Nos, ahogy az lenni szokott, ez a jelenség megszülte a maga ellenpólusát is: az emberi méltóságot tisztelő, az abszolút (isteni) előtt meghajló, európai életformát védő és a szülőföldjét szerető józan embert.

A szekuláris Európa (megint) kitermelt egy újpogány társadalmat, amely emberi jogi harcnak álcázza a magzatgyilkosságot, szabad véleménynyilvánításként éli meg a templomrombolást, toleráns jó emberként tekint magára idegen néptömegek ellenőrizetlen befogadásakor és felvilágosult gőgjében azt hiszi, szembeszállhat a teremtett természet rendjével.

Amilyen az alábbi posztot szerző lengyel leányzó is:

“Nem sztrájkolok.

Szolidaritást vállalok viszont azokkal a nőkkel, akik az elmúlt hét során válaszul azért, hogy életvédő nézeteket vallanak, és nem támogatják a nők sztrájkját, a következőket hallották vagy olvasták: “azt kívánom, hogy egy szörnyet szüljél, és gyermeked kínok közt haljon meg születése után”, “azt kívánom, hogy a gyereked megdögöljön”, “azt kívánom, hogy az utcán megerőszakoljanak”, sértő, istenkáromló vagy megalázó bejegyzéseket és fenyegetéseket kaptak.

Szolidaritást vállalok a fogyatékkal élő emberekkel, akik érzékenységét sárba taposták. Akik azt hallották, hogy életük kevésbé fontos, mint az anyjuk „választása”. Hogy másodosztályú polgárok.

Szolidaritást vállalok azokkal az édesanyákkal, akiknek volt bátorsága – igen bátorsága – nyilvánosan kiállni az életért, a sajátjukhoz hasonló gyermekek mellett, aminek következtében gyűlölettenger öntötte el őket.

Szolidaritást vállalok mindazokkal a nőkkel, akik megalázottnak és megbélyegzettnek érzik magukat, akik úgy érzik, nagyon magas árat fizetnek azért, hogy hűek önmagukhoz. Mindazokkal, akik elvesztették barátaikat és ismerőseiket az elmúlt héten. Akik úgy érzik, hogy elveszítik a szólásszabadságukat. Mindazokkal, akik egyszerűen félnek.

Szolidaritást vállalok mindazokkal a nőkkel, akik az állítólagos jogaikért folytatott harc jegyében nem hajlandók megtámadni a templomokat és megrongálni a szobrokat.

Szolidaritást vállalok azokkal, akik számára a kihirdetett sztrájkkövetelések idegenek, és nem akarják, hogy bármi közük legyen hozzá.

Bátorság.”

Az élet és a halál kultúrájának harca zajlik Európa-szerte.

Hozzászólok
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb