Ad Libitum (Tetszés szerint) elnevezésű kamarazenekar 2025. február 20-án immár másodjára adott komolyzenei koncertet Ipolyságon.
A kamaraegyüttes hangversenyére a városháza esketőtermében, délután 18:00 órakor került sor az Ipolysági Zenei Tavasz keretében.
Az Ad Libitum 2003-ban fúvósötösként alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fúvós tanszékén. A kamaraegyüttes olyan műveket tűz műsorára, amely öt szereplőre íródott, egy zongorára, egy hegedűre, egy csellóra, egy klarinétre és egy szopránhangra. Wagner Adrienn szopránénekes, Tallián András hegedűn, Rádli Ramóna csellón, Gincsai Beáta Eszter zongorán és az együttes vezetője, Kazán Péter klarinéton játszott Ipolyságon, teltház előtt. A hangversenyen összeállításukban az operett és a filmzene népszerű darabjaiból válogattak.
A műsor operett melódiákkal, az 1918-ban Budapesten bemutatott Pacsirta c. operettből, az Akkor vagyok boldog koncert áriával kezdődött, majd Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből az Álom, Álom c. ária hangszeres változata volt hangzott el. Végezetül Lehár Ferenc Cigányszerelem operettjéből, a Messze a nagy erdő kezdetű dal kápráztatta el a hallgatóságot.
A koncert második részében filmzenék kerültek terítékre. Az 1955-ben bemutatott, Révész György rendezte 2×2 néha 5 című film címadó dalának zenéje hangzott el, melyet Fényes Szabolcs írt. Zenthe Ferenc főszereplő hangját a klarinét tolmácsolta. Assisi Szent Ferenc életét bemutató, Franco Zeffirelli rendezte filmből, a Fivérem, Nap c. dallam hangzott el, majd a Kalifa c. olasz-francia filmdrámából az Ennio Morricone, La Califfa című dallama zárta a második szakaszt.
A hangverseny zárórészét a Nő illata című olasz filmből ismert Por una cabeza című darab indította. A művészek játékukkal a klasszikus tangó, a lóversenyek és az ottani fogadások hangulatát idézték meg. A honfoglalás millecentenáriumára készült Honfoglalás c. filmből a Kell még egy szó hangzott el. A műsort John Williams zenéje zárta, a 2004-ben bemutatott Terminál című filmből.
A rendezvény a Kultminor támogatásával valósult meg.
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok