Farnad. Az előző két csonka bajnokságban csupán egy-egy találkozón lépett pályára bajnokin egymás ellen a két csapat. A sors szeszélye folytán mindkét összecsapásra Farnadon került sor, amelyekből a vendéglátók jöttek ki jobban, ugyanis egy 2:1-es győzelem és egy 2:2-es döntetlen került a tarsolyukba. Ezt megelőzően nagyon régen néztek farkasszemet egymással a játékosok, mivel a farnadiak hosszú éveken át csupán az azóta már megszűnt harmadik osztályban szerepeltek, míg az érsekkétyiek javarészt a második vonalban vitézkedtek.

A lévai területi bajnokság VII. ligájában a szomszédvárak örökrangadóján 1:1-es eredmény került a jegyzőkönyvbe. A hazaiaknál valamelyest felcsigázta a kedélyeket, hogy ellenfelük a múlt heti falunapi meccsükön a 87. percben szerzett eléggé gyanús góllal kebelezték be a három pontot, így nagy elszántsággal kezdték a találkozót. Ennek ellenére az első lehetőség az érsekkétyiek előtt adódott, ám Lauko Lóránt mintegy 17 méterről leadott szabadrúgását Csenger Zsolt kapus magabiztosan hárította. A hazaiak azonban gyorsan ritmust váltottak és Farkas Róbert ígéretesnek tűnő helyzetben fölé bombázott. Aztán a farnadi Gáloš és az érsekkétyi Csenger Attila sportszerűségből is jelesre vizsgáztak, az előző játékos a játékvezető által megítélt bedobást „bírálta felül”, a másik pedig egy leshelyzetet vallott be. Ezzel összefüggésben fontos megjegyezni, hogy Daniel Ihnacik  asszisztensek nélkül vezette a mérkőzést.

Ezt követően Gáloš percei következtek, beívelését ugyan a vendégek védője elfejelte, ám a 39 esztendős középpályás ismét a kapura suhintott és Čenky Ádám kapus közömbösítette a lövést. A félidő utolsó fázisában Víg Tibor bombáját Čenky lábbal védte, majd Rózsa Viktor próbálkozásánál is figyelmes volt a hálóőr.

A másodi félidő kezdőrúgását Víg Tibor végezte el és a labda a kapu tetején, a hálón landolt. Az 51. percben viszont Gáloš mértani pontosságú beívelését Farkas Róbert a kapus bal keze mellett a hálóba továbbította (1:0). Nem sokára váratott magára a válasz, merthogy a szünetben csereként beállt Tóth Krisztián egy védelmi szarvashibát kihasználva egyenlített (1:1).  A véghajrában a hazaiak részéről még Faškonak és Páchniknak, a vendégeknél pedig Csenger Attilának akadt lehetősége a gólszerzésre.

„A játék alapján győzelmet érdemeltünk volna, de ismét bebizonyosodott, hogy a meccset gólokra játsszák. Az érsekkétyiek elleni összecsapásokon általában gondok akadnak a bírókkal, ezúttal viszont jól fújt a spori. Ennek örülök a legjobban”

– vélekedett Mácsadi István farnadi labdarúgó, hírportálunk munkatársa.

“Többen sérültet jelentettek és néhányan kirándulni mentek, így más lehetőségem nem volt, mint 4-5-1-es felállásban pályára küldeni a fiúkat. Ellenfelünk jobb játékot produkált, mint mi és több helyzetet alakított ki, mint védenceim”

– értékelt tömören Ganec András érsekkétyi edző.

The post Döntetlen a szomszédvárak örökrangadóján appeared first on Reflex24.

A szurkolók nagy része örült annak, hogy május végén folytatódhatnak az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságok. Az irányító szervek határozata, illetve ajánlása alapján maguk dönthetik el a klubok, hogy bekapcsolódnak-e a pontvadászat újraindításába. Pontosan arról volt szó, hogy egy tizenhat fős mezőnyben még öt, ősszel elhalasztott mérkőzést kellett volna lejátszaniuk az alakulatoknak, hogy kialakuljon a fél idény végeredménye. A dunaszerdahelyi és a galántai járásban kutyafuttában lefújták a folytatást, a komáromi és az érsekújvári járások viszont pozitívan álltak hozzá a kihívásnak. De vajon mi újság saját házunk táján?

A Lévai Területi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága május 5-én ülésezett. Végeredmény: a testület megszüntette a bajnokságot, az eredményeket pedig megsemmisítette. A felnőtteknél a VI. és a VII. liga éllovasai a garamújfaluiak és a vámosladányiak voltak, sereghajtóként pedig a hontnádasiak és a sáróiak pironkodtak. Az U19-eseknél, illetve az U15-ösöknél a lévaiak és a garamkovácsiak vezették a táblázatot, a végeken pedig a nagyölvediek és a berekaljaiak kullogtak.

„Negyvenegy klubot szólítottunk meg, kikérve véleményüket. Közülük harminchatan jeleztek vissza. Tizenhárman a bajnokság folytatása mellett kardoskodtak, míg harminchárman ellene szavaztak. A nagytúriak (ahol jómagam is focizom) az öt meccs lejátszását szorgalmazták, ám betartva a demokrácia elveit a többség véleményére bólintottunk rá”

– tájékoztatott Šaliga József, a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke.

A szövetség facebook oldalán vélemények sokasága fogalmazódott meg. Egyesek a csapatok rajtpénzének a visszatérítését követelték, akadt, aki inkább kukoricával ültetné be a pályákat, ám fellelhető volt afféle észrevétel is, hogy júniusban és júliusban rendezzenek minél több focitornát és játszanak barátságos meccseket.

Az új idény a tervek szerint augusztus 7-án veszi kezdetét, a csapatok július 4-ig jelentkezhetnek be a küzdelmekbe. A fociban sem tudni, mit hoz a jövő, s csak reménykedhetünk abban, hogy nem csökken tovább az alakulatok száma. Hogy nem tűnnek el gazdag hagyományokkal rendelkező egyesületek, mint ahogy a közelmúltban tapasztaltuk Ipolypásztón, Ipolybélen, Lekéren, Málason, Nyírágón, Tesmagon, Lontón, Tompán, Alsópélen, Bakabányán, vagy éppen Paláston.

The post Nem fejezik be az őszi fociidényt appeared first on Reflex24.

A zselízi labdarúgás története a XX. század második évtizedében kezdődött. A szórakozásból és „grund fociból“ 1917-re ért el oda néhány rajongó és műkedvelő sportoló, hogy intézményes keretek közé tegyék azt a sportot, mely sokak szórakoztatására fejlődött, terebélyesedett mind a mai napig.
A legenda szerint Zselízre került ebben az időben egy katolikus lelkész, aki ezen a téren szívesen foglakozott mások okításával (Fekete Vince). Állítólag ugyanakkor településünkre vetődött egy angol pilóta, ki magával hozta a pontosabb szabályokat és szervezési tehetségét. Így valószínűleg – főleg a kereskedők és az iparosok körében elterjedt szórakozást – versenyszerűvé tették azzal, hogy megalapították a „Zselízi SC“ labdarúgó csapatot.

Városunkban először pályát a Garam partján alakították ki – ma Grossz Gábor vállalata van ezen a helyen. Sajnos a Garam évente legalább kétszer, – a hó olvadásakor és a „zöld“ áradás után – elöntötte ezt a területet, hát más helyet kellett keresni. Mivel az állatvásárok hanyatlóban voltak, úgy kiszemelték a sportolók maguknak a reformátustemető mögötti nyugatra eső állatvásárok területét és átköltöztek oda. Palánkkerítés, fakorlát…a mai napig áll az az épület, amely az öltöző és a szertár volt – az egykori vásárok „cédulaház”-a. Az 1950-es években vetődött föl az a gondolat, hogy egy stadion épüljön Zselízen, melynek 1959. június 21-ei megnyitóján a hazai csapat OdevaTerncsén (I. liga) csapatával játszottak (0:4) barátságos mérkőzést és a kezdéshez a labdát repülőgépből dobták le.
Meg nem erősített forrás szerint a „Zselízi SC“ mezének színe a fekete-sárga lett. Később ez változott piros-fehérre, zöld –fehérre, sárga-pirosra, de lilára is.
Az ismert feljegyzések alapján Zselíz csapata játszott a járási bajnokságtól a nemzeti bajnokság harmadik osztályáig – pl. 1997-ben III. liga.

Az első időkben csak felnőtt csapat volt, de később alakult ifjúsági, diák, de „öregfiúk“ csapat is. Ismerünk olyan éveket, amikor a felnőtteknél A, B és C csapat is versenyszerűen szerepelt különböző bajnokságokban, ugyanúgy az ifjúsági vagy a diák sport terén is. Alkalmi csapata akadt Garammikolának, eredményes és közkedvelt volt évekig a szódói csapat is. Sőt, igaz csak fellángolás volt, de egy ideig működött Zselízen női labdarúgás is.

A versenyszerű mérkőzéseken kívül – gyakran volt ellenfél Léva, Párkány, Ipolyság, Nagysalló, Oroszka…-sok előkészületi és barátságos mérkőzést játszottak fiataljaink, focistáink. A teljesség igénye nélkül megemlítünk legalább néhányat: Vác, Újpest, Dorog, Bp.Építők, Bp.Törekvés, Budafok, magyar színészek válogatottja, Bp. Parlament SC, Videoton Székesfehérvár, magyar válogatottak öregfiúk csapata, Kondoros, Trencsén, Slovan Bratislava, Trnava, DAC… Hasonló mérkőzésekre került sor a környező településéken kívül főleg magyarországi csapatok ellen. Felnőtt csapatunk szerepelt pl. Lengyelországban pohármérkőzésen, ifjúsági csapatunk Csehországban, diákcsapatunk Olaszországban és Franciaországban (2002-2006 között) pl, Szardínia szigetén 115 csapatból a II. helyen végzett Duchoň Gábor vezetésével, ahol többek közt döntetlent játszott Nantes (Franciaország) vagy Buenos Aires (Argentína) csapataival.

Meg kell említeni azt a tényt is, hogy volt egy időben zselízi vállalatok, intézmények csapatainak bajnoksága is. Ebben szerepelt többek közt a traktorállomás, állami birtok, járási építkezési vállalat, pedagógusok, technikai szolgáltatások, fegyőrök csapata is.
E színes kaleidoszkópba kerülhet még a maga idejében nagy érdeklődésre számot tartó városrészek közötti futballmérkőzés is: Pipacs telep – Béke telep, zászlóátadással és „bohóckodással“ fűszrezve.
A városi technikai szolgáltatások csapata, mivel több aktív labdarúgót is foglalkoztatott, az 1980-as években elérte azt a sikert, hogy a csehszlovákiai városi technikai szolgáltatások bajnokságának győztesei lettek.

Akadt időszak, amikor Zselízen még egy futballcsapat játszott AKUH néven a IV. ligában.
A Zselíziek büszkék lehetnek több olyan ifjúsági korosztályú játékosra, akik sokra vitték felsőbb bajnokságok csapatainál is, de említsünk meg néhányat a felnőttek közül: tőlünk is került „nagyobb“ csapathoz Uharcsek Jenő, Mezőlaky István, Nagy Aurél, BartalskyValerián (olimpiai válogatott lett), Málaszky Ernő, Sokol László, Csikós János, Trnavszky Gábor, Mikes Erik (aki Trencsén után külföldre szerződött), vagy csapatunkban játszott az egykori ifjúsági válogatott Záhorsky József is.

Köszönetünket kifejezve kell megemlítenünk olyan emberek nevét, akik edzők, vezetők, sportorvosok, aktivisták voltak, vagy jelenleg vannak a csapatoknál: Nemes Jenő tanító, Holczer Benő, Riedl Ferenc, Sallai József, Boďa János, Pásztor Lajos, Urbán Imre, Csenky Dezső, Lipták János, Bunta János, Dr. Cirok László, Dr. Szikora Rajmund, Dr. ŠtefanJanec, Dr. Majtán Lajos, Dr. Beszédes Imrich, Mezőlaky István, Nagy Aurél, Szabó Lajos, Id. Csikós János, Fekete Sándor, Kormosi Lajos, Sztranyák Tibor, Szőköl Imre, Juhász József, Köpöncei József, Mihók János, Ábel Gábor, Id. Rotyík Tibor, Kádasi László,Nagy Géza, Nyustyin Ferenc, Burín György, Ferda Róbert, Riedl Róbert,Mikes Attila, ŠkrhaRastislav, Kurucz Ľubomír, Štuller István, Rotyík Tibor és Sokol László. Külön kell megemlítenünk Šimo Adrián, Šuránsky István, vagy Balázs József nevét, kik a múltban vezetői is voltak a csapatoknak, de nagyban segítették anyagiakban is a sportot, és jelenlegi fő támogatóinkat, Buda Marek és Gulyás Róbert vállalkozókat. Szintén említsük meg legalább Ábel Gábor, Kurucz István és Nyustyin Ferenc nevét abból az alkalomból, hogy a nyomtatott és elektronikus médiával ők tartották a kapcsolatot, illetve (hangos) bemondói szerepet is betöltöttek. Köszönet illet mindenkit, aki segítette valaha is a zselízi labdarúgó csapatokat, legyen az bár volt vagy jelenlegi aktív labdarúgó, szurkoló, vezető vagy támogató. Közös igyekezetünk hozta létre ezt a száz elmúlt évet ezen a téren. Természetesen köszönet a város vezetőinek is, akik támogatása nélkül lehetetlenné válna a helyi sportélet.

Mindez, ami itt papírra került, csak a szájhagyomány és a néhány hivatalos adat alapján íródott, mellőzve minden kutatást és tudományos munkát, da annak reményével, hogy megőrizzünk, összegyűjtsünk legalább valamit az utókor számára.

A Zselízi SC himnusza

Mikor a zselízi tizenegy kivonul,
a világ kivirul s a lány szívéhez nyúl.
Ilyenkor még a jó Isten is nevet,
mert ő teremtett jókedvében zselízi gyerekeket.

Mikor a zselízi tizenegy sorban áll,
ilyenkor még a jegyző úr is szalutál.
Ilyenkor még a jó Isten is nevet,
mert ő teremtett jókedvében zselízi gyerekeket.

Mikor a zselízi tizenegy gólt talál,
Ilyenkor még az ellenfél is gratulál
Ilyenkor még a jó Isten is nevet,
mert ő teremtett jókedvében zselízi gyerekeket.

Mikor a zselízi tizenegy levonul,
ilyenkor az ég is rörtön beborul.
Ilyenkor még a jó Isten sem nevet,
mert ő teremtett jókedvében zselízi gyerekeket.

Szerzők: Dulai Ferenc, Nyustyin Ferenc, Adrián Šimo, Ferda Róbert, Sokol László, Ábel Gábor
Forrás: A zselízi focicsapat hivatalos oldala

The post A zselízi labdarúgás száz évének története appeared first on Reflex24.

Denis, mesélj kicsit a kezdetekről! Mikor kezdtél el tornázni? Honnan jött az ötlet, hogy ebben a Garam menti kis városkában csapatot alapítsatok?

Középiskolás éveim alatt kezdtem el rendszeresen edzeni. Kezdetekkor nem volt semmiféle kitűzött célom, egyszerűen tetszett, kedveltem azt, amit csinálok. Ekkoriban robbant be a köztudatba ez a mozgásforma, amely a közösségi média hatásának köszönhetően kevés idő elteltével elég nagy közkedveltségnek örvendett hazánkban is.

Gimnazista koromban valamennyi cimborámmal szinte minden szabadidőnket edzéssel töltöttük. Akkoriban ez a pár lelkes ifjú srác ebből a Garam menti kis városkából (Zselíz – szerk.) gondolt egy nagyot, és saját kis csapatot alapított Thunderbarz néven. Közösen jártuk az ország különböző pontjait, versenyekre, edzésekre látogattunk el.

Egyszerűen leírhatatlanul imádtuk a szabadság érzését, egyre több fiatalt sikerült megismerni, akik ugyanúgy hatalmas lelkesedéssel űzik ezt az utcai szabad sportágat.

Folyamatosan videókat készítettünk, amelyek célja az eddig nem igazán ismert Street Workoutot népszerűsítése volt. Ezzel szerettük volna a környék fiataljait a testmozgásra ösztönözni. Higgyék el, a mozgásra nálunk is van igény és érdeklődés, csak meg kell hozzá adni a lehetőséget és feltételeket a köznép számára, legyen szó bármely korosztályról. Éppen ezért szerettük volna, ha Zselíz városában mindenki részére elérhetővé válna egy szabadtéri edzőpark.

Van erre a sportra egyáltalán lehetőség szűkebb pátriánkat tekintve?

Erre a sportra minden korosztálynak lehetősége van bárhol, bármikor. Nem kell hozzá semmi más, csak saját testsúly, esetleg egy rúd, amit lehetőség híján akár egy vastagabb faág is helyettesíthet, vagy egy párhuzamos korlát, amit két szék egymás mellé helyezésével is biztosíthatunk. Egyszerűnek hangzik, azonban valljuk be, az ember szívesebben megy el úszni egy arra a célra kialakított fedett uszodába, mint a Garam vizébe. Ugyanúgy szívesebben járunk futni pár kört egy atlétikai stadionba, mint az utcákat összekötő betonútra. Azt gondolom, nincs ez másképp ezzel a sportággal sem.

Logikus, hogy több embert fog vonzani egy erre a célra létrehozott szabadtéri edzőpark, mint egy rozsdás kosárpalánk, ahol mi kezdtük pályafutásunkat. Köztudott tény, hogy az állam nemigazán szponzorálja a rekreációs sport feltételeinek fejlesztését, így a speciális pálya megvalósításához városunk összefogására volt szükség.

Középiskolám, a zselízi Comenius Gimnázium akkori szülői szövetségének elnöke, Sárai András, az egyik csapattársam édesapja és az engem mindenben támogató, szeretett édesanyám, Siko Szilvia pénzgyűjtésbe kezdve lassan, de biztosan megteremtették az erre a célra szánt összeget, azonban városunk kisvállalkozói összefogása nélkül nem sikerülhetett volna létrehozni a máig kitűnő állapotban lévő, mindenki számára elérhető Street Workout pályát.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden egyes embernek, aki valamilyen úton-módon támogatott bennünket.

Szerintem ez egy igazán szép példája annak, hogy az emberi összefogás mi mindenre képes. A mai napig jó érzéssel tölt el, hogy egyre több fiatal látogatja az  edzőparkot, így nagyon ritkán  áll üresen.

Ha jól tudom, versenyekre is ellátogattok. Milyen eredményeket értek el a zselízi csapat tagjai?  

Ahogy  egyre nagyobb népszerűségre tett szert a sportág, úgy  fokozatosan több verseny került megrendezésre országos, valamint nemzetközi szinten is. Minden évben Moszkvában rendezik meg a világbajnokságot, ahol minden nemzet legjobbja mérheti össze erejét. A kijutáshoz  az országos bajnokság aranyérem megszerzése szükséges.

A 2019-es szlovák bajnokságra az egyik nagyon tehetséges és erős csapattársunk, Sokol László is benevezett, aki az ország legjobbjai közt a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez egy említésre méltó eredmény. Versenyektől eltekintve csapatunknak lehetősége volt reprezentálni magát több sporteseményen, iskolai rendezvényen, tehetségkutatók keretein belül,  amiért hálásak és büszkék vagyunk. Sok szép helyre látogathattunk el, és sok jó embert ismerhettünk meg a sportnak köszönhetően.

Sok munka van benne, de mégis mennyi? Heti hányszor, hány órát edzel?

Minden sportban íratlan szabály, hogy a mennyiség a minőség rovására mehet, sőt megy is. Régebben úgy gondoltam a fejlődés titka az, ha minden egyes nap olyan mértékben szétedzem magam, hogy másnap ne bírjak kikelni az ágyból. Fiatal kori tudatlanságomnak köszönhetően több sérülést szereztem az évek folyamán, és a fejlődés sem érte el a kívánt eredményt. Mivel elég sok tudásra tehettem szert az egyetemi éveim során, mára már tudatosítottam, milyen fontos szerepe van a a kellő mennyiségű pihenésnek, regenerációnak a testmozgásban.

Egy felnőtt, munkát végző személynek elegendő heti 3×40 perc mozgás ahhoz, hogy formában maradjon. Mivel az edzés szerelmese vagyok, így igyekszem tartani a heti 4-5 alkalmi edzéshez magam, ami bemelegítéssel és az edzés végi nyújtással maximum 1,5 – 2 órát vesz igénybe.

Hogy épül fel egy edzés? Milyen „szakaszai” vannak?

Ahogy bármilyen sportban, legyen az erőemelés, úszás, testépítés vagy akár Street Workout, az edzésnek három szakasza van. Az első és egyben a legfontosabb szakasz maga a bemelegítés, amely szintén további három részere osztható.

A bemelegítést mindig a testhőmérséklet megnövelésével kezdjük, amit akár egy  kis kocogással, ugrókötelezéssel, helybenfutással vagy bármilyen magasabb, de mégsem túlzott intenzitású mozgással érhetünk el. Ebben a szakaszban a cél a testünk és az elménk felkészítése a közelgő terhelésre. Ez a szakasz általában 5-10 percet vesz igénybe, ekkor érezzük a megnövekedett pulzusszámot, ilyenkor sűrűbben szedjük a levegőt. A vérkeringésünk felgyorsul, picit izzadni kezdünk, ezek a jelei annak, hogy rátérhetünk a bemelegítés második szakaszára, ami pedig a dinamikus nyújtás.

A dinamikus nyújtás célja már nem a test fiziológiai folyamatainak befolyásolása, hanem az ízületeink és az izmaink felkészítése a terhelésre. Vállkörzések, fejkörzések, csukló és könyök körzések és hasonló szétmozgatások az ízületekben.

A bemelegítés utolsó fázisa a speciális bemelegítés, amikor egy adott  célú edzésre melegítünk be  könnyebb variációjú gyakorlatokat végezve.  Például ha fekvőtámaszokat vagy tolódzkodást tervezünk végrehajtani, előtte elvégzünk pár sorozatot e gyakorlatok könnyebb variációiból, tehát pl. térden végzett, ismertebb nevén „női“ fekvőtámaszból pár ismétlést.

Az edzés második szakasza és egyben a fő szakasz mindig céltól függő. A cél lehet a nyomó vagy húzó gyakorlatok erősítésétől kezdve a kondíciónk növelésén át az egyensúlyunk fejlesztéséig, tényleg bármi. Ez a leghosszabb, legmegerőltetőbb része az edzésnek. Általában 40-60 percet vesz igénybe.
Az edzés utolsó szakasza a funkciók „normálba“ állítása, az izmok ellazítása, nyújtása.

Tehát az edzés végén ajánlatos a statikus nyújtás, aminek lényege hogy egy pozícióban tartva nyújtjuk, lazítjuk a megterhelt izmainkat, pl. amikor lehajolunk és  igyekezünk megérinteni a lábfejünket az ujjainkkal és ebben a pozícióban maradni, futás után lazításképpen.
De rengeteget lehetne még beszélni arról, hogyan épül fel egy edzés.

Szerinted miért egyre vonzóbb a street workout?

Ahogy már az előző kérdésekben is említettem, bármely korosztály elkezdheti bárhol, bármikor. Széleskörű  lehetőség adatik a mozgásra az egyre több edzőpark létrehozásának köszönhetően. Ez egy szabad sport, sok-sok gyakorlattal, melynek egyre több ágazata van kialakulóban, nem mellesleg teljesen ingyenes, friss levegőn végezhető sportágról beszélünk, ahol kiélheti kreativitását az ember.

Mindig tud valami újat tanulni, és valljuk be elég menő, ha valaki tud kézen állni 😀

The post Street Workout – egy új sportág hódító útja környékünkön appeared first on Reflex24.

Ákos, bevezetésként mesélnél róla egy kicsit, hogy miért kezdtél el egyáltalán edzeni, és mi motivál a mai napig az edzéseid során?

Talán már közhelynek tűnik a „vékonynak tartottam magam….” kezdetű válasz erre a kérdésre, de nálam is ez a helyzet. A hetven valamennyi kilómmal 15 évesen gondoltam arra, hogy lemegyek egy terembe edzeni, mivelhogy ekkor kerültem el Nagyszombat városába, ahol középiskolai tanulmányaimat végeztem.

Kezdetekkor elsődleges célom alapvetően a minél jobb forma, minél több izom megszerzése volt. 

Többen vélik, hogy a terembe a feszültséget levezetni jár az ember, nyilván szolgálja ezt a célt is, de csak másodlagosan. Egyértelműen meg akartam védeni magam az osztálytársaimmal szemben. Napi szinten kihasználtam az iskola nyújtotta konditerem lehetőségeit. Két évig szinte minden áldott nap emelgettem a nehezebbnél nehezebb súlyokat. Soha nem volt kimondott példaképem, mindig igyekeztem  önmagamat motiválni edzéseim folyamán, és ez a mai napig nem változott.

Mikor határoztad el, hogy komolyabb szinten fogsz foglalkozni az erőemeléssel?

Pár évvel ezelőtt a szomszéd községben (Szőgyénben) amatőr erőemberek versenyt hirdettek. Ekkor fiatal fejjel gondoltam, hogy hát miért is ne mérettetném meg magam. Ez idő tájt még komolyabb eredményt nem sikerült elérnem, azonban a sportág szerelmese lettem.

Ezt követően Nagyszombatban bejelentkeztem egy erőemelő sportklubba, ahol nagy  meglepetésemre örömmel fogadtak. Itt már személyi edző is kezdett foglalkozni velem. Szünetekben az otthon töltött időm nagy részét a zselízi K2 Fitness teremben töltöttem, ahol máig rendszeres vendég vagyok. Tanulmányaim befejezése után Cseszte (Častá) községben  edzettem tovább, ahol újabb személyi edző, és profi sportklub segített a fejlődésben. Röviden így magyaráznám életutam.

Jelenleg milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?

Nagyon sok versenyen indultam.

Erőemelésben (powerlifting) elért legjelentősebb eredményeim közül mindenképpen megemlíteném a junior kategóriában többszörösen megszerzett szlovák bajnoki címet.

2018-ban új hazai rekordot állítottam fel, amikor 400kg súllyal sikerült leguggolnom, és 300 kilogrammot fekvenyomásban kitolnom. Továbbá nagy örömömre a szomszédos Csehországban lebonyolított Európa-bajnokságon a férfi junior 125+kg kategóriában a dobogó második fokára állhattam, ezenkívül 2018. évi Dél-afrikai Köztársaságban megrendezett súlyemelő világbajnokságon képviseltem Szlovákiát. Említésre méltó versenyeim közül hirtelen ezek jutnak eszembe.

Úgy tudom, ebben a sportágban sem mindegy, hogyan táplálkozik az ember. Mondanál pár szót a táplálkozásodról?

A nagy súlyokat megmozgatóknál az a lényeg, hogy a lehető legtöbb kalóriát magukba tömjék, ez nálam sincs másképp. Fix étrendem nincs. Vannak főétkezések: reggeli, ebéd, vacsora amelyeket különösen nem szabad kihagyni, azonban étkezéskor végképp nem figyelek a pontos idő betartására.

Szinte minden táplálkozási trenddel szembemegyek, bár lehetséges éppen a stresszmentes élet és a sok-sok étel a titka sikereimnek.  Ugyanakkor a diéta és az alkohol kifejezés nem található szótáramban.

Bemutatnád a legutóbb említett versenyedet? Miért volt számodra különleges?

Még álmomban sem gondoltam volna, hogy az afrikai kontinensre a nagyölvedi buszmegállóból a helyi tömegközlekedési járattal indul az utam.

Egészen a párkányi vasútállomásig élveztem az  Arriva közlekedési vállalat szolgáltatásait. Itt ugyanis átszálltam a Budepest-Prágát összekötő vonatra, és folytattam utam egész a cseh fővárosig. Pozsonyban csatlakozott hozzám a személyi edzőm, a csapat állami edzője, és néhány versenytársam is. Ettől a pillanattól kezdve végig közösen utaztunk. Prágából repülőre ülve Dubajba érkeztünk. Néhány óra várakozás után innen vágtunk neki végső úti célunknak, a Dél- afrikai  Köztársaságnak. Számomra már csak az utazás 36 órája leírhatatlan érzés, örök élmény marad. És még versenyről nem is beszéltem.

Ha jól tudom, mindemellett dolgozni jártál. Mentősként hogyan sikerül összehangolnod az edzést, versenyfelkészülést?

Nyilván minden munkának meg vannak azon tulajdonságai, amelyek nagyobb összpontosítást igényelnek, szerencsére sikerült megoldanom a nehézségeket. Napközben dolgoztam, este pedig tréningeztem. Tudniillik, heti három erőnléti edzés ebben a sportágban szigorúan kötelező.

Két és fél éven keresztül munka-edzés-alvás körforgásban telt szinte minden egyes hétköznapom. Akaraterőmnek köszönhetően végig kitartóan jártam a termeket. 

Milyen terveid vannak a jövőben? Tervezed még folytatni a karriered?

Európa szerte szobafogságra vagyunk ítélve. Jelenleg aktívan nem edzem, csak formában tartom magam. Kitűzött célom a jövőbe tekintve nincsen. Ebben az évben nem készülök semmiféle versenyre, de nagyon remélem, a közeljövőben visszatér minden a megszokott kerékvágásba, és felragyog a nap a fitnesz klubok felett is, hogy újra együtt tornázhassunk a megszokott arcokkal.

Mit üzennél az újoncoknak, akik most ismerkednek a sportággal?

Azt, hogy ne adjátok fel az első kudarc után! Legyen a szemetek előtt egy végcél, amit mindenáron szeretnétek elérni! Csak azt tudom mondani, hogy tornázzatok sokat, és még annál is többet egyetek.

Mindent bele fiatalok!

fotók: Labát Ákos archívuma

The post Labát Ákos, az erő ura appeared first on Reflex24.

Gyomorgörccsel, vagy izgalommal vártad az iskolakezdést?

Kissé szorongva, de annál nagyobb kíváncsisággal vártam a tanévkezdést és az első tankönyvek kiosztását. Első és második elemibe a kisiskolába jártunk. A mostani református templom mögötti részen volt nagy udvarral, kerekes kúttal az egyik felén, a másik részben pedig iskolakertet gondoztunk. A keleti részben állt a deszkából ácsolt illemhely, s volt még egy bozótos terület, amelyet Csorni kertnek hívtunk. Ide a szünetekben gyakran átlopakodtunk bújócskázni. Egy alkalommal nem hallottam a csengetést, s csak a nagy csendességre lettem figyelmes. Rohantam az osztályba, ahogy csak bírtam, de a küszöb előtt lévő cipőkaparó vasában megbotlottam és nekiestem az ajtónak. Nőtt is a homlokomon izibe jókora púp. Cirok Matilka tanító néni egy kés hideg pengéjével nyomkodta sokáig, némi eredménnyel.

Ebből a kisiskolából, mint elsős, vagy másodikos mentem haza Új-Zselízre és a községháza előtt elém állt egy garammikolai talpas-tenyeres fiatal bányász.

„Te is magyar iskolába jársz?” – förmedt rám és ütött egy nagyot az arcomba.

Azt sem tudtam, mi történik velem, csak ösztönösen futottam olyan helyre, ahol embereket láttam, hátha valaki segít, vagy megvéd. A mostani alapiskolának csak a középső, árkádos része volt meg, oda később mint felsősök jártunk. Akkor mi már pionírok voltunk.

Számomra emlékezetesek maradtak az őszi gesztenyeszedések. A vadgesztenyét tonnaszám gyűjtöttük, amit aztán az iskola eladott a gyógyszeriparnak, vagy nagyobb erdőgazdálkodási üzemnek, az erdei állatok téli etetésére. Az ezért kapott pénzt jutalmak beszerzésére és a kirándulások kiadásainak részbeni térítésére fordította az iskola. Egyik száraz őszön eltűnt a víz a patakból, de oda összegurult a sok gesztenye, hát természetesen ott kapkodtuk a leghamarabb kannába, táskába. Amint szorgoskodtunk, valamelyikünk felfigyelt az iszapból kilátszó, szabályos fém darabra. Odahívtuk a hozzánk beosztott tanítót, aki rögtön felismerte, hogy azok bizony fel nem robbant bombák, amelyeket nem sokára katonai tűzszerészek hatástalanítottak.

A sok tanuló miatt az iskola osztályokat rendezett be a sportpályával szembeni halászházban, a Dombi majoron, a traktorállomáson és a főutcán egy családi háznál. Ekkor Kulcsár Béla legényként kezdett tanítani az osztályunkban. Nagyon hetykén hordta a kalapját. Mi, suhancok, fogadtunk, ki meri hátulról megbillenteni a fején a kalapot. Többen is sikertelenül próbálkoztak. Nekem szerencsém volt, de mégis én jártam rosszul.

Az állami birtok konyhájának a park melletti éttermében is tanultunk, a mostani Magyar Ház épülete mögött. Lévén, hogy a tanítók gyakran késtek az órák elején, legtöbbször az udvaron focizgattunk. Egy alkalommal az akkor fiatalon tanítóskodó Csomor Jóska lépett váratlanul a parkból az udvarra. Meglátta, hogy éppen egy nagyobbacska száraz kenyér végi pislét rugdosunk, hát beküldött a főépületi irodába Dudich Sándor igazgató „elvtárshoz”. Elballagtam hát oda, de nem siettem el a dolgot. Ha már egyszer elküldtek az óráról, biztosan nem fog senkinek számítani, mennyit hiányzok. Amikor az igazgató színe elé kerültem, persze naivan azt hittem, egy kis füllentéssel, hazudozással eltussolom a történteket.

