Kedves Olvasók!

Új lapot indítanak a Szerkesztők…új egyházi év veszi kezdetét adventkor..,és reméljük, új szelek fújnak…

Minden, ami új, telve van reménnyel, szeretne gazdagítani bennünket…így indul útjára ez az új lap is.

Telve elszántsággal, hogy tudósítson, neveljen, értékekkel halmozzon el. Hiszen itt élő magyar és szlovák közösségeinknek nagy szüksége van rá. Sorsfordulóink közepette, gyakran megtépázva, reményt vesztve, közösségi harcaink frontjain “elvérezve” vágyódunk az új idők után. Amikor újra emelt fővel, jogainkért küzdve ez az új lap is buzdít majd bennünket.

Advent az új egyházi év kezdete, amikor nekilendülünk az üdvösség eljövetelét újra megünnepelni. Azt az egyedi és megismételhetetlen, nagy történelmi valóságot, hogy eljött közénk Krisztus, aki értelmet, fényt és irányt szabott életünknek. Amire az emberiség Isten ígérete alapján olyan sokáig várt, az beteljesedett az Ő eljövetelével. Jelenléte közöttünk megjelölte a világot, és új perspektívát kínált fel. Megváltoztatta a történelem kerekét, és bár nem hozott földi mennyországot, mégis Isten országába invitál bennünket.

Mi, késői utódai ennek a 2000 év előtti eseménynek, már úgy kezdünk új adventet, hogy beteljesedve látjuk Jézusban  a történelmi várakozást. Ahogy a Krisztus előtti korban a próféták voltak hivatottak tartani a népben a lelket, lelkesíteni, vigasztalni, készíteni a Messiás útját, és ezért feddni is, ha kellett, úgy most is rászorulunk minderre akár egyéni, akár közösségi szinten.

E célból születik meg ez a kiadvány, hogy segítsen mindnyájunkat “képben”maradni a valóság talaján, és megfogalmazzon egy új irányt és módot felemelkedésünkhöz. Kívánom, hogy a jó kezdet után jöhessen a kibontakozás, mely mindnyájunk javát szolgálhatja.

Isten áldása kísérje az új lap indulását, jövőjét, a munkatársakat, akik által újra és újra megszülethet, és az olvasók kezébe kerülhet. Szívből kívánom, hogy mindaz, amit közvetít, áthasson bennünket, és segítsen megerősödni keresztény és magyar örökségünk méltó megélésében.

Hlédik László plébános

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb