Hirdetés

Már júliusban megkapják a 13. nyugdíj teljes összegét a nyugdíjasok. A cél a magas infláció miatt egyre emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozása.

Illusztráció (forrás: privatbankar.hu)

A 13. nyugdíjról szóló törvény módosítását Jozef Lukáč és Miloš Svrček (mindkettő Sme rodina) képviselő terjesztette elő, a parlament pedig szerdán megszavazta.

A módosítás indoklása szerint a jelenlegi nyugdíjvalorizálási rendszer a nyugdíjas vásárlói kosárba tartozó áruk inflációját veszi figyelembe az előző év első felében.

Ez alapján 2022 elején 1,3%-kal emelkedtek a nyugdíjak.

Ugyanakkor az éves infláció jóval meghaladta ezt a szintet 2021 második felében (4,6%), 2022 januárjában pedig a nyugdíjas fogyasztói árindex emelkedése éves szinten elérte a 9,1%-ot.

„Vagyis a 2022-es januári nyugdíjemelés jóval elmaradt a 2021 második felében, majd a 2022 januárjában mért inflációtól”

– áll az előterjesztésben.

A képviselők eredetileg azt javasolták, hogy idén júliusban a 13. havi nyugdíj felét folyósítsák az időseknek. A munkaügyi minisztérium ezt követően a teljes 13. nyugdíj kifizetését javasolta. A 13. nyugdíj 2022 novemberi kifizetésére vonatkozó jogosultság ezáltal megszűnik.

A 13. nyugdíj összege nem változik, maximális összege 300 euró, ekkora összeget azok kapnak, akiknek a havi nyugdíja a legalacsonyabbak közé tartozik. A havi nyugdíj nagyságának függvényében csökken a 13. nyugdíj összege, a legalacsonyabb összegű 13. havi nyugdíj-kiegészítés 50 euró.

A törvénymódosítás június 1-jén lép életbe.


tasr

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2022.05.14.

A Nagysallói Alapiskola diákjai részt vettek Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási ünnepségén

Az államfői beiktatás ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági…

2022.05.11.

Egy héttel korábban lesznek megtartva az önkormányzati választások

Korábbi időpontban lehet megtartani az őszi helyi önkormányzati és megyei önkormányzati választásokat, amelyekre idén már egy időben kerül…

2022.05.12.

Szusztor Péter: jó bornak is kell a cégér – avagy miért annyira fontos manapság a dizájn

(Fotó: Szusztor Péter archívuma) Hányszor találkozunk olyannal, hogy egy jó ötlet végül mégsem valósul meg, egy jó termék…

2022.05.13.

Megjelent a REflex24 májusi száma!

A TARTALOMBÓL:- 25%-kal alacsonyabb adócsekkeket fizetünk be májusban - az ipolysági adóügyet végigvivő Szőllősy Pétert Morva Mátyás kérdzte.-…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb