Sajtótájékoztatón jelentette be a magyar pártokat tömörítő Szövetség, hogy a párt Nyitra Megyei Tanács elnökének a jelenlegi megyei alelnököt, a zselízi származású Csenger Tibort jelölik, egyúttal bejelentették a megyei képviselőjelölteket is. A Komáromban tartott sajtótájékoztatón Farkas Iván, a Szövetség megyei frakciójának elnöke az egyes járások és választási körzetek sorrendjében mutatta be a jelölteket – tájékoztat a felvidek.ma.

Lévai járás képviselőjelöltjei a következők: Bögi Pathó Melinda, Csenger Tibor, Farkas Attila, Köpöncei Péter, Zachar Pál, Fekete Zoltán és Kluch Lenke.

Forró Krisztián, a párt elnöke hangsúlyozta, a Szövetség ereje a régiókban van.

„Jelenleg a harmadik legerősebb párt vagyunk Szlovákiában, ami a polgármesterek számát, megyei képviselők és megyei alelnökök számát illeti”

– húzta alá.

Csenger Tibor elnökjelöltről szólva aláhúzta, lokálpatriótaként, valamint a jelenlegi ciklusban megyei képviselőként és alelnökként pontosan ismeri a megye és a déli járások helyzetét, gondjait. Menedzseri tapasztalatainak köszönhetően a csapatépítés terén is kellő tapasztalatokkal bír, illetve a munkáltatók és munkavállalók igényeit is ismeri, jegyezte meg. A képviselőjelöltek kapcsán elmondta, hitelesen tudják képviselni a régióban élők érdekeit.

„Megyei alelnökként az elmúlt négy és fél év alatt sok tapasztalatot szereztem az alelnöki pozícióban, ám sokszor más döntést hoztam volna, mint az elnök. Korszerűbb és szisztematikusabb döntést”

– jegyezte meg Csenger Tibor, a Szövetség Nyitra megyei elnökjelöltje .

Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

A megyei képviselőtestület munkájáról fogalmazva elmondta, sikeres cikluson vannak túl, mely során szinte az összes megyei intézményt sikerült korszerűsíteni, energiahatékonyabbá tenni EU-s és saját forrásokból. A következő ciklusban a legfontosabb feladatának azt érzi, hogy olyan beruházások valósuljanak meg a megye által fenntartott intézményekben, amelyeknek köszönhetően kisebb rezsivel tudnak majd működni zöld energiák beépítésével és a fűtőrendszerek, világításrendszerek korszerűsítésével. A közutak kapcsán megjegyezte, rendkívül fontos a folyamatos karbantartásuk, de megjegyezte azt is, a közeljövőben nem tervezi a szlovák állam gyorsforgalmi utak kiépítését a megyében.

„Az elmúlt időszakban 750 kilométer útszakaszt tudunk felújítani a választási ciklus végéig, amely az egész megyei úthálózat egyharmada”

– hangsúlyozta.

A régióban fontosnak tartja még az idegenforgalom és a turizmus fejlesztését, erre több pénzforrást szeretne biztosítani, magyarázta Csenger. Továbbá hangsúlyosabb együttműködésben bízik más megyékkel, köztük magyarországi megyékkel is.

„Nyitra megyének 173 kilométer hosszú határszakasza van Magyarországgal, itt látom a legnagyobb lehetőségeket”

– emelte ki.

Zárszóként megjegyezte, 16-18 képviselővel is számolnak a megyében, Nyitra megye legerősebb frakciójaként kívánnak dolgozni.


felvidek.ma/Szalai Erika


fotók: Csenger Tibor facebook-oldala

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb