Herczeg Kevin, Ipolyság

2018. december 1-jén léptem be a tűzoltósághoz. Jelenleg az ipolysági tűzoltóságnál szolgálok tűzoltó-mentős funkcióban. Úgy gondolom, sok kisgyerek álma, hogy tűzoltó lehessen és nekem is mindig szimpatikus volt ez a hivatás. A családunkban többen dolgoznak mentősként és ápolóként, talán ezért is van meg bennem is az empátia és a segítőkészség az emberek felé. Leginkább a szüleimnek köszönhetem, hogy tűzoltó lettem, ők  inspiráltak és motiváltak.

Elsősorban nagyon fontos, hogy az adott személy mentálisan és fizikailag egészséges legyen, ezen felül persze fontos a szorgalom és az alázat.

Példaképemnek tartom az összes kollégát, akik másokon segítenek, gondolok itt a rendőrökre, mentősökre, az egészségügyi dolgozókra.

Nehéz visszaemlékeznem, melyik volt a legmeghatározóbb esetem, hiszen négy év alatt számos megrendítő helyzetet láttam. Több nagy tűzesetnél jelen voltam az utóbbi időben, a legmegdöbbentőbb az. amikor egy családnak leég a háza, de egy tragikus baleset is mindig megérint lelkileg. Ilyenkor az emberben átértékelődik, hogy mi is az igazi érték az életben.

Úgy gondolom, aki szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, az nem foglalkozik a hátrányokkal,például hogy sokszor a saját egészségünket kockáztatjuk.
A hivatás egyik nehézsége, amikor  igyekszünk valakinek professzionális segítséget nyújtani és az épp arra járó emberek leállnak fényképezni vagy videózni.

A mindennapokban az hajt, hogy a bajban segítsek másokon, hogy példát mutassak a fiatalabb generációnak, akik sokszor hősként tekintenek ránk, látszik a lelkesedés a szemükben, amikor meglátogatnak minket, vagy épp mi tartunk bemutatót egy falunapon.

Úgy veszem észre, hogy az emberek többsége elővigyázatos, igyekeznek betartani az óvintézkedéseket, ám tudjuk, hogy a baj a legkisebb figyelmetlenség miatt is megtörténhet. Ezért is kell higgadtnak és türelmesnek lennünk embertársainkkal.

Azért jó tűzoltónak lenni, mert segíthetünk a bajbajutottakon, legyen az ember vagy akármilyen élőlény és nem utolsósorban egy jó csapat/család tagja lehetsz. Erre akkor jössz rá, mikor egy nehéz, de sikeres szolgálat után elfog az érzés, hogy az egyik legszebb hivatás tűzoltónak lenni. 

Borka Tamás, Ipolyvisk

Öt éve kezdtem a Transpetrolon dolgozni, mint tűzoltó. Szeretek segíteni az embereknek, de az, hogy tűzoltó legyek, egy spontán ötlet volt. Adódott egy lehetőség, én pedig éltem vele.

Munkánkhoz fontos a fizikai erőnlét, illetve fontos, hogy krízishelyzetekben  higgadtan tudjunk viselkedni.

A legemlékezetesebb bevetés, amelyben részt vettem, a közelmúltban történet, amikor aratás közben kigyulladt a gabonatábla Tompa mellett.   Az oltásban  tőlünk öten vettek részt két autóval, ezen felül kilencen a cég területén készítették elő a terepet, hogy ha véletlenül a lángok egészen odáig terjedtek volna, el tudják hárítani a veszélyt. Rajtunk kívül az oltásban részt vettek az állami tűzoltók Ipolyságról és az ipolyviski önkéntes tűzoltók is. Nagyon erős szél fújt, ezért tovább tartott a munka.

A szakma nehézségei közé tartozik, hogy sokszor dolgozunk hétvégén és ünnepnapokon is. Idén megtapasztaltam azt is, hogy rengeteg a kiélezett helyzet.

Azt gondolom, hogy az emberek egy része túlságosan könnyelműen kezeli a helyzetet, ami a tűzeseteket illeti, elég visszatekinteni az elmúlt hetekre.

Azért jó tűzoltónak lenni, mert nem monoton munka. Mindig nagyon jó érzés segíteni másoknak. 

Maródi Gábor, Nagysalló

2017 április 1-én, tehát immár öt éve vagyok tűzoltó, a Tűzoltóság és Műszaki Mentőszolgálat Lévai Parancsnokságához tartozó zselízi tűzoltóságon szolgálok pozícióm szerint  tűzoltó-mentősként.

A tűzoltó hivatás már kiskorom óta foglalkoztatott.  Gyerekkoromban önkéntes tűzoltó voltam, de minden álmom az volt, hogy hivatásos tűzoltó legyek.

A családban édesapám önkéntes tűzoltó volt, jelenleg parancsnoki szolgálatot lát el. A testvérem szintén önkéntes tűzoltó. Aki ismer, tudja, hogy szeretek segíteni az embereken. Ennek a hivatásnak az alapja pedig  a segítségnyújtás.  Nem monoton munka, minden nap más helyzet vár az emberre.

Ahhoz, hogy valaki jó tűzoltóvá váljon, szerintem elengedhetetlen a talpraesettség, a jó kondíció és a szorgalom. Fontos, hogy legyen az illető  ne ijedjen meg a munkától és a látványtól (baleset, halál, porig égett test stb.), sőt, ha éjjel keltik is fel álmából, akkor is fel tudja találni magát.

Nincs két egyforma kiszállásunk, ez mindig változatos. Többször vettem részt nagyobb tűzeset elhárításában, ilyen például a peszektergenyei szemétdomb vagy löki szeparált elektronikai hulladék esete.

A tűzoltó hivatás nehézségei közé tartoznak a megrázó élmények, soha nem tudja az ember előre, miben lesz része. Aki nem tudja szívből csinálja, az ne is legyen tűzoltó. Ez nem arról szól, hogy gazdag legyen az ember.

Az én motivációm a segítségnyújtás, emellett szerencsés vagyok, mert jó emberekkel vagyok körül véve. Az én B csoportom nekem olyan, mint a második családom. Példaképemnek a műszaki parancsnokomat tartom.

Az emberek nagy része felelőtlen. Rohanó világban élünk, mindenki siet, ezért is van annyi halálos baleset. A tűzgyújtási tilalmat sem tartják be az emberek.

Gyakran járunk gyereknapok alkalmával iskolákba és óvodákba bemutatókat csinálni. A gyermekeket mindig nagyon érdekli, amit mondunk és amit mutatunk nekik, viszont a kedvenc részük, mikor készítjük a habot és belerohanhatnak. Élmény számukra a velünk való találkozás.

Židuliak Péter, Ipolyság

2019 november 1-én léptem szolgálatba, azóta a lévai tűzoltóságon dolgozom  vezető műszaki specialista pozícióban,, a munka egy részét az irodában végzem.

A középiskolás éveimben jött először a gondolat, hogy a tűzoltóságnál szeretnék szolgálni. Igazából azóta mást nem is szerettem volna csinálni. Már akkor megtetszett az elképzelés, hogy egy olyan munkahelyem legyen, ami minden nap más.

Ahhoz, hogy valaki jó tűzoltó legyen, alapfeltétel a jó fizikai és mentális állapot. Aki hivatásos tűzoltó szeretne lenni, annak fizikai, egészségügyi és pszichikai vizsgálaton mérik fel az alkalmasságát. Ezt a vizsgafolyamatot minden évben abszolválni kell, ezért rendkívül fontos, hogy jó kondícióban legyünk. Elengedhetetlen, hogy az ember szeresse azt, amit csinál, de ez talán minden más szakmára is vonatkozik.

Kimondott példaképem a szakmában nincs, de tisztelek mindenkit, aki sok-sok év eltelte után is ugyanolyan lendülettel végzi a munkáját, mint az első napon. 

Szerencsés vagyok, mert eddig nem volt olyan kiszállásom, ahol haláleset történt volna.  Számtalan balesetet és tűzesetet láttam. Nem rég volt egy erdőtűz, ahol majdnem egész nap készenlétben kellett lennünk, hogy ha szükséges, beavatkozhassunk. Ilyen esetekben is fontos, hogy jó fizikai kondícióban legyünk.

A legnehezebb ebben a munkában az, hogy az ember soha nem tudja, milyen esethez fogjak őt küldeni. Persze a legrosszabb az, amikor már nem tudunk segíteni. Sok tragédiáról hallottam a tapasztaltabb kollégáktól. Mindig  úgy kell a helyszínre érkezni, hogy bármi megtörténhet.

Nagyon jó érzés, mikor valakinek tudunk segíteni, meg tudjuk menteni az életét.   Ez egyben persze nagy felelősség is, de ez hajt tovább, hogy 100%-osan tudjuk elvégezni a munkánkat. 

Elszomorít, mikor látom az emberek egymáshoz való hozzáállását. Az utakon ez jól megfigyelhető. Nagyon kevés ember veszi figyelembe a többieket,   ebből van a sok tragédia. A baleseteknél is gyakran látjuk, hogy nem is gondolnak az emberek bele, milyen rossz vége lehetett a meggondolatlan döntéseiknek. A sok tragikus esetből tanulnia kellene mindenkinek. Mégis újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat. 

Annak ellenére, hogy sok nehézséggel jár ez a munka, nagyon szép szakma. Bár  kiszámíthatatlan, soha nem tudjuk, mi vár ránk, mikor szolgálatba megyünk, de épp ez a szépsége.

Michňa Roland, Ipolyság

2021. augusztus 1-től a zselízi parancsnokságán szolgálok tűzoltó pozícióban. Először az érettségi letétele után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy tűzoltó legyek. A családban csak apu volt állami alkalmazott. Bár rendőrként dolgozott, ő is a tűzoltóságot javasolta nekem. Inspirál, hogy akkor tudok segíteni az embereknek, amikor a legjobban rászorulnak. Főleg ez fogott meg ebben a hivatásban.

Szorgalmasnak kell lenni és nagyon kell akarni. Enélkül nem válhat senki jó tűzoltóvá. Sokat kell tanulni, és akarni kell a fejlődést. Ez az alapja az egésznek. Erős pszichikummal kell rendelkezni, hiszen fel kell tudni dolgozni a legtragikusabb látványt is.

Példaképemnek az egyik kollégámat tartom. Felnézek rá amiatt, ahogy képes mindig hideg fejjel kezelni a legkülönbözőbb helyzeteket is. Sok tapasztalattal rendelkezik. 

Az egyik legnagyobb katasztrófahelyzet, amiben részt vettem, az a peszektergenyei szeméttelep égése volt, amely még az év elején történt. Éjjel 11 órától reggelig oltottuk a tüzet legalább hét ciszternás kocsival.

A motiváció számomra a segítségnyújtás. Az emberek szemében úgymond “hősök” vagyunk. Ez az, ami hajt. Mégis sokan nem viselkednek körültekintően. Nem nagyon vigyáznak az utakon, nem vezetnek elővigyázatosan. Ezenfelül az emberek egy részét nem érdekli, hogy tilos a tűzgyújtás. Nagyon gyorsan  megtörténik a baj.

Én szorítok azoknak, akiknek a tűzoltóság az álmuk. Ez egy gyönyörű hivatás, amelyben az ember mindig tud fizikailag és mentálisan is fejlődni.

Borítóképünk csak illusztráció (forrás: minv.sk)

The post Soha nem lehet tudni, mit hoz a szolgálat appeared first on Reflex24.

Matyó Márió, énekkari művész, Magyar Állami Operaház, Budapest

Minden nap azon gyönyörködöm, hogy a jó Isten milyen gyönyörű anyanyelvet adott az ajkunkra. Ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset feladatul kaptuk őrizni és megélni nap mint nap. Ifjú korom iskolái – Palásthy Pál Egyházi Alapiskola és Szondy György Gimnázium – az Ipoly mente magyar ajkúságát hivatottak mindig is szolgálni. Az ott tanultak nagy hatást gyakoroltak rám. Szép magyar népdalaink, történelmünk, a zene, a kórusművek mind egyre erősebbre kovácsolták bennem, bennünk az anyanyelv iránti szeretetünket. Végül hivatásom részévé vált ezen értékek közvetítése a magyar emberek felé. Kedvenc idézetemmel kívánok jó iskolakezdést honfitársaimnak: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” (Kölcsey Ferenc)

Récsei Noémi, a Vasárnap hetilap munkatársa, televíziós és rádiós műsorvezető

Bármennyire is hihetetlen, számomra a magyar iskola lépéselőnyt, az életben pedig biztos támpontot jelentett. Szlovákiai magyarként azt tapasztalom, hogy a szlovákiai magyar iskolarendszer mindkét (környezet)nyelvre odafigyel, mindkettőt erősíti, míg az egynyelvű oktatási intézmény kizárólagos jelleggel az egyik nyelvet oktatja és preferálja. Az anyanyelvi oktatásban részesülő egyének az identitásukkal kapcsolatban kevesebb bizonytalansággal találkoznak. Meggyőződésem, hogy az anyanyelvi oktatás – még ha a kisebbség felől is nézzük – kizárólagos előnyt jelent. 

Sál Attila, Vámosladány, tanárszakos hallgató a Selye János Egyetemen

A magyar iskola megmaradásunk és létünk alapja. Ez határozza meg, ismerjük e majd Petőfit és Rákóczit, megtartjuk e anyanyelvünket és átadjuk e azt gyermekeinknek is. 
A magyar iskola lehetőség. Megtartani identitásunkat, olyan korszerű tudást szerezve, amely a továbbtanulás során sok-sok lehetőséget nyit meg számunkra. A szlovákiai magyar diák az, aki Prágától Budapestig, Londonon át választhat az egyetemek közül. Mi vagyunk azok, akik magyar anyanyelvünk mellett, folyékonyan beszélünk szlovákul, angolul, sőt ma már más idegen nyelveken is. Mi, akiknek szülei magyar iskolát választottak, megálljuk a helyünket az élet bármely területén ! A magyar iskola a megbízható jövő záloga ! 

The post Körkérdés: Neked mit adott a magyar iskola? appeared first on Reflex24.

Márai Sándor idézetével indítjuk az év utolsó körkérdését, amelyben idős olvasóink mesélnek a régi idők karácsonyairól.

Štec Margit, Ipolyság, a Margaréta élelmiszerbolt alapítója

Számomra a karácsony szép, de egyben fájdalmas ünnep.  1952-ben tizenegy éves voltam, mikor édesapám karácsonykor kórházba került és újév napján elhunyt agyhártya-gyulladásban. Felsőtúron laktunk nem messze a nagymamáéktól. A karácsony estéjét náluk töltöttük. Kisgyermekként én valóban nagyon elhittem, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát. Lucfenyőt állítottunk minden évben.

A karácsonyra a készülődés már hónapokkal korábban elkezdődött. Szüretkor nagymama előre ment és a legszebb, legegészségesebb szőlőfürtöket leszedte. A kamrában a szőlőket felfűzve tároltuk egészen a karácsonyi vacsoráig. Nagyapa nagyon ismerte a gombákat, sokat járt gombázni. Vékonyra szeletelte a gombát és deszkára tette. Naponta gondosan, egyesével fordította át a szeleteket. Így szárította ki a karácsonyi káposztalevesbe valót. Ez az ő dolga volt. Huszonnegyedikén nagyapának csak egy feladata volt, amit rendszerint elfelejtett. A padlásról lehozott szénából egy kis kévét kötött, ami a jászolt jelképezte. Már asztalnál szoktunk ülni, de még nagyapára kellett várni, hogy megcsinálja a kévét és betegye az asztal alá, ami végig ott volt.

Már Advent első vasárnapjától a 14-15 éves lányok is sötét ruhát hordtak. Felsőtúron négyen-öten jártunk házról házra az ablakok alá menybölözni, vagyis Mennyből az angyalt énekelni. Cserébe diót, almát vagy három-négy koronácskát kaptunk, többet nem, hiszen front után voltunk, a népnek nem volt sok mindene, mindenki azt adott, amit tudott.

Nagymama és anyuka is főzött. Nagymama mákos dedellét, édesanyám pedig házi keserű túrós metélt tésztát készített. A komának voltak juhai a tanyán, tőle volt tejünk. A tejet kenyérformákba öntötték. Amikor beérett le kellett reszelni és betépni köcsögökbe. Miután benyomdosták, a tetejét besózták és bepaprikázták, így elállt sokáig. Ez a rendes házi keserű túró.

A vacsorát imával kezdtük. A vacsorán káposztalevest ettünk gombával. Utána volt a keserű túros metélt, az ostya, fokhagymával és a szőlő. Az ostyát nagymama sütötte, amit fokhagymával fogyasztottunk. A menü a mai napig megmaradt a családunkban, de már kiegészülve a halászlével.

Vacsora utána mentünk éjféli misére.

Egyik karácsony alkalmával a húgom fonott fűzfából készült fakerekű babakocsit kapott ajándékba. Én meg egy imakönyvet apámtól. Emlékszem, nagyon megsértődtem, hiszen én is játékot szerettem volna, akár a húgom. Ma már egy féltve őrzött emlékké vált az apámtól kapott imakönyvem.

Karácsonyi napokban szentmisére jártunk, litániákra, sokat imádkoztunk és pihentünk.

Tóth Margit, Nagysalló, a Nagysallói Alapiskola nyugalmazott igazgatónője

Már javában tart a karácsonyi készülődés, és közben egyre gyakrabban idéződik fel bennem régi karácsonyok illata, hangulata.

Gyermekkoromban szentestén csak a szűk család volt együtt, a rokoni látogatások csak 25-én és 26-án következtek. A feldíszített karácsonyfa már reggel ott várt minket, de az ajándékokat csak este, gyertyagyújtás után kaptuk meg. A felnőttek egymást nem ajándékozták meg, csak mi, gyerekek kaptunk ajándékot.

Amikor nagyobbak lettünk, közösen díszítettük a fát és illatozó fenyőágakkal a lakást. Mivel megtartottuk a böjtöt, a főétkezés estére tolódott. Ránk, gyerekekre a konyhában már nem volt szükség, csak a terítést bízták ránk. Édesanyám megfőzte az ételt, nagyanyám pedig a kemencében megsütötte a mákos és a diós kalácsot.

Vacsora előtt nagymama felszeletelt egy almát, amelyből mindenki kapott egyet, mondván, azért, hogy ne tévedjünk el a nagyvilágban és mindig hazataláljunk. Nálunk a karácsonyi menü a következő volt: vacsora előtt ostya mézzel és fokhagymával, a vacsora pedig lencseleves aszalt szilvával és mákos guba. A halászlé, a rántott hal, a krumplisaláta csak évekkel később került a karácsonyi asztalra. Vacsora után a morzsákat összegyűjtöttük, s ezt reggel az állatoknak adták.

Az éjféli szentmisére a szomszédos faluba, Hontfüzesgyarmatra jártunk. Mivel gyalog mentünk, ezért már este 10 órakor elindultunk Fegyvernekről. 

Évek óta hagyományosan ezek az ételek jelen vannak a karácsonyi asztalon, sőt a gyermekeimnél is. Hagyományőrzők vagyunk, de nem utasítjuk el az új ízeket sem. A rántott hal mellett jól megférnek a különböző sült húsok, valamint köretként a rizs és a burgonya több változata. A diós és a mákos bejgli mellett készülnek házi sütemények is.

Néhány éve december huszonnegyedikén megváltozott a „menetrend“. Már nemcsak a szűk család van együtt, hanem a nagycsalád (gyerekek, unokák, dédunoka). Fontosnak tartom, hogy ezeket a hagyományokat az utódok is megismerjék és továbbvigyék.

E cél érdekében szerveztünk az iskolában is ünnepváró délutánokat. A mai napig szívesen emlékezem ezekre napokra: az iskolát bejárta a fahéj és a mézeskalács illata, karácsonyi dalok szóltak. Gyerekek, szülők, nagyszülők, pedagógusok együtt díszítették a mézeskalácsot, karácsonyi díszeket készítettek, régi karácsonyokról és szokásokról beszélgettek. Ezekkel a díszekkel ünnepivé varázsolták az osztályokat, de jutott belőle a fenyőfára is, amely a folyosón állt. A karácsonyi szünet előtti napon került sor az ünnepi műsorra, amelyben minden osztály minden tanulója részt vett. Ajándék volt ez a szülőknek.

Lóska Ilona, Ipolyvisk, nyugdíjas, eladó

November végén és december elején lezajlottak a disznóölések, hogy legyen hús és kolbász a karácsonyhoz. Tollfosztások alkalmával az asszonyok kukoricát főztek és mákkal, cukorral szórták meg. Kitették a verandára, amire kislányként rá jártunk.

Régen igaz tél volt. Nagy hóra emlékszem, ami mindig csikorgott a lábunk alatt. Gyerekként a szentmisék alkalmával az oltár előtt lévő korlátnál térdeltünk. Nagyon hideg volt a templomban, mégis mindig sokan voltunk.

Minden évben volt karácsonyfánk, egyik éven a plafonból volt lelógatva, de sajnos nem tudom, hogy miért. A szaloncukrot magunk főztük meg. Sajnos azóta sem tudtam azt az ízt elkészíteni, annak ellenére, hogy szinte most is a számban érzem. Az elkészült édességet szaloncukorpapírba csomagoltuk és cérnával kötöttük be a végét.

Karácsonyi vacsorára savanyú bablevest ettünk, utána mákkal vagy dióval megszórt, szilvalekvárral töltött dedellét. Étkezés előtt almát ettünk, amit apukám annyifelé vágott, ahányan voltunk. A diót szintén az asztalnál törte meg. Ha az alma és a dió is egészséges volt az azt jelentette, hogy a család is egészséges lesz. Az ostyát anyukám sütötte. Fokhagymával fogyasztottuk és mézet is ettünk hozzá. Mai napig megmaradt az alma, a dió, az ostya és a méz hagyománya a családunkban. Ahogy régen, úgy ma is imával kezdjük a karácsonyi vacsorát.

Papírból készült betlehemnél imádkoztunk otthon. A Jézuska ajándéka az ablakba volt téve. Kislányként mindig szép játékokat kaptam, amiknek nagyon örültem: kis tűzhelyet, tányérkákat, kanalakat, öntözőkannát, lepkét és új figurákat a karácsonyfára. A macskámat, Krisztinkát a kutyát és a galambokat a fa alá tettük, hogy fényképezkedhessünk velük, viszont a fénykép nem sikerült, amit nagyon sajnálok, viszont kedves emlékként gondolok rá.

Nagykarácsonykor kirántott húst, sült libát, libatöpörtyűt főtt krumplival és májlevest ettünk. Utána krémes süteményeket, karikákat fogyasztottunk.

Január elsején már sem szárnyast, sem mákost nem lehetett enni. A szárnyas elvitte a szerencsét a háztól, a mák pedig sok tetűt jósolt a következő évre.  Lencselevest, főzeléket és sült húst ettünk. Elsején apukám fokhagymával kente meg a tyúkólakat, hogy sok tojásunk legyen egész évben. A karácsonyi asztalról összeszedett morzsákat is az állatok kapták meg, nem dobtuk ki.  Akkoriban az állatok voltak az első helyen. becsben voltak tartva.

The post Milyen volt a régi idők karácsonya? appeared first on Reflex24.

Sýkora Zoltán, Ipolyság

Az egészségügyi ,,karrieremet” 2005-ben kezdtem, amikor beiratkoztam az érsekújvári egészségügyi szakközépiskolába. Nem volt nagy meglepetés a választás, mivel az egész családom az egészségügyben helyezkedett el. Édesanyám nővér, édesapám mentős volt. Keresztanyám és az ő lánya szintén mentős, akik a családi kapcsolat mellett mára már a kollégáim is. Tehát állt előttem példa bőven.

2009-ben kezdtem egészségügyi asszisztensként, ezt követően két évig betegszállítással foglalkoztam. Közel 8 éve kerültem az ipolysági gyorsmentőkhöz, mint sofőr. Azóta is itt dolgozom, egyelőre ugyan ebben a pozícióban. Jelenleg a munka mellett főiskolára járok, amely elvégzése után mentőtiszt leszek.

Nem emlékszem konkrétan a legelső esetre, ahová kivonultam, viszont van, ami mélyen megmaradt bennem. Egy végső stádiumban lévő petefészekrákos idős hölgyhöz vonultunk ki. Szörnyű látvány fogadott bennünket, s sajnos már segíteni sem tudtunk rajta. Ekkor tudatosult bennem igazából, hogy hol is dolgozom.

Hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki jó mentőssé váljon? Ez egy nagyon jó kérdés. A szakmai tudáson kívül fontos az erős lélekjelenlét, hisz olykor bizony erősen megrázó esetekkel is találkozunk. Továbbá fontos az emberekkel szembeni jó kommunikációs készség, a gyors improvizáció adott helyzetekben, és szerintem, ami a legtöbb egészségügyi dolgozónál legnagyobb hiányosság, az az empátia.

A kérdésre, hogy mi motivál a hétköznapokban, egy történettel felelnék. Pár évvel ezelőtt kihívtak egy erősebb náthás beteghez. Mérgesek voltunk, hiszen az elmondások alapján vaklármának tűnt a riasztásunk. A helyszínre érve, miközben az EKG-t megcsináltam a 32 éves hölgynek, kiderült, hogy súlyos infarktusa van. Pár perc múlva összeesett és leállt a szíve. A kollégámnak és nekem köszönhetően sikerült megmenteni az életét. Az egész esetet végig nézte a hölgy élettársa, s mint a legtöbb ember ő sem számított arra, hogy ilyesmi megtörténhet velük.  Az egyik pillanatban minden oké, a másikban halott vagy. Ennyi egy élet. A történet úgy zárult, hogy két év elteltével ismét ugyanoda kellett kimennem (hála istennek csak egy könnyebb sérülés miatt, nem történt életveszély), és találkoztam velük újra. A srác rögtön megismert és félrehívott, mondván szeretne valamit mondani. A két kezével szorította meg a kezeim és mélyen a szemembe nézve, sírva mondta el, mennyire hálás azért, hogy a párját megmentettük, ezzel pedig az élet egy új esélyt adott nekik. Ez az, ami motivál a hétköznapokban! S nem utolsó sorban megemlíteném, hogy ipolysági szinten mérve egész jól megfizetik a mentősöket.

A hivatásunknak bizony elég sok hátulütője is van. Itt megemlíteném a hétvége és az ünnep fogalmát, amit mi nemigen ismerünk. Valakiknek folyton készenlétben kell állni, lehet az szombat, vasárnap, húsvét vagy karácsony. Ez sajnos olykor kihat a családi életre is. Megemlíteném az éjjeles műszakot is, amit szintén nem mindenki bír. Szomorú, hogy sokszor teljesen felesleges riasztások is vannak, mivel sok ember taxisoknak néz minket. Természetesen elengedhetetlen az erős gyomor és a jó idegrendszer, mert itt tényleg bármit láthat az ember, és ezt csak kevesen bírják ki. Például tartottam a kezemben olyan újszülöttet, akinek a holttestét a fagyasztóban tárolták három éven keresztül, de megemlíteném itt azt a velem egyidős fiatalembert, aki a kezeim között halt meg egy súlyos autóbaleset után. Viszont, nehogy csak a legrosszabbakat mondjam: volt már taxiban levezetett sikeres szülésem és sikeres újraélesztésem is.

A pandémia, mint a világ lakosságának legnagyobb részét, a mi munkánkat is erősen befolyásolta, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy erősen megkeserítette. Nagyban lelassította az eseteknél való tartózkodás időtartamát, bonyolultabb és időigényesebb volt beteg átadása a kórházakban. A komfortról pedig nem is beszélnék, hiszen a maszkviseléssel járó kellemetlenséget nem kell bemutatni senkinek. Képzeljük el, hogyan zajlik egy 40 percig tartó újraélesztés komplett felszerelésben, tehát reszpirátorban, védőszemüvegben, védőruhában (ami nem szellőzik). Vagy például a negyedik emeleti panellakásból lecipelni a beteget, miközben nem kapunk levegőt, szakad rólunk a víz, és a bepárásodott szemüveg alatt semmit sem látunk.

Bc. Baltazár Dominika, Ipolyság

Június 15-én volt 3 éve, hogy mentősként dolgozok. Az egyetemi éveim alatt szakmai gyakorlatomat a lévai mentőállomáson végeztem. Az egyetem elvégzése előtt munkaajánlatot kaptam az akkori Falck cégtől, az ipolyszakállosi mentőállomásra. A diplomaosztás után meg is kezdtem ott a szolgálatom. Időközben volt szerencsém pár alkalommal az ipolysági állomáson is szolgálni, viszont jelenleg is az ipolyszakállosi mentőállomáson dolgozok, de tavaly májustól már a ZaMED cégnél.

Kiskoromban minden alkalommal megálltam az utcán, ha egy mentőautó elsuhant mellettem. Csodáltam őket, és mindig is tudtam, hogy én is ezt szeretném csinálni.

Az én családomban senki nem dolgozik, az egészségügyben, így magamnak kellett kijárnom ezt az utat. Tisztán emlékszem, hogy az első esetem, ahol már egyedül nekem kellett döntenem, egy tergenyei idős hölgynél volt, aki nehéz légzésre panaszkodott. A szakmai gyakorlatom alatt rengeteg érdekes esetnél voltam jelent például: infark, újraélesztés, balasetek, de láttam már két hetes hullát is.

Ahhoz, hogy valaki jó mentőssé váljon, szerintem a szakmai tudáson kívül elengedhetetlen a talpraesettség, jó kondició, elszántság, empátia, néha „a józan paraszti ész“ és talán a legfontosabb az, hogy ez nem csak egy munka, ez egy hivatás.

Engem az emberi életek mentése motivál. Minden szakmának vannak nehézségei, nálunk talán az állandó koncentráció megléte, az odafigyelés, soha egyetlen pillanatra sem kalandozhatunk el egy riasztásnál, mivel annak végzetes következményi lehetnek. Talán a nehézségekhez sorolhatjuk, hogy soha nem tudjuk előre, hogy mihez megyünk ki, milyen emberek lesznek ott, milyen körülmények között kell az adott szituációban helyt állnunk. Sajnálatos módon nem egy esetben a páciensek hazudnak az operátoroknak, teljesen más esetet jelentenek be, mint ami valójában történt.

A pandémia ideje alatt 24 órás szolgálataink voltak, előfordult, hogy párszor túlóráznunk is kellett egy-egy eset miatt. Szabadságra nemigen mehettünk, állandó készenlétben kellett lennünk. Az eset száma változó volt, de a riasztások hossza megnőtt, mivel fel kell vennünk a védőfelszerelést, a betegek ellátása után a mentőautó fokozott fertőtlenítése követte. A pandémia fizikailag is, de főleg mentálisan terhelt le, de minden nehéz pillanatot felülmúlt az, hogy egy újabb betegen tudtunk segíteni.

MUDr. Kotrusz László, Léva

24 éve az intenzív szakmában vagyok, ebben az időben a szlovákiai hegyimentő szolgálat főorvosa vagyok, közben pedig mentőorvosként dolgozok a lévai mentőszolgálatnál, valamint a helyi kórház intenzív osztályán, mint aneszteziológus. A Konstantin Filozófus Egyetemen is tevékenykedtem és vezettem a leendő mentősöket.

Az intenzív szakma már a főiskolán is vonzott. Az anyám gyermekorvos, és amikor az akut esetekről beszélt, az engem nagyon megfogott.

Az első esetemre már nem emlékszem, de 24 év alatt nagyon kemény és hihetetlen helyzetekben végeztük a munkánkat.

A mentős szakma nem egy egyszerű foglalkozás, ez egyfajta életmód, nagyon sokat fel kell áldozni érte. De minden egyes megmentett páciens sok pozítív energiát jelent, ez az ami előre hajt.

Gyakran kérdezik, hogy hogyan bírom ezt a munkát, a sok vért és a tragédiákat. Ezért vagyunk, nem ezek a gondok. Ami nehéz, az az, amikor az emberek visszaélnek a szolgálatunkkal. Amikor le vagyunk blokkolva olyan esetekkel, ami nem a mentőszolgálat feladata. Sajnos ha ebben az időben valakinek például leáll a szíve, akkor egyszerűen pechje van.

A COVID 19 pandémia elsősorban megmutatta, hogy mennyire nem tudunk összetartani, hogy a társadalmi felelősségérzetünk nulla szinten van. Megmutatta, hogy ebben az időszakban a szakember szava nem ér semmit a „kocsma szakembereivel“szemben, hogy a vakcina ellenes hullám megalapozatlanul kimondottan társadalmi hisztériává vált. Amit fontos tisztázni az az, hogy az orvosi tudomány nem a laikusok véleményére alapul, hanem a tudomány bizonyítékaira, amit EBM-nek (evidence based medicine) nevezünk.

Bc. Šinko Károly, Vámosladány

Ápolóként dolgoztam a lévai dialízisen 2003-ban, ahol rendszeresen megcsodáltam a gyors és szép rohamkocsikat. Akkor döntöttem el azt, hogy ezt szeretném csinálni én is.

2005 óta dolgozom a mentőszolgálatnál, ahol sofőrként kezdtem. Tanulmányaimat Besztercebányán végeztem. Az első négy évemet, tehát 2009-ig a lévai URGENT s.r.o.-nál szolgáltam, ahol MUDr. Kotrusz doktor úr volt a főorvos. 2012-től a komáromi ZaMED s.r.o.-nál teljesítettem szolgálatot. Fárasztó, megterhelő és kimerítő 10 év volt, amelyet néha úgy látok, mintha 30 évet dolgoztam volna le.  Jelenleg is a ZaMED cégnél vagyok, Bellegszencsén a gyorsmentőszolgálatnál (RZP Podhájska) szolgálok, mint sofőr és mentős, továbbá az állomásvezető is én vagyok. 

Az első bevetésemkor a riasztás egy öngyilkosságot elkövető asszonyhoz szólt. A harmadik emeletről ugrott ki, szerencsére túlélte, de mindkét lábát eltörte.

Azt gondolom, hogy a szakmai tudáson túl, erős idegrendszerre van szükség és arra, hogy váratlan helyzetekben jó döntéseket tudjunk hozni. Fontos, hogy mindig megtudjuk őrizni a hideg vérünket és ha kell, tudjunk improvizálni. Elengedhetetlen a nagy szív és a segítőkészség.  A munkám során az motivált, hogy az embereken segíthessek. Viszont nem elhanyagolható tény a mai anyagias világban az, hogy jól megfizessék az embert, ezért a pénz is egyfajta motiválóerővel bír.  

Úgy gondolom, hogy a hivatásom legnagyobb nehézsége az az, hogy látjuk a baleseteknél a betegeket szenvedni. Különösen megrendítő a gyerekek szenvedése. Sajnos előfordul, hogy nem tudunk segíteni és előttünk halnak meg emberek. Sajnos az ilyen napokra is fel kell készülnünk.

Hogy miképp befolyásolta a Covid-19 pandémia mentősként a mindennapjaimat? Erre azt kell, hogy válaszoljam, hogy engem nem befolyásolt. A leszolgált 16 év alatt megedződtem és sok mindent láttam. Viszont továbbra is azt tudom mondani, hogy a gyermek páciensek szenvedése, balesete, betegsége van a legnagyobb hatással rám.

The post Körkérdés: Milyen volt az első bevetésed? appeared first on Reflex24.

Batár Andrea, a lévai Prima Nyelviskola pedagógusa

Négy nyelven beszélek – három nyelven (magyar, angol, szlovák) aktívan kommunikálok, a negyedik nyelvem az orosz, amelyet jelenleg nem használok napi szinten.

Jelenleg angol nyelvet oktatok egy nyelviskolában Léván – pillanatnyilag 9 osztályom van, a másodikos tanulóktól egészen a kilencedikesig oktatok. Úgy gondolom, hogy a nyelvtanárnak a módszerei megválasztásánál figyelembe kell vennie a csoportja és az iskola igényeit is. Egy jó nyelvtanárnak otthon kell lennie az adott nyelvben és ha lehetséges, a hozzá kapcsolódó kultúrában is. Nem elég, ha az ember beszéli az adott nyelvet, át is kell tudni adni azt. Ahhoz, hogy át tudjam adni a nyelvtant, megtanítsam a tanulót kommunikálni az adott nyelven, nekem kell értenem és látnom összefüggéseket, és ehhez mérten megválasztani a módszereimet. Továbbá nagyon fontos az is, hogy egyformán álljunk minden diákhoz, és próbáljuk meg mindegyikkel egyformán felvenni a kapcsolatot – közben észrevenni, kinek mi megy jobban, és ehhez igazodva kihasználni a játékosság, az autentikusság adta lehetőségeket.

Tananyagtól függően más módszereket alkalmazok a szókincs tanításához vagy nyelvtan átadásához. Viszont különbség van a szókincsátadás és fixáció között is. Figyelembe kell venni a csoportokat, hiszen minden csoport más és más – és ehhez viszonyítom a módszereimet is. A módszer megválasztásánál nagy különbség van egy 8 éves és egy 10 éves gyermek között. Nem biztos, hogy egy nyelvtani játék egyformák fog tetszeni mindkét tanulónak. Jelenleg például 3 csoportom is van, akik egyforma szintről indultak, és rengetegszer tapasztalom, hogy az általam kiválasztott aktivitás az egyik csoportnál még alkalmazható, tetszik nekik, míg a második csoportnál már nem működik.

Nekem rengeteget segített, hogy már az egyetem alatt tudtam otthon individuálisan foglalkozni diákokkal. Láttam, hogy ami a könyvben le van írva (elmélet), az nem mindig reális.

Ennek kiküszöbölésénél sokat segítettek az egyetemi módszertani órák, ahol diáktársainkon próbáltunk ki egy-egy tanóra típust, amit aztán részletes elemzés követett.

Az angol nyelv elsajátításánál engem az motivált, hogy világnyelvről van szó, tehát ha bárhová utazom, meg tudom értetni magam, így a nyaralásaim is stresszmentesebben telnek. De minden nyelv hasznos, még ha csak arra is, hogy a kedvenc sorozatod/filmed nézd vagy a kedvenc könyved olvasd eredeti nyelven. Ez mindig sokkal jobb, mint a szinkronizált/ fordított verziót nézni/olvasni. Nekem nagyon sokat segít, hogy napi szinten angolul olvasok vagy épp sorozatot / filmet nézek. Manapság már munkát is könnyebben szerez az ember akár idehaza vagy külföldön, ha beszél legalább egy idegen nyelvet.

Szerintem teljesen emberfüggő, hogy napi/ heti lebontásban mennyi órát szán valaki nyelvtanulásra. Van, akinek heti 1 óra is segít, és van, akinek heti 5 óra sem. Az a fontos, hogy megtaláljuk azt a bizonyos módszert, ami előreviszi a haladást, s közben még élvezzük is. Azt gondolom, ha le kellene bontanom, akkor napi fél óra már segíthet. Én például heti 2-3 órával kezdtem – nem beleszámítva az iskolai angol tanulását. Ez azért mostanra már megnövekedett. Én, mint tanár, most a karantén idején rengeteg oldalt néztem végig, mert az online órákat egy picit nehezebb volt elkészíteni. Amit ajánlanék azoknak, akik játékos formában szeretnék fejleszteni magukat, az bamboozle.com, a jeopardylabs.com, worldwarnet.com, vagy a teachthis.com oldalak, ahol ezer és ezer különböző játék található. Én főleg ezeket használom és a tanulóim nagyon élvezik.

Ha valaki otthonról szeretne tanulni, akkor az applikációk terén a Pimsleur, Lingvist, a Tandem-et ajánlom, ahol anyanyelven beszélőkkel lehet társalogni.  Hisz így tanulja meg az ember a legjobban az adott nyelvet.

Judita Mészárosová Hroncová, az ipolysági Abischool and computers nyelviskola vezetője

2003-tól vagyok az ipolysági ABIschool and computers lektora és egyben vezetője is. Az idegen nyelvekhez már kora gyermekkorom óta különleges kapcsolat fűz. Az anyanyelvem ugyan szlovák, de kiskorom óta folyékonyan beszélek magyarul is. 

Az angol nyelvvel a kétéves angliai tartózkodásom idején kezdtem behatóbban foglalkozni.   Két év alatt sikerült letennem a Cambridge angol nyelvvizsga  B1, B2 majd C1 szintjét is. Nem volt könnyű. A siker kulcsa, hogy ilyen rövid idő alatt levizsgáztam, az angol nyelv mindennapos használatában rejlett. 

A német nyelvvel a gimnáziumi tanulmányaim idején találkoztam. Katinka néni magánóráin tökéletesítettem a tudásomat, hálás vagyok neki, hogy annyi mindent megtanított.  Egy rövid ideig Németországban és Ausztriában is dolgoztam. Körülbelül egy évet Svájcban töltöttem, ezalatt sikerült tökéletesíteni a német nyelvtudásomat. Ma már aktívan fordítok és tolmácsolok német  szövegeket is.

Nyelviskolámban különböző korosztályokkal foglalkozom, a hároméves gyerekektől kezdve a 65+-os szeniorokig. Lehetőségem nyílt a helyi cégek, mint pl. a TRANSPETROL a.s, a Fragicslov a.r.o., a Zamperla a.r.o. vagy a Pigagro s.r.o. alkalmazottait is tanítani.

2011-től nyelviskolámat az angol Cambridge Assessment nyelvvizsgák előkészítő központjaként jegyzik. 

A nyelvtanítás is a cambridge-i nyelvvizsgákra való felkészülés égisze alatt zajlik. Hogy miért?

A diákok aktív módon tanulják az angolt, ezt követően teljes mértékben fel tudják használni tudásukat a való életben.  Az, hogy egyúttal a nyelvvizsgákra is felkészülünk, hatalmas előnyt jelent. Ha a diák elér bizonyos szintet, az elkövetkező 2 hónapban behatóbban készül a specifikus vizsgákra, pl.  a gyerekek esetében ez a Starters a Movers, a tínédzserek esetében pedig az A2 alapszint, B2 középhaladó szint és a C1 haladó szint.

A tanórákon valamennyi nyelvi készséget igyekszünk fejleszteni: a beszédet, az értő olvasást, a hallgatást, az írást.

Hogyan is jellemezhetném a sikeres nyelvi lektor prototípusát? Úgy gondolom, hogy legyen flexibilis, motivált és jártas a nyelvtanítás újdonságaiban.   Képesnek kell lennie arra, hogy a tanulókat az órán motiválja, fenntartsa az érdeklődésüket.  Az is fontos, hogy nyelvtudásának szintje meghaladja a diákjaiét. Ezért állandóan fejlesztenie kell magát, hogy fenntartsa tudásszintjét. Én magam is gyakran veszek részt online képzéseken pl. a Macmillan vagy Cambridge kiadók szervezésében. A diákok sikerességének a titka a rendszeres motiváció az idegen nyelvek tanulásában, ahogy azt már fentebb is említettem. 

Minden tanárnak megvannak a sajátos módszerei. Én igyekszem az óráimon flexibilis lenni, alkalmazkodni a diákok tudásához. Mindannyiunknak vannak jó és rossz napjai. A diákokat főleg dicsérni kell, ha hibáznak, nem leszidni, inkább magyarázni. 

Tanács kezdő nyelvtanulóknak: Nyelvet csak úgy tudsz megtanulni, ha látod a célt. Ha elérted a célodat, ne felejts el gyakorolni, mert ellenkező esetben a megszerzett tudást elveszted.  Manapság már gyakorolhatsz pl. idegen nyelvű filmek vagy videók nézésével, blogok olvasásával, online kommunikáció segítségével is. 

Az internet számos lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra:  Kahoot, Wordwall, British Council, Cambridge English Assessment, ezek olyan internetes oldalak, melyeken érdekes gyakorlatokat találsz. Ha inkább  a mobilos applikációkat kedveled, ajánlom a  Lyrics Traning, Quizlet, Learn Match appokat.

Csak rajtad múlik, melyik módszert választod, és mennyi időt szentelsz majd a nyelvtanulásra. 

A napi 10 perc is siker.  Ha van időd és érdekelnek a nyelvek, mindenképpen ajánlom, hogy keress fel egy nyelvtanárt. 

Petrezsil Noémi, az ipolysági Szondy György Gimnázium pedagógusa

A magyar az anyanyelvem. Emellett a szlovák és a német nyelvet sajátítottam el. Jelenleg magyar nyelvet és irodalmat, ill. német nyelvet oktatok az ipolysági Szondy György Gimnáziumban, tanulóim a 15-19 éves korcsoportba tartozók táborát erősítik. Az élmény- és kommunikáció központú nyelvtanítás híve vagyok, erre buzdítom a nálam szakmai gyakorlatukat végző egyetemi hallgatókat is. Az idegennyelv-ismeret – véleményem szerint – nagyban megkönnyíti a 21. század emberének érvényesülését. Éppen ezért arra buzdítanék mindenkit, vágjon bele bátran a nyelvtanulásba, keresse fel azokat országokat, amelyekben az elsajátítani kívánt nyelvet beszélik. Tapasztalatom szerint az anyanyelvi beszélők nagy örömmel veszik, ha anyanyelvükön szólunk hozzájuk, ha látják az idegennyelv-elsajátítást célzó törekvéseinket, és segítő kezet nyújtanak nekünk, amennyiben erre szükségünk van.

The post Milyen a hatékony nyelvtanulás? appeared first on Reflex24.

Gubík Lajos (Zselíz)

Nem vagyok politikus és politikai elemző sem, tehát csak egy naiv, mezei szavazó szemszögéből tudok véleményt mondani. Előrebocsátom, hogy világéletemben magyar pártra szavaztam. Meggyőződésem, hogy szűkebb közösségünk érdekeit hitelesen csakis saját sorainkból való emberek tudják képviselni. Ezt már (s ha már Szövetség, akkor az Ószövetségből, vagy ha úgy tetszik Tanakh-ból idézek) Mózes is tudta:

“5 Móz. 17.15 Azt emeld magad fölé királyul, a kit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, a ki nem atyádfia.”

Az élcelődést félretéve, a név ebben az esetben kötelez. Kötelez, és többek között egy elsődleges feladatot is ró viselőjére, hogy megosztott közösségünket újra összehozza. Egy szövetségben alapszerepet játszik a szavatartás, hűség stb. Ezek a tulajdonságok szavatolják a szövetség stabilitását. Szeretnék már egyszer keserű szájíz nélkül, bizakodással szavazni. Szeretnék olyanokra szavazni, akik méltósággal, fölösleges konfliktusok nélkül, viszont határozottan képviselik érdekeinket és elvárásainkat. Mert vannak elvárásaink is, – ameddig a negyvenes évek kollektív bűnössége (kitelepítettek ivadékaként írom) fejében megpróbálkozhatnak ma is jogszerűen rekvirálni, – ameddig esetleges nemzetbiztonsági kockázatként szerepelhetünk, – ameddig nem sikerül ezt az országot hazámmá szeretni, addig vannak.

Sok szlovák barátom van, akikkel kölcsönösen tiszteljük egymást. Sok dologban egyetértünk, és vannak dolgok, amikben nem. Nem tudom elképzelni, hogy a fentebb említett elvárásokban hitelesen tudnának képviselni, pedig tényleg jó barátok. Azt, hogy segítenek – amennyiben meg tudom győzni őket az igazamról – azt igen. A Szövetség elég nagyot kanyarított a feladat- és felelősségvállalásból, adja Isten, hogy sikeresek legyenek ezek a felvállalások. Ennek sikeres teljesítéséhez viszont szükség van egy jó csapatra. Hiszem, és meg is tapasztaltam, hogy számunkra sokszor nem éppen szimpatikus embereket is meg lehet kedvelni-szeretni vagy elfogadni, csupán meggyőződés, belső elhatározás és döntés kérdése a dolog. Ez szükségszerű, mert sok sértés-bántás, tüske maradt ránk megosztottságunkból adódóan. Ebbéli döntésünk szükségszerűségének elfogadásául, segítségül szolgálhat Illyés Gyula önreflexiójának ironikus stílusú, de határozottan komoly mondandója:

“Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal kellene: honnan jössz, – azzal ecsém: hova mész! (Egy népfinak A Puszták Népe szerzőjének 1936)”

Ezt ajánlanám talán a szkeptikusoknak is.

A Szövetségnek azt kívánom, hogy tiszta szívvel, hitelesen tudjanak egymás szemébe nézni és kijelenteni: Ez egy jó csapat! Még mielőtt “realistáink” megköveznének naivitásomért, – én szeretnék hinni ennek a formációnak a sikerességében. Igazán hinni viszont csak tiszta, jó és igaz dolgokban lehet. Szeretném, ha megadnák nekünk ennek a hitnek a lehetőségét.

Szőllősy Péter, Ipolyság

A felvidéki magyar pártok szövetségre lépése jó hír minden itt élő magyar számára, akinek a közösség életének minősége nem közömbös. Félre kell tenni mindennemű sérelmet, és új hittel neki kell rugaszkodni, hogy magyar képviseletet juttassunk parlamentbe! Ha a Szövetségnek sikerül fiatal, lendületes tagokkal a múlt pecsétje nélküli pártot létrehozni, nagy az esély rá, hogy ez megvalósulhat.

Néhány közvéleménykutató intézmény már az egyeztetések elejétől  egy pártként kezelte a felvidéki magyarok érdekképviseletét, és ezek szerint pillanatnyilag 6% körüli a szövetség támogatottsága. Természetesen a hír még friss, és ezért néhányan emocionálisan kezelik a témát, ami nem meglepő. Időt és ezzel egyben esélyt kell adni magunknak, hogy egységesen, egy hajóban ülve evezzünk a jó irányban a cél felé!

Jámbor Mónika, Nagytúr

Nem értek a politikához, csak laikusként alkotom meg a saját véleményemet. Igazából mérges vagyok a szlovákiai magyar pártokra. Az asszimiláció kapcsán egyre kevesebben vagyunk, és a vezetőink egymás elleni harcot vívnak a pénz és a hatalom miatt. Jókor jöttek rá, hogy a “különutas politika” nem vezet célra. Akkor ébrednek fel, amikor a magyarságnak már nincs és lehet, nem is lesz képviselete a parlamentben. Nem vagyok benne biztos, hogy örülök az egységnek. Főleg, hogy ott a Bugár pártja. És ha ő már nincs is ott, nekem senki ne mondja, hogy közösen majd más politikát fognak vinni. Nem hiszem.

Csalódtam a magyar pártokban, és mérges vagyok rájuk. És az is lehet, hogy már soha nem fogok magyar pártra szavazni. Óriásit csalódtam bennük, mert nekik pont, hogy nem az utca embere a fontos, csak a hatalom, meg a saját zsebük.

Róm Mihály, Palást

Az első és legfontosabb célkitűzés a valódi egység megteremtése. Mindhárom formációnak megvannak a maga tálentumai, amiket az újonnan létrejött párt kamatoztatni tud. Természetesen az MKP adja a gerincét az egésznek, mind strukturális, mind az értékek/elvek szempontjából. Magyarságunkhoz, kultúránkhoz és nemzeti nagyjainkhoz való ragaszkodásunk mindig ,minden körülmények közt legyen alappillérünk. Ennek megtartásához kell az MKP.

A Most-Híd múltja bár engem is aggaszt, bízom benne, hogy a NAKA szépen kiszortírozza soraikból a záptojásokat és elkezdődik egy tisztulási folyamat berkeikben. A Mosttól leginkább a szlovák, vagy vegyes házasságban élő családok megszólítását várom. Fontos észben tartanunk, hogy nekünk (véleményem szerint) a déli szlovákságot is fel kell karolnunk, mivel gazdaságilag egy sorsközösséget alkotunk. Ez leginkább a megyei választásokon volt érezhető, ugyanis régiónkból az MKP jelöltek kivételével egy párt sem indított jelöltet. 

Az Összefogás csapata tehetséges, cselekvésre kész fiatalokból áll, akik magas szinten űzik az online propagandát, amire égető szüksége van az elszürkült MKP-nak. Azonban aggasztó számomra financiális hátszelük. Érezhető, ki az igazi főnök ebben a csoportosulásban, mégis az elnök egy teljesen random személy lett, amely sok kérdőjelet tesz fel bennem megválasztása körül. Félek, hogy a szponzor személye baljós árnyékot vethet a frissen kialakult egység jövőjére nézve.

Kürthy Gábor, Ipolyság

Mikor először meghallottam, mire készül az újonnan megválasztott MKP-s vezetőség, őszintén megvallva nem tudtam elképzelni, hogyan lehet egy magyar, erősen konzervatív választót összezárni egy pártba egy liberális felfogású választóval. Elég szkeptikusan álltam hozzá, és csak bizonygattam magamnak, hogy miért is lehetetlen. De az elmúlt évtized rámutatott, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy több politikai párt sikertelenül képviselje a megfogyatkozott felvidéki magyar közösség érdekeit. Ezért is támogatom a magyar pártok szövetségét, és remélem, a választók is megtalálják a közös hangot.

Végül Horthy Miklós ma is aktuális szavai jutnak eszembe – egy apró javítással a végén: “Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó (…), temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. E cél mindnyájunk szent célja: A felvidéki magyarok megmaradása!”

The post Körkérdés: Egység vagy kétség? Mi a véleményed a formálódó Szövetségről? appeared first on Reflex24.

Gálik Monika szociális munkás, közgazdász, Ipolyvisk

Még csak 10 éve, hogy először adhattam vért és eddig sajnos csak 10 alkalommal sikerült a munkahelyi beosztásom miatt.

Gyermekkoromban vasszegény voltam, ez miatt nem lehettem véradó, de mihelyst változott a helyzet és volt rá lehetőségem, óriási lelkesedéssel, örömmel és szeretettel hagytam, hogy 450 ml vért lecsapoljanak tőlem. Az első véradás olyan mély érzéseket váltott ki belőlem, hogy szinte leírhatatlanok – úgy fogalmaznék, hogy könnyebbnek, hálásabbnak, boldogabbnak éreztem magam. Még annak is örültem, hogy kicsit kókadt vagyok, mert legalább fizikailag is éreztem, hogy valamit tettem másokért. Egy kis apróságot, de mégis!

Szóval az egész napom ebben az eufóriában telt, mivel mindig is ösztönzött egy erős érzés: segíteni akartam másokon, embertársaimon.

Úgy gondolom, hogy ez a világ egy csodálatos hely, melyben képesek vagyunk segíteni egymásnak, támogatni egymást, alázattal venni az akadályokat és feltétel nélkül szeretni.

Képesek vagyunk rá?

Számomra megtisztelő, hogy véradó lehetek és ha tehetném, egy évben többször is adnék vért. Szeretnék többet tenni, megmozdítani a falakat, melyek sokszor az emberek között állnak. Szeretném, hogy nyíljon ki minden ember szeme és lássa maga körül ezt a csodálatos világot, amely csak rajtunk múlik, hogy milyen!

Elek Zoltán sportriporter, közgazdász, Ipolyság

Először még egyetemistaként adtam vért, majd egy kis kihagyás után 2018-ban tértem vissza, és most már rendszeres véradónak mondhatom magam. Tizenkét alkalomnál járok, tavaly meg is kaptam a bronz fokozatú Janský-plakettet. Bár nagyon örültem az elismerésnek, elsősorban az motivál, hogy segítsek a kórházban fekvőknek. Háromhavonta körülbelül egy óra ráfordítás bőven belefér a mindennapjaimba, sokaknak pedig ez a gyógyulását segíti.

A véradás nekem nem okoz semmilyen megterhelést, sőt 1-2 napig nagyon jól is alszok utána. Nagy öröm számomra az is, hogy az utóbbi években három barátom is csatlakozott hozzám. Ők kicsit tartottak a procedúrától, most viszont már  közös programmá vált a véradás. Ennek fényében mindenkinek azt mondom, hogy egyszer vegye a bátorságot és próbálja ki. Én minden alkalommal nagyon pozitív érzéssel jövök ki a kórházból, kívánom, hogy tapasztalják ezt meg minél többen.

Kotora Andrea pedagógus, Nagysalló

Nagyon sokféleképpen segíthetnek az emberek egymásnak önzetlenül. Úgy gondolom, hogy az effajta segítségnyújtás egyik formája az önkéntes véradás is. Az, hogy az általam is leadott vér akár emberéletet is menthet, vagy segíti a beteg gyógyulását, igazán jó érzéssel tölt el. De miért is lettem véradó? Már régóta tagja vagyok a Szlovák Vöröskeresztnek. Közvetlen és tágabb környezetemben több ismerősöm már régóta jár vért adni. Valószínűleg az ő példájuk hatására határoztam el magam a véradásra. 

2010-ben adtam először vért. Emlékszem, izgultam: sikerül-e, nem leszek-e rosszul? S mivel minden rendben zajlott, a majd fél liter vér gyorsan lefolyt, a környezet, a légkör nyugodt és kellemes volt, a pozitív élmény megpecsételte a továbbiakat. Azóta rendszeresen, évente két/három alkalommal részt veszek a Szlovák Vöröskereszt által szervezett önkéntes véradáson. 2019-ben megkaptam a többszörös véradóknak járó Janský emlékplakett bronz fokozatát.

Nagyon zaklatott időket élünk. Sok minden nem úgy működik, ahogy kellene. Ám az egészség és az emberi élet értéke felbecsülhetetlen kell hogy legyen, s maradjon. S ha ennek megtartásához szükséges egy „csepp vér“, úgy gondolom tegyünk eleget emberbaráti kötelességünknek (ha egészségi állapotunk engedi)- adjunk vért. Hisz nem tudhatjuk, hogy mikor lesz rá szükségünk nekünk, vagy szeretteinknek.

Pásztor Péter Felvidék.ma szerkesztő-újságíró,  Ipolyság

Véremet adtam egy cikkért. Egy bő félévtizeddel ezelőtt riportra mentem az ipolysági kórházban tartott véradásra. Aztán a fotózás és a riport mellett rajtam is elvégezték a szükséges vizsgálatokat, ezt követően megtörtént az első véradásom. Megtetszett, hiszen tudom, hogy az egyszeri véradás alkalmával levett 450 ml. vérrel számos embertársunkon tudunk segíteni.  

Idén február elején 19. alkalommal voltam önkéntes véradó. A jelen helyzet megnehezíti a véradási alkalmak szervezését is, így jómagam is Érsekújváron adtam vért. S most először egy konkrét ipolysági beteg részére adományoztam az életmentő testnedvet. Ez tán még nagyobb örömet okozott.

Az önkéntes alkalmak véradóként is fontosak, hiszen alaposan kivizsgálásra kerül a véradományunk, s így mi is meggyőződhetünk, hogy egészségesek vagyunk.

Kicsi koromban én is féltem a vérvételtől, tűszúrástól, most azonban mindez meg sem kottyan, nem is kellemetlen. S tán azért sem, mert tudatosul bennem a jó szándékú segítség mivolta. A magam módján mindig szerettem segíteni a közösségünket, azt hiszem a véradományozásban megtaláltam ennek a módját. Minden csepp vér életet menthet! 

The post Mit jelent számomra önkéntes véradónak lenni? appeared first on Reflex24.

Hegedűs Dóra egyetemi hallgató, Ipolyszakállos

A szabadságharc üzenete a kor emberének, hogy összefogással a nehéz helyzetekben a változásba vetett hittel könnyebb átvészelni a vészterhes időket. Véleményem szerint 1848. március 15-e a magyar történelem egyik legjelentősebb állomása. E dátumhoz fűződik népünk jobbágyságból való felszabadítása, átlépés a feudális társadalmi rendből a polgári társadalmi rendbe.

Március 15-e lehetne akár a polgári egyenjogúság ünnepe is, hiszen az akkori Magyarország lakosságának nemzeti hovatartozásától függetlenül egy új kor eljövetelét jelentette. A magyarság képes volt szembe szállni elnyomóival és a szabadság eljövetelének a reményével áldozatokat hozni a haza oltárán.

A forradalom a bizonyítéka annak is, hogy az értelmiség, az egyszerű emberekkel karöltve alkalmas volt kiállni a saját meggyőződése érdekében és hajlandó volt az összefogásra.

Kepka Márk, a zselízi Comenius Gimnázium tanára, a Sacher Polgári Társulás elnöke

Történészként és történelem szakos tanárként gyakran találkozom forradalmi tematikával, a katedráról majd minden nap megvívom valamelyik nép szabadságharcát. Ilyenkor a világtörténelem híres és hírhedt alakjai ugranak elém a Gracchusoktól Dantonig, Garibalditól Trockijig. Ezen nagy rebelliók árnyékában húzódik meg kis nemzetünk forradalma.

Elmondhatom, hogy számomra mind közül ez a legszebb. Lelkesen, szépen csinálták. Romantikusan. Nem folyt egy csepp vér sem. Ebédszünetet is tartottak, a végén pedig színházba mentek. Menő volt.

Még valami: „a forradalom felfalja gyermekeit” – mondják. Az említett nagyokra ez maradéktalanul igaz. Gracchust a szenátortársai verik agyon, Dantont a cimborái küldik vérpadra, Garibaldit saját királya száműzi, Trockij fejét pedig az elvtársai megbízásából verik szét egy jégcsákánnyal. Úgy tűnik, hogy Napóleon minden forradalomban kicsinálja Hógolyót.

A miénkben nem. Március 15-én Petrovicsék kiszabadítják börtönéből Mihajlo Stančićot, hogy majd Józef Bemmel és Jovan Damjanichcsal közösen harcoljanak a magyarhoni hazáért és a szabadság eszméjéért. Tót, horvát, lengyel, szerb? Senkit sem érdekelt a származás, nem vizsgálták egymás DNS-ét és nem vitatkoztak azon, hogy melyikük őse ült Árpád mögött a lovon. Mindössze a közös hazának tartott otthonukért és egy számukra fontos eszméért küzdöttek vállvetve. Akár az életük árán.

Valamit tudtak ezek a Fiúk, amit mi már nem.

Bízom benne, hogy ezek az eszmék nem haltak velük teljesen.

Nagyné Baka Ella, farnadi CSEMADOK elnök

A családi legenda szerint egy lovas katona elődöt, aki a szabadságharc idején huszári címet kapott, így családunkat huszár Baka névvel különböztették meg a többi Bakától. Büszkén őrzöm ezt az emléket, és kutatom, ki volt az illető.

Számomra március 15-e mindig ünnepet jelentett, mert olyan faluközösségben éltem fel Érsekkétyen, ahol a CSEMADOK minden évben ünnepi műsort állított össze, amelynek óvodás koromtól szereplője voltam. Még ma is őrzöm az óvodás magyar ruhámat, amelyben néptáncoltam. Megtanultam a forradalmi énekeket, népdalokat, így nevelődtem, formálódtam azzá, akinek születtem, bátor magyar emberré. A mai napig megemlékezünk a hősökről, és nagy öröm számomra, hogy lakhelyemen, Farnadon olyan emlékműnél koszorúzunk, amit a község lakosai a szabadságharc emlékére emeltek 1902-ben. CSEMADOK elnökként azon munkálkodom, hogy a magyar emberek büszkék legyenek elődeink tetteire, és magyarságukat, anyanyelvüket bátran vállalják, ismerjék meg történelmünket, őrizzék meg a ránk bízott örökséget.

A közelgő ünnep alkalmából azon gondolatok foglalkoztatnak, hogy a szabadságharcosok itt éltek és élnek ma is közöttünk. Számomra ők a nagyszüleim, szüleim, akik elbeszéléseiből tudom, nekem mit jelent Trianon, mi a háború, a kitelepítés, a deportálás, a magyar iskolák bezárása, a tulajdonuk elkobzása, a templomba járás tiltása, a református lelkész helytállása, amikor az iskolából kitiltották a 70-es években a hitoktatást. Tanítóim, gimnáziumi tanáraim harca az alternatív oktatás, a gimnáziumi osztályok csökkentése ellen, harc az igazi értékekért, minél alaposabb tudás átadása történelemből, irodalomból, zenéből.

Legyünk büszkék magyar tudósainkra, nemzetünk nagyjaira! Nyelveket tudni helyes, de anyanyelvünket művelni a legmagasabb szinten kötelező! Ma szülőföldünkön harcolunk a magyar feliratokért, a magyar beszédért, a történelemhamisítás és a történelmi emlékműveink megsemmisítése ellen. A magyar vezeték és keresztnevekért, a magyar óvoda és iskola választásért – harc, de azokkal, akik ezt magyarként nem vállalják.

Gyurcsó István: Az unokák megszületnek című vers sorai is egyre több nagyszülő számára válik fájdalmas valósággá. Ekkor értjük meg, mit jelent elviselni egymást szeretetben. A szabadságharc leverésekor a túlerővel szemben Világosnál letették a fegyvert, de az igazak harcához mindig születnek új harcosok. Isten minket úgy segéljen!

The post Mit jelent számodra március 15-e? appeared first on Reflex24.

Pólya Zsolt iskolaigazgató, Farnad

Fontosnak tartom az oltást, mert felelősséggel tartozunk annak a közösségnek, amelynek részei vagyunk, lehet ez család, baráti kör, munkahelyi közösség, szűkebb, vagy tágabb régiónk lakosai. Úgy gondolom, senki számára nem lehet közömbös, hogy elkapja-e a vírust, vagy esetleges vírushordozóként akaratlanul is, másokat megfertőzzön és hetekre, hónapokra megnehezítse mások életét. Teszem ezt azért is, hogy mindannyian visszanyerjük szabadságunkat.

Sajnos, saját bőrünkön naponta érezzük, hogy a vírus okozta intézkedések mennyire befolyásolják életünket. Hogy, ami egy évvel ezelőtt még megszokott és természetes volt, ma különleges kiváltságnak számít. Engedélyt kell kérni arra, hogy találkozzunk rokonainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel, vagy tegyünk egy sétát a természetben. A szabályozások és a korlátozások a hónapok előrehaladtával mindannyiunk számára egyre nagyobb lelki terhet jelentenek, függetlenül attól, hol élünk. Csakis közös összefogással, közös felelősségvállalással lehet kijutni ebből az ördögi körből, amelyben az ember élete szinte csak a munkába járásba és az otthoni bezártságból áll.

Beoltatom magam azért is, hogy a tanulók újra beülhessenek az iskolapadokba. Hogy vége szakadjon annak az áldatlan állapotnak, amelyben a diákok egy-két hétig az iskolában tanulnak, majd hónapokon keresztül csak az online térben találkoznak egymással és oktatóikkal. Igaz, akadnak olyan tantárgyak, amelyek tanítása rövidebb ideig elképzelhető online módon is, ám sok tantárgynál ez nem valósítható meg. Az alsó tagozatos gyermekeknél és a középiskolák diákjai szakmai gyakorlatánál pedig egyenesen elképzelhetetlennek tartom.

Beoltatom magam azért is, mert úgy gondolom, hogy a hónapokon át húzódó heti rendszeres és kötelező tesztelési maratonnak és a vele összefüggő megszorító intézkedéseknek csakis egy tömeges oltás vet véget.

Rövid időn belül csak akkor lehetünk sikeresek a vírus elleni ádáz küzdelemben, ha a tesztelésre szánt emberi és anyagi forrásokat az oltóanyagok beszerzésére és az oltások felgyorsítására fordítjuk. Figyelembe véve az eddig bevezetett intézkedések és egyes politikusok kijelentéseit, csak ez hozhatja meg a korlátozások feloldását és a végső áttörést a vírus elleni harcban. Meggyőződésem, hogy a forgalomba kerülő oltó anyagok biztonságosak és kellő védelmet nyújtanak a vírussal szemben.

Bellus Dániel szociális terepmunkás, Sáró

Soha nem volt problémám az injekciós tűkkel és az oltásokkal, pedig eddigi életem során már sok oltást kaptam. Ezért is örültem, hogy az elsők között lehetek, akik megkapják a COVID-19 elleni vakcinát. Az oltás nem volt rosszabb, mint amiket eddig kaptam és nem volt kényelmetlenebb, mint amikor vérvételkor vénát keresnek a karomon. Az oltás beadása után nem észleltem semmilyen mellékhatást.

A közegészségügyi helyzet eléggé súlyos ahhoz, hogy elvessük ezt a lehetőséget. Úgy gondoltam, hogy ha beoltatom magam, a közjót szolgálom és példát mutatok azoknak, akik még nem döntöttek ebben a kérdésben. Ez az egyik oldala a döntésemnek. A következő indíték pedig családom megóvása attól a veszélytől, hogy én fertőzzem meg őket. Gondolok itt elsősorban családom idősebb tagjaira, anyukámra és kedves feleségem szüleire.

Aztán itt vannak a munkatársaim és a kliensek, akikkel napi szinten találkozom. Tudni kell, hogy szociális terepmunkásként dolgozom Sáró községben. Remélem, hogy példám másokat is meggyőz az oltás fontosságáról és így hamar túl ehetünk a járvány nehezén. Addig is szájmaszkot viselek, távolságot tartok és gyakran mosok kezet. Itt szeretnék köszönetet mondani a lévai kórház azon dolgozóinak, akik beoltottak. Köszönet az emberi hozzáállásért és a profizmusért.

Béres Lajos nyugdíjas, Lekér

Természetesen beoltatjuk magunkat feleségemmel együtt, és tesszük ezt magunk, családunk és embertársaink egészsége védelmének érdekében. Már több mint két évtizede beoltatjuk magunkat az influenza ellen is. Nagyon hiányzik a normális életvitel. Egészséges életmódot folytatunk, lehetőség szerint aktívak vagyunk, és sokat sétálunk a friss levegőn. Úgy vélem, hogy a járványt csak egy átfogó oltás állíthatja meg. Mivel a megkezdett védőoltás eléggé lassan halad, türelmesen ki kell várnunk, mikor kerülünk sorra. Addig is vigyázzunk egymásra!

The post Oltatsz vagy nem oltatsz? Ez itt a kérdés! appeared first on Reflex24.

Fóthy Zoltán (párkányi plébános)

Nem egy új keletű eseményről van szó. Amikor szóba kerül vagy eszembe jut, mindig az az evangéliumban felvázolt történet jut eszembe, amikor Jézus nevelő atyja, fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, hogy összeírják Máriával, aki akkor már méhe alatt hordozta Jézust. A népszámlálás intézménye persze már korábban is létezett. De minden egyes korban és kulturális közegben más és más kontúrjai kerültek előtérbe. A felvidéki magyarság számára ma azok a tartópillérek, amelyeket Reményik Sándor, az ő ismert versében is megfogalmaz: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” Keresztény hitünket és magyar nemzetiségünket ennek fényében maradéktalanul fel kell tüntetnünk az előttünk álló népszámlálás alkalmával! Egyik sem magánügy: létünket, jelenünket és jövőnket érintik. A liberális hegemónia sajnos mindkettőt fel kívánja számolni. S ez már a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor is megmutatkozott.

Drámai módon megcsappant a keresztények és magyarok száma Szlovákiában. Azóta még drasztikusabb agymosással próbálja a baloldali politika és média – Európa szerte – felhígítani azt az értékrendet, amely nem csupán nemzeti és vallási identitásunkat alapozza meg, hanem az emberi lét alapvető jegyeit – mint pl. a szexualitás – is meghatározza. Minden, ami érték, az Isten elgondolásainak gyümölcse. Az előttünk álló népszámlálás alkalmával a hit szempontjait tekintve irányadóak Jézus szavai: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32).

Mutassuk fel értékeinket! Nem rejthetjük őket véka alá! A világosságnak ragyognia kell! A fény végül ragyogóvá teszi létünket és környezetünket is.

Ne feledjük: itt, ahol élünk, jó kereszténynek és magyarnak lenni!

Ambrus Erika (református tiszteletes asszony)

Miért jelöljem a 2021-es népszámláláson a magyar nemzetiséget, a református vallást?

Mert magyar református nő lelkész vagyok. Mert református magyar lelkész nő vagyok. Mert nő vagyok, református magyar lelkész.

Forgathatom a szavakat, ahogy akarom, ez a négy dolog az életem meghatározója. S nem én választottam. Az Isten tett magyarrá, reformátussá, nővé, lelkésszé. Épp itt, a Felvidéken. Isten nem téved, tehát az, hogy itt, 4 kis felvidéki faluban, Ipolypásztón, Garamsallón, Ipolybélen és Zalabán élem meg magyarságom, reformátusságom, női mivoltom és lelkészi szolgálatom, az Ő akarata.

Nincs is mit gondolkodnom ezen és természetesen nem is gondolkodom ezen, ha majd a napokban leülök kitölteni az adatlapot. Ott, az adatlapon mindez statisztikai adattá válik, +1magyar, +1református, a valóságban azonban ez nem adat, hanem tény és egyidejűleg érzés, sőt, élmény.

Olvasom a facebookon, ki hogyan próbálja az emberek figyelmét fölhívni, most van itt a lehetősége és kötelessége az önazonosság vállalásának. Ki vagyok én? Olvastam jobbnál jobb, buzdítóbbnál buzdítóbb mondatokat, miért kell a népszámlálási adatlapon is vállalnom a magyarságom és vallási, felekezeti hovatartozásom.

Számomra a miértre ez a válasz, mert Isten tett magyarrá, reformátussá – ezért hálás szívvel gondolva az Istenre, jelölöm be ezeket. Ezt tettem 10 évvel ezelőtt is, s ha megélem, ezt fogom tenni 10 év múlva is. Mert ez nem változik. Változhatok én magam, változhat a beosztásom, a családi állapotom, a hangulatom, az álmaim, de amivel az Isten kódolt, az nem változik. Tisztelve és szeretve másokat, nem magyar, nem református embereket, jelölöm, vállalom, vallom, hogy Isten akaratából vagyok én itt magyar református.

Hiszem, tudom, hogy 4 kicsi gyülekezetemben nem fog az embereknek ez fejtörést okozni, azok felé azonban, akikben kérdőjelek vannak, vagy a családjukhoz tartozó más felekezetű és nemzetiségű szerettük iránti tisztelet miatt lelkiismereti kérdést okoz számukra ezt eldönteni; s azok felé, akik ehhez is úgy állnak hozzá, mint minden kötelező dologhoz, ami ellen rugdalózni kell; és azok felé, akiknek minden mindegy: hallgassunk a szívünkre, s higgyük el, Isten pontosan tudta miért teremtett magyarrá, reformátussá. És mért tett a nagyvilág ezen részére, Felvidékre. Ezért jelöljük a magyar nemzetiséget, a református vallást!

Barcsik Zoltán (evangélikus lelkész)

Napjainkban egyre fontosabb véleményünk megfogalmazása, hovatartozásunk megvallása. A keresztények életében mindig nagy jelentőséggel bírt, hogy a legnehezebb időszakokban is tudták, Jézus Krisztus értük is meghalt és feltámadt, ő az egyetlen út az Atyához. Ez a hit erősítette őket. A ma élő evangélikusoknak és keresztényeknek miért ne lenne feladata, hogy a népszámlálás során kifejezzék melyik felekezethez tartoznak? Miért kellene elfeledkezniük arról, hogy honnan származnak? Egy egyházon belül élünk, különböző felekezet tagjaiként, és lehetséges, hogy különböző országokban, de egy nemzet gyermekeiként. Tekintsünk reménységgel Krisztus egyházára: ő a fej, mi pedig együtt, testének tagjai vagyunk. Bátorítsuk egymást ennek megvallására a népszámlálás idején is!

The post Népszámlálás 2021: Miben látják jelentőségét egyházi tisztviselőink? appeared first on Reflex24.