Még 2019-ben kezdődött az ipolysági adóháború; dióhéjban legyen elég annyi, hogy modernkori Robin Hood történetünk Sheriffje kitalálta, önkényesen megemeli nagyjából az összes létező önkormányzati adónemet átlagosan 75%-kal.

(pixabay.com)


Különböző trükkök és praktikák – kérdezem, nem állítom –, aztán a képviselő-testületen is sikerült keresztülpasszírozni a valóságtól független javaslatot. Jól bevett ipolysági szokásként talán le is nyeltük volna a békát – igen, miénk az a város, ahol valaki nyomtalanul elsikkaszthatott 350 000 eurót; aztán valaki más azzal kampányolt, hogy visszaszerzi, de máig nincs meg egy cent sem –, de jött a Covid-19, amivel senki sem számolt, valószínűleg Sheriffünk sem. A járvány következményeként viszont a helyi vállalkozók és lakosok egyaránt megszorultak.

’21 tavaszán, 2020 hamis ígéreteiből és kudarcaiból okulva újraszerveződött Robin Hood csapata. Az adóháború minden egyes csatájáról számot adni most nincsen mód, de jól dokumentált a történet. December 10-én, a végső (?) győzelem másnapján inkább a tanulságokat vonjuk le.

Elég a kishitűségből, Ipolyság! Legyen elég abból, hogy városunk évről-évre sivárabb, nem csupán az épített környezet, de a szociális élet terén is! Persze; vannak járdák, buszmegállók, játszóterek és lassan tonnaszámra friss aszfalt is – ez utóbbi nem úgy, és nem ott, ahogy és ahol lennie kéne, de legalább van. Viszont legyen elég abból is, hogy beérjük ennyivel! Mert ezidáig ennyit kaptunk, miközben legmagasabb sarcokat vetették ki ránk és vállalkozóinkra széles-e határban.

Kutya után többet polgár nem fizetett ebben az országban, legalábbis magasabb értéket eddig nem talált még senki; aztán hogy ezért cserébe mennyi kiemelt kutyás-beruházás létesült a két év alatt – a félkarú rabló is meg tudja számolni a hiányzó kezén.

Ez a külső szemmel egyébként röhejes példa plasztikusan illusztrálja, mennyire abszurd állapotok uralkodtak Ipolyságon egészen 2021 december 9-éig. És még csak egy lépéssel vagyunk kintebb a gödörből.

(fotó: Pásztor Péter/felvidék.ma)

Azt soha nem tagadta senki, hogy a város fejlődéséhez forrásokra, köztük adóbevételre is szükség van; de ott már porszem csúszik a gépezetbe, ahol az adókból befolyt összegekből aszfaltoznak – mert azt minden városrész, minden utca befizette, de az aszfaltból nem jut mindenhova. Mint az apa, aki mindhárom gyerekétől beszedi a pénzt, aztán az egyiknek vesz cipőt rajta. Megvan a történet? Remélem, hogy nem!

Mindenesetre az önmagában árulkodó jel, hogy az úthálózat karbantartásával kell villogni. Mert végtére is miről van itt szó; valamiféle lélekemelő dolog a friss aszfalt? Hozzáadott érték, ami csak a miénk, ami máshol nincs? Nem, feltétele annak, hogy létezni tudjunk a XXI. században.

Az, hogy használható az úthálózat, hogy van tisztességes járda meg buszmegálló, alapvetés; nagyjából olyan, mintha egy sebész azzal hencegne, hogy egy szívműtétre váró páciens ujjából kivett egy szálkát. Aztán (el)várná a tapsvihart.

Érezzük az aránytévesztést? Mi, ipolyságiak egyébként gyakorta nem. Az a fásultság és közömbösség, ami átjárja a mindennapjainkat, nem csak az utolsó két ciklus eredménye, ezt meg kell hagyni. Ahogy azt is, hogy jó a járda és jó az aszfalt, de nem elég; főleg akkor nem, amikor látjuk, hogy a miénkkel összevethetetlen költségvetésből a környező falvak is elhúznak mellettünk. Ideje továbblépni!

2021. december 9. tanulságos nap maradhatna. Amikor döntéshozóink közül éppen elegen elismerték, hogy elhamarkodott döntést hoztak két évvel korábban. Tanulságos, mert mutatja: soha sincs késő kiköszörülni a csorbát; gyermeteg tévelygések és kifogások helyett a rögvalóság talajára állni, és helytállni.

Nem jutott volna dűlőre a dolog, ha nincs egy Robin Hood figurája is a történetnek, akinek oldalán mindvégig derekasan küzdöttek a vidám fiúk. Nem bunkósbottal; világos beszéd volt az íjuk és észérvek a nyilaik. Sokan felfigyeltek rájuk, megértették, hogy egy város gazdasága nem a magas adóktól fog hosszútávon felpörögni, hanem attól, ha a fiatalok nem hagynak ott csapot, papot, ha a vállalkozáshoz, beruházásokhoz kedvező, vonzó körülményeket teremtenek. Megint mások valóban a túlélésért küzdöttek, a magas adóknak és a beláthatatlan károkkal járó világjárványnak következtében puszta létezésük forgott kockán.

Végül sikerült: együtt sikerült! Az meg, hogy Robin Hood előbb vagy utóbb megjelenik ott, ahol Sheriff is van, törvényszerűség – álljon ez itt minden jövendőbeli Sheriff előtt, mint figyelmeztetés.

A történetnek még nincs vége, de az biztos, hogy 2021. december 9-én olyan erszényekből lett kivéve a pénz, ahová az nem való, és olyan zsebekbe lett visszacsúsztatva, ahonnan hiányzott.

Ez most sikerült, és együtt még rengeteg régi tervet valósíthatunk meg; olyan gyalázatos elmaradásokat, amelyekkel nemcsak önmagunknak és egymásnak vagyunk adósak, hanem elődeinknek és utódainknak is; mi több, városunk szellemének. Elég a kishitűségből!

Harras Rudolf/piros7.es

Hozzászólok
Olvasta már?
2022.01.21.

Hogyan hat a járványhelyzet a gyerekek mentális egészségére?

Első diplomáját Viselkedéselemző (BA ) szakon szerezte Budapesten, a pszichológiai mesterképzést ezután Nyitrán végezte el, a klinikai szakkepzést pedig…

2022.01.25.

Közös jövőnk 2022 – jelentkezési határidő január 28.

Idén 20. alkalommal várják a jelentkezőket a Kárpát-medence szintű környezetvédelmi versenyre, Áder János az esemény fővédnöke. A verseny…

2022.01.27.

Szeptembertől iskolabusz szállítja a nagysallói és az ipolyviski iskola diákjait

A Rákóczi Szövetség évtizedek óta támogatja a magyar anyanyelvű oktatás a külhoni magyar közösségekben. Felvidéken 2022. szeptemberétől 16…

2022.01.22.

A hontfüzesgyarmati Bodor Éva „Ewita” az opera világszínpadán

(Fotó: Bodor Éva, Facebook) „Hogyan lehet eljutni a milánói Scalába?”– kérdezik egy olasz taxisofőrtől, aki azt válaszolja: „Gyakorolni,…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb