A homoki városrészben az elmúlt években többször is gondot okozott, hogy egy helyi kutyatartó állatai rendszeresen kiszöktek, és az utcán kóborolva félelmet keltettek a lakosok körében. Az ügyben korábban több alkalommal is kiszabtak bírságot a tulajdonosra, a helyzet azonban sokáig nem rendeződött.

A polgármester közlése szerint a mostani intézkedés során a lévai állatfelügyelet két kutyát szállított el a városrészből. Hozzátette, hogy az eljárás teljes egészében törvényes keretek között zajlott.

A részletekről egyelőre nem adhatott további tájékoztatást, mivel az ügyben bírósági és közigazgatási eljárás is folyamatban van.

Zachar Pál bejegyzésében arra is kitért, hogy bizonyos személyek felelőtlen magatartása – például rendőrségi információk nyilvánosságra hozatala vagy telefonbeszélgetések rögzítésének közzététele – nehezítette a helyzet rendezését.

A városvezető egyúttal arra kérte a lakosokat, hogy továbbra is jelentsék, ha gazdátlan kutyát látnak közterületen. Mint írta, a város továbbra is zéró toleranciát alkalmaz a felelőtlen kutyatartással szemben.

A polgármester köszönetet mondott a városi rendőrség munkatársainak, valamint a városháza dolgozóinak az ügy kezelésében tanúsított együttműködésért.

The post Két kutyát kobzott el az állatfelügyelet a homoki városrészből appeared first on Reflex24.

10 éves az ipolysági MARIA-BUS! Mikor indult az első járat, és mi volt az úti cél?

Marek: 2015. szeptember 15-én indult az első utunk a Magas-Tátrába, az ipolysági nyugdíjasokat rendelték meg tőlünk.

A MARIA-BUS név egyedi és beszédes. Van a név mögött személyes üzenet?

Anikó: A cég névadója az én édesanyám volt.

Marek: Sokat gondolkoztunk megnevezésen, amikor 2015-ben elkezdtük a működésünket, de a cégünk 2017-es megalapításakor választottuk a cégi nevünket. Anikó anyukája javasolta a MARIA-BUS-t.Hívők vagyunk, a Szűzanya után kapta a nevét. De az is igaz, hogy az én anyukám és Anikó anyukája is Mária.

A portfóliótok jelentős részét teszik ki a zarándoklatok. Melyik áll hozzátok a legközelebb?

Anikó: A szívünknek kedves helyek közül kiemelném Medjugorjét, ahová rendszeresen visszatérünk, és idén Rómában is három alkalommal voltunk, ami nagy öröm. Márianosztrára pedig minden hónap 13-án elzarándokolunk.

Marek: Az emberek már tudják, hogy megyünk, szinte várják a dátumot. Jeleznek, hányan lennének, és mi ennek függvényében indítunk kis- vagy nagybuszt.

Veronika: Én még mindenképp hozzátenném a máriavölgyi zarándoklatot, azt is nagyon szeretik, és rendszeresen érdeklődnek utána az utasaink.

Miben különbözik egy egyházi zarándoklat szervezése egy hagyományos turistautazásétól? Milyen extra szolgáltatásokat nyújtotok az út során?

Anikó: Elsősorban egy lelkiatyát kell megszólítani. Nem elég az autóbusz vezetése, a lelkivezetés is fontos. A lelkiatya megáldja az utat indulás előtt, biztosítjuk a szentmiséket és a közös imákat a helyszíneken és a buszon is. Sokan szeretnék, hogy a kegytárgyaikat is megáldják, ezért hazafelé úton ez is megtörténik.

Felmerülnek nyelvi akadályok a zarándoklatokon?

Anikó: Áthidaljuk a nyelvi akadályokat. Például a rózsafüzér félig szlovákul és félig magyarul mondjuk. Előfordult már, hogy velünk tartott egy indiai atya is, aki hindiül mondott el egy tizedet.

Marek: Tapasztalataink szerint minden résztevő lelkileg feltöltődik a zarándoklaton. Mindig kellemes lelki élménnyel érünk haza. És persze Veronika is sokat segít a nyelvek terén, ő felel a hirdetéseink kétnyelvűségéért is.

Veronika, társtulajdonosként és a cég mindennapi működéséért felelős vezetőként milyen területeket irányítasz, és mire kell a legjobban figyelned az utazások szervezésénél?

Veronika: A cégben én kezelem a marketinget, a design-t és a közösségi médiát, és mindezt hat nyelven. Az utazások szervezésében különösen a külföldi utaknál vagyok a háttérben: a szállodákkal tartom a kapcsolatot, megszervezem az összes részletet, és amikor csak lehetőségem van rá, én is velük utazom, segítek a szervezésben és idegenvezetést biztosítok a buszon, a helyszínen segítem az utasokat az eligazodásban, tanácsot adok, ha nehézségeik adódnak, és szükség esetén tolmácsolok is a nyelvi akadályok leküzdésében. A hirdetéseknél kiemelten fontos számomra a pontos, kétnyelvű kommunikáció. A szervezésnél arra figyelek, hogy minden utas megkapja, amit vár, és minden gördülékenyen menjen. Ezt igazán élvezem, szeretetből csinálom, és öröm látni, amikor minden tökéletesen sikerül és az utasok elégedettek.

A nyári utazások is nagyon népszerűek. Melyek a legkedveltebb nyári úticélok, és milyen az utasaitok összetétele?

Anikó: Nagyon hosszú ideig, kilenc éven keresztül mindig ugyanarra a horvátországi tengerparti helyre mentünk. Idén döntöttünk úgy, hogy változtatunk: volt horvátországi, erdélyi, magyarországi utak, például a Balatonhoz, medjugorje-i és olaszországi út is. Az egyik legnagyobb örömünk ebben a munkában, hogy rengeteg jó emberrel ismerkedhetünk meg.

Marek: Igen, az utazásaink során valódi közösség alakult ki. Vannak utasaink, akik szó szerint 10 éve rendszeresen, szinte minden kirándulásunkon velünk tartanak. Nagyon vegyes a társaság: vannak nyugdíjasok, dolgozók, és van, aki még a szabadságát is úgy intézi, hogy biztosan el tudjon jönni.

Bármilyen utazási vállalkozásban az emberi tényező, a sofőrök személyisége a legfontosabb. Mi a legfontosabb szempont a MARIA-BUS sofőrjeinek kiválasztásakor?

Marek: A szakmai felkészültségen túl elsősorban az a lényeg, hogy kommunikatív legyen, tudjon szépen, nyugodtan szólni az utasokhoz. És ami talán a legfontosabb: ne féljen elindulni, ne legyen akadály előtte.

Anikó: Sajnos a mai világban nagyon nehéz a megfelelő sofőr kiválasztása. Hányszor hallani, hogy tapasztalt sofőrök nem mernek Budapesten vezetni. Nekünk szükségünk van azokra a kollégákra, akik bátran vágnak neki a hosszabb, külföldi utaknak is.

Tudom, hogy rendszeresen vállaltok iskolai kirándulásokat is. Milyen kihívásai vannak a gyermekszállításnak? Más úgy vezetni, ha egy busznyi gyerek utazik veletek?

Anikó: A gyerekekkel az utazás mindig vidám! Az a legjobb az osztálykirándulásokban, hogy ahogy egyre több helyre járunk, egyre több gyermek ismer meg minket. Már messziről köszönnek, ölelést adnak – és ez az érzés megfizethetetlen. Néha tényleg úgy érezzük, mintha egy busznyi saját gyermekünk lenne. Természetesen mindig maximális felelősséggel vezetünk, de a gyerekekre különösen odafigyelünk, mert a szülők ránk néznek, amikor kikísérik őket: „vigyázz rájuk!” Fokozottan érezzük a felelősséget.

Marek: A gyerekek jókedvűek, felszabadultak, élvezik, hogy kiesnek az iskolából. Többnyire semmi gond nincs velük. Mivel minden kirándulás más, így mindig új impulzusokat kapunk tőlük.

Milyen tapasztalat nőként egy ekkora jármű volánja mögött ülni?

Anikó: Engem még az én édesanyám biztatott a jogosítvány megszerzésére. Az édesapám is buszsofőr volt, és én is buzdítottam a lányomat, Veronikát, hogy tanuljon meg buszt vezetni.  Az utasaink szoktak minket dicsérni, azt mondják, ha nő vezet, sokkal jobban tudnak aludni, mert mi női szívvel jobban vigyázunk rájuk.

Veronika: Van jogosítványom, és amikor csak lehetőségem van, szívesen vezetek. Igaz, hogy mostanában kevesebbet ülök a volán mögé, mert külföldön élek, de a buszvezetés élményét mindig élvezem – főleg a gyönyörű panoráma miatt.

Mi volt eddig a MARIA-BUS legnagyobb sikere, az a pillanat, amire a legbüszkébbek vagytok?

Anikó: A legfontosabb elismerés az, amikor hazaérünk Ipolyságra. Leparkolunk, és az emberek őszintén azt mondják, hogy „ez egy jó kirándulás volt”, és kapunk tőlük egy nagy ölelést. Ez minden fáradságot megér, ez a legnagyobb sikerünk.

Veronika: Számomra éppen ez adja a MARIA-BUS igazi különlegességét. Az én szüleim, Anikó és Marek állnak a vállalkozás mögött, és ők azok, akik szívvel-lélekkel fordulnak az utasok felé. Ezt a fajta őszinte kedvességet és figyelmességet ma már kevés helyen lehet megtalálni. Náluk minden út több egy egyszerű kirándulásnál, útközben baráti, szinte családias hangulat alakul ki. Úgy érzem, hogy ettől válik minden közös utazás olyan élménnyé, amire jó szívvel emlékeznek vissza az emberek.

Sajnos minden vállalkozásban vannak nehéz pillanatok, mélypontok. Mi volt a MARIA-BUS életében a legnehezebb időszak?

Anikó: Kétségkívül a koronavírus-időszak volt számunkra a legnehezebb. Ott álltak a buszaink a garázsban, mi pedig csak néztük őket, és nem tehettünk semmit. A közösség, amelyet évek alatt felépítettünk, egyszerre szétszakadt. Fájt, hogy nem indulhattunk útnak az embereinkkel, hiszen számunkra ők nem csak utasok, hanem egy nagy család részei. De túléltük, és tudtuk, hogy egyszer újra eljön az idő, amikor újra együtt lehetünk az utakon.

Marek: Most pedig a szerződéses járat megszűnése okozta a legnagyobb fájdalmat. Idén öt kiváló sofőrtől kellett elbúcsúznunk. Olyan emberektől, akik számítottak ránk, és akikre mi is mindig számíthattunk. A mai napig felhívnak, és azt mondják: „ha egyszer lesz lehetőség, visszajövünk.” Mindig összeszorul a szívem, amikor erre gondolok. Egy vállalkozás életében ez a legnehezebb, amikor nem a munka hiánya, hanem a jó emberek elvesztése fáj a legjobban.

Milyen terveitek vannak a MARIA-BUS jövőjére nézve? Mivel szeretnének bővíteni a kínálatotokat?

Anikó: A jövőben is azt szeretnénk adni az embereknek, amit eddig: élményeket, találkozásokat, lelki feltöltődést és sok-sok közös mosolyt. Megmaradnak a hagyományos útjaink – a januári kirándulás a tátrai jégtemplomhoz, a zakopanei és hévízi utazások, a gyermeknapon ismét útnak indulunk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, és természetesen idén is vár bennünket a Balaton, Horvátország, és Olaszország. Külön szívügyünk Medjugorje, ahová a fiatalokat szeretnénk még nagyobb számban elvinni, pontosabban a Mladifestre. A nagy álmunk pedig jövőre megvalósul: útnak indulunk Lourdes-ba – ez igazán különleges újdonság lesz! Krakkó pedig továbbra is kiemelt úti cél marad, hiszen ott II. János Pál pápa életének legfontosabb helyszíneit járjuk be.

A vezetés fokozott koncentrációt igényel, ami idővel nagyon fárasztó. Ti hogyan pihentek, mi az, ami teljesen kikapcsol benneteket egy hosszú út után?

Anikó: A legfontosabb számomra, hogy ha szeretjük a munkánkat, nem érezzük azt tehernek. Még a hosszú utak is feltöltenek, főleg, ha közben jókat beszélgetünk az utasokkal, és látjuk, hogy örömet szerzünk nekik. Egy zarándokút maga is inspiráló élmény lehet. Ha pedig pihenésre van szükségem, szeretek a természetben lenni: gombászni a közeli erdőkben, és hazatérve főzni és sütni a családomnak, barátaimnak. Nagy öröm számomra látni, ahogy élvezik a saját készítésű ételeimet és süteményeimet, számomra ez az egyik legteljesebb feltöltődés, amikor a szeretetemet a gasztronómia és a természet adta élmények révén tudom kifejezni. 

Marek: Nálam ez egészen másképp működik: engem a busz takarítása kapcsol ki. Autóbuszt mosni, takarítani élmény számomra. A rend és a tisztaság számomra a belső békét jelenti, és valahogy minden apró részlet, amit csillogóra varázsolok, megnyugtatja a lelkemet. Ez az egyszerű tevékenység tölt fel igazán energiával.  

Veronika: Engem a természet tölt fel a legjobban. Szinte minden növényt szeretek: dísznövényeket, haszonnövényeket, virágokat – mindegyikkel örömmel foglalkozom. A svájci Alpokban, 1700 méteren kialakított kis fóliám a saját kis világom, ahol paradicsomtól paprikáig minden szépen megterem. Amikor pedig hazajövök, az első dolgunk, hogy a szüleimmel elmegyünk gombászni. A közös erdei séták, a csend és a friss levegő, ez adja számomra a teljes kikapcsolódást.

The post Tízéves az ipolysági MARIA-BUS appeared first on Reflex24.

A kötet szerzőjével, Kálnoki Kis Attila újságíróval és szerkesztőjével, Gazdag József író-újságíróval Kovács Péter, a Csemadok Lévai Területi Választmányának elnöke beszélgetett.

Az Animus Kiadó gondozásában 2025-ben kiadott keménytáblás könyv Szoboszlai Dominik édesapjának, Szoboszlai Zsoltnak a visszaemlékezéseit dolgozza fel.

A mű életrajzi ihletésű sportirodalom. A szerző, Kálnoki Kis Attila szerint a könyv megírásának motivációja Dominik karrierjének fordulópontja volt. Szoboszlai Zsolt érezte, hogy elérkezett az idő, hogy teljesen átadja az irányítást fiának. Ez a „visszalépés” tette szükségessé, hogy a közös évek és a felépített sikertörténet lezáruljon és összefoglalásra kerüljön a kötet lapjain.

Gazdag József kiemelte a történet ívét:

„A fejlődéstörténetben a kulisszák mögé tekintve, végig követhetjük, hogy egy székesfehérvári panellakásból indulva hogyan lesz valakiből világsztár. Puskás Ferenc óta nem volt olyan globális világmárkája a magyar futballnak, mint most Szoboszlai.”

A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy vajon mennyi tehetséges gyermek kallódik el a figyelem hiánya miatt. Szoboszlai Dominik élete tele volt lemondásokkal. Szoboszlai Zsolt alapelve az volt, hogy a karrier érdekében áldozatot kell hozni, így Dominiknek le kellett mondania minden kockázatos szabadidős tevékenységről (pl. síelés, biciklizés). Kálnoki Kis Attila ezt a hozzáállást a Polgár-lányok módszerével állította párhuzamba, rávilágítva, hogy a gyermeki agy és mozgáskultúra óriási terhelést is elbír, ha a napi 5–8 órás fókusz a szeretett tevékenységre irányul.

Gazdag József megerősítette Szoboszlai Zsolt alapelvét, miszerint munka nélkül nincs siker:

„Nincs titok, rengeteg munka van. Még az ösztönös tehetség is csak egy kezdő csomag. Nem lesz belőled mesterember semmilyen szakmában, ha kispórolod az inaséveket.”

Az est során szó esett a „tízezer óra” elméletéről is. Gazdag József idézte Szoboszlai Zsolt gondolatát:

„Ha megfelelő alapképességeid vannak, és 5-18 éves korod között tízezer órát foglalkozol vele, akkor annak a tevékenységnek a mestere leszel. Domi beletette a tízezer órát.”

A beszélgetés kitért számos neves magyar sportolóra (Kozma István, Puskás Ferenc, Gera Zoltán stb.), de a hangsúly átterelődött a magyar futball rendszerszintű problémáira is. Választ keresve arra, hogy miért nem működik a rendszer, szó esett a politika és a futball összefonódásának pozitív és negatív vetületeiről, valamint arról, mi szükséges a modern futballban ahhoz, hogy valaki egy hiteles és hosszú távon sikeres szakvezető lehessen.

A rendezvény a Csemadok Ipolysági Alapszervezetének sikeres szervezésében valósult meg. A november 6-i tisztújítást követően Kapusník Csaba lett az új elnök, aki a szervezet felélénkítését tűzte ki céljául. Ennek az új lendületnek a jele, hogy a tisztújítás óta rövid időn belül nemcsak egy novemberi adventi kézműves délutánt, hanem a nagyszabású Szoboszlai-sztori könyvbemutatót is sikerült megszervezniük.

The post A Szoboszlai-sztori Ipolyságon appeared first on Reflex24.

„Fontos mérföldkő az új iskolaközpont életében”

A kinevezés átadásakor Zachar Pál polgármester kiemelte a közösség példás összefogását:

„Ma hivatalosan is átadtam Gajdács Mónikának az igazgatói kinevezését, mely egy fontos mérföldkő az új ipolysági magyar iskolaközpont életében. Örülök, hogy a szülők, diákok és pedagógusok ügyes önszerveződésének köszönhetően rekord gyorsasággal megalakult az iskolatanács és zökkenőmentesen lefolytatták az igazgatóválasztást. Az igazgatónőnek kívánok szakmai sikereket, kitartást és jó egészséget.”

A városvezető hangsúlyozta: a közösségi egység és a felelős döntéshozatal példátlan eredményt hozott, amelyre a város és a régió magyarsága is büszke lehet.

„Megtiszteltetés és felelősség egyszerre”

Az újonnan kinevezett igazgató, Gajdács Mónika történelmi jelentőségűnek nevezte megbízatását:

„Megtiszteltetés, felelősségteljes feladat és szívből jövő öröm számomra, hogy én lehetek a Pongrácz Lajos Alapiskola és Szondy György Gimnázium legelső kinevezett igazgatója. Hiszem és vallom, hogy az új iskolaközpontnak van jövője, meggyőződésem, hogy az összefogásunk példaértékű és egyben történelmi jelentőségű.”

Hozzátette, hogy intézményvezetőként azon fog dolgozni, hogy az iskola hosszú távon stabil, magas színvonalú oktatási központtá váljon az Ipoly mentén:

„Bízom benne, hogy az elkövetkező évek sikeresek lesznek, hogy az iskolaközpontunk sok évtizeden keresztül az Ipoly menti magyarság erős bástyája lesz. Minden nap elkötelezetten azon fogunk dolgozni, hogy méltó módon képviseljük régiónk oktatását, és bátran tekintünk előre, hatékonyan kihasználva a jövő kínálta lehetőségeket.”

A fenntartó: stratégiai szerep a magyar közösség jövőjében

Révész Angelika, az Iskolaügyi, ifjúsági és sportszakosztály vezetője szerint az új iskolaközpont feladata többrétű: identitásőrző, közösségépítő és oktatási küldetést is magában hordoz.

„A fenntartó fő célja, hogy az iskolaközpont egy olyan biztonságos és támogató környezetet nyújtson, ahol a diákok a magyar nyelv és kultúra teljes birtokában szerezhetnek versenyképes tudást. Mély meggyőződéssel valljuk, hogy az intézmény messze több, mint egy egyszerű oktatási létesítmény: a helyi magyar közösség létének és jövőjének záloga.”

Hangsúlyozta, hogy az intézmény sikere az összefogáson múlik: a szülők, alumni, önkormányzat és a szélesebb magyar támogatói hálózat együttműködése nélkülözhetetlen.

„Az új iskolaközpont működésének biztosítása komoly gazdasági és szervezeti felelősség. A fenntartó elkötelezett a megfelelő infrastruktúra biztosítására, a pedagógusok szakmai fejlődésének támogatására és a stabil finanszírozási háttér megteremtésére is… A Pongrácz Lajos Alapiskola és Szondy György Gimnázium a magyar közösség szívverése ezen a tájon, és mindent megteszünk, hogy ez a szívverés erős és életerős maradjon.”

Új korszak a térség magyar oktatásában

Az igazgató kinevezése nemcsak adminisztratív lépés, hanem szimbolikus esemény is: azt jelzi, hogy az ipolysági magyar iskolaközpont immár stabil szervezeti keretek között, irányítóval és világos jövőképpel folytatja munkáját. Az intézmény megalakulása a város és a régió magyar közösségének régi törekvése volt, amely most új lendületet kapott.

A következő években az iskolaközpont célja, hogy minőségi, jövőbe mutató oktatást biztosítson, erősítse a helyi identitást és hosszú távú, fenntartható fejlődési pályára álljon – az Ipoly menti magyarság szolgálatában.

The post Kinevezték az új iskolaközpont első igazgatóját Ipolyságon appeared first on Reflex24.

A rendezvény bevezetőjében Pleva Bea, az ipolysági Városi Könyvtár igazgatónője hangsúlyozta, hogy a kötet nem csupán történelmi emléket őriz, hanem tisztelettel adózik annak a zsidó közösségnek, amely meghatározó szerepet játszott Ipolyság fejlődésében és életében. A szerző beszélgetőpartnere az ipolysági születésű Hunčík Péter pszichiáter, író volt, aki büszkén viseli az Ipolyság díszpolgára címet.

Hunčík Péter kérdésére válaszolva Kapusta Krisztina beszélt a kutatás motivációjáról. Mint elmondta, a véletlen indította el az úton: egy találkozás Goldmann Márta egyetemi tanárral, aki felajánlotta, hogy tanuljon közösségszervezést az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen (OR–ZSE). A fordulópontot Balogh István, a judaisztika tanszék vezetőjének, zsidó temetők motívumkincséről tartott előadása jelentette:

„Arra döbbentem rá, hogy az előadásban látott szimbólumokat már láttam mindkét ipolysági zsidó temetőben, ezért az előadás után kilátogattam a sírkertekbe, hogy most már „értő szemmel” is megvizsgáljam a motívumokat, sírfeliratokat. Egy minimális héber tudással le tudtam olvasni pár adatot, de nem ismertem a sírok mögötti emberi sorsokat”

– fogalmazott Kapusta Krisztina

Összehasonlítva a két ipolysági zsidó temetőt más temetőkkel, a szerző megállapította, hogy a helyi sírkertek szimbólumvilága meglehetősen szegényes. Mindössze négy szimbólum fordul elő, amelyek közül kettő – az áldást osztó kezek, valamint a kancsó és a tál – papi származásra utalnak. Megjelenik még a fűzfa és a Dávid-csillag, utóbbi csak az első világháború után.

A kutatás során meglepetések is érték az írót. Kezdetben sokkal régebbinek gondolta az ortodox temetőt, hiszen a hitközség már 1876-ban megalakult. A kutatáshoz elengedhetetlen volt a héber dátumok átkonvertálása a polgári időszámításra.

„Ebben az internet uralta világban ez már nem okoz nehézséget, hiszen több segédletet is találni a világhálón. Elég beírni a héber dátumot, azonnal megkapjuk a polgári időszámításnak megfelelőt. A dátumokat vizsgálva az derült ki, hogy a temető legrégibb síremlékét egy 1910 -es sírhely fölé állították”

– mondta Kapusta Krisztina.

A kutatás sürgősségét a temetőkre ható időjárási viszonyok is indokolják: a sírkövek és maga a temető állapota is rohamosan romlik. Az egyre erősebb szelek ledöntik a fekete gránit obeliszkeket, melyek lassan a földbe süllyednek. A vörös mészkő síremlékek fokozatosan erodálódnak, a vésetek évről évre nehezebben olvashatók. A könyv célja, hogy ne engedje az emlékezetvesztést és mivel a sírkertek még nem voltak tudományosan feldolgozva, komoly értéket képvisel az adatok rögzítése, nem csak a jelenben, hanem a jövő számára is.

A könyv kiadását a SIK Polgári Társulás támogatta, a rendezvényt pedig számos prominens személy, köztük Dr. Láng Tamás egyetemi docens, a lévai levéltár és múzeum, a tatai múzeum munkatársai, valamint az OR– ZSE hallgatói is megtisztelték jelenlétükkel.

A könyv címe, a „Csend van…” a kutatás szellemi magját rejti: a szerző a budapesti Kozma utcai temető egyik sírkövén olvasta a mondatot és mélyen megérintette, hiszen pontosan ez az érzés kerítette hatalmába, amikor az ipolysági ortodox zsidó temető néma sírkövei között sétált. Ez a csend kifejezi az eltűnt közösséget, amelynek leszármazottai már nem járnak vissza, hogy kavicsot tegyenek elődjeik sírjára. Csend van, mert a héber vésetek csak az őket értőnek mesélnek. Pedig az Ipolyságon nyugvó 101 elhunyt között olyan nevek szerepelnek, mint Polgár Ignác, Berczeller József, Berczeller Lajosné Fischer Ilona, Eichner Jakab, Ganzel Ármin, Liling Simon, Somló (Schwartz) Béla, Kulka László, Weisz Antal rabbi, Dekner Mihály, Schmidl Manó, akik egykor szerves részét képezték a város lüktető mindennapjainak, formálták Ipolyság arculatát, és szerepük volt a közösség fejlődésében. A temető csendje ma már az ő emléküket őrzi.

„Az ipolysági polgárokat pedig emlékezteti arra, hogy városunkban néhány évtizeddel ezelőtt élt egy tehetséges, tehetős, lokálpatrióta csoport. A sági ortodox zsidókról van szó. Nagy részüket megölték, és akiket megkíméltek a Soá borzalmai, azok mind egy szálig eltűntek a városból. Emlékezzünk rájuk. Hiányzanak”

– olvasható Hunčík Péter gondolata a könyv hátoldalán.

The post Nevek, melyek nem merülnek feledésbe: bemutatták az ipolysági ortodox zsidó temetőt feltáró kötetet appeared first on Reflex24.

A tárlatot Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és a Simonyi Lajos Galéria vezetője nyitotta meg, aki nyitóbeszédében arra a kérdésre is választ adott, miért nevezték ezt az időszakot „boldog békeidőknek”.

„Egyszerű a válasz: teljesen szokatlan dolog volt, hogy a kiegyezéstől az első világháborúig fél évszázadon át béke volt. Ebben az időszakban zajlott az építkezés, a fejlődés, a kulturális fellendülés, kialakult gyakorlatilag a polgári Magyarország.”

Pálinkás Tibor kiemelte, hogy az 1867-es kiegyezést követő fellendülésért küzdöttek őseink 1848–49-ben, éppen ezért a kiállítás is egy olyan vitrinnel indult, amely a szabadságharcra emlékeztető tárgyakat és képeket mutatott be.

A „boldog békeidőket” és a gazdasági, kulturális fejlődést jól szemlélteti az a rengeteg beruházás, amely a millenniumi ünnepségekre való felkészülés lázában zajlott.

Ipolyságon ekkor épült fel a kórház a Homokon, és kiemelten fontos volt a vasút kiépülése is. 1886 és 1909 között a város minden irányba rákapcsolódott a vasúti közlekedésre Vác, Drégelypalánk, Zólyom és Párkány felé. Felépült a vármegyeháza törvényszéki szárnya, melynek átadásán maga Ferenc József császár is részt vett, akinek aláírását, sőt, az eseményt megörökítő Kissimonyi festményt is megtekinthették a látogatók.

Az oktatás és az intézményrendszer is jelentős fejlődésen ment keresztül Ipolyságon: 1872-ben felépült a polgári leányiskola, 1898-ban a Honti Múzeum, 1913-ban pedig megnyílt a gimnázium.

Ugyanebben az időszakban épültek fel a főtér emeletes házai, a Pénzügyi Palota, de ekkor épült az akkori városháza, amely ma a Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola épülete, a Takarékpénztár épülete, és megtörtént az evangélikusok és reformátusok közös templomának felépítése, valamint a Kálvária megépülése is. A modernizációt a gázvilágítás bevezetése és a vállalkozók számának megsokszorozódása fémjelezte, amelyhez köthető tárgyakat szintén megtekinthettek a látogatók.

A millenniumi fellelkesülés és a „boldog békeidők” fejlődése után azonban az ország és Ipolyság is tragikus mélységekbe zuhant az első világháború borzalmaival, a gazdasági visszaeséssel, az azt követő káosszal és az országosztással.

A gyűjtő, Tóth György legbüszkébb darabjai közé tartozik egy 1919-ből származó ipolynyéki kaszinó jegyzőkönyve, amely már a békeidő végét jelzi. A tárlat gazdagságát fotók, festmények, levelek, bajonettek, teljesítményjelvények, rohamjelvények, iskolai szerek, olvasónapló, tolltartó, és a fronton katonák által készített borotvatartók gyarapították.

Tóth György elmondta, hogy a kiállítás nem csupán ipolysági, hanem a környező és szélesebb területekhez köthető tárgyakat is bemutat, amelyek lengyelországi, prágai és budapesti aukciókról kerültek haza.

A kiállítást a helyi iskolák, magánszemélyek, valamint Magyarországról és a környékről érkezők is nagy számban megtekintették. A tárlat méltó emléket állított annak a fél évszázadnak, amely lerakta a modern polgári Ipolyság alapjait.

The post Boldog békeidők – A tárlat, amely méltó emléket állít annak a fél évszázadnak, amely lerakta a modern Ipolyság alapjait appeared first on Reflex24.

Az első kórház a Homok városrészben épült 1875-ben. Az intézmény kezdetleges volt, nem tudta betölteni a neki szánt szerepét. Ezért a Millenniumi ünnepségek idején Kovács Sebestény Endre főorvos gyűjtést szervezett egy új kórház felépítésére. Az új, kétpavilonos kórház 1900. szeptember 27-i megnyitása a századforduló legfontosabb eseménye volt a város életében. Az épület már rendelkezett fürdőszobákkal, vízvezetékkel és gázvilágítással is. Kovács Sebestény Endre vezette az intézményt, és életét áldozta a kórházért:

az I. világháború sebesült katonáitól kapott fertőzésben halt meg 1915. október 5-én.

Most a Honti Lapok egyes tudósításaival emlékezünk az ipolysági kórházalapítóra, Kovács Sebestyén Endrére.

1899. január 26-án megjelenő Honti Lapokban olvasható: A főorvos kitüntetése.

A belügyi m. kir.  miniszter Kovács Sebestény Endre drt vármegyénk jeles főorvosát az országot közegészségügyi tanács kinevezte. Ez a miniszteri kinevezés Kovács Sebestyén Endre drra nézve mindenesetre szép kitüntetést jelent.

1899. március 2-án megjelenő Honti Lapokban olvasható: Kórházunk nyilvánossága.

A belügyi m. kir. miniszter kórházunkat, mely eddig magánjelleggel birt nyilvánossági jelleggel ruházta fel.

Az alábbi cikkek egy olyan időszakban születtek, amikor nemcsak Ipolyságot, hanem a környékbeli településeket is súlyos influenzajárvány, valamint vörheny, kanyaró, roncsolótoroklob és bárányhimlő sújtotta. A Honti Lapok hasábjain a Közigazgatási Bizottság szerdai ülésén elhangzott Kovács Sebestyén Endre által szerkesztett emlékirat részletei olvashatók.

1903. december 5-én megjelenő Honti Lapokban olvasható: Egy havi közigazgatás

Kovács-Sebestény Endre dr. főorvos bemutatja azon emlékiratot, melyet a bizottság utasítása folytán szerkesztett – és amely nagy fontosságu eszmét legközelebb bővebben fogjuk méltatni. –  Az emlékirat azon okból indul ki, melyek megakadályozzák azt, hogy a hatóságok egyes járványok idején kellő erélyes intézkedéseket tehessenek a járvány elfojtására, vagy tovább terjedésének megakadályozására. A legnagyobb nehézségbe ütközik éppen annak a rendszabálynak foganatosítása, mely létalapja a többi összes óvintézkedéseknek: a betegeket az egészségesektől elkülöníteni. Mert falun a legtöbb helyt ugy van, hogy egy szobája van a családnak s van négy, öt gyerek, vagy egy szobában 2 család lakik hat-hét gyerekkel. Mit csináljon ily esetben a hatóság, ha valamelyik gyerek megbetegszik? Hová tegye a beteg gyermeket? Erre a célra volna hivatva a mozgó járványkórház. Ez a kórház nem egyéb, mint egy tengelyeken és kerekeken nyugvó, kettős, jól elszigetelő anyaggal kitöltött falu, körülbelül 6 méter hosszu és 3 méter széles kupé alaku kocsi, olyan forma, de tetszetősebb, mint a vándor komédiások kocsijai. Ezen kocsik füthetők s könnyen hordozhatók a kívül a falun állíthatók fel. Egy ilyen kórházi trén a szükséghez képest több kocsiból állana s a kocsik különböző berendezéssel volnának ellátva. Volna bennök betegszoba, konyha, élés- és fáskamra, ápolónői szoba, hullaház stb. 

Az emlékirat alapos és meggyőző érvekkel tárgyalja a kórházak hasznos voltát s arra kéri a belügyminisztert, tegyen kísérletet ily kórház felállításával s a kisérletezés helyéül Hontvármegyét jelölje ki.

A bizottság tagjai osztatlan figyelemmel hallgatták a szép előadást s Kudora János köszönetét fejezte ki a főorvosnak az emlékirat megszerkesztéséért.

1903. december 12-én megjelenő Honti Lapokban olvasható: MOZGÓ KÓRHÁZAK.

A Honti Lapok mult számában már megemlékeztünk arról az emlékiratról, melyet Kovács Sebestény Endre dr. főorvos szerkesztett a közigazgatási bizottság megbízásából a mozgó kórházakról. Most bővebben kivánjuk ismertetni az emlékiratot, mert hiszen alig történhetnék a közigazgatásban fontosabb reform, mint az ilyen, mely mindnyájunknak rémét, a járványokat lesz hivatva a legkisebb veszélyüvé tenni.

 Az emlékirat azon óvintézkedések ismertetésével és kritikájával kezdődik, melyeket a hatóságok tenni szoktak:

1. „A betegeket az egészségesektől lehetőleg elkülöniteni.“ Ez az óvintézkedés csak kivételesen foganatosítható, mert falun a legtöbb helyt ugy van, hogy egy szobája  van a családnak, s van négy-öt gyerek, vagy egy szobában 2 család lakik, hat-hét gyerekkel.  Mi csináljon azon esetben a hatóság, ha egy gyermek ezek közül vörhenybe esik, hova tegye a beteget, hova tegye az egészségeseket? hogy óvja meg az egészségeseket a fertőzéstől? Mivel a beteget elhelyezni nem tudja, az egészségeseket pedig ingyen senki sem fogadja be, de talán még pénzért sem, erre a halóságnak pénze sincs, de ha volna mibe kerülne ez? tehát kénytelen együtt hagyni őket, sorsukra bizni, és elképzelhető, hogy az igy együvé csukott gyereksereg mennyit fertőz a betegség és hámlás ideje alatt.
2. „A beteg-látogatásokat büntetés terhe alatt eltiltani.“
3. „A betegek látogatásának megakadályozására fizetett utcai biztosokat tartani.” – A közép nem hisz a fertőzésben, és a betegek látogatása és a gyógyító módok ajánlása már természetében van. – Az utcai biztos abban nem képes megakadályozni, mert ki vállalkozik az utcai biztosságra? Bakterek, elnyomorodott szegény aggok és naplopók. – Ezeknek se tekintélyük megakadályozni, sem bátorságuk a látogatókat feljelenteni, mert ez a megbizatás csak kis időre szól, míg az itt szerzett ellenségek lehetetlenné tennék neki a faluban maradást és igy a betegek látogatása, és ily módon a ragály elhurcolása napirenden van.
4. „A betegek környezetét a szomszédsággali érintkezéstől eltiltani.“ Ha a betegség néhány óráig vagy napig tartana, még talán kivihető volna, de hetekig tartó fertőzésnél az elképzelhetetlen, hisz a szegény embernek kenyeret kell keresni, ha nem mehet, ugy nincs sem neki, sem a betegnek betevő falatja.
5. „A házra vörös lapot „itt ragályos beteg van” felirással ragasztani.“ Ez az óvintézkedés eredményes az intelligens közönségnél, de falun sok esetben csak arra jó, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy itthon vannak, és betérjenek a kór ragadós voltát tagadni.
6. „A halottakat lehető gyorsan eltemetni.“
7. „A halott látogatásokat megakadályozni.“ A halottakat ha lehető gyorsan eltemetik is, mégis a legjobb esetben egy napot vesz igénybe, hisz a temetési költséget előteremteni, a koporsót beszerezni, érte esetleg városba menni, sok időbe kerül. – A halott látogatásokat pedig még kevésbé lehet, mint a beteg látogatásokat, hisz ilyenkor vigasztaló szót mondani vallásos és emberbaráti kötelességüknek tartják.
8. „A temetésről a közönséget kizárni.” De a testvérek és ezek családjai alig zárhatók ki, hisz ezek a családhoz számittatnak.
9. „A halotti torokat szigoru büntetés terhe alatt betiltani.” Még ha ez sikerülne is, nem sikerül bizonyos népszokásokat megakadályozni, milyen például a bucsu-kalács. – Szokás az, ha egy kis leány meghal, a kis leány barátnőinek, ha egy kis fiú hal el, a fiú pajtásainak a halott nevében ugynevezett bucsu-kalácsot adnak. – Ez a halottas háznál készül, ott süttetik, és az ilyen bucsu-kalácsoknak sok nézője van, minél módosabb ember gyerekre hal meg, annál több és szebb a kalács. – Ezeket a kalácsokat azután elviszik az itt maradt kis pajtásoknak, s viszik vele a fertőző csirákat is.
10.  „A faluban ezen tilalmakat a járvány megszüntéig naponta kidobolni.”
11. „A lelkészség felkérni, hogy a szószékről a népet a betegség veszedelmes voltáról kitanitsák és az óvszabályok megtartására figyelmeztessék.”

Az összes óvintézkedések, melyeket el szoktunk rendelni, teljesen elégtelenek akkor, ha a betegeket nem tudjuk elkülöniteni mindaddig, mig feltétlenül megszünik a betegség és járvánnyá nem fejlődhetik, ha a betegülés első eseteit teljesen izolálni képesek vagyunk.

Mozgó kórházakat kell tehát létesiteni, olyant, a mely könnyen és gyorsan szállitható, felállitható, és a ragályozás első eseteinek befogadására az első napon már ott a helyszinen legyen. – Erre nézve legalkalmasabb egy tengelyeken és kerekeken nyugvó dupla jó elszigetelő, vagyis rossz hővezető anyaggal kitöltött falu, mondjuk 6 méter hosszu, 3 méter széles kupé alakú kocsi, melynek külseje tetszetős, belseje fehér olajfestékkel bevont mosható, olyan forma, de diszesebb és bizalomkeltőbb, mint a vándor cirkusz társulatok kocsijai, melyek mint a gyakorlat mutatja, teljesen alkalmasak a bent lakásra, hisz egy ilyen vándortársulat bent tölti az egész életét a bölcsőtől a sirig. – Ezen kocsik egy megfelelő kályhával jól füthetők, a falu kívül állithatók fel, lehetőleg az északi szelektől védve. A kocsi berendezése lehető praktikus legyen; – mondjuk elfér egyben 6– 8, 1½ méteres ágy, és így 6−8 beteg befogadására alkalmas, Egy másik hasonló kocsi, ez is vörös kereszttel ellátva, mely magán hordja az egészségügy bizalom gerjesztő jelvényét, mely állna egy konyha, kis éléskamra, fürdőszoba, és esetleg egy ápolónő szobájából, s egy kis fülkével a gyógyszerek részére. A harmadik kocsi három rekeszre volna osztva, egy rekesz a fa, szén, és egyéb a kocsikhoz szükséges eszközök számára, a második rekesz egy kis fülke a traint kiséről férfi szolga számára, és a harmadik helyiség egy kis hullaház lenne, hová az elhalt gyermeket lehetne a temetésig elhelyezni. – Mert a halottat a szülők haza nem vihetnék a fertőzés végett, a temetőbeli hullaházban nem helyezhető azért, mert azok rendszerinti disztelen épületek, melyeken még ablak sincs, és a szülők kegyeletét mélyen sértené, ha gyermekük holt teste ide vitetnék. – A kocsi felszereléséhez tartozék nehány koporsó, hogy a halott, mihelyt lehet eltemethető legyen, és ne kelljen várni a koporsó elkészitésére, vagy hozatalára. – A temetést a lelkész innét végezné. – Ez volna egy járvány kórház, kiegészitve egy fertőtlenitő kocsival. Ha egy betegek részére való kocsi nem volna elég, lehetne 2 ilyen kocsit oda állitai s akkor volna egy kórház 16 betegre, konyha, fürdőszoba, fertőtlenitő géppel ellátva s egy ilyen járvány kórház személyzete 2-3 jól kitanitott ápolónőből, és egy férfi kisérőből.

            Az ilyen mozgó kórház a vörheny, hónapos himló, difteritis, esetleg cholera esetén lenne igénybe véve, ámbár a roncsoló toroklobnál, ha megtartja mostani enyhe jellegét, meg lehetne elégedni a védő oltással, a kanyaró pedig ártalmatlan voltánál fogva tenné fölöslegessé. Cholera esetén a kis 1½ méteres ágyakat ki lehete cserélni nagyobbakkal.

Ami ezen terv pénzügyi részét illeti, az nem rugna elviselhetetlen nagy összegre, mert a próba, illetve kisérleti kocsik kivételével, mely a belügyi kormányzatot terhelné, ezen intézmény beválása esetén az előállitási költség az 1898. évi XXL. t.-c. a. 3. § pontja értelmében fele részben az országos betegápolási alapot, az ugyanezen törvény 8. § C pontja értelmében fele részben a községeket terhelné.

Egy ily fentemlített kocsinak teljes felszerelése körülbelül 2400 koronába kerülne, tehát egy teljes felszerelés mintegy 8000 koronába. Ezen felszerelések beszerzése járásonként történnék ugy, hogy minden járásnak volna két ily mozgó kórháza.

Hogy ezen mozgó kórház a heveny fertőző betegségek terjedésének meggátlására szolgál az kétségtelen, mert az első esetek elkülönitése által a fertőzés lehetetlenné teszi, s az egyedüli fegyver melylyel eredményesen küzdeni lehet. –Az intézmény állandó bár mozgó, mindég oda szállitható, ahol arra szükség van, s a törvényben megnevezett ugyanezen célt szolgáló fertőtlenitő intézettől abban különbözik, hogy mig ezen mozgó kórházzal a járvány elfojtása, vagyis a kór csirák terjedésének meggátlása terveztetik, addig a fertőtlenitő intézet a már elterjedt és tárgyakhoz és ruha nemüekhez tapadt kórcsirok elpusztitására és megsemmisitésére szolgál. – A két intézmény eredményessége közötti különbség szembetűnő.

1910. június 25-én megjelenő Honti Lapokban olvasható: A HÉTRŐL.

Június 24. – Az Orvosszövetség közgyűlése. E hó 17 én tartotta meg a Hontmegyei Orvosszövetség évi rendes közgyűlését Kovács S. Endre dr. szövetségi elnök vezetése mellett.  

A fontos tárgysorra való tekintettel majdnem valamennyi vidéki orvos megjelent a gyűlésen.

Hámos Aladár dr. titkár jelentésében első sorban az elnököt üdvözölte ujabbi királyi kitüntetése alkalmából a szövetség nevében, a melynek most volt csak a kitüntetés óta alkalma, hogy testületileg gratuláljon.

Azután áttért a titkár a gyűlés legfontosabb tárgyára, a betegpénztár ügy referálására, a melyhez majdnem az összes jelenvoltak hozzászóltak. Beható eszmecsere, után a gyűlés a következő határozatot hozta:

1. A pénztárral csak a szövetség tárgyalhat és nem külön-külön az egyes orvosok.
2. A szövetségi tagok egyenkint beadják az elnökséghez fix fizetésre való igényeiket, a melynek alapján a szövetség felveszi a tárgyalásokat a pénztárral.
3. A szövetség eltiltja tagjait a pénztár szolgálati pragmatikájának elfogadásától valamint megtiltja tagjainak az uj pénztári orvosi egyesületbe való belépést.
4. Pénztári orvosi fegyelmi ügyekben ragaszkodik ahhoz, hogy a fegyelmi választmány elnöke a szövetség elnöke legyen.

A közgyűlés második fontos tárgya az élelmezési és járványtörvény tervezet feletti vita lett volna, de ezt a közgyűlés a tárgy fontosságára való tekintettel egy legközelebb tartandó rendkívüli közgyűlésre tartotta fenn.

Azután Sáska Dezső dr. felemlítette, hogy egy fővárosi lapban meghurcolták és orvosi müködését helytelen és szándékosan elferditett világitásba helyezték. Ő terjedelmes jelentést tett a vármegye alispánjához és fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen.

A közgyűlés helveslőleg vette tudomásul. Sáska Dezső dr. abbeli ténykedését, hogy nem kezdett hirlapi polemiát hanem mindjárt felettes hatóságához fordult.

A pénztári jelentést a szövetségi pénztárnok Rajner Géza dr. terjesztette elő a közgyűlés azt jóváhagyólag tudomásul vette, és neki, valamint a titkárnak buzgó működésükért köszönetet szavazott.

A gyülés után közös ebédhez ültek az orvosok a Pannóniában. Ahol kedélyes hangulatban a késő délutáni órákig voltak együtt.

The post Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, a 110 éve elhunyt dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk appeared first on Reflex24.

Október 11-én, már a kora reggeli órákban megindultak Ipolyság felé a környékbeli települések lakói – Nagyoroszi, Drégelypalánk, Ipolyhont –, hogy együtt ünnepeljék a felszabadulást.                                                                                                                                     A határnál a váci kerékpáros zászlóalj várakozott, míg déli 12 órakor megtörtént a hivatalos átadás. Vitéz Szombathy Pál alezredes, a váci Damjanich János 1. honvéd kerékpáros zászlóalj parancsnoka lépett oda a cseh oldalon szolgálatot teljesítő tiszthez, aki hivatalosan átadta a határvonalat, majd gépkocsijával távozott. Ezzel kezdetét vette a magyar honvédek bevonulása Ipolyságra.

Az Ipolyság körüli falvak lakossága is nagy számban megjelent, hogy a magyar csapatok bevonulásán részt vehessen. A tesmagiak abban a hitben, hogy a honvédek nem állnak meg a város határában, a falu elején még díszkaput is állítottak.

Az újságírók gépkocsijáról nemzeti színű kokárdákat szórtak a tömegbe, amelyet boldogan tűztek ki férfiak és nők egyaránt. Az ünneplés hangját visszhangozták a kiáltások:

„Vissza, vissza, mindent vissza! Pozsonyt vissza, Kassát vissza!”

A kerékpáros zászlóalj Ipolyság főterére érkezett, amelyet korábban Masaryk-térnek neveztek. A város bejáratánál hatalmas diadalkapu állt, amelyet az ipolysági asszonyok fenyőgallyakkal és piros-fehér élő virágokkal díszítettek.

A lelkesedés tetőfokára hágott, amikor fél kettőkor megjelent vitéz Paduschitzky Alfréd ezredes, a budapesti Mária Terézia honvéd gyalogezred parancsnoka, hogy hivatalosan átvegye a várost.

A gyalogezred élén a budapesti honvédzenekar haladt, Figedy Sándor karnagy vezetésével. A zenekar katonanótákat játszott, majd felhangzott a magyar Hiszekegy és a Himnusz, amelyet több mint 15 ezer ember sírva énekelt. A Himnusz után a tömeg ujjongva tört ki:

„Éljen a hadsereg! Éljen Horthy Miklós! Vissza, vissza, mindent vissza!”

A városháza zászlódíszes erkélyén dr. Salkovszky Jenő, a volt cseh tartománygyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Tanács nevében köszöntötte a honvédeket.

Borovens István, a felvidéki magyar munkáspárt nevében biztosította a honvédséget, hogy a nemzeti érzésű munkásság továbbra is Magyarország boldogulásáért dolgozik. Hornyai Ágnes a magyar ifjúság nevében mondott köszöntőt, háláját fejezve ki szüleiknek, akik a nehéz időkben is magyar szellemben nevelték őket. A beszéd után Okolicsányi Annával együtt virágcsokrot nyújtott át az ezredesnek

A történelmi jelentőségű eseményen Salkovszky Jenő ünnepélyes szavakkal méltatta Horthy Miklós kormányzót, akinek vezetői érdemeit hangsúlyozta a visszacsatolt területek kapcsán. Indítványozására több lelkes hangvételű táviratot küldtek el: Horthyt boldogságtól meghatottan üdvözölték, Imrédy Béla miniszterelnököt a húsz év utáni visszatérés örömével köszöntötték, Kánya Kálmán külügyminisztert a komáromi tárgyalások sikeréért méltatták, míg Jaross Andort a felvidéki magyarságért végzett munkájáért illették hálával.

Vitéz Nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy arra biztatta a lakosságot, hogy amíg a közigazgatás működése meg nem kezdődik, bizalommal és nyitottsággal forduljanak panaszaikkal és problémáikkal a katonai hatóságokhoz.

Az altábornagy beszédét követően ismét felcsendült a Himnusz, amelyet a hatalmas tömeg meghatódva, könnyek között énekelt el.

A képek forrása: magyarhonved.blogspot.com

The post Történelem a főtéren – 87 évvel ezelőtt 15 ezer ember ünnepelt Ipolyságon appeared first on Reflex24.

Mióta dolgozol vendéglátásban?

12,5 éve alkalmazottként kezdtem el dolgozni a vendéglátásban, ebből 10 éve a saját vállalkozásomat vezetem.  

Mi motivált, hogy belevágj egy saját kisvállalkozásba?

A munkahelyem megszűnése előtt sok vendég azt hitte, hogy enyém a hely, hiszen olyan odaadással csináltam, mintha a sajátom lenne. Mikor a főnöknőm bezárta a helyet, a vendégek kerestek, hiányoltak, bennem pedig már ekkor is ott motoszkált a gondolat egy saját kis bagettéria létrehozásának gondolata.

A sors pedig úgy alakította, hogy a munkahelyem megszűnése után négy hónappal valóra vált az álmom.

Milyen kihívásokkal kellett szembe nézned az induláskor?

Semmilyennel. Mindent tudtam, minden a kezemben és fejemben volt. Addigra már a teljes vendégköröm kialakult, csupán folytattam, amit korábban 2,5 évig csináltam.

Kik járnak hozzád?

Gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki. Természetesen az elfogyasztott étel nem ugyanaz.  Az idősebbek inkább a lángosféléket és a bagetteket szeretik. A gyerekek a melegszendvicseket és a sültkrumplit kedvelik. Nekem sokat jelentett, hogy eleinte egy szórakozóhely mellett működtettem a vállalkozásom, aki ott megéhezett, betért hozzám, és visszajáró vendégemmé vált. Van, aki iskolásként, fiatalként járt hozzám, ma már családapaként gyermekével. Ma inkább a középkorúak és fiatalok körében vagyok népszerű.

Hogyan változott a kínálatod az évek során, mi a legnépszerűbb fogás?

Hamburger, bagett, lángos, hot-dog, hidegtálak, melegszendvics – ezzel a kínálattal kezdtem, majd bővítettem rántott karfiollal, rántott füstölt sajttal, palacsintával, kávékkal. Halas termékekkel is próbálkoztam. Gluténmentes zsemlét is behoztam a kínálatba.  

Észrevettem a vendégeimen, hogy az újdonságot kipróbálják, de mindig visszatérnek a megszokotthoz.  

Honnan szerzed be az alapanyagokat?

12 éve ugyanabból a pékségből rendelem az árut. A bagettek, a zsemlék, a kiflik minden reggel frissen érkeznek a magyarországi Bernecebarátiban működő Bernecei Pékségből. A fagyasztott árut 12 éve szintén ugyanattól a cégtől rendelem, de vannak új beszállítóim is. A sonkát, kolbászt helyben vásárolom.  Nálam fontos a minőség, ezért a prágai sonka elengedhetetlen, amelyet mindig frissen helyben szerzek be. A retró hangulatot szeretném megtartani, ezért olyan alapanyagokkal dolgozom, ami egyszerű, ilyen a tartármártás, a kecsup és a mustár.

Hogyan tartod fenn a vendégek hűségét és a versenyképességed?

Ki merem jelenteni, hogy az évek során sikerült egy családias légkört kialakítanom a visszatérő vendégeimmel. Ide mindig visszatérnek, mert úgy érzik, mintha otthon lennének, és ez a legnagyobb elismerés számomra. Emellett az alacsony áraknak köszönhetően mindenki megengedheti magának, hogy nálam egyen, így sokan rendszeresen visszajárnak.

Ez a hely nemcsak egy bagettéria, hanem egy kis közösség, ahol mindenki jól érzi magát.

Van olyan ételkülönlegesség, amit csak te készítesz Ipolyságon?

A közkedvelt „zapekankát” emelném ki, vagyis a melegszendvicset, amelyet a hagyományos változat mellett kolbászos és szalonnás verzióban is kínálok. A vendégeim abszolút kedvence, a magyarországi vendégeim már a szlovák nyelvű nevét is megtanulták, és úgy kérik.  

Milyen nehézségekkel, mélypontokkal szembesültél az elmúlt 10 év alatt?

Az elmúlt tíz év során számos kihívással és mélyponttal kellett szembenéznem. A koronavírus járvány mellett különösen nehéz volt figyelemmel kísérni a versenytársak bezárását, ami folyamatos bizonytalanságot okozott. Mind a nyitás, mind a zárás során félelemmel teli érzések kísértek, hiszen nem lehetett tudni, mi vár rám a jövőben.

Mit tartasz a legnagyobb sikerednek az elmúlt egy évtizedben?

A legnagyobb sikerem a visszatérő vendégköröm. Ez azt jelenti számomra, hogy sikerült megtartanom őket, többségüket személyesen is jól ismerem, tudom, mi a kedvencük, és már a telefonszámuk alapján is tudom, mit kérnek.

Ez számomra óriási sikerélmény, és az, hogy ezt a kapcsolatot fenn tudom tartani.

Milyen szerepet játszik a családi vagy személyes életed az üzletvezetésben?

Szüleim támogatásával és segítségével tudtam átvészelni a kezdeti nehézségeket. Özvegyként egyedül neveltem a lányomat, és emellett egyedül végeztem a háztartási és családi feladatokat, valamint a Bagetéria vezetését. A szüleim Ipolyságra költöztek, hogy segíteni tudjanak. A családi összetartás nélkül nem tudtam volna megvalósítani a terveimet, ezért pedig a szüleimnek és a lányomnak tartozom köszönettel.

Hogy ünnepelted a Bagetéria 10 éves fennállását?

Április 25-én ünnepeltem a Bagetéria 10. születésnapját. A vendégeim számára 20 százalékos kedvezményt biztosítottam a vásárlásuk után. Süttettem egy bagett formájú tortát, és kínáltam alkoholmentes, valamint alkoholos pezsgőt, minden fogyasztás után egy szelet tortával kedveskedtem a vendégeknek. Az egésznapos program során ajándékokat is kaptam a barátaimtól.

Nagyon pozitív élmény volt számomra ez a nap.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nincsenek határozott elképzeléseim. Egyelőre a gyermekem útját szeretném egyengetni, hiszen most érettségizett és a főiskola előtt áll, így inkább rá koncentrálok. Később majd gondolkodom azon, hogy milyen irányba haladjak. Hosszabb távon viszont van néhány elképzelésem, bizonyára sokan emlékeznek Ipolyság egykor ikonikus talponálló büféjére, a Gedeon büfére, ahol salátákat, gulyást, káposztalevest, vadast knédlivel vagy virslit kínáltak kedvező áron, főként munkásoknak és diákoknak. Bár akkor forgalmasabb volt a város és nagyobb volt az igény erre, most inkább a jelenlegi helyzetet tartom biztosnak. Reálisan látom az életet, és vállalkozóként elégedett vagyok azzal, amit sikerült elérnem.

Mi a legfontosabb dolog, amit az elmúlt tíz év tapasztalataiból megtanultál? Mit osztanál meg másokkal?

Az emberekhez próbálok mindig kedvesen viszonyulni, és az étel mellé egy-két támogató, kedves szót is adni. Minden egyes rossz tapasztalat, számomra egy jó lecke volt. Egy kedves fiatalember szerint nálam nincs olyan, hogy nem merem.

Ez a mondat motivál engem és azt üzenném másoknak, hogy ne féljenek menni az álmaik után, bátraké a szerencse.  

The post Az ízek és az emlékek megőrzése egy évtizeden át – Tízéves az ipolysági Bagetéria appeared first on Reflex24.

A head spa egy olyan különleges fejbőrápolási kezelés, amely mélyreható tisztítással segíti elő a fejbőr egészségét. Ez a kezelés nemcsak a szennyeződések és felesleges olajok eltávolítására fókuszál, hanem táplálja a bőrt, így támogatva a hajhagymák működését is. „Első lépésként a trichológiai fejbőr és hajvizsgálat történik. A vizsgálat során egy mikroszkóp segítségével felmérem a fejbőr és a haj állapotát, ezáltal megismerem a felmerülő problémákat, legyen szó hajhullásról, zsírosodásról, vagy égő fejbőrről. Így a kezelés további lépéseként a hajtípusnak megfelelő kozmetikumokat használok. Már az első kezelés után szemmel látható a javulás, amelyet a vendégeim előtte-utána felvételeken is megnézhetnek” – fogalmazott Csomor Szimona.

A szolgáltatás alapja egy teljes kényelmet nyújtó ágy és egy speciális, külön a fejre kifejlesztett, félkör alakú zuhany, amelyből a fejre folyik a víz.

A kezelés során eltávolításra kerülnek a felesleges zsírok és szennyeződések. A kezelés egy alapos fejbőr radírozással és masszázzsal indul, ami serkenti a vérkeringést, felfrissíti a fejbőrt és nem mellesleg nagyon jó érzést kelt. „Hajmosás alkalmával alapszolgáltatásként mindig fejmasszázst nyújtok. A vendégeim pozitív visszajelzései és a közösségi médiafelületeken látott head spa videók adtak löketet ahhoz, hogy belevágjak egy saját head spa szolgáltatásba” – emlékezett vissza a kezdetekre Csomor Szimona.

Szimona fodrászként szenvedélyesen hisz a természetes összetevők erejében, ezért kizárólag gyógynövény alapú készítményekkel dolgozik. Ezen termékek megvásárlására lehetőség nyílik szalonjában is.

„Bár csak egy hónapja kezdtem, már most sok visszatérő vendégem van. A kezelés hölgyek, urak és gyermekek számára egyaránt jótékony hatással bír”

– tette hozzá a C-S Szalon vezetője.

A head spa kezelés nemcsak a hajra és a fejbőrre van jótékony hatással, hanem a testre és a lélekre is.

„A head spa nem csupán eljárás, hanem visszatérés önmagadhoz. A gyengédséghez, a békéhez, a nőiességhez” – olvasható a C-S Szalon oldalán.

The post A hajmosás, amely minden pénzt megér! – Head spa szolgáltatás Ipolyságon appeared first on Reflex24.