Miben menjünk edzeni? Tényleg minket néz mindenki az edzőteremben? Hogyan tartsuk fenn hosszútávon a motivációnkat? Klukon Rebeka személyi edzőt kérdeztük.

Honnan jött a súlyzós edzés szeretete?

Kiskoromban duci voltam, nekem ebből adódóan kellett a testmozgás. Tizenhárom évesen kezdtem el táncolni a Sendergő Néptáncegyüttesben. Ami a súlyzós edzést illeti, az otthoni konditermünkben kezdtem, eleinte kisebb súlyokkal. A bátyám motivált, ő mutatta az első gyakorlatokat. Tizenhat éves koromban izgatottan léptem be vele az egyik pozsonyi edzőterembe. Időre volt szükségem és sok bátorságra, hogy egyedül is elmerjek menni. Onnantól kezdve én is szépen mindent megtanultam. Nem volt lehetőségem személyi edzőt fogadni, mindent saját magamnak kellett kitapasztalni.

Mióta vagy az ipolysági Silver Gym csapat tagja? Mit gondolsz edzőként a teremről?

2024 óta vagyok személyi edző, ezt megelőzően barátnőkkel gyakoroltam. Budapesten testépítés – fitness sportedző szakon végeztem a tanulmányaimat. Emellett táplálkozási tanácsadó is vagyok, személyre szabott étrendek írásával is foglalkozom. Két éve recepciósként kezdtem a Silver Gym csapatában. Az edzőterem októberi bővítése óta a látogatottság egyre nő.

A környék legjobb felszereltségével büszkélkedhetünk.

Kik és milyen céllal keresnek meg téged?

Tizenhat éves a legfiatalabb vendégem. Nála a súlyzók helyett a saját testsúlyos edzést részesítem előnyben. A legidősebb vendégem 55 éves. A futballista vendégemnél a kondíció és a mozgáskoordináció fejlesztés a cél. Főleg hölgyek járnak hozzám, de vannak férfi vendégeim is. Van, aki fogyni szeretne, de van, akinek az izomtömegnövelés a célja. Mindezek alapján az étrendek és az edzéstervek is teljesen személyre szabottak.

Mi a legnagyobb hiba, amit a fogyni/formásodni vágyók elkövetnek? Hogyan lehet fenntartani a motivációt?

A személyi edző egyik fő feladata a vendég motivációjának fenntartása. Van, aki azért vásárol a terembe hosszútávú bérletet, mert ezzel motiválja magát, hogy eljöjjön. Sokan azért veszítik el a motivációjukat, mert túl nagy célokat tűznek ki rövid távra. Ha rövid időn belül nem tudják teljesíteni, akkor lankad a lelkesedés és beleunnak.

Nem egyformán érjük el a céljainkat. Mentális és fizikai nehézségek is tudnak hátráltatni, ami miatt nem tudsz olyan tempóban haladni, mint a másik. Nem szabad máshoz hasonlítani magunkat.

Fejben el kell elhatároznom, hogy miért jövök ide, miért csinálom.

Emellett fontos az edzésnapló vezetése. Személyi edzőként a vendégeimnek ezt én írom, de aki egyedül edz, annak is muszáj követni az eredményeit a fejlődése érdekében.

Mennyire befolyásolja a táplálkozás a fejlődésünket?

A konditermi edzés nem mindenkinek terápia. Nem mindenkinek kikapcsolódás. Van, aki azért csinálja, hogy változzon a teste, de az nem azt jelenti, hogy feltétlenül szeretnie kell ezt az egészet. Meg kell találni a megfelelő mozgásformát, ami egyénenként eltérő. Életmódváltásként kell tekinteni az egészre. Azon az elven vagyok, hogy 80 százalékban próbáljuk az egészséges életmód alapelveit követni.

Mivel tudod segíteni azt a vendégedet, akinek huzamosabb ideje nincs motivációja az edzésekhez?

Nagyon fontos a pozitív visszajelzés és elismerés. Ezek növelhetik a vendég önbizalmát és motiválhatják őt. Fontos kiemelni az elért eredményeket, még ha azok apró lépések is. Olykor szükség lehet a személyes beszélgetésekre is, mivel sokszor belső okok, félelem és stressz is állhat a motiválatlanság hátterében. Szigorúnak tartom magam, de fontos, hogy jó hangulatban teljen a közös munka,

ami végén a vendég úgy távozik, hogy „de jó, ma is egy lépéssel közelebb vagyok a célomhoz.”

Mi a legnagyobb eredmény, amit személyi edzőként elértél?

Nagyon szép eredményeket sikerült elérni fogyásnál és izomtömegnövelésnél is. Egy vendégemnek a laborértékei is sokkal jobbak lettek a mozgás és a tiszta étkezés által. Tanultam tartásjavítást, gerinctréninget, így a helyes testtartás elsajátításában is sokat fejlődtek a vendégeim.

Sokan idegenkednek az edzőteremtől. Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének belevágni a súlyzós edzésbe, de nem tudják, hogyan tegyék?

Az első lépés az elhatározás. Tudatosítania kell, hogy miért akar ide jönni. Ha ez megvan, le kell győzni a félelmet, mert az ember azt hiszi, hogy mindenki őt nézi, milyen hibákat követ el. Ez nem így van! Itt általában a többség segítőkész. A teremben mindenki a saját edzésével foglalkozik. Nem feltétlenül szükséges személyi edzőt fogadni, mert nem mindenki engedheti meg magának. De ha nem vagy biztos valamiben, mindenképp érdemes megkérdezni egy tapasztaltabbat. Senki sem fog elküldeni.

Számít milyen ruhában megyünk edzeni?

Az első konzultáción mindig elmondom, hogy az elsődleges szempont a kényelem és az ember belső komfortérzete. A kényelmes sportcipő viselése fontos. Futócipőben nem szoktunk súlyzós edzést végezni, mert kevésbé stabil és sérülésveszélyes lehet. A futócipőnek a futópadon a helye. Általában én mindenkinek keménytalpú cipőt szoktam javasolni, mert sokkal stabilabb. De ha valaki nem akar beruházni egy drágább sportcipőbe, akkor a kényelem legyen az elsődleges.

Összefügg a fizikai és a mentális erő? Mit jelent az agyizomkapcsolat?

Az igazán hatékony munkához a megfelelő fizikai erőnlét és a mentális teljesítmény nélkülözhetetlen. Az agy irányítja testünk minden kis mozzanatát, az izomösszehúzódáshoz szükséges jel is innen ered. Sokan ott követik el a hibát, hogy túl akarnak lenni az adott sorozaton. Tudatosnak kell lenni. Nagyon fontos, hogy mire gondolsz, fókuszálsz miközben edzel. Egy stresszes nap után nem könnyű fókuszáltnak maradni az edzőteremben, de mindig a kitűzött célra kell gondolni és az adott helyzetből kihozni a maximumot. Van, aki két műszak között jár hozzám edzeni, mások több mint egy órát utaznak hozzám. Ez nekem is löketet, motivációt ad. Nem beszélve az eredményekről, amelyeket együtt értünk el.

Milyen terveid vannak a jövőben?

Elsősorban az önfejlesztés. Annak ellenére, hogy van egy jó szakmám, nem kényelmesedhetek bele. Az orvostudomány is másképp vélekedik egyes dolgokról, mint 5 évvel ezelőtt, így gyakran jelennek meg új tanulmányok. Sokat olvasok, igyekszem naprakész maradni. Nyáron rehabilitációs tréner képzésre megyek Budapestre. A rövidtávú tervek között szerepel, hogy megmérettessem magam egy Bikini Fitness versenyen. Sok buktatója van a sportágnak. A felkészülési idő több hónap, ami a kemény edzésről és szigorú diétáról szól.

Mindenképp szeretném kipróbálni már csak azért is, hogy fejlesszem a kitartásom.

A terveim között szerepel minőségi egyenpóló készítése saját logóval a vendégeim részére, amely a közeljövőben meg is valósul. Hosszútávú tervem egy saját fitness komplexum kialakítása, de ez a jövő zenéje.



A fotókat Naszvady Dominik készítette



Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.03.14.

A zselízi elsüllyedt kastély rejtélyei

Fotó: Csonka Ákos Zselíz egyik Garam menti erdejében, a Gereblében áll egy kis domb, ahol rejtélyes rom őriz…

2025.03.14.

A 29. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi fordulója a SJE TKK Biológia Tanszéke szervezésében

2025. március 7-én sikeresen lezajlott a Selye János Egyetem Tanárképző Kar, Biológia Tanszékének lebonyolításában a 29. Curie Környezetvédelmi…

2025.03.13.

Kelet-Közép-Európa régiói közül Szlovákiában van a legkevesebb autópálya és gyorsforgalmi út

Sokatmondó grafikát tett közzé Lázár János építési és közlekedési miniszter. A kimutatás szerint Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia és…

2025.03.15.

Mácsadi István: Ma is a szabadságért harcolunk, és eszünk ágában sincs ezt feladni!

Június 4., augusztus 20., március 15., dátumok, melyek hallatán minden magyarnak hevesebben dobban a szíve, éljen bárhol a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb