Hamarosan hetvennégy éves leszel. Az előbb kihangsúlyoztad, hogy amikor megszülettl, a te ÉLETED kezdődött.

Egy szerdai napon láttam napvilágot, Lajos és Sándor után a család harmadik fiúgyermekeként. Apám, amikor elindult a zselízi hivatalba bejelenteni születésemet, megkérdezte milyen néven anyakönyveztessen. Anyám állítólag úgy mondta neki: mindegy, csak Feri ne legyen, mert abból már a szomszédoknál van egy, akire nagyon haragszanak az utcában. Apám az irodában mondta volna a magáét, de közben kiejtette a száján a Feri nevet. A beosztott pedig nagy sietve ezt be is írta. Javítani meg már nem lehetett.

Igencsak zűrzavaros időszak volt akkoriban…

Az 1946-47-es évek eseményei a felvidéki magyarok életébe emberpróbáló, nehéz időket hoztak. Marhavagonokban hurcoltak el otthonából több ezer személyt. A módosabb nagygazdákat lakáscsere keretében Magyarországra telepítették. Persze vagyonukat nem vihették magukkal. A magunkfajtákat pedig, akik nem hagytak itt szántót, jószágot, vagy házat, Csehország azon vidékeire vitték, ahonnan már előzőleg kitelepítették a németeket.

1946 karácsonyára szüleim is megkapták az iratot: irány a messze távol.

Anyám előrehaladott, áldott állapotával érvelve apám kérte háziorvosunkat, Cirok doktort, meg az állami gazdaság intézőjét, intézzék valahogyan úgy a dolgot, hogy ne kelljen vagonba szállnunk. Szerencsére karakán emberek voltak mindketten és ők mondták a kitelepítési biztosnak, hogy ez a család bizony nem megy sehová, mert Dulai Lajosra itt szükség van, felesége pedig várandós.

Ennek „árát” apám 1949. február 14-én fizette meg, és ígérete szerint aláírta a hűségesküt.

Milyen volt a korai gyermekkorod?

Földi létem legelején igen beteg lettem. Dulai nagyanyám és szülőanyám kezeltek. Mint később emlegették, már lemondtak rólam, néha tollút tartottak az orrom alá, hogy megállapítsák, lélegzem-e még. Nagyitól örököltem apám után a Tizenhárom aradi vértanú elnevezésű képet. A vasútállomás környéki hambitos hosszú ház hátsó szobájában az ajtó fölött volt felfüggesztve. Ahogy beléptem ebbe a helyiségbe, mindjárt hátra kellett fordulnom és a magasba néznem, hogy lássam. Aztán még egyszer a család és az ismerősök velem kapcsolatban el voltak készülve a legrosszabbra. Hosszú parasztházban laktunk özvegy anyai nagyapánkkal. A telken nem volt kert, csak szérű, két nagy diófa, szalma- és szénakazal. A padlásra az udvarról lehetett feljutni a széles csepegő nyílásán át, amelynél gyakran ott hagyták a létrát. Hát erről estem én le, s kerültem nehéz helyzetbe.

Hogyan teltek a napjaitok?

Akkortájt még hétfőtől szombatig tartott a munkahét, azzal a kedvezménnyel, hogy míg az első öt napon nyolc óra volt a munkaidő, szombaton csak hat. Szombat délutánokon otthon az udvart kellett takarítanunk, ólakat tisztítottunk, rendet csináltunk a tűzifa, meg a favágató tuskó körül, megigazítottuk a széna- és szalmakazlakat. A csúcs mindig az udvar felsöprése volt. Előtte öntöző kannából csurgatott vízzel különböző ornamentumokat „festettünk” a talajra, s csak aztán söpörtünk. Ha már rend és tisztaság volt, kiültünk a házunk előtti padra beszélgetni, vagy szórakoztunk és játszottunk. Valamelyik alkalomból kaptam egy kisméretű harmonikát, amelyet úgy tettem tönkre, hogy az egyik végét lekötöttem, a másikat pedig úgy húzogattam, hogy hamarosan kiszakadt. Megtörtént, hogy némelyik horgász megkért bennünket, szedjünk nekik lótetűt. Ilyenkor vasvillával átkevertük a trágyadombot, majd dobozba, vagy befőttes üvegbe gyűjtöttük az ujjnyi csalinak valót. Azokban az években az utcában még senkinek sem volt televíziója, és nem igyekezett mindenki a négy fal közé.                                                                                                                       

folytatjuk…

The post Életem egy szép regény: a gyermekkor (I.) appeared first on Reflex24.

Komoly problémát okoz-e vajon, hogy a pálya elején nincs még meg a kellő rutin, ahogy a különböző anyagrészekhez rendelt sablonos óravázlatok sincsenek előre – a tanár és a diákok személyre szabott igényei alapján – kiegészítve? Mennyire befolyásolja az órák menetét, ha képesség és motiváltság terén heterogén az osztályok összetétele? Elvárhatja-e egy angoltanár, hogy minden diákja számára az angol legyen az első?

A fenti kérdéseken túl választ kapunk arra, milyen érzés volt tanári szerepben visszatérni az intézmény falai közé, ahol Lajos valaha középiskolás diákként koptatta a padokat, illetve arra is, hogyan fog zajlani a középiskolások – nemrég elrendelt – online oktatása.

Íme a podcast24 harmadik része, Belák Lajossal Morva Mátyás beszélgetett:

The post A három legnagyobb kihívás egy pályakezdő tanár életében – podcast24 appeared first on Reflex24.

Elsőként Kiss Beátát, a lévai Czeglédy Péter Református Gimnázium igazgatóját kérdeztük arról, hogyan lehetséges mindennapi személyes kapcsolat nélül vezetni egy intézményt, tartani a kapcsolatot a pedagógusokkal és diákokkal.

“Az Edupage, iskolánk információs rendszere az alap, ahol igazