Hirdetés

Szép számban gyűltek össze a vámosladányi és a környékbeli magyarok augusztus 20-án kora este a helyi református templomban. A Csemadok Vámosladányi Alapszervezete ugyanis itt ünnepelte az államalapítás és Szent István király ünnepét. A szórványosodó vidéken, ahol egyre kevesebb a magyar rendezvény, komoly küldetéssel rendelkeznek a közösséget megerősítő alkalmak. Az ünnepre egybegyűlteket Sál Attila, a Csemadok és az MKP helyi alapszervezeteinek elnöke köszöntötte.

Az ünnepi alkalom a keresztény egység jegyében zajlott, ugyanis a református gyülekezettel együtt ünnepelt a katolikus közösség is. Az ünnepség elején mindkét felekezet részéről ének hangzott el, felcsendült a mindenki által ismert magyar szentek himnusza is. Betöltötték a teret a jól ismert sorok:

István királynak szíve gazdagságát, Szent Imre herceg kemény tisztaságát, László királynak vitéz lovagságát, Ó, ha csak ezt látnád.

Ezután Ft. Benčík Tibor deméndi katolikus plébános és Nt. Icso Sándor református lelkész tartott igei köszöntőt. A plébános úr kiemelte, hogy István király a lehető legnagyobbat hagyta hátra nemzetének, ez pedig nem más, mint a keresztény hit. Megerősítő szavaiban kiemelte, hogy a magyarság megmaradására csakis az Istenbe vetett szilárd hit lehet garancia. Wass Albert Üzenet haza című versének sorait idézte fel a református lelkipásztor, aki a hitben és a nemzeti identitásunkban való töretlen kitartásra buzdított.

A rendezvényen Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke mondott ünnepi beszédet.

Az ünnepi szónok Gubík László a Szövetség a Közös Célokért elnöke és az Esterházy Akadémia igazgatója volt. Beszédében röviden felvázolta Szent István művének fő tartópilléreit, majd hangsúlyozta, hogy Szent István király hagyatékával nekünk felvidéki magyaroknak is kezdenünk kell valamit. Gubík László kiemelte, az ő olvasatában a nagy király hagyatékának három fontos üzenete van jelenünkre nézve, ezek a “keménykezű újraszervezés, a programszerű jövőalkotás és dolgaink őszinte rendezése.”

A beszédben elhangzott, hogy a felvidéki közélet újjászervezésében erős kezekre lesz szükség, közéletünk rendezése pedig mindannyiunk felelőssége. Mint elmondta:

Egy közösség csak akkor lehet sikeres, ha tagjai közt rend van, fegyelem, de legfőképp alázat. Ezeknek az erényeknek a tiszteletét kell visszahoznunk.

Ünnepi beszédének végén kitért arra is, hogy minden felvidéki generációnak megvolt a maga programja és célja, mint elhangzott:

Esterházy János nemzedékének a keresztényszocializmus volt a társadalompolitikai és a hazatérés külpolitikai célja, a benesi vészkorszakot átélt elődeinknek a puszta túlélés és a szülőföld megmentése, a csemadokos generációknak a kultúránk általi társadalomszervezés, a rendszerváltó nemzedéknek a közösség felzárkóztatása, majd az európai integráció.

Végezetül a hallgatóságnak elmondta:

Összehangolt társadalmi programra van szükségünk, amely lelkesít, itthon tart és értelmet ad a mindennapok magyarként való megélésének. Mert ez a felvidéki újjászületés parancsa, a Szent Istváni hagyomány!

Az ünnepség végén Nagy László két ismert dalt énekelt el gitár kíséretében, ezek a Honfoglalás és a Nélküled jól ismert dallamai voltak. A szívetmelengető dallamokat sokan a hallgatóság közül is énekelték. Az ünnep fénypontjaként a közösség ajkain felcsendült nemzeti imánk a himnusz.

Ezután a Csemadok Vámosladányi Alapszervezete frissítővel, szeretetvendégséggel várta a kedves jelenlévőket. A helyi és környékbeli magyarság így még sokáig beszélgetett és alkotott közösséget az ünnepi estén.

Címkék: , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.10.22.

Hamarosan lévai frekvencián is hallgatható a felvidéki Mária Rádió

A Mária Rádió Mirjam október 26-án, déli 12:00 órakor indítja el egész napos műsorfolyamát a lévai FM 100,6-os…

2021.10.21.

Jóváhagyva: a kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

A szlovák mellett egy kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon – következik a…

2021.10.25.

Szőllősy Péter: Nyílt levél Ipolyság város képviselőihez

Tisztelt képviselő asszony, tisztelt képviselő urak! Engedjék meg, hogy az Ipolysági Vállalkozói Társulás nevében ez úton is szóljak…

2021.10.23.

Október 23. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 65.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb