, Gazdag József író-újságíróval Kovács Péter, a Csemadok Lévai Területi Választmányának elnöke beszélgetett.

Az Animus Kiadó gondozásában 2025-ben kiadott keménytáblás könyv Szoboszlai Dominik édesapjának, Szoboszlai Zsoltnak a visszaemlékezéseit dolgozza fel.

A mű életrajzi ihletésű sportirodalom. A szerző, Kálnoki Kis Attila szerint a könyv megírásának motivációja Dominik karrierjének fordulópontja volt. Szoboszlai Zsolt érezte, hogy elérkezett az idő, hogy teljesen átadja az irányítást fiának. Ez a „visszalépés” tette szükségessé, hogy a közös évek és a felépített sikertörténet lezáruljon és összefoglalásra kerüljön a kötet lapjain.

Gazdag József kiemelte a történet ívét:

„A fejlődéstörténetben a kulisszák mögé tekintve, végig követhetjük, hogy egy székesfehérvári panellakásból indulva hogyan lesz valakiből világsztár. Puskás Ferenc óta nem volt olyan globális világmárkája a magyar futballnak, mint most Szoboszlai.”

A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy vajon mennyi tehetséges gyermek kallódik el a figyelem hiánya miatt. Szoboszlai Dominik élete tele volt lemondásokkal. Szoboszlai Zsolt alapelve az volt, hogy a karrier érdekében áldozatot kell hozni, így Dominiknek le kellett mondania minden kockázatos szabadidős tevékenységről (pl. síelés, biciklizés). Kálnoki Kis Attila ezt a hozzáállást a Polgár-lányok módszerével állította párhuzamba, rávilágítva, hogy a gyermeki agy és mozgáskultúra óriási terhelést is elbír, ha a napi 5–8 órás fókusz a szeretett tevékenységre irányul.

Gazdag József megerősítette Szoboszlai Zsolt alapelvét, miszerint munka nélkül nincs siker:

„Nincs titok, rengeteg munka van. Még az ösztönös tehetség is csak egy kezdő csomag. Nem lesz belőled mesterember semmilyen szakmában, ha kispórolod az inaséveket.”

Az est során szó esett a „tízezer óra” elméletéről is. Gazdag József idézte Szoboszlai Zsolt gondolatát:

„Ha megfelelő alapképességeid vannak, és 5-18 éves korod között tízezer órát foglalkozol vele, akkor annak a tevékenységnek a mestere leszel. Domi beletette a tízezer órát.”

A beszélgetés kitért számos neves magyar sportolóra (Kozma István, Puskás Ferenc, Gera Zoltán stb.), de a hangsúly átterelődött a magyar futball rendszerszintű problémáira is. Választ keresve arra, hogy miért nem működik a rendszer, szó esett a politika és a futball összefonódásának pozitív és negatív vetületeiről, valamint arról, mi szükséges a modern futballban ahhoz, hogy valaki egy hiteles és hosszú távon sikeres szakvezető lehessen.

A rendezvény a Csemadok Ipolysági Alapszervezetének sikeres szervezésében valósult meg. A november 6-i tisztújítást követően Kapusník Csaba lett az új elnök, aki a szervezet felélénkítését tűzte ki céljául. Ennek az új lendületnek a jele, hogy a tisztújítás óta rövid időn belül nemcsak egy novemberi adventi kézműves délutánt, hanem a nagyszabású Szoboszlai-sztori könyvbemutatót is sikerült megszervezniük.

The post A Szoboszlai-sztori Ipolyságon appeared first on Reflex24.

A rendezvény bevezetőjében Pleva Bea, az ipolysági Városi Könyvtár igazgatónője hangsúlyozta, hogy a kötet nem csupán történelmi emléket őriz, hanem tisztelettel adózik annak a zsidó közösségnek, amely meghatározó szerepet játszott Ipolyság fejlődésében és életében. A szerző beszélgetőpartnere az ipolysági születésű Hunčík Péter pszichiáter, író volt, aki büszkén viseli az Ipolyság díszpolgára címet.

Hunčík Péter kérdésére válaszolva Kapusta Krisztina beszélt a kutatás motivációjáról. Mint elmondta, a véletlen indította el az úton: egy találkozás Goldmann Márta egyetemi tanárral, aki felajánlotta, hogy tanuljon közösségszervezést az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen (OR–ZSE). A fordulópontot Balogh István, a judaisztika tanszék vezetőjének, zsidó temetők motívumkincséről tartott előadása jelentette:

„Arra döbbentem rá, hogy az előadásban látott szimbólumokat már láttam mindkét ipolysági zsidó temetőben, ezért az előadás után kilátogattam a sírkertekbe, hogy most már „értő szemmel” is megvizsgáljam a motívumokat, sírfeliratokat. Egy minimális héber tudással le tudtam olvasni pár adatot, de nem ismertem a sírok mögötti emberi sorsokat”

– fogalmazott Kapusta Krisztina

Összehasonlítva a két ipolysági zsidó temetőt más temetőkkel, a szerző megállapította, hogy a helyi sírkertek szimbólumvilága meglehetősen szegényes. Mindössze négy szimbólum fordul elő, amelyek közül kettő – az áldást osztó kezek, valamint a kancsó és a tál – papi származásra utalnak. Megjelenik még a fűzfa és a Dávid-csillag, utóbbi csak az első világháború után.

A kutatás során meglepetések is érték az írót. Kezdetben sokkal régebbinek gondolta az ortodox temetőt, hiszen a hitközség már 1876-ban megalakult. A kutatáshoz elengedhetetlen volt a héber dátumok átkonvertálása a polgári időszámításra.

„Ebben az internet uralta világban ez már nem okoz nehézséget, hiszen több segédletet is találni a világhálón. Elég beírni a héber dátumot, azonnal megkapjuk a polgári időszámításnak megfelelőt. A dátumokat vizsgálva az derült ki, hogy a temető legrégibb síremlékét egy 1910 -es sírhely fölé állították”

– mondta Kapusta Krisztina.

A kutatás sürgősségét a temetőkre ható időjárási viszonyok is indokolják: a sírkövek és maga a temető állapota is rohamosan romlik. Az egyre erősebb szelek ledöntik a fekete gránit obeliszkeket, melyek lassan a földbe süllyednek. A vörös mészkő síremlékek fokozatosan erodálódnak, a vésetek évről évre nehezebben olvashatók. A könyv célja, hogy ne engedje az emlékezetvesztést és mivel a sírkertek még nem voltak tudományosan feldolgozva, komoly értéket képvisel az adatok rögzítése, nem csak a jelenben, hanem a jövő számára is.

A könyv kiadását a SIK Polgári Társulás támogatta, a rendezvényt pedig számos prominens személy, köztük Dr. Láng Tamás egyetemi docens, a lévai levéltár és múzeum, a tatai múzeum munkatársai, valamint az OR– ZSE hallgatói is megtisztelték jelenlétükkel.

A könyv címe, a „Csend van…” a kutatás szellemi magját rejti: a szerző a budapesti Kozma utcai temető egyik sírkövén olvasta a mondatot és mélyen megérintette, hiszen pontosan ez az érzés kerítette hatalmába, amikor az ipolysági ortodox zsidó temető néma sírkövei között sétált. Ez a csend kifejezi az eltűnt közösséget, amelynek leszármazottai már nem járnak vissza, hogy kavicsot tegyenek elődjeik sírjára. Csend van, mert a héber vésetek csak az őket értőnek mesélnek. Pedig az Ipolyságon nyugvó 101 elhunyt között olyan nevek szerepelnek, mint Polgár Ignác, Berczeller József, Berczeller Lajosné Fischer Ilona, Eichner Jakab, Ganzel Ármin, Liling Simon, Somló (Schwartz) Béla, Kulka László, Weisz Antal rabbi, Dekner Mihály, Schmidl Manó, akik egykor szerves részét képezték a város lüktető mindennapjainak, formálták Ipolyság arculatát, és szerepük volt a közösség fejlődésében. A temető csendje ma már az ő emléküket őrzi.

„Az ipolysági polgárokat pedig emlékezteti arra, hogy városunkban néhány évtizeddel ezelőtt élt egy tehetséges, tehetős, lokálpatrióta csoport. A sági ortodox zsidókról van szó. Nagy részüket megölték, és akiket megkíméltek a Soá borzalmai, azok mind egy szálig eltűntek a városból. Emlékezzünk rájuk. Hiányzanak”

– olvasható Hunčík Péter gondolata a könyv hátoldalán.

The post Nevek, melyek nem merülnek feledésbe: bemutatták az ipolysági ortodox zsidó temetőt feltáró kötetet appeared first on Reflex24.

A tárlatot Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és a Simonyi Lajos Galéria vezetője nyitotta meg, aki nyitóbeszédében arra a kérdésre is választ adott, miért nevezték ezt az időszakot „boldog békeidőknek”.

„Egyszerű a válasz: teljesen szokatlan dolog volt, hogy a kiegyezéstől az első világháborúig fél évszázadon át béke volt. Ebben az időszakban zajlott az építkezés, a fejlődés, a kulturális fellendülés, kialakult gyakorlatilag a polgári Magyarország.”

Pálinkás Tibor kiemelte, hogy az 1867-es kiegyezést követő fellendülésért küzdöttek őseink 1848–49-ben, éppen ezért a kiállítás is egy olyan vitrinnel indult, amely a szabadságharcra emlékeztető tárgyakat és képeket mutatott be.

A „boldog békeidőket” és a gazdasági, kulturális fejlődést jól szemlélteti az a rengeteg beruházás, amely a millenniumi ünnepségekre való felkészülés lázában zajlott.

Ipolyságon ekkor épült fel a kórház a Homokon, és kiemelten fontos volt a vasút kiépülése is. 1886 és 1909 között a város minden irányba rákapcsolódott a vasúti közlekedésre Vác, Drégelypalánk, Zólyom és Párkány felé. Felépült a vármegyeháza törvényszéki szárnya, melynek átadásán maga Ferenc József császár is részt vett, akinek aláírását, sőt, az eseményt megörökítő Kissimonyi festményt is megtekinthették a látogatók.

Az oktatás és az intézményrendszer is jelentős fejlődésen ment keresztül Ipolyságon: 1872-ben felépült a polgári leányiskola, 1898-ban a Honti Múzeum, 1913-ban pedig megnyílt a gimnázium.

Ugyanebben az időszakban épültek fel a főtér emeletes házai, a Pénzügyi Palota, de ekkor épült az akkori városháza, amely ma a Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola épülete, a Takarékpénztár épülete, és megtörtént az evangélikusok és reformátusok közös templomának felépítése, valamint a Kálvária megépülése is. A modernizációt a gázvilágítás bevezetése és a vállalkozók számának megsokszorozódása fémjelezte, amelyhez köthető tárgyakat szintén megtekinthettek a látogatók.

A millenniumi fellelkesülés és a „boldog békeidők” fejlődése után azonban az ország és Ipolyság is tragikus mélységekbe zuhant az első világháború borzalmaival, a gazdasági visszaeséssel, az azt követő káosszal és az országosztással.

A gyűjtő, Tóth György legbüszkébb darabjai közé tartozik egy 1919-ből származó ipolynyéki kaszinó jegyzőkönyve, amely már a békeidő végét jelzi. A tárlat gazdagságát fotók, festmények, levelek, bajonettek, teljesítményjelvények, rohamjelvények, iskolai szerek, olvasónapló, tolltartó, és a fronton katonák által készített borotvatartók gyarapították.

Tóth György elmondta, hogy a kiállítás nem csupán ipolysági, hanem a környező és szélesebb területekhez köthető tárgyakat is bemutat, amelyek lengyelországi, prágai és budapesti aukciókról kerültek haza.

A kiállítást a helyi iskolák, magánszemélyek, valamint Magyarországról és a környékről érkezők is nagy számban megtekintették. A tárlat méltó emléket állított annak a fél évszázadnak, amely lerakta a modern polgári Ipolyság alapjait.

The post Boldog békeidők – A tárlat, amely méltó emléket állít annak a fél évszázadnak, amely lerakta a modern Ipolyság alapjait appeared first on Reflex24.

Az ipolysági előadók 2022-ben csatlakoztak Juhász Gábor lékéri helytörténész kezdeményezéséhez. Azóta rendszeres résztvevői és idén házigazdái is voltak ennek a családi hangulatú eseménynek.  A vándorkonferencia minden évben más helyszínen kerül megrendezésre, idén a Pongrácz Lajos Közösségi Házra esett a választás.                                                                                                      

A konferenciát a szervező Dudich Ferenc Polgári Társulást képviselve a társulás elnöke, Juhász Gábor vezette fel. Nyitóbeszédében megköszönte a rendszeres résztvevőknek, hogy évről-évre gazdag és szerteágazó előadásaikkal hozzájárulnak a térség történelmi örökségének megőrzéséhez.                                                                                                                

A szakmai programot Baka Anita (Ipolyvisk) prezentációja indította, aki az alsószemerédi apácazárda történetét elevenítette fel. Előadásában kiemelt figyelmet kapott Stainlein-Saalenstein Leontina grófnő, akit a helyiek „a Jóság Angyalának” neveztek. Beszélt az apácazárda lakóinak emberfeletti munkájáról és sokszor mostoha sorsukról.          

Novák Margaréta (Garamújfalu) a helyi oktatás és a családi hagyományok megtartó erejére hívta fel a figyelmet a Hulják tanító dinasztián keresztül. Meghatóan beszélt felmenői, dédapja és nagyapja életútjáról. A generációkon átívelő elkötelezettség eredménye, hogy a családból napjainkig 35 pedagógus került ki.                                                                     

Kicsindi Enikő (Nagysalló) a Zsorna családhoz köthető nagysallói gyógyszertár kezdeteiről, gyűjtötte össze az elérhető forrásokat, majd azokat feldolgozva mutatta be a családtagok tragédiákkal sújtott életútjait.                                                                                                    

A helytörténészek találkozója a nyelvi határokat is átlépte: Milan Ukrop (Deménd) Demandice – kurálna obec című előadásában, szlovák nyelven ismertette a település gazdag történelmi múltját. A nemesi családok sokaságát felvonultató előadást számos fotó egészítette ki, és több családfát is megismerhetett a hallgatóság.                                                                        

Müller Péter (Léva) Köveskuti Jenő életét és munkásságát ismertette, aki 1906-tól volt igazgatója a lévai tanítóképzőnek, megalapította a Lévai Szabadoktatási Egyesületet és a Reviczky Társaságot. A kutató részletesen ecsetelte Köveskuti hányattatott sorsát és kiemelte munkássága pozitív hatását Léva közösségének szellemi és kulturális fejlődésére.                   

A konferencia lehetőséget adott a helytörténészek legújabb publikációinak bemutatására, több könyvbemutatóval egybekötött előadás is elhangzott. Wurczer Péter, Barsbaracska polgármestere a Kelecsényi család életét dolgozta fel, melyben kitért a nemesi család Baracskát gazdagító tevékenységeire és a közösségben betöltött szerepükre.                                 

Luky János (Barsendréd) 30 év munkáját összegezte fotókkal gazdagon illusztrált könyvében, melyben sorra vette az egykor Barsendréden élő nemes és neves családokat. A kutató számos leszármazottal vette fel a kapcsolatot, akikkel azóta is jó viszonyt ápol.                          

A nyolcadik alkalom biztosan nem az utolsó, hiszen a konferencia utáni kötetlen beszélgetés egyik fő témája a IX. Helytörténészek Találkozójának helyszíne és időpontja volt. Az áldozatos kutatók ismét bizonyították, hogy van igény az Alsó-Garam és Ipoly menti települések múltjának feltárására és a történelmi örökségek ápolására. A szervezőkön és a lelkes előadókon nem múlik! A múlt feltárása rendületlenül zajlik és a helytörténészek szorgos munkájának köszönhetően tovább gazdagodik a térség történelmi tablója.                                                                                                                

The post Együtt a múlt őrzői: Nagysikerű volt a VIII. Helytörténészek találkozója Ipolyságon appeared first on Reflex24.

Az első kórház a Homok városrészben épült 1875-ben. Az intézmény kezdetleges volt, nem tudta betölteni a neki szánt szerepét. Ezért a Millenniumi ünnepségek idején Kovács Sebestény Endre főorvos gyűjtést szervezett egy új kórház felépítésére. Az új, kétpavilonos kórház 1900. szeptember 27-i megnyitása a századforduló legfontosabb eseménye volt a város életében. Az épület már rendelkezett fürdőszobákkal, vízvezetékkel és gázvilágítással is. Kovács Sebestény Endre vezette az intézményt, és életét áldozta a kórházért:

az I. világháború sebesült katonáitól kapott fertőzésben halt meg 1915. október 5-én.

Most a Honti Lapok egyes tudósításaival emlékezünk az ipolysági kórházalapítóra, Kovács Sebestyén Endrére.

1899. január 26-án megjelenő Honti Lapokban olvasható: A főorvos kitüntetése.

A belügyi m. kir.  miniszter Kovács Sebestény Endre drt vármegyénk jeles főorvosát az országot közegészségügyi tanács kinevezte. Ez a miniszteri kinevezés Kovács Sebestyén Endre drra nézve mindenesetre szép kitüntetést jelent.

1899. március 2-án megjelenő Honti Lapokban olvasható: Kórházunk nyilvánossága.

A belügyi m. kir. miniszter kórházunkat, mely eddig magánjelleggel birt nyilvánossági jelleggel ruházta fel.

Az alábbi cikkek egy olyan időszakban születtek, amikor nemcsak Ipolyságot, hanem a környékbeli településeket is súlyos influenzajárvány, valamint vörheny, kanyaró, roncsolótoroklob és bárányhimlő sújtotta. A Honti Lapok hasábjain a Közigazgatási Bizottság szerdai ülésén elhangzott Kovács Sebestyén Endre által szerkesztett emlékirat részletei olvashatók.

1903. december 5-én megjelenő Honti Lapokban olvasható: Egy havi közigazgatás

Kovács-Sebestény Endre dr. főorvos bemutatja azon emlékiratot, melyet a bizottság utasítása folytán szerkesztett – és amely nagy fontosságu eszmét legközelebb bővebben fogjuk méltatni. –  Az emlékirat azon okból indul ki, melyek megakadályozzák azt, hogy a hatóságok egyes járványok idején kellő erélyes intézkedéseket tehessenek a járvány elfojtására, vagy tovább terjedésének megakadályozására. A legnagyobb nehézségbe ütközik éppen annak a rendszabálynak foganatosítása, mely létalapja a többi összes óvintézkedéseknek: a betegeket az egészségesektől elkülöníteni. Mert falun a legtöbb helyt ugy van, hogy egy szobája van a családnak s van négy, öt gyerek, vagy egy szobában 2 család lakik hat-hét gyerekkel. Mit csináljon ily esetben a hatóság, ha valamelyik gyerek megbetegszik? Hová tegye a beteg gyermeket? Erre a célra volna hivatva a mozgó járványkórház. Ez a kórház nem egyéb, mint egy tengelyeken és kerekeken nyugvó, kettős, jól elszigetelő anyaggal kitöltött falu, körülbelül 6 méter hosszu és 3 méter széles kupé alaku kocsi, olyan forma, de tetszetősebb, mint a vándor komédiások kocsijai. Ezen kocsik füthetők s könnyen hordozhatók a kívül a falun állíthatók fel. Egy ilyen kórházi trén a szükséghez képest több kocsiból állana s a kocsik különböző berendezéssel volnának ellátva. Volna bennök betegszoba, konyha, élés- és fáskamra, ápolónői szoba, hullaház stb. 

Az emlékirat alapos és meggyőző érvekkel tárgyalja a kórházak hasznos voltát s arra kéri a belügyminisztert, tegyen kísérletet ily kórház felállításával s a kisérletezés helyéül Hontvármegyét jelölje ki.

A bizottság tagjai osztatlan figyelemmel hallgatták a szép előadást s Kudora János köszönetét fejezte ki a főorvosnak az emlékirat megszerkesztéséért.

1903. december 12-én megjelenő Honti Lapokban olvasható: MOZGÓ KÓRHÁZAK.

A Honti Lapok mult számában már megemlékeztünk arról az emlékiratról, melyet Kovács Sebestény Endre dr. főorvos szerkesztett a közigazgatási bizottság megbízásából a mozgó kórházakról. Most bővebben kivánjuk ismertetni az emlékiratot, mert hiszen alig történhetnék a közigazgatásban fontosabb reform, mint az ilyen, mely mindnyájunknak rémét, a járványokat lesz hivatva a legkisebb veszélyüvé tenni.

 Az emlékirat azon óvintézkedések ismertetésével és kritikájával kezdődik, melyeket a hatóságok tenni szoktak:

1. „A betegeket az egészségesektől lehetőleg elkülöniteni.“ Ez az óvintézkedés csak kivételesen foganatosítható, mert falun a legtöbb helyt ugy van, hogy egy szobája  van a családnak, s van négy-öt gyerek, vagy egy szobában 2 család lakik, hat-hét gyerekkel.  Mi csináljon azon esetben a hatóság, ha egy gyermek ezek közül vörhenybe esik, hova tegye a beteget, hova tegye az egészségeseket? hogy óvja meg az egészségeseket a fertőzéstől? Mivel a beteget elhelyezni nem tudja, az egészségeseket pedig ingyen senki sem fogadja be, de talán még pénzért sem, erre a halóságnak pénze sincs, de ha volna mibe kerülne ez? tehát kénytelen együtt hagyni őket, sorsukra bizni, és elképzelhető, hogy az igy együvé csukott gyereksereg mennyit fertőz a betegség és hámlás ideje alatt.
2. „A beteg-látogatásokat büntetés terhe alatt eltiltani.“
3. „A betegek látogatásának megakadályozására fizetett utcai biztosokat tartani.” – A közép nem hisz a fertőzésben, és a betegek látogatása és a gyógyító módok ajánlása már természetében van. – Az utcai biztos abban nem képes megakadályozni, mert ki vállalkozik az utcai biztosságra? Bakterek, elnyomorodott szegény aggok és naplopók. – Ezeknek se tekintélyük megakadályozni, sem bátorságuk a látogatókat feljelenteni, mert ez a megbizatás csak kis időre szól, míg az itt szerzett ellenségek lehetetlenné tennék neki a faluban maradást és igy a betegek látogatása, és ily módon a ragály elhurcolása napirenden van.
4. „A betegek környezetét a szomszédsággali érintkezéstől eltiltani.“ Ha a betegség néhány óráig vagy napig tartana, még talán kivihető volna, de hetekig tartó fertőzésnél az elképzelhetetlen, hisz a szegény embernek kenyeret kell keresni, ha nem mehet, ugy nincs sem neki, sem a betegnek betevő falatja.
5. „A házra vörös lapot „itt ragályos beteg van” felirással ragasztani.“ Ez az óvintézkedés eredményes az intelligens közönségnél, de falun sok esetben csak arra jó, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy itthon vannak, és betérjenek a kór ragadós voltát tagadni.
6. „A halottakat lehető gyorsan eltemetni.“
7. „A halott látogatásokat megakadályozni.“ A halottakat ha lehető gyorsan eltemetik is, mégis a legjobb esetben egy napot vesz igénybe, hisz a temetési költséget előteremteni, a koporsót beszerezni, érte esetleg városba menni, sok időbe kerül. – A halott látogatásokat pedig még kevésbé lehet, mint a beteg látogatásokat, hisz ilyenkor vigasztaló szót mondani vallásos és emberbaráti kötelességüknek tartják.
8. „A temetésről a közönséget kizárni.” De a testvérek és ezek családjai alig zárhatók ki, hisz ezek a családhoz számittatnak.
9. „A halotti torokat szigoru büntetés terhe alatt betiltani.” Még ha ez sikerülne is, nem sikerül bizonyos népszokásokat megakadályozni, milyen például a bucsu-kalács. – Szokás az, ha egy kis leány meghal, a kis leány barátnőinek, ha egy kis fiú hal el, a fiú pajtásainak a halott nevében ugynevezett bucsu-kalácsot adnak. – Ez a halottas háznál készül, ott süttetik, és az ilyen bucsu-kalácsoknak sok nézője van, minél módosabb ember gyerekre hal meg, annál több és szebb a kalács. – Ezeket a kalácsokat azután elviszik az itt maradt kis pajtásoknak, s viszik vele a fertőző csirákat is.
10.  „A faluban ezen tilalmakat a járvány megszüntéig naponta kidobolni.”
11. „A lelkészség felkérni, hogy a szószékről a népet a betegség veszedelmes voltáról kitanitsák és az óvszabályok megtartására figyelmeztessék.”

Az összes óvintézkedések, melyeket el szoktunk rendelni, teljesen elégtelenek akkor, ha a betegeket nem tudjuk elkülöniteni mindaddig, mig feltétlenül megszünik a betegség és járvánnyá nem fejlődhetik, ha a betegülés első eseteit teljesen izolálni képesek vagyunk.

Mozgó kórházakat kell tehát létesiteni, olyant, a mely könnyen és gyorsan szállitható, felállitható, és a ragályozás első eseteinek befogadására az első napon már ott a helyszinen legyen. – Erre nézve legalkalmasabb egy tengelyeken és kerekeken nyugvó dupla jó elszigetelő, vagyis rossz hővezető anyaggal kitöltött falu, mondjuk 6 méter hosszu, 3 méter széles kupé alakú kocsi, melynek külseje tetszetős, belseje fehér olajfestékkel bevont mosható, olyan forma, de diszesebb és bizalomkeltőbb, mint a vándor cirkusz társulatok kocsijai, melyek mint a gyakorlat mutatja, teljesen alkalmasak a bent lakásra, hisz egy ilyen vándortársulat bent tölti az egész életét a bölcsőtől a sirig. – Ezen kocsik egy megfelelő kályhával jól füthetők, a falu kívül állithatók fel, lehetőleg az északi szelektől védve. A kocsi berendezése lehető praktikus legyen; – mondjuk elfér egyben 6– 8, 1½ méteres ágy, és így 6−8 beteg befogadására alkalmas, Egy másik hasonló kocsi, ez is vörös kereszttel ellátva, mely magán hordja az egészségügy bizalom gerjesztő jelvényét, mely állna egy konyha, kis éléskamra, fürdőszoba, és esetleg egy ápolónő szobájából, s egy kis fülkével a gyógyszerek részére. A harmadik kocsi három rekeszre volna osztva, egy rekesz a fa, szén, és egyéb a kocsikhoz szükséges eszközök számára, a második rekesz egy kis fülke a traint kiséről férfi szolga számára, és a harmadik helyiség egy kis hullaház lenne, hová az elhalt gyermeket lehetne a temetésig elhelyezni. – Mert a halottat a szülők haza nem vihetnék a fertőzés végett, a temetőbeli hullaházban nem helyezhető azért, mert azok rendszerinti disztelen épületek, melyeken még ablak sincs, és a szülők kegyeletét mélyen sértené, ha gyermekük holt teste ide vitetnék. – A kocsi felszereléséhez tartozék nehány koporsó, hogy a halott, mihelyt lehet eltemethető legyen, és ne kelljen várni a koporsó elkészitésére, vagy hozatalára. – A temetést a lelkész innét végezné. – Ez volna egy járvány kórház, kiegészitve egy fertőtlenitő kocsival. Ha egy betegek részére való kocsi nem volna elég, lehetne 2 ilyen kocsit oda állitai s akkor volna egy kórház 16 betegre, konyha, fürdőszoba, fertőtlenitő géppel ellátva s egy ilyen járvány kórház személyzete 2-3 jól kitanitott ápolónőből, és egy férfi kisérőből.

            Az ilyen mozgó kórház a vörheny, hónapos himló, difteritis, esetleg cholera esetén lenne igénybe véve, ámbár a roncsoló toroklobnál, ha megtartja mostani enyhe jellegét, meg lehetne elégedni a védő oltással, a kanyaró pedig ártalmatlan voltánál fogva tenné fölöslegessé. Cholera esetén a kis 1½ méteres ágyakat ki lehete cserélni nagyobbakkal.

Ami ezen terv pénzügyi részét illeti, az nem rugna elviselhetetlen nagy összegre, mert a próba, illetve kisérleti kocsik kivételével, mely a belügyi kormányzatot terhelné, ezen intézmény beválása esetén az előállitási költség az 1898. évi XXL. t.-c. a. 3. § pontja értelmében fele részben az országos betegápolási alapot, az ugyanezen törvény 8. § C pontja értelmében fele részben a községeket terhelné.

Egy ily fentemlített kocsinak teljes felszerelése körülbelül 2400 koronába kerülne, tehát egy teljes felszerelés mintegy 8000 koronába. Ezen felszerelések beszerzése járásonként történnék ugy, hogy minden járásnak volna két ily mozgó kórháza.

Hogy ezen mozgó kórház a heveny fertőző betegségek terjedésének meggátlására szolgál az kétségtelen, mert az első esetek elkülönitése által a fertőzés lehetetlenné teszi, s az egyedüli fegyver melylyel eredményesen küzdeni lehet. –Az intézmény állandó bár mozgó, mindég oda szállitható, ahol arra szükség van, s a törvényben megnevezett ugyanezen célt szolgáló fertőtlenitő intézettől abban különbözik, hogy mig ezen mozgó kórházzal a járvány elfojtása, vagyis a kór csirák terjedésének meggátlása terveztetik, addig a fertőtlenitő intézet a már elterjedt és tárgyakhoz és ruha nemüekhez tapadt kórcsirok elpusztitására és megsemmisitésére szolgál. – A két intézmény eredményessége közötti különbség szembetűnő.

1910. június 25-én megjelenő Honti Lapokban olvasható: A HÉTRŐL.

Június 24. – Az Orvosszövetség közgyűlése. E hó 17 én tartotta meg a Hontmegyei Orvosszövetség évi rendes közgyűlését Kovács S. Endre dr. szövetségi elnök vezetése mellett.  

A fontos tárgysorra való tekintettel majdnem valamennyi vidéki orvos megjelent a gyűlésen.

Hámos Aladár dr. titkár jelentésében első sorban az elnököt üdvözölte ujabbi királyi kitüntetése alkalmából a szövetség nevében, a melynek most volt csak a kitüntetés óta alkalma, hogy testületileg gratuláljon.

Azután áttért a titkár a gyűlés legfontosabb tárgyára, a betegpénztár ügy referálására, a melyhez majdnem az összes jelenvoltak hozzászóltak. Beható eszmecsere, után a gyűlés a következő határozatot hozta:

1. A pénztárral csak a szövetség tárgyalhat és nem külön-külön az egyes orvosok.
2. A szövetségi tagok egyenkint beadják az elnökséghez fix fizetésre való igényeiket, a melynek alapján a szövetség felveszi a tárgyalásokat a pénztárral.
3. A szövetség eltiltja tagjait a pénztár szolgálati pragmatikájának elfogadásától valamint megtiltja tagjainak az uj pénztári orvosi egyesületbe való belépést.
4. Pénztári orvosi fegyelmi ügyekben ragaszkodik ahhoz, hogy a fegyelmi választmány elnöke a szövetség elnöke legyen.

A közgyűlés második fontos tárgya az élelmezési és járványtörvény tervezet feletti vita lett volna, de ezt a közgyűlés a tárgy fontosságára való tekintettel egy legközelebb tartandó rendkívüli közgyűlésre tartotta fenn.

Azután Sáska Dezső dr. felemlítette, hogy egy fővárosi lapban meghurcolták és orvosi müködését helytelen és szándékosan elferditett világitásba helyezték. Ő terjedelmes jelentést tett a vármegye alispánjához és fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen.

A közgyűlés helveslőleg vette tudomásul. Sáska Dezső dr. abbeli ténykedését, hogy nem kezdett hirlapi polemiát hanem mindjárt felettes hatóságához fordult.

A pénztári jelentést a szövetségi pénztárnok Rajner Géza dr. terjesztette elő a közgyűlés azt jóváhagyólag tudomásul vette, és neki, valamint a titkárnak buzgó működésükért köszönetet szavazott.

A gyülés után közös ebédhez ültek az orvosok a Pannóniában. Ahol kedélyes hangulatban a késő délutáni órákig voltak együtt.

The post Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, a 110 éve elhunyt dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk appeared first on Reflex24.

Október 11-én, már a kora reggeli órákban megindultak Ipolyság felé a környékbeli települések lakói – Nagyoroszi, Drégelypalánk, Ipolyhont –, hogy együtt ünnepeljék a felszabadulást.                                                                                                                                     A határnál a váci kerékpáros zászlóalj várakozott, míg déli 12 órakor megtörtént a hivatalos átadás. Vitéz Szombathy Pál alezredes, a váci Damjanich János 1. honvéd kerékpáros zászlóalj parancsnoka lépett oda a cseh oldalon szolgálatot teljesítő tiszthez, aki hivatalosan átadta a határvonalat, majd gépkocsijával távozott. Ezzel kezdetét vette a magyar honvédek bevonulása Ipolyságra.

Az Ipolyság körüli falvak lakossága is nagy számban megjelent, hogy a magyar csapatok bevonulásán részt vehessen. A tesmagiak abban a hitben, hogy a honvédek nem állnak meg a város határában, a falu elején még díszkaput is állítottak.

Az újságírók gépkocsijáról nemzeti színű kokárdákat szórtak a tömegbe, amelyet boldogan tűztek ki férfiak és nők egyaránt. Az ünneplés hangját visszhangozták a kiáltások:

„Vissza, vissza, mindent vissza! Pozsonyt vissza, Kassát vissza!”

A kerékpáros zászlóalj Ipolyság főterére érkezett, amelyet korábban Masaryk-térnek neveztek. A város bejáratánál hatalmas diadalkapu állt, amelyet az ipolysági asszonyok fenyőgallyakkal és piros-fehér élő virágokkal díszítettek.

A lelkesedés tetőfokára hágott, amikor fél kettőkor megjelent vitéz Paduschitzky Alfréd ezredes, a budapesti Mária Terézia honvéd gyalogezred parancsnoka, hogy hivatalosan átvegye a várost.

A gyalogezred élén a budapesti honvédzenekar haladt, Figedy Sándor karnagy vezetésével. A zenekar katonanótákat játszott, majd felhangzott a magyar Hiszekegy és a Himnusz, amelyet több mint 15 ezer ember sírva énekelt. A Himnusz után a tömeg ujjongva tört ki:

„Éljen a hadsereg! Éljen Horthy Miklós! Vissza, vissza, mindent vissza!”

A városháza zászlódíszes erkélyén dr. Salkovszky Jenő, a volt cseh tartománygyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Tanács nevében köszöntötte a honvédeket.

Borovens István, a felvidéki magyar munkáspárt nevében biztosította a honvédséget, hogy a nemzeti érzésű munkásság továbbra is Magyarország boldogulásáért dolgozik. Hornyai Ágnes a magyar ifjúság nevében mondott köszöntőt, háláját fejezve ki szüleiknek, akik a nehéz időkben is magyar szellemben nevelték őket. A beszéd után Okolicsányi Annával együtt virágcsokrot nyújtott át az ezredesnek

A történelmi jelentőségű eseményen Salkovszky Jenő ünnepélyes szavakkal méltatta Horthy Miklós kormányzót, akinek vezetői érdemeit hangsúlyozta a visszacsatolt területek kapcsán. Indítványozására több lelkes hangvételű táviratot küldtek el: Horthyt boldogságtól meghatottan üdvözölték, Imrédy Béla miniszterelnököt a húsz év utáni visszatérés örömével köszöntötték, Kánya Kálmán külügyminisztert a komáromi tárgyalások sikeréért méltatták, míg Jaross Andort a felvidéki magyarságért végzett munkájáért illették hálával.

Vitéz Nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy arra biztatta a lakosságot, hogy amíg a közigazgatás működése meg nem kezdődik, bizalommal és nyitottsággal forduljanak panaszaikkal és problémáikkal a katonai hatóságokhoz.

Az altábornagy beszédét követően ismét felcsendült a Himnusz, amelyet a hatalmas tömeg meghatódva, könnyek között énekelt el.

A képek forrása: magyarhonved.blogspot.com

The post Történelem a főtéren – 87 évvel ezelőtt 15 ezer ember ünnepelt Ipolyságon appeared first on Reflex24.

Hol végezted a tanulmányaidat? Mindig is médiagrafikus szerettél volna lenni?

Tanulmányaimat a komáromi Műszaki Szakközépiskolában végeztem, számítógépes grafikus szakon. Az iskola után először egy fotóstúdióban kezdtem dolgozni, ahol főként fényképészettel foglalkoztam. Ez a terület szintén nagyon közel áll hozzám, és a mai napig aktívan része a munkámnak a grafikai tervezés mellett. A fotózás a második nagy szerelmem a vizuális világban. Szerencsésnek tartom magam, mert viszonylag gyorsan el tudtam helyezkedni a szakmámban, ami azért is nagy dolog, mert szerintem pályakezdőként, junior grafikusként nem könnyű érvényesülni. De úgy érzem, a lelkesedésem és a sok gyakorlás sokat segített abban, hogy hamar megtaláljam a helyem. Két évvel ezelőtt költöztem Komáromba, miután munkalehetőséget kaptam egy helyi marketing ügynökségnél grafikusként. Már egészen kicsi korom óta imádtam rajzolni.

A színes ceruzáktól a digitális rajztábláig minden eszköz a kedvencem volt, ami alkotásra adott lehetőséget. A középiskolás éveimben a rajzolás már nagyon komoly szerepet játszott az életemben, és különösen a digitális rajz világa szippantott be.

Innen egyenes út vezetett a számítógépes grafika felé, és azóta is ebben találom meg magam nap mint nap.

Pontosan miből áll a munkád? Mivel foglalkozik egy médiagrafikus?

A munkám nagyon változatos: logók, arculatok, kampányok, közösségi média tartalmak, nyomdai anyagok tervezése. Mindennel foglalkozom, ami vizuálisan kommunikálni tud egy márkát.

Egy médiagrafikusnak nemcsak szépen kell terveznie, hanem értenie kell a marketingstratégiához is. A dizájnoknak ma már nemcsak „szépeknek”, hanem „okosaknak” is kell lenniük.

Jelenleg a komáromi 22Media marketing ügynökségnél dolgozol. Hogyan néz ki egy munkanapod?

A hetünk általában egy hétfői nagy meetinggel indul, ahol közösen átbeszéljük a heti terveket, feladatokat, kampányokat. A napjaim ettől függően elég változatosan alakulnak. Legtöbbször különböző cégek social media tartalmaival foglalkozom: posztokat, hirdetéseket, rövid videókat és print anyagokat készítek. Emellett rendszeresen forgatok és vágok videókat, ez is a munkám része. Van egy saját podcast csatornánk is, aminek a videós anyagait én készítem – a forgatástól a vágásig.

Pont ez a sokszínűség az, amit a legjobban szeretek benne: egyszerre kreatív és technikás, és mindig ad valami újat.

Mit érzel a legnagyobb erősségednek a szakmád terén? Milyen téren mozogsz magabiztosan?

A legnagyobb erősségemnek azt érzem, hogy van szemem a részletekhez és a szépséghez. Fontos számomra a vizuális harmónia, továbbá minden munkámban a minőségre törekszem, legyen szó grafikáról vagy videóról.

A videózásban és a fotózásban különösen azt tartom az erősségemnek, hogy képes vagyok visszaadni egy adott pillanat hangulatát, atmoszféráját, nemcsak dokumentálni, hanem mesélni is általuk.

Ez az, amitől élővé válnak az anyagaim.

Hogyan jellemeznéd a grafikai stílusod?

Grafikai stílusom alapvetően sokoldalú, és ez tudatos döntés. Minden projekt egy új vizuális kihívás, amit a márka személyiségéhez igazítva közelítek meg. Ugyanakkor, ha a saját belső világomhoz nyúlhatok inspirációért, például egy szabad projekt vagy digitális rajz formájában, akkor legszívesebben egy mesés, misztikus világot jelenítek meg. Imádom a finom részleteket, álomszerű színeket és azt a varázslatos atmoszférát, ami elrepít a valóság határain túlra.

Mit jelent számodra a grafika világa?

A grafika számomra a kreativitás és a technológia találkozása, ami tökéletesen passzol a személyiségemhez. Gyerekkoromban festő szerettem volna lenni, imádtam színekkel és formákkal kifejezni magam, de már akkor is tudtam, hogy ebből nem egyszerű megélni. Mindig is érdekeltek a számítógépek és a digitális világ, valamint az, hogy ezeket miként lehet ötvözni a művészettel.

A grafika pontosan ezt kínálta: kreativitást, fejlődést és technikai kihívásokat egyszerre.

Hogyan látod a médiagrafika jövőjét? Mit gondolsz a mesterséges intelligenciáról? Nincs benned félelem, hogy átveszi a munkád? Illetve hogyan tudod jelenleg az előnyödre használni?

A médiagrafika jövője szerintem egyre inkább a mozgókép (videó, animáció) és a személyre szabott tartalmak felé halad. A mesterséges intelligenciát nem találom félelmetesnek, hanem egy szuper eszközt látok benne, amennyiben azt okosan használjuk. Úgy látom, hogy az MI a kreatív iparágakban nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi alkotást. Segíthet a rutinfolyamatok gyorsításában, inspirációgyűjtésben vagy akár az ötletelésben.

De az igazi kreativitás, az emberi gondolkodás és érzés, szerintem még sokáig nem lesz helyettesíthető.

Egyes ügyfelek hajlamosak alábecsülni a grafikai munka értékét, mert azt gondolják, hogy „egy AI is meg tudja csinálni”. Az igazság azonban az, hogy bár a mesterséges intelligencia valóban képes bizonyos vizuális feladatokat gyorsan elvégezni, önmagában nem elég. Sok ember nem tudja megfelelően használni ezeket az eszközöket, hiányzik a szakmai látásmód, az esztétikai érzék, a tervezés logikája vagy egyszerűen a vizuális gondolkodásmód. Az MI lehet egy eszköz a kezünkben, de ahhoz, hogy valóban professzionális, célorientált és vizuálisan is működőképes anyagok születhessenek, még mindig szükség van hozzáértő, tapasztalt grafikusokra. A jó grafikus ma már nem csak „szépet” alkot, hanem gondolkodik, rendszert lát, és tudja, hogyan használja a mesterséges intelligenciát a megfelelő módon.

Van olyan projekted, amelyre különösen büszke vagy?

Igen, 2023-ban lehetőségem volt megvágni a Gombaszögi Nyári Tábor himnuszának zenei videóklipjét. Nagyon büszke voltam rá, hogy egy ilyen anyag elkészítésére engem kértek fel. A munkám révén 2024-ben és 2025-ben is részt vehettem a táborban. Ezeken az alkalmakon főként social media tartalmakat készítettem, és interjúkat forgattunk a fellépőkkel.

Emellett szeptembertől indul egy új, elég nagyszabású projekt, ami talán az eddigi legnagyobb kihívásom lesz. Külön megtiszteltetés számomra, hogy kifejezetten engem kerestek meg vele. Egyelőre még nem beszélhetek róla nyilvánosan, de biztos vagyok benne, hogy ez lesz az egyik legmeghatározóbb munkám, amire hosszú távon is büszke lehetek majd.

Milyen szoftvereket és eszközöket használsz leggyakrabban a munkád során?

A mindennapi munkám alapját az Adobe csomag képezi – elsősorban az Illustrator, Photoshop, Premiere Pro és Lightroom programokat használom. Ezek lefedik a legtöbb grafikai, képszerkesztési, videóvágási és fotóutómunkálati igényt. Emellett gyakran dolgozom Canvával, ha gyorsabb, sablonalapú kreatív anyagra van szükség – például social media tartalmakhoz vagy ügyfélprezentációkhoz. A CapCut-ot pedig rövidformátumú, mobilra optimalizált videós tartalmak szerkesztéséhez használom, különösen közösségi platformokra készülő anyagoknál.

Több eseményen vettél részt fotósként.

Igen, szívesen fotózok kulturális rendezvényeken, fesztiválokon, koncerteken. Eddig több magyarországi zenekar koncertjén is jelen voltam,

például Dzsúdló, Blahaluisiana, BSW, Pogány induló, Bye Alex, Margaret Island és Tankcsapda.

Mi az álomprojekted?

Egy teljes fesztivál arculatát megálmodni és végig vinni a logótól, a dekoráción és merchen át, egészen az online kampányig. Szeretném, ha egy olyan vizuális világ születne, amit az emberek azonnal felismernek.

Ha nincs ihleted, akkor mit teszel? Vagy ilyen nem szokott előfordulni veled?

Ihlet hiányában nem pánikolok, ez a kreatív szakmában teljesen természetes állapot. Olyankor átkapcsolok inspirációs üzemmódba. Kicsit eltávolodom a képernyőtől, kimegyek a valós világba. Az ötletek sokszor nem a Photoshopban, hanem vezetés közben, elalvás előtt vagy akár a zuhany alatt jönnek. Van, hogy csak elkezdek vaktában alkotni mindenféle nyomás nélkül, olyat, ami az én világom.

Szóval igen, előfordul, hogy nincs ihlet, de sosem tart sokáig, mert nem várom meg, hogy megjöjjön, inkább elé megyek.

fotók: Štreba Bianka archívuma

The post „A mesterséges intelligencia a kreatív iparágakban nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi alkotást” appeared first on Reflex24.