Melyek voltak életed legmeghatározóbb találkozásai?

A sok-sok filmezés és utazás során majdnem mindenkivel sikerült találkoznom, aki fontos vagy érdekes volt abban az időszakban. Ebből azokat emelném ki, akiket elsősorban Mihail Szergejevics Gorbacsov által ismertem meg. Eleve úgy ismertem meg őt, hogy az ezredfordulón megkértem, legyen a következő filmsorozatomnak – Secrets of Power – a riportere és prezentátora. Ő ezt végtelenül gyorsan elvállalta, gyakorlatilag tíz perc kellett ahhoz, hogy rátérjünk, milyen kérdéseket is teszünk majd fel a pápának, Bush elnöknek vagy Kohl kancellárnak. Tehát elkezdtünk ezen dolgozni, Gorbacsov valójában öt éves munkaviszonyban állt az én müncheni cégemmel. Rengeteget találkoztunk, utaztunk: elvitt a Kremlbe, a Fehérházba, a szülőfalujába, Privolnojeba, megmutatta a dácsáját. Ez a kapcsolat mai napig tart, néhány hete beszéltem vele telefonon.

Általa ismerhettem meg a világ nagy politikusait.

Négy hetet töltöttem például Bush elnöknél, hasonló módon szegődtünk Helmut Kohl vagy Simón Peresz mellé, jártunk Fidel Castrónál, a pápánál, Jasszer Arafatnál és még sorolhatnám a végtelenségig. Gorbacsov társaságában ismertem meg Paul McCartney-t és Alain Delont, szóval akivel az ember csak szeretett volna.

Társasági életet éltünk, vacsorákra jártunk, a közös munka és a barátság kapcsán mindenhova együtt mentünk. Egy idő után azon kaptam magam, hogy ugyanazt a kérdést teszem fel, amit a történetem elején is. A világ megint kicsi lett: ennyi találkozás után ki maradt hátra? Ki jöhet még? Nem arról volt szó, hogy gyűjteni akartam a trófeákat. Egész egyszerűen az érdekes emberek sorsára, történeteire és tanulságaira voltam mindig is kíváncsi.

Ha már itt tartunk, Gorbacsov életútja is a világ egyik legtanulságosabb története. Hiszen egy kis parasztfaluból, a világ végéről – 3 évesen majdnem éhen halt, mert nem volt mit enni – felküzdötte magát a Kremlig, de ott nem állt meg, a Kreml és a világ ura lett.

Úgy változtatta meg a világot, ahogy addig senki nem volt még rá képes: békésen.

Ismerünk már nagy politikusokat, hadvezéreket, diktátorokat, csak nekik nagyon sok vér tapad a kezükhöz. Gorbacsov az egyetlen, akinek nem, mégis megváltozott a világ – hihetetlenül megváltozott. Nekem meg az volt a szerencsém, hogy ezt az embert különösen jól meg tudtam ismerni és az oldalán meg tudtam ismerni azokat is, akikkel együtt mindezt véghez vitte.

Melyik újságíró mondhatja el, hogy az egyik oldalán ott ült Gorbacsov, a másikon az idősebbik Bush és beszélgettek, mindezt három hétig. Reggelente utóbbi hozta be nekünk a kávét, azt mondta, „Hi, boys!”. Maga a szituáció is egyedi: kinek volt lehetősége ezeket az embereket egymással szembesítve kérdezni? Mert azt ugye tudni kell, ha egy politikus memoárt ír, egyedül van. Nem a különböző kudarcok okait fogja hangsúlyozni, hanem mindenben a szépet és a jót keresni. Viszont amikor ott ül az ember előtt mind a kettő, már eleve úgy mesélnek, hogy az megközelítse a valóságot, ha pedig nem sikerül, a másik rászól: hoppá, nem úgy volt az!

Ha létezik objektív igazság, akkor azt mondhatom, hogy nekem bizonyos kérdések tekintetében sikerült kideríteni – módomban volt ezeket az embereket közösen faggatni, meglátogatni velük azokat a helyszíneket, ahol a fontos dolgok történtek és ténylegesen időt hagyni, hogy részletesen elmondjanak mindent: megbeszélni, mi is történt ott. Így derülhettek ki olyan titkok, amire se akkor, se később, se ők, sem a világpolitika komolyabban nem figyelt.

Tudnál esetleg ilyen titokra példát mondani?