“Csomor tanító elvtárs küldött krétáért”

– mondtam közönnyel.

Vittem is belőle egy zsebbel. Az osztályba visszatérve letettem a krétát a katedrára, s mint aki jól végezte dolgát, leültem a helyemre. Kérdezhették tőlem, mi volt az irodában, makacsul hallgattam. Persze másnap már csak hallgatnom kellett, amit kaptam, nem tettem zsebre.

A veled egykorúak, vagy valamivel fiatalabbak, még ma is gyakran emlegetik az ellentmondást nem tűrő, de kimagasló, nagy tekintélynek örvendő Akossy tanítónő nevét.

Még alsó tagozatos koromban, szpartakiád gyakorlásánál jogtalanul, más helyett engem szidott meg Akossy Júlia. Önérzetes voltam, hát úgy megsértődtem, hogy ott hagytam a helyemet, s kibújtam a deszkakerítésen túlra. Kiabáltam vissza, hogy majd én veretem meg a tanító nénit apámmal, ha elmondom neki, mi történt velem.

Otthon, este be is számoltam az esetről, de apám azon szavak kíséretében, hogy “szégyent hoztál a fejemre”, engem vert meg.

Akossy tanító néni volt mindig az ötödikesek osztálytanítója. Aki nála megfelelt arra, hogy felsős legyen, az nagyon valószínű, hogy sikeresen befejezte az alapiskolát. Főleg matematikán, nyelvtanon, vagy szlovákon, de szinte bármely órán öt perc alatt lefeleltette az egész osztályt. Ahogy feltette a kérdést, rámutatott valakire, s ha az illető nem mondta azonnal a helyes választ, már ülhetett is vissza a helyére, természetesen ötössel. Nagy ritkán lehetett nála kettest is kapni, ha valami apróságban tévedett valaki.

Az oktatási folyamat mellett kulturális és sporttevékenység is zajlott az iskola falai között?

Amikor hatodikos lettem, Urbán György tanár mandolin zenekart alapított. Egy ideig én is tagja voltam, de miután néhány zenei tehetség tánczenekart hozott össze, elhívtak engem is dobosnak. Mivel nem tudtam világra szóló sikereket elérni, idővel inkább felhagytam a zenéléssel és sportolni kezdtem. Jól ment a sakkozás, az asztalitenisz, persze a futball is, meg a kézilabda. Kiskoromban tűzoltó szerettem volna lenni, vagy katona, de mindig jobban vonzott a sport. Így lett belőlem később testnevelés szakos tanító.

Folytatjuk…

The post Életem egy szép regény: alapiskola (IV. rész) appeared first on Reflex24.

A gyerek fejlődésének alapvető eszköze a játék.

Nagyon szerettünk játszani, persze játékok vásárlására a családi kasszából nem igen futotta. Jeles napokon néha kaptam egy doboz kirakókockát, esetleg építőkockákat, de olyankor is inkább ruhaneművel, használati eszközökkel és iskolaszerekkel ajándékoztak meg. Így volt ezzel úgymond mindenki az ismerőseim közül. Inkább pickeztünk, golyóztunk (azokat is meg kellett vennünk), pénzeztünk, vagy gyártottunk magunknak önjáró cérnagurigát, parittyát, cérnára fűzött pergetős gombot, rajzoltunk a talajra törött cseréppel, tégladarabbal ugrórácsot a sántaiskolához, ha meg minden szál szakadt, kiütőst játszottunk. A Király-király adj katonát, a csandarítócska vagy éppen a fogócska is népszerű volt.

Igen, a csörgőkkel, majd a kis autókkal való játszadozás egy bizonyos idő után unalmassá válik.

Kezdeném a pickezéssel. Ehhez szükségünk volt 1 cm vastag, 3-4 cm széles és fél méter hosszú ütőfára, no és természetesen picekre. Az utóbbit 7-10 cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű botból faragtuk, hogy mindkét vége hegyes legyen. A játék azzal kezdődött, hogy a kijelölt helyen vájt gödröcskére keresztbe tettük a picket, mögéje az ütőfát, s onnan nagy lendülettel kilódítottuk. Amennyiben az ellenfél az eszközt röptében el tudta kapni, helyet cseréltünk. Ha ez nem sikerült neki, akkor ahol megállt a picek, onnan dobhatta vissza úgy, hogy eltalálja az ütőfát. Amikor eltalálta a gödör tetején keresztbe elhelyezett ütőfát, helyet cseréltünk, ha nem, mehettem ütni. Az ütésnél meg kellett lódítani a picek végét úgy, hogy felperdüljön, akkor a levegőben el kellett találni az ütőfával, hogy minél messzebbre repüljön. Következett a saccolás. Mondtam egy számot és jött a mérés. A picektől a gödörig leléptem a távolságot úgy, hogy a cipőm orrához raktam a másik cipőm sarkát. Ha a táv kiadta az általam megadott számot, hozzáadtam a már előzőleg teljesített mennyiségemhez, ha nem, akkor újra helyet cseréltünk és nem adtam hozzá semennyit az összesítéshez. A játék elején meghatároztuk meddig játszunk. 1000, 2000, vagy még ennél is több métert.

A golyózásnál vonalat húztunk másfél-két méterre a gödörtől, onnan gurítottunk előre megegyezett számú golyót. Akinek a gurításai után a legjobb helyzete lett, az behajlított mutató-vagy középső ujjával guríthatott a talajon lévő golyókból elsőnek. A legjobb helyzetnek az számított, ha a gödörben neki volt első dobásra a legtöbb golyója, vagy a gödörhöz a legközelebbi. Addig lökdöshette egyenként a golyókat, míg egy lökésre az a gödörbe került. Ha hibázott, úgy a másik játékoson volt a sor. Amelyik golyót a gödörbe juttatta, az az övé lett. A golyókkal üzleteltünk is. Komoly értéke volt az üvegből készült golyónak, vagy a csapágyakból szerzett fémgolyónak.

A játék az egyik legfontosabb tevékenység az életünkben. A gyermekjátékok kétségkívül segítenek valamilyen készség fejlesztésében.

A pénzezés valamennyire hasonlított a golyózáshoz, csak azt falnál játszottuk. Adott számú pénzérmét, többnyire filléreket dobtunk a fal felé. Akinek a dobás után a falhoz legközelebb volt az érméje, markába szedte a valamennyit, közölte, hogy mit választ (fej, vagy írás) és ledobda őket a földre. Amelyik az általa választott felével volt felfelé, azokat zsebre vágta, a többi a vetélytársáé lett. Ha a társaság úgy egyezett meg előre, akkor feldobás nélkül vitte az összes pénzt a győztes.

Az önjáró cérnagurigát kiszuperált gurigából, szögből, rajszögből és vékony gumikarikából készítettük. Az egyik felén leszúrtuk a gumit a rajszöggel a guriga oldalához, majd átfűztük a guriga lyukas közepén, a másik felén szöget tettünk bele. Ezt a szöget többször megcsavartuk, a szerkezetet óvatosan letettük sima területen, s futott, míg a gumi ki nem tekeredett.

A parittya, vagy csúzli majdnem fegyvernek számított. Egy ujjnyi vastag, y alakú ágrész kellett hozzá, ennek a két végére kötöttünk 25-30 cm hosszú, 1 cm széles gumit. A gumik végére 5-6 cm-es bőrdarabot erősítettünk. Abba követ helyeztünk, kihúztuk, majd hirtelen elengedve lőttünk.

A pörgettyűs gombhoz nem kellett csak mintegy 40 centiméternyi cérna. A gomb két lyukán átfűztük a cérnát, annak két végét összekötöttük. Ekkor a gomb mindkét felén egy-egy ujjunkkal kifeszítettük a cérnát és forgatni kezdtük. Ha már eleget megforgattuk, s utána ügyesen lazítottunk, meg ütemesen feszítettünk a cérnán, lett egy örökmozgónk. Ezzel lehetett bárkit bosszantani, mert ha a hajához tartottuk, megtépázta azt.

A mókás játékokkal is hozzájárultatok egymás megismeréséhez.

Természetesen. Sokszor választottuk a kiütős játékot. Elég volt hozzá három csík, akár az úttesten is, meg egy labda. Lehetett az kicsi, vagy nagyobb, nem számított, csak dobni lehessen. A két szélső vonal mögé állt a csapatkapitány, hogy visszadobja a vonalakon túlról a labdát. Próbáltuk egymást a vonallal határolt területekről megdobni a labdával úgy, hogy az utána a földre essen. Ha sikerült,akkor akit eltaláltunk, az átment a csapat kapitányához az ellenfél térfele mögé. Addig dobálóztunk, míg mindenki hátra nem került, akkor maradt még a kapitány. Amikor őt is kiütöttük, vége lett a játéknak.

A bújócska volt a legegyszerűbb játékunk, mert nem kellett hozzá semmilyen kellék. A hunyó odaállt a falhoz, kerítéshez, vagy villanyoszlophoz, számolt tízet, húszat, vagy harmincat, majd azzal fejezte be, hogy: aki bújt, aki nem, megyek, s kezdte keresni társait. Amennyiben valakit meglátott, visszafutott a métához (ahol arcát a falnak fordítva számolt) és hangosan kiabálta: kipi, kopi Sanyi, a diófa mögött. Ha a név és a hely igaznak bizonyult, annak a játszótársnak elő kellett jönnie. Ha a hunyó mindenkit megtalált, a következő játékban az lett a hunyó, akit elsőnek lekopogott, ha viszont a játék közben valaki hamarabb a métához ért, mint a hunyó és lekopogta azt, az újabb körben is maradt az előző hunyó.

folytatjuk…

The post Életem egy szép regény: gyermekjátékok (III.) appeared first on Reflex24.

A lévai együttes létrejötte óta egyetlen egy szezont sem hagyott ki. Jelenleg a Varta Liga résztvevője és huszonnégy tagú játékoskerettel büszkélkedhet. Az extraligában nyolc csapat szerepel, déli régiónkat a lévaiakon kívül az érsekújváriak és a Mihalička Róbert által létrehozott újonc komáromiak képviselik. A legerősebb alakulatok közé a losonciak és a zsolnaiak tartoznak.

„Nyáron igyekeztünk kellőképpen ráhangolódni a 2020/2021-es idényre. Bár a koronavírus-járvány miatt néhány tervezett előkészületi meccsünk elmaradt, így is sikerült három alkalommal megmérettetni magunkat”

– tudtuk meg Pavol Gabaštól, a lévaiak 34 éves edzőjétől.

Új erősítésnek számít a pozsonyi Wild Boys 02-ből érkezett Patrik Chamila, de a szakvezetés annak is örül, hogy sikerült megtartani Marek Gajdácsot is. Marek Janček egy bizonyos időszakot kihagyott a tanulmányai miatt, ám most ő is visszatért régi sikerei színhelyére.

A lévaiak a nyitómérkőzésen 8:2 arányban alulmaradtak a bajnoki címre pályázó losonciak otthonában, majd hazai környezetben 3:1 arányban legyőzték a komáromiakat. A csapat eddigi öt rúgott gólja közül kettőt a mindössze tizenhat esztendős Jakubík Szabolcs szerzett, aki már a második idényben erősíti a gárdát..

Pavol Gabaš védencei a szombati 3. fordulóban a privigyeieket fogadják.

The post A futsalisták is elrajtoltak appeared first on Reflex24.

A mezőny 16 csapatról 12-re redukálódott, de így is színvonalas mérkőzéseket láthattak a kilátogatók. A három négyfős csoportból az első két-két csapat és a két legjobb csoportharmadik jutott a negyeddöntőbe. Itt a torna meglepetéscsapata, Gúta büntetőkkel jutott a legjobb négy közé. A csapat kapusa, Somogyi Máté nem csak a heteseknél, de a mezőnyjátékban is jeleskedett. Bár csapata nem tudott érmet szerezni, a legjobb kapusnak járó serleget hazavihette.

Az elődöntőkben a házigazdánál újra villogott a gólkirályi címet is elhódító Benča Matej, Naszvad viszonylag simán jutott a fináléba. A másik ágon Léva harcolta ki a döntőbe jutást.

Az aranyért megismétlődött a csoportmeccsek egyik legizgalmasabb párharca, a Naszvad-Léva rangadó. A bronzmeccsen a már kissé elfáradt gútaiakat Zselíz magabiztosan győzte le.

A döntőben, ahogy illik, a végjátékban dőlt el az aranyérem sorsa. A lévaiaknál a torna legjobbjának választott Zoller Dávid szerezte a mindent eldöntő találatokat, ahogy tette azt néhány korábbi mérkőzésen is.

8. Felvidéki Labdarúgó Bajnokság, 2020.09.15., Naszvad:

A-csoport:

Zselíz–Gúta 2-2
Balog-völgye–Martos 2-2
Zselíz–Balog-völgye 5-2
Gúta–Martos 1-1
Gúta–Balog-völgye 2-1
Zselíz–Martos 0-0

Az A-csoport végeredménye: 1. Zselíz 5 pont (7-4), 2. Gúta 5 pont (5-4), 3. Martos 3 pont (3-3), 4. Balog-völgye 1 pont (5-9)

B-csoport:

Léva–Naszvad 0-1
FeMaRo–Örsújfalu 3-2
Léva–FeMaRo 6-1
Naszvad–Örsújfalu 8-1
Léva–Örsújfalu 4-3
Naszvad–FeMaRo 8-1

A B-csoport végeredménye: 1. Naszvad 9 pont (17-2), 2. Léva 6 pont (10-5), 3. FeMaRo 3 pont (5-16), 4. Örsújfalu 0 pont (6-15)

C-csoport:

Udvard–Komárom 4-2
Ung-vidék–Negyed 5-1
Udvard–Ung-vidék 4-1
Komárom–Negyed 1-4
Komárom–Ung-vidék 1-1
Udvard–Negyed 3-3

A C-csoport végeredménye: 1. Udvard 7 pont (11-6), 2. Ung-vidék 4 pont (7-6), 3. Negyed (8-9) 4 pont, 4. Komárom 1 pont (4-9)

Negyeddöntők:

Udvard–Léva 1-3
Ung-vidék–Gúta 0-0, büntetők után 0-2
Zselíz–Negyed 6-3
Naszvad–Martos 3-0

Elődöntők:

Léva–Gúta 4-2
Zselíz–Naszvad 0-5

Bronzmeccs:

Zselíz–Gúta 7-2

Döntő:

Léva–Naszvad 3-1

A legjobb kapus: Somogyi Máté (Gúta)
A legjobb játékos: Zoller Dávid (Léva)
A legjobb góllövő: Benča Matej (Naszvad)
Fair-play-díj: Ung-vidék

forrás: duna24.sk/Elek Zoltán

The post Léva nyerte a Felvidéki Labdarúgó Bajnokságot, Zselíz lett a harmadik appeared first on Reflex24.

Martin Hudec a házi kupa főszervezője, edző a hagyományosan megrendezett torna történetéről és az idei verseny alakulásáról mesélt. Az elődöntők során a teniszklub összes tagja lehetőséget kapott, hogy megmutassa mit tud. A, B és C ligába lettek sorolva a játékosok, nemet és kort figyelmen kívül hagyva, kizárólag teljesítmény alapján. A selejtezők a nyár folyamán zajlottak, első körben mindenki játszott mindenki ellen, a legjobbak egyenes kieséses rendszerben mérettettek meg újra, így jutott két-két játékos a három liga döntőjébe.

Az A ligába a legjobbak tartoznak, akik a csapat hivatalos versenyzői is egyben. A B ligában sorakoztak fel az amatőrök, akik jól tudnak játszani, de nincs olyan sok edzésük, versenyeken is ritkán vesznek részt. Idén első alkalommal szállhattak síkra a C ligában versenyző legkisebbek, illetve azok, akik nemrég kezdtek el játszani. Korcsoportokban és nemi alapú felosztásban azért sem érdemes gondolkozni, mert például a B liga döntőjében egy 9 éves lány mérkőzött egy 15 éves fiúval, és a 9 éves lány nyert. Negyedik ligaként a páros mérkőzéseket lehet említeni, ahol minden páros játszott minden páros ellen.

„A résztvevők zöme ipolysági. Egy fiú van, aki éppen most játszik kékben, ő Csehországból jött, itt tölti a nyári szünidőt. Harmadik nyarát tölti nálunk…”

– avatott be a részletekbe a főszervező, miközben még javában zajlottak a páros meccsek.   

A házi kupa hagyománya 2013-ig tekint vissza, akkor szervezte meg az első hasonló tornát Martin. 2018-ban időszűkében volt a csapat, akkor sajnos elmaradt, így idén 7. alkalommal került megrendezésre a szezonzáró esemény – összesen 101 meccsel.

Csókási Zoltán mindkét kislánya rendszeresen jár edzésekre, pedig még csak három-, illetve hatévesek. Elmondása szerint mindenképpen szerették volna egészen kiskortól úgy nevelni a gyerekeket, hogy az életük része legyen a sport. Természetesen közösen választották ki a teniszt, hisz amellett, hogy helyben van és egész évben lehet űzni, az is fontos szempont volt, hogy a lányokat érdekelje.

„Kisebbik lányunk épphogy kezdő, mivel még csak hároméves. A nagyobbik lányunk már második éve jár, egyre jobban megy neki – persze mint szülő, elfogult vagyok. Remélem, hogy még nagyon sokáig fogja űzni a teniszt. Végül is nem kimondottan az a cél, hogy bajnokot neveljünk belőle. Legyen a levegőn, sportoljon télen-nyáron…”

– nyilatkozta Zoltán.

Hudec Pál városi képviselő szülőként és nagyszülőként is jelen volt a rendezvényen. Kiemelte, hogy nagyon pozitívnak látja nem csak a konkrét tornát, hanem az egyesület egészéves áldozatos munkáját.

„A tenisz egy régi ipolysági tradíció, jelenleg néhány önfeláldozó helyi fiatal egyengeti a klub útját, és ahogy én látom, sikerül sok fiatalt magukhoz vonzaniuk. Ennek az eredménye, hogy a házi kupához fogható sportnapokat tudnak nekünk szervezni…”

– értékelte a rendezvényt a képviselő.

Azt is elmondta, hogy a teniszklub és a város közti együttműködést is pozitívnak véli. Amivel csak lehet, támogatják a csapatot, bár minden segítség hiába volna, ha a vezetőség nem dolgozna olyan lendülettel, ahogy jelenleg is.  

Szőllősy Ella 9 évesen lett a B liga bajnoka. Mindent összevéve elmondta, hogy volt rossz napja és jó napja is a kupához vezető meccsek során, ám végül mégis mindig sikerült felülkerekednie ellenfelein.

„A döntő napja, azaz a mai, sem volt a legjobb napom, de végül megnyertem. Egy 15 éves fiú volt az ellenfelem. Az elején még féltem, hogy el fogom veszteni, de aztán összekaptam magam: mindkét szettet sikerült hozni. Annyira nem is volt szoros, de voltak hosszú menetek…”

– mesélte Ella.

Végül Szőllősy Péter elnök értékelte nemcsak a szombati tornát, hanem az egyesület munkáját.

„A teniszklub működése több tényezőn múlik. Tulajdonképpen három részre tudom osztani. Az első részbe tartozik minden, amit maga az egyesület tesz hozzá: létrejöhessen, működjön, legyen. A másik része a két edzőnk munkája. A sportág oktatásán túl beleadják azt a plusz pozitívumot, amely nagyobb kluboknál sokszor elképzelhetetlen. Oldott, családias hangulatú edzéseket tartanak, kicsikkel és nagyokkal baráti viszonyt ápolnak. A harmadik rész pedig a szülők és a gyerekek munkája, igyekezete. Belőlük lesz a jövő. Ezért mondom mindig, hogy ha mi egyszer be is fejezzük, azért az ipolysági tenisznek nem kell megszűnnie – ha jól végezzük a dolgunkat, akkor nem…”

The post Ott voltunk a TK SAAG teniszklub házi kupa döntőjén (+ fotógaléria) appeared first on Reflex24.