König Mór – Ipolyvisk neves szülöttje

Ipolyvisk község König Mórt neves szülöttjeként tartja számon. Egykor teológiai doktorként és apátkanonokként működő König Mór 1822. szeptember 22-én látta meg a napvilágot a településen. A történelembe feljegyzéseivel és naplójegyzeteivel írta be magát, amelyek az 1848 – 49-es szabadságharc eseményeihez kötődnek. 2023. márciusában szülőfalujában egy háromnapos rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg róla.

Szülei König József és Jozefa. Korán, már gyermekeként elkerült Ipolyviskről, mivel az édesapja gazdatisztként tevékenykedett. Édesapját Forgách grófi jószág kormányzására a szabolcsi Mándokra helyezték. König Mórt Forgách gróf egyik gyermeke keresztapjának választotta. A gimnáziumot a pesti piaristáknál végezte, a bölcseletet az egyetemen hallgatta 1840-ig. Ekkor báró Barkóczy László felvette a székesfehérvári papnövendékek közé. Teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte.

Ezután nevelő volt báró Horváth János családjánál a szabolcsi Muranicson. 1845. október 5-én miséspappá szentelték fel. Segédlelkész volt Szigetújfalun, 8 hónap múlva Bécsbe küldték a Szent Ágoston papnevelő intézetbe. 1848. július 31-én teológiai doktor lett. Hazatérve, a szabadságharc kezdetén a horvát betörések hírére a pesti önkéntesek közé állt, de a schwechati csata után az egyházmegyébe visszatért és mint segédlelkész Vértesboglárra helyezték.

A börtönbe Vértesboglárról hurcolták el a helyi katolikus plébánossal együtt. Streith Miklós a szószékről 1849. augusztus 17-én kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot, emiatt feljelentették őt és a káplánját, Königet.  A szabadságharc mellett azonban valójában inkább König Mór, a későbbi székesfehérvári kanonok agitált, akit személyes sértettség miatt a feltüzelt helybeliek jelentettek fel az osztrák hatóságoknál. A két papot 1849. október vége felé a budavári József-kaszárnya kazamátáiba, majd onnét novemberben Königgrätzbe vitték. Streith Miklóst, a katolikus vértesboglári plébánost 1849. szeptember 5-ben agyonlőtték az Újépület melletti téren.

Az ártatlan plébános halálos ítélete óriási megdöbbenést keltett a foglyok között. A szintén az Újépületben raboskodó Batthyány miniszterelnök izgatottan kérte Königet, hogy számoljon be perük és ítéletük körülményeiről.

Streith Miklós halála előtt e szavakkal vigasztalta Königet:

„Ne aggódjék kemény ítélete felett, 15 év vagy 1 év az mindegy, ön szabad lesz, s még jobb napokat fog látni! Én nyugodtan halok meg! Elleneimnek szívből megbocsátok, hisz ők nem tudták, mit csináltak!”

A szerencsétlenül járt plébános az első sortűz után életben maradt, így végül közvetlen közelről kellett fejbe lőni. Az iszonyatos jelenetet König Mór az Újépület ablakából nézte végig.

Kőnig Mór ítéletét végül 15 évnyi vasban letöltendő fogságra változtatták. 1854-ben szabadult a königgrätzi várbörtönből és 1880-ban írta meg egykori plébánosa vértanúságának történetét.

„Az egyes szobák csak félórára naponként — szellőztetés s tisztogatásuk miatt — lettek felnyitva, addig a széles folyosón sétálhattunk, de a szomszéd szoba lakóival még csak szólni sem lett volna szabad. Minden szobának hetenként kétórai séta a szabadban meg volt ugyan engedve, de csakis a vár körül, vasban s fegyveresek kíséretében. Megállni séta közben, valamit felvenni, vagy eldobni a világért sem volt szabad. Levelet csupán egy, előre meghatározott egyénnek és csakis minden három hóban egyszer volt szabad írni s kapni. Az ily levél nyitva küldetett Bécsbe, a minisztériumhoz s onnan azon katonai parancsnoksághoz, hol a címzett lakott. Mily lelki kín volt ez a szegény fogolyra s övéire nézve! Havonként szigorú motozás lett elrendelve, az írószerek s a bilincs lakatját felnyitó kulcs után.
Minden zuga a szobának, ágy- s ruhaneműek, még a testen levő ruha is meg lett motozva, kivált, ha maga a várparancsnok jelen volt. Ily méltatlanság fellázította vérünket! A napok itt rémítő hosszak, tilos a könyv, újság és írószer; csak az éj csöndében vonom elő a padló alatti rejtekből a becsempészett szereket és írok azoknak, kiket szeretek! és ez — egyedüli élvezetem!! A vasbilincsek mindég terhelnek, sétálni még nem voltam, és csak szobám magányábúl tekintek ki a messze vidékre, melyek vad szépségét is elrabló a zord tél; komor és elhagyatott minden — mint a szegény rab szívvilága. Ablakjaim alatt folyik a szép Elbe folyó, de az is jégpanczél alá van szorítva — mint én tömlöczöm rostélyai mögé. Magyarhonbúl csak magam vagyok itt, és ez annál szomorúbb! Honi szót csak a szegény honvédektűl hallok, kik itt állomásoznak, nálam őrt állnak, és titokban mindennel ellátnak” – fogalmazott König a börtönben töltött éveiről.

1854. szeptemberében szabadult, és mint segédlelkész működött Kálócon, majd báró Splényi Henriknél nevelősködött négy évig és gróf Zichy János grófnál tízig.  Azután Jekelfalussy Vince székesfehérvári püspök, a római pápa trónállója, a püspöki és szerzetesrendi ügyek római szent gyülekezetének tanácsosa, császári és királyi tanácsos egyházmegyéjébe visszahivatván, a líceumban egyháztörténetet és kánonjogot adott elő. Később tanulmányi felügyelő és szemináriumi rektorhelyettes, 1873. szeptember 3-án pedig kanonok lett. 1876. július 22-én budai főesperessé léptették elő, egyszersmind a paulai szent Vincéről elnevezett apácazárda lelki vezetésével is megbízták és ugyanabban az évben november 7-én visegrádi apáttá nevezték ki.

Blaha Lujza, a nemzet csalogánya a magyar színháztörténet legjelesebb művésznői közé tartozott. Utolsó vidéki fellépése Székesfehérvárott zajlott, amit megtekintett a jólelkű kanonok, König Mór is.  „A szabadságharc alatt hazafiságáért börtönt szenvedett főpap szívét ő vidítá fel kezdődő betegségében, ő szólt hozzá dalos ajakkal, hogy az élet derűjét varázsolja a betegségtől megtört lélekbe. Blaháné búcsúját a szeretet melegségével ékesíté a közönség, hiszen mindnyájan éreztük, mindnyájan tudtuk, hogy Blaháné adott szárnyat ezer és ezer dalnak, mely az egész ország búsongó és örvendező érzésvilágában visszhangra kelt. Az ő dalait dalolni fogja a romlatlan lelkű nép, és holdvilágos csendes estén, bús furulyaszó mellett, a lányszív keservében, az örömnek mámorában egyaránt föl fog hangzani reánk maradt hagyománya” – olvasható Lauschmann Gyula Székesfehérvár története című munkájában.

64 évesen, 1886. május 12-én Karlovy Varyban érte a halál. A Pesti Hírlap 1886. május 14-ei száma így ír: „Egy hazafias főpap halála. Dr. König Mór székesfehérvári apátkanonok szerdán éjjel 12 órakor élte 64-ik évében hosszú szenvedés után elhunyt Karlsbadban. König már 4 év óta szenvedett súlyos gyomorbajban s egészsége fentartására mindig Karlsbadba járt.” Életrajzi adatok közlése után így zárta a cikk: „Elnöke volt továbbá a fejérmegyei régészegyletnek s a megyei közkórháznak, a bizottsági tagja a megyei törvényhatóságnak. Egész Fejérmegye gyászolja az elhunyt kitűnő főpapot.”

Szülőfalujában, Ipolyisken a 2023. március 17–19-e között háromnapos rendezvénysorozat keretén belül emlékeztek meg König Mórról és a magyar szabadságharcról.

A rendezvény főszervezője a helyi Községi Könyvtár és az Ipolyviski Római Katolikus Plébániaközösség volt.

2023. március 17-én egy rendhagyó történelem órára a környék iskoláit látták vendégül a szervezők. A diákok előadásokat hallhattak a nagysallói csatáról, az 1848 – 49-es forradalomról és szabadságharcról, valamint König Mór életéről. Az előadások végén megtekintették a korabeli fegyverekből álló kiállítást. A Csemadok helyi alapszervezetének jóvoltából a gyermekeket stílusosan Kossuth-kiflivel kínálták.

A rendezvénysorozat másnapján délután 14:00-kor került sor a kiállítás hivatalos megnyitójára. A nyilvánoság előtt zajló programra nem csak a helyiek voltak kíváncsiak, de a környékről is érkeztek érdeklődők.

Antal Nyustin Ágnes, helyi polgármester asszony, és Baka Anita szervező köszöntő beszédét a helyi Huncutka óvoda és az Ipolyviski Alapiskola ünnepi műsora követte. Kicsindi Enikő bemutatta a Nagysallói csata c. könyvét, őt követte a König Mór életét felvázoló Baka Anita. Az előadások után az érdeklődők az előző naphoz hasonlóan megtekinthették a korabeli fegyverekből álló kiállítást, amelyet a lekéri Dudich Ferenc Polgári Társulás nevében Juhász Gábor szemléltetett. A kiállított tárgyak a lévai Barsi Múzeum és a komáromi Duna Menti Múzeum jóvoltából kerültek Ipolyviskre.

A rendezvény zárónapja ünnepi szentmisével kezdődött, melyet vasárnap délelőtt Lormusz János esperes-plébános mutatott be Kőnig Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Antióchiai Szent Margit plébániatemplomban. A szentmisét követően rövid megemlékezésre került sor a parkban lévő kopjafánál. Ünnepi beszédet mondott Antal Nyustin Ágnes polgármester asszony és a rendezvénysorozat főszervezője, Baka Anita. A megemlékezés a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint korabeli öltözéket viselő szőgyéni nemzetőrök díszlövéseivel ért véget. Az érdeklődők a nap folyamán még megtekinthették a kiállítást.

A rendezvénysorozat célja az volt, hogy a helyiek közelebb kerüljenek az 1848 – 49-es eseményekhez, valamint az, hogy az ipolyviskiek büszkék legyenek neves szülöttjükre, König Mórra.

A rendezvénysorozat szakmai támogatói között meg kell említeni a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár gyűjteményigazgatóját, Mózessy Gergelyt, valamint Varga Mátyás segédlevéltárost. A szervezők segítségére volt továbbá Viszkó Levente, aki rendelkezésükre bocsájtotta König visszaemlékezéseit. Gyönyör János pedig a családfakutatás terén nyújtott segítséget.

Képek: Pásztor Péter, Juhász Gábor, Baka Anita