Igen, az egyik élénken itt van az emlékezetemben. Bush elnök houstoni irodájában a falon felfedeztem egy világtérképet, be volt rajta jelölve az orosz és az amerikai atomtöltetű rakéták elhelyezkedése 1989-ben. A térkép jobb felső sarkában a felirat: igazolva és átadva George H. W. Bush által, Málta, 1989. december 27. Lefényképeztem ezt a térképet, aztán utánakerestem. Rájöttem, hogy sehol nem tesznek róla említést.

Amikor később üldögéltem a Bush és a Gorbacsov társaságában, megmutattam nekik a képet, megkérdeztem: mi ez? Erre nevetve mondták, hogy ez az a térkép, amely elkészítése során letolták egymás előtt a nadrágjukat. Gorbacsov hozott nekem egy térképet – magyarázta Bush, – és be voltak rajta jelölve az amerikai töltetek helyszínei. Utána azt kérdezte: George, jól tudom? Kérlek, ellenőrizzétek le! Bush leellenőríztette és aláírta, hogy hiteles.

Mivel így már mindent tudtak egymásról, nem volt mit titkolózni. Arra jutottak, hogy a fegyverkezésnek nincs értelme, a barátkozásnak annál inkább. Ilyen történetek kapcsán kialakul két olyan ember közt a baráti viszony, akik korábban rühellték egymást.

Bush eredetileg nem is akart a Gorbacsovval találkozni, az USA-nak ellenség kellett, a Szovjetunió mint barát szóba sem jöhetett. Ha van ellenség, lehet fegyverkezni, a kiadásokat növelni, politikát építeni rá – ha van ellenség, az jó.

Gorbacsov jött és azt mondta, hogy ő nem ellenség. Az USA összezavarodott, Bush egy éve volt már hivatalban, de nem akart Gorbacsovval találkozni. Amikor találkoztak, Gorbacsov egyszerűen lefegyverezte őt a közvetlenségével. Akkor jött el az ideje annak is, hogy bejelentsék a Hidegháború végét. Kijelentették azt is, hogy egymás ellen többet nem indítanak támadást. Ma banálisnak tűnhet, de akkor, amikor a rakéták gombnyomásra készen vártak, abszolút meghatározó cselekedet volt.

Mire vagy a legbüszkébb szakmai szempontból?

Természetesen arra, hogy megismerkedhettem Gorbacsovval és nem csak egy kávé erejéig. Arra, hogy rendszeresen találkoztunk annak idején, manapság is sokszor telefonálunk. Számtalan alkalommal megajándékozott a bizalmával, volt olyan eset, amikor Izraelben a betegágya mellett ülve élete szerelméről mesélt, Raisza Makszimovna Gorbacsovaról. Elmondta, hogy ő volt neki az egyetlen, soha nem volt semmilyen más nővel kapcsolata. A dácsájában megmutatta a közös hálószobájukat, ahová még a takarítónőt sem engedte be.

Amikor Berlinbe látogatott, elkeveredett a poggyásza, a lányát, Irínát és engem kért meg, hogy menjünk el, vegyünk neki alsónadrágot. Felpróbálta előttünk, nem volt benne még ilyen szempontból sem takargatnivaló szégyenérzet.

Amikor mentem hozzá, mindig kolbászt vittem neki. Ahányan ültünk az asztalnál, annyi felé törte és mindjárt megettük szőröstül-bőröstül, kenyér nélkül. Ilyen közvetlen viszonyban voltunk. A forgatásokon is megesett néha, hogy valamilyen apróság miatt szólni kellett neki. Olyankor is mindig hozzám jöttek a kollégái, rám hárították a feladatot, mondván: János, mondd neki te, mert neked úgysem mond nemet. Erre vagyok a legbüszkébb, hogy neki a barátságát és bizalmát elnyertem és mindmáig élvezhetem.

Előszót is írt a könyvemhez, amit eddig semmilyen más róla szóló könyv esetében nem tett meg. Mindazonáltal arra is büszke vagyok, hogy mindazt a sok élményt, amit közösen átéltünk, átéltem megoszthatom. Annak idején a film segítségével, most a könyvvel.

Mit vársz a 2021-es évtől?

Én 65 éves leszek márciusban. Ha mindent véghez szeretnék vinni, amit elterveztem, szükségem lenne még háromszor ennyi időre és a nap 24 órájára. Az első talán mindezek közül, az a Gorbacsovról szóló könyvvel kapcsolatos. Ugyanazt elmondani más műfajok segítségével, más közönségnek. Például felkértek egy mese írására.

A Netflix egy sorozatot szeretne készíteni a könyv alapján, Németországban színdarabot akarnak, egy francia barátom rádiójáték ötlettel keresett meg.

Ha csupán a Gorbacsov szálat nézem, már ebben van számtalan lehetőség. Arra is biztattak, hogy az írást is folytassam. Ilyen szempontból maximalista vagyok, majd akkor írok másikat, ha az jobb lesz, mint a jelenlegi. Viszont azt is látom, hogy ebből is mennyi gondolat és élmény kimaradt még. A témájában is rejlik még rengeteg kiaknázni való, hiszen nem arról van szó, hogy a villamoson ráléptek a lábujjamra és erről írok, hanem olyan téma, amitől az emberek megismerik a múltjukat és hatalom működését. Talán elgondolkoznak azon is, hogy jó ötlet-e ilyen, vagy hasonló hatalmak működését elfogadni…

A II. részt követően a REflex24 közönsége hamarosan meghallgathat majd egy Podcast24 adást is, ahol bővebben bemutatjuk a Gorbacsov titkai c. könyvet, illetve egy Felvidéket érintő részletet is leközlünk majd a kötetből.

The post Gorbacsov titkai: közös múlt, melyből könyv születik (II. rész) appeared first on Reflex24.

Szerencsére vannak még otthonok, ahol a lakók könyvbarátok és szeretnek olvasni. A könyvespolc elhelyezésének és az olvasókuckó kialakításának csak a fantáziánk szabhat határt. Aki szerencsés, könyvtárszobát rendezhet be, vagy dolgozószobában találhat helyet a házikönyvtárnak. A klasszikus megoldás mégis a nappaliba, sokszor a szórakoztató egységekkel: tv, házi mozi rendszerekkel egy helyen elhelyezni.

Ahhoz, hogy esztétikus legyen egy könyvespolc, vagy polcrendszer, jól kell tervezni a térben. Lehetnek különálló, vitrines, vagy nyitott polcos könyves szekrények, vagy falra szerelhető polcok, akár egész plafonig érő rendszerek, melyet asztalossal készíttetünk el.

Fontos szabály, hogy csak ott tároljunk könyveket, ahol van is rá hely, mert a könyveket nemcsak látványban, de méretben is be kell tervezni a lakásba.

A könyvespolcok méretét, mindig meghatározza az a hely, ahová szánjuk. Ha készíttetjük a polcokat, mélysége 25-35 között legyen, és akkor már ráférnek az apró-cseprő dekorációs tárgyak, képkeretek, egyéb csetreszek. Magassága változó, attól függ, mennyi, milyen magas könyveink vannak, de célszerű előfúrni az oldalakat, a polc magasságának változtatása érdekében. Szebb a könyvespolc, ha nem sokkal magasabbak a sorközei, mint a rákerülő könyvek.

Ha lebegő polcokkal dolgozunk, azoknak kifejezetten jól áll, ha szellősek, és tágas a térhatás. Ha szeretnénk hangsúlyozni könyveinket, kaphatnak megvilágított vitrint is a lakásban. 

Érdemes a könyveket valamilyen szempontból csoportosítani. Nem kell abc betűrendet betartani, de jó, ha van egy elv, ami lehet a témánkénti vagy írónkénti csoportosítás.

A könyvsarkot igyekezzünk olyan helyen kialakítani, ahol tényleg olvasni fogunk. Gondoljunk arra is, hogy legyen a közelben egy lámpa, egy kisasztal, fotel. 

A gyerekszobában mindig a gyerek számára elérhető magasságba helyezük a könyveket. A balesetek elkerülése végett, mindig rögzítsük a bútorokat, a gyerekek biztonsága a legfontosabb. 

Egy antikvárius szerint az ideális házikönyvtár olyan, amilyen a gazdája szeretne lenni. Tükrözi személyiségét, érdeklődését, vágyait, terveit. Olyan könyvet vásároljunk, amelyek valamiért kötődnek hozzánk.

És ne feledjük, az a gyerek, aki könyvet lát maga körül, szívesebben olvas.

Drab Melinda
www.tetoalatt.blogspot.com

The post A te könyveid hol laknak? appeared first on Reflex24.