A határon átívelő Európai Uniós Interreg SK-HU program Kisprojekt Alapjának Monitoring Bizottsága ezúttal Komáromban tartotta meg ülését. A Kisprojekt Alap kiírásnak a keretében olyan projektek nyerhetnek el EU-s támogatást, akik magyarországi partnerrel együttműködve valósítják meg programjaikat. A pályázatok célja a határon átnyúló társadalmi kohézió, partnerség és az aktív polgári együttműködés erősítése, különféle kulturális, ifjúsági, sport- és közösségi programok révén.
Mint Csenger Tibortól, Nyitra megye alispánjától (Magyar Szövetség) megtudtuk, az értékelés során Nyitra megyében 19 projekt részesült pozitív elbírálásban 310.185 € összértékben, ami a legmagasabb összegnek számít a nyugati megyék között.
Egy-egy projekt 8-31 ezer eurós támogatásban részesül, ehhez járul hozzá további 12% állami támogatás és 8% önrész.
„A magas arányú érdeklődés jól jelzi a térségünk civil és önkormányzati szervezeteinek elkötelezettségét a határon átnyúló együttműködések, helyi közösségek és a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztése iránt” – mondta el ezzel kapcsolatban Csenger.
Hozzátette: „Gratulálunk a támogatott pályázóknak! Akik projektje most esetleg nem járt sikerrel, az se csüggedjen, ugyanis ősszel újabb kiírásra kerül sor. Konzultációra, tanácsadásra természetesen továbbra is állok mindenki rendelkezésére. A cél, hogy minél hatékonyabban, minél jelentősebben fejlesszük ezekkel a forrásokkal is a régióinkat.”
A nyertes pályázatok listája Nyitra megye területén:
- Folklór határok nélkül, Érsekújvár
- Burcsákfesztivál, Dunamocs
- Falunap Imelyben
- Hagyománytisztelet és települések találkozója Gútán
- Nyitott pincék napja Farnadon
- CrossBee: Nemzetközi méhész együttműködés és innováció, Fiatalok a Jövőért Polgári Társulás
- FÉSZEK fesztivál Hetényben
- XVIII. Pató Pál Napok, Szőgyén
- Kastélynapok Barsbaracskán
- A regionális identitás erősítése határon átívelő együttműködéssel a gasztroturizmus jegyében, Bagoly Ház Polgári Társulás, Zselíz
- XXVI. Szent István Napok Tardoskedden
- Fröccsnapok Szimőn
- Ismerjük meg egymás kulturális értékeit, Bátorkeszi
- 950 éve Zsitvabesenyőn határon átívelő barátságok jegyében
- Naszvadi napok
- Kulturális közösségi Majális Udvardon
- YOUTHandHEALTH, Szövetség a Közös Célokért
- 3.LEHARFES, Komárom
- Gyereknap Alsóbodokon
Csonka Ákos
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok