Rongylabdás évek után valódi cucc

Hatéves korában csábította el a foci, amely időtöltésül, szórakozásképp végzett szabad tevékenységnek bizonyult számára. Ő is rongyból összevarrt, összekötözött labdával kezdte. Nem volt még tíz éves, amikor Czirok László, a Zselízen tevékenykedő orvos megalakította a VIRTUS focicsapatot, s akkor Ernő Sál Dezsivel és Tibivel, Szalai Sanyival, Barkóczi Gyuszival, Molnár Ferivel és néhány további társával igazi sportfelszerelést kapott.

Elsősorban a környező iskolák válogatottjaival mérkőztek meg, mindenekelőtt a szódói, az oroszkai, a csatai, a garamvezekényi és a nagyölvedi viadalokat idézi fel magában.

Barangolás és csapatkeresgélés

Az ötvenes évek elején játékosdömping volt a Garam menti településen, ezáltal az ifjúsági alakulatba sem került be. Ezért Galántára igazolt, ahol kerületi bajnokságban képviselte a mátyusföldieket. Húszévesen jött haza Zselízre, de csak néhány évet focizhatott itt, ugyanis bevonult katonának. Még most is szívdobogva emlékezik a ČH Vysoké Mýtóban töltött két évre, ott a mai V. ligának megfelelő bajnokságban szerepelt.

Újabb hazatérését követően megint csaknem fért be anyaegyesületének  csapatába, így bajtársával, Garai Imrével Garamszentkeresztre vándorolt. Egy év ottani ténykedés után a csehországi Teplice következett, majd ezerkilencszáz ötvenkilencben végérvényesen Zselíz mellett döntött.

Mindörökké Zselíz

Harminchárom éves koráig az A csapatban rúgta a bőrt, majd öt éven keresztül a fakót erősítette játékosként és vezetőként. A versenyszerű foci befejezése után Virág Viktorral és Adamcsek Sanyival létrehozták az öregfiúk együttesét, ahol tizenöt éven át tevékenykedett.

“Fő erényem a gyorsaság volt, így elsősorban balszélsőként jutottam szerephez. Idényenként mintegy féltucat gólt szereztem, mivel megfelelő rúgótechnikával rendelkeztem. Még most is előttem lebeg a katonacsapatban lejátszott třebovái meccs. Kollektívánkban hat magyar nemzetiségű labdarúgó volt, így a pályán is anyanyelvünkön közöltük egymással mondanivalónkat. A csehek ezen nagyokat csodálkoztak. A mérkőzést megtekintették egy dunaszerdahelyi építkezési csoport tagjai is, akik a végén a Hajrá Fradi buzdítással köszönték meg kiváló teljesítményünket és győzelmünket. A találkozó után pedig az egyik előkelő étteremben pompás vacsorát is biztosítottak nekünk. Komoly érdeklődést keltő megmérettetéseknek bizonyultak a magyarországi öregfiúk válogatottja és a Vasas öregfiúk elleni meccsek, nehéz bajnoki találkozóknak számítottak a bánkeszi, a nagysurányi és a tótmegyeri erőpróbák”

– emlékezik vissza a múltra Ernő.

A jelenlegi foci is elbűvöli

“Egész életemben vízvezeték szerelőként dolgoztam és ötvenhét évesen vonultam nyugdíjba. Lányom a helyi alapiskola tanárnője, fiam pedig a Jókai Színház művésze. Márton Őrs unokám, bár játszótársaival itt ott focizott, de inkább zongorázott és nyelveket tanult, jelenleg egyetemista. A mai foci nagyban különbözik attól, amit mi játszottunk. Elenyésző a távoli lövések száma, a csatárok kevésbé veszélyeztetik az ellenfél kapuját. Ennek ellenére most is gyönyörködöm a pályán látottakon”

– egészítette ki gondolatait a hajdanán kiváló labdarúgó, akinek mindenkori zselízi álomcsapata az alábbi játékosokból tevődik össze: Milan Michlo -Nyírő Sándor, Simon Sándor, Szalai Béla – Oláh Károly, Mokos Ernő – Urbán Dezső, Virág Viktor, Dávid Gyula, Szabó István, Szalai Sándor.

The post Mokos Ernő: “Fő erényem a gyorsaság volt” appeared first on Reflex24.

Szabó Zoltánt gazdag pályafutása során mindössze egy alkalommal állította ki a játékvezető. Akkor sem durva belemenésért, hanem kezezésért.

„Ipolyságon születtem, Felsőszemeréden nevelkedtem, ahol a kölyökcsapatban kezdtem, majd tizenöt évesen az ipolysági diákalakulatban folytattam. Első valamire való sportélményeimet edzőmnek, Tanai Bélának köszönhettem. Azzal a Miroslav Žirkóval szerepeltem együtt a kerületi korosztályos bajnokságban, aki később a Váci Izzó NB I-es csapatát erősítette, később pedig a területi bajnokságban fújta a sípot. Falum csapatának akkori irányítója, Komjáthy Zoltán azonban hazahívott, és fél éven keresztül a járási bajnokság II. osztályában rúgtam a bőrt, a felnőttek között. A feljutásért küzdve a garamszentgyörgyiek elleni meccsen kétszer is betaláltam az ellenfél kapujába, így két pontot szerezve eggyel magasabb osztályban folytathattuk a küzdelmet”

– emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Zoltán.

Katonaéveit a nyugat-csehországi Pilzenben töltötte, ahol ugyan nem jutott játéklehetőséghez, ám esténként a pálya szélén rótta a köröket Nem akart kizökkenni a megszokott kerékvágásból, és sikerült megőriznie állóképességét, fizikai erőnlétét. Két év után visszatért korábbi sikerei színhelyére, Felsőszemerédre. A Selmec-partiak egy alkalommal Sáróban léptek pályára, és az ottani edző, Ján Matiaško felfigyelt az akkor huszonkét esztendős labdarúgóra. Később már a zselízi sportvezetők feladatának számított nyélbe ütni Zoltán átigazolását a Garam-menti városkába.

„Ipolyságra és Garamtolmácsra is hívtak, számomra azonban Zselíz szimpatikusabb volt. Végül is tizenegy évet húztam itt le”.

Érkezése után rögvest kulcsjátékossá lépett elő, megtisztelő érzést jelentett neki, hogy Záhorskýval, Slaninával és Jobkóval körülvéve kapcsolódhatott be a kerületi bajnokság pontvadászatába. Örökmozgó, jó kondícióval rendelkező, igazi hajtós középpályás hírében állt. Most is állítja, nem volt egy őstehetség, kizárólag saját erőből érte el minden diadalát. Előszeretettel eleveníti fel a bősiek elleni első bajnokiját zselízi színekben, amikor gólt is rúgott, átfut viszont a hideg a hátán, amikor a felsőszernyei 9:0-ás megalázó vereség jut az eszébe.

Harminchárom évesen Oroszkára került, ahol játékosként hét idényen át meghatározó szerepet töltött be az ottani kollektívában Sokol, Štuller és Pásztor társaságában. Úgy tervezte, hogy Kuralon tesz pontot aktív pályafutása végére, ám nem így történt, hiszen az Ipolyság tőszomszédságában lévő Gyerken vállalt még szerepet játékos edzőként, így ennek okán csak negyvenkét évesen akasztotta végérvényesen szögre a csukát.

„Nehezen viseltem el a változást, nagyon hiányzott a foci, a hétközi és hétvégi készülődés a mérkőzésekre, valamint a pálya varázsa. Az új munkahelyemmel ugyanis egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni az edzéseket és a meccseket.”

Két évtizeden át a városi közterület-fenntartó vállalatnál dolgozott, jelenleg kamionsofőr. Ha teheti, vasárnaponként az iskola műfüves pályáján focizik, pénteken pedig az öregfiúkkal edz. Szabadidejét legszívesebben családja körében tölti, illetve kertészkedik. A hétvégeken a zselízi csapatok találkozójára is kilátogat, és biztatja a fiúkat.

Fotók: Szabó Zoltán archívuma

The post Szabó Zoltán: “Pályafutásom alatt mindössze egyszer állítottak ki” appeared first on Reflex24.

Nyírágón már tizenhat évesen a felnőtt csapatban futballozott, előtte farnadi tanulóként az ottani diák alakulattal járási bajnokságot is nyert, sőt megyei vonatkozásban is kiemelkedő eredményekkel dicsekedhetett. Szívesen emlékezik vissza első edzőjére, Molnár Gyulára.

Ezerkilencszáz hetvenöt januárjában a téli alapozást már Zselízen végezte, focistabarátja, Kollár Sándor csalta őt oda. Olyan egyéniségekkel lépett pályára, mint Matiaško, Líška, Opavský, Kollár, Chytil és Rusnák. Első nekifutásra ugyan nem sikerült az I. A osztályba feljutniuk, ám egy évvel később teljesítették a kitűzött célt.

“A pozsonyi Slovant láttuk vendégül. A barátságos találkozót követően Švehlíkkel, Pivarníkkal és a többiekkel együtt tekintettük meg a televízióban a Fradi-Dinamo Kijev összecsapást.”

Elsősorban alacsony termete miatt jobbszélsőként kezdte, később pedig középpályássá avanzsált. Közben Szabó Lajos után Fekete Tibor vette át a szakmai munka irányítását, aki szigorúan megkövetelte az edzéseken való részvételt. Gábor azonban pozsonyi diákként (Testnevelési Főiskola) nem látogathatta rendszeresen a gyakorlásokat, így nem egyszer mellőzték őt a kezdőcsapatból.

“Egy öreg ŠLK autóbusszal jártuk mindenekelőtt a nagytapolcsányi és a trencséni járások településeit, szörnyű utak voltak akkortájt. Benčík Laci barátommal külnféle kvízkérdések sokaságával halmoztuk el egymást az utazások során.”

Rövid ideig a pozsonyi Kablo divíziós csapatában is közreműködött, Józsa és Szikora ellen is focizott. Vencel Sándor és Titus Buberník felügyelték a szakmai munkát. Nagy Géza, az akkori zselízi sportelnök azonban hazahozta őt Zselízre.

“Sosem felejtem el az újpesti Dózsa elleni viadalt, amelyen Fazekassal, Feketével és Törőcsikkel nézhettem farkasszemet. A lilák előtte megverték a Juventust 2:0-ára, majd hozzánk látogattak el. A bajnoki cím megszerzése után a Videoton is rögtön Zselízre jött. A csörte első gólját én rúgtam a válogatott Kovács kapujába. A magyar öregfiúk válogatottját 4:3 arányban késztettük megadásra. Páncsicsot, Fenyvesit és a többieket”.

Egy alkalommal a bajnoki cím várományosaként Érsekújvárban játszottak. Az akkori ügyeletes “vezér”, Lipták Jaro elrendelte, hogy a gárda tagjai szigorúan öltönyben (nyakkendővel) utazzanak a meccs színhelyére. Egyedül Gábor viselt farmernadrágot, így nyíri lakhelyén megállt az autóbusz és át kellet öltöznie.

Ezerkilencszáznyolcvanötig kergette a labdát vasérnaponként Zselízen, majd Oroszkára igazolt. Később még Lekéren Ipolyszakálloson, Érsekkétyen és Nyírágón is erősítette az ottani kollektívákat. Elsősorban fürgeségéről és eredményes gólpasszairól vált híressé, rengeteget futott és szorgalmasan szedte össze a labdákat. Mindig a lágy, sportszerű szereléseket kedvelte, a becsúszó szerelés fogalmát talán nem is ismerte.

A főiskolán B kategóriás edzői képesítést szerzett, a város diákcsapatával szakvezetőként a múltban kiváló eredményeket ért el. Nyolc évig foglalkozott a fiatalokkal. Dominik fia apja nyomdokaiba lépett, a lévai diákcsapatnál az I. ligáig vitte, majd Trencsénben az ottani fociakadémia tanulója volt. Jelenleg a zselízi csapat játékosa.

Gábor az idén hatvanhárom éves lett. A zselízi Alapiskolában és Csekén testnevelést oktat. Kedvenc csapata a Vasas és a Barcelona, szabad idejében kertészkedik és sportközvetítéseket néz. Példaképe Kevin Keegan, aki ugyancsak február 14-én született és hozzáhasonlóan alacsony termetű labdarúgónak számított. Kézfogásunknál újra a fiatalokra tereli a szót:

“Rengeteget adtak nekem, de őszintén remélem, én is nekik”.

The post A zselízi tornatanár, aki egykor a dózsás Törőcsikkel is farkasszemet nézett appeared first on Reflex24.

Az Ipolysági FC felállása a következő volt: Orlai – Moys, Dr. Tury – Zilahi, Weisz, Csorba – Lengyel, Kemény, Halász, Pálffy, Víg.

A csapatot természetesen rengeteg helybéli kísérte a nagy megmérettetésre. Bár a barátságos meccs kimenetele szomorú véget ért a ’ságiaknak, hiszen 6:1 arányban vereséget szenvedtek a házigazdáktól, de bánatra így sem volt semmi ok, hiszen mind a nézőközönség, mind a rivális csapat játékosai testvérként fogadták őket. Ezt bizonyítja az is, hogy a sági vendégek ajándékba kapták a Nemzeti Bajnokság selyemlobogóját.

Kétségkívül nagy esemény volt ez a város futballjának, a továbbiakban a sors viszont másképpen rendelkezett: valamennyi nagy felvidéki futballklub a csőd közelébe került 1939-re, és a sorból Ipolyság csapata sem hiányzott.

A csehszlovák idők biztos támogatási rendszere a bécsi döntéssel megszűnt, a magyarországi sportfinanszírozás pedig nem jelentett nagy segítséget, hiszen – az ország hamarosan bekövetkező háborús szerepvállalása következtében – az egyes juttatásokat a hadiipar számára más területekről vonták meg: mint amilyen a sportszféra is volt.

The post Az ipolysági foci „nagy napja” appeared first on Reflex24.

Harmadikosként már a diákcsapatban villogtatta tudását

Édesapja és Feri bátyja révén kóstolt bele a futball világába. Harmadikosként már a nagytúri diákcsapatban szerepelt, majd az ipolysági ifiben remekelt Gyurász Tibor edző irányítása alatt. Alig töltötte be a tizenhetedik évét, amikor falujában, Nagytúron a felnőtt gárdába verekedte fel magát, ahol edzőként a nagy tekintélyű Fúrik Tibor irányította a szakmai munkát. Katonaéveit a túrócszentmártoni VTJ labdarúgói között töltötte, egy esztendeig együtt játszva bátyjával. Aztán újra anyaegyesületét erősítette és ontotta a gólokat a járási bajnokságban.

Új korszak és jelentős változások az életében

Huszonhárom éves volt, amikor a lévai, a garamtolmácsi, az ipolysági és a zselízi sportvezetők is felfigyeltek hamisítatlan gólvágó erényeire és szinte harcba szálltak a játékos megkaparintásáért. Zoli végülis Zselízt választotta.

„Kocsis Béla invitált erőteljesen és én azonnal engedelmeskedtem hívó szavának. Záhorskýval, Jobkóval,Kokoškával, Sokollal, Kricsmérikkel, Janšíkkal, Szabó Zolival, Gulyás Robival, Krenčannal, Štullerrel, Kociannal és Solmošival együtt küzdhettem a bajnoki pontokért a kerületi bajnokságban. A Pest megyei nagyközség, Bugyi csapata ellen két góllal mutatkoztam be barátságos meccsen a közönségnek, majd a bősiek elleni bajnoki megmérettetésen is kétszer betaláltam az ellenfél kapujába. Abban az időszakban a komáromiak, az érsekújváriak, az aranyosmarótiak, a somorjaiak és a verebélyiek ellen viaskodtunk”

-emlékszik vissza a múltra a most ötvenhét éves egykori csatár.

Élvonalbeli csapatok ellen is pályára lépett

Két érdekes történetet is megosztott velünk Zoli.

„A zselízi fociklubban aktívan tevékenykedő Nagy Géza egyszer meghívta kedvenc csapatát, az Újpesti Dózsát városunkba. Félig-meddig tréfásan megjegyeztem, hogy egyedül is képes vagyok megverni a lila-fehéreket. A 2:1-es sikerünkkel végződött találkozó mindkét találatát jómagam helyeztem a válogatott Kakas László kapujába. Az I. ligás dunaszerdahelyiek elleni csörtében mindhárom pályára lépő vendégkapus, Sánta, Mentel és Cséfai hálóját is megrezzentettem egy-egy alkalommal”.

Egy kis huncutságért sem kellett a szomszédba mennie

„Csalafintaságom miatt maradt számomra emlékezetes a garamtolmácsiak elleni összecsapás. A Gubík Laci ölében pihenő labdát cseles mozdulattal kézzel ütöttem magam elé, majd bepofoztam a bal alsó sarokba. Sem a közönség, sem pedig a játékvezető nem észlelte a kétségkívüli szabálytalanságot és érvényessé  vált a gól”.

Zoli egyébként sosem volt kiállítva, s mindössze két alkalommal cserélte őt le az edző. A legtöbb gólt a nagybossányiak ellen szerezte, amikor négyszer járt túl a kapus eszén. Egymás utáni négy idényben (1987-1991) összesen száznégy alkalommal küldte a labdát a hálóőrök háta mögé. Harminckét évesen átigazolt az ugyancsak zselízi AKUH alakulatához, ahol három igencsak termékeny évet húzott le, majd az oroszkaiak szolgálatába szegődött.

Visszatérés egykori sikerei színhelyére

Harminchét éves korában tért vissza a Korpona folyó partján fekvő falujába, Szedlácsek János ottani sportvezetőnek nem volt képes nemet mondani. Két évvel később, közel a negyedik ikszhez, harminckilenc találatával a területi bajnokság második vonalában megszerezte a gólkirályi címet.

„Utána még három éven keresztül edzősködtem, be is érett munkám gyümölcse, hiszen a területi bajnokság felsőházába vezényeltem a nagytúriakat.”

A valamikori gólzsák a zselízi SELYZ kft bútor üzemben műszakvezetőként dolgozik. Családjában mindenki sportolt, felesége Anikó kézilabdázott, Ági lánya szintén kézilabdázóként az I. ligáig vitte, s mindemellett háromszoros ifi válogatottsággal is büszkélkedhet.

The post Múltidéző: Pásztor Zoltán, a nagytúri csodacsatár appeared first on Reflex24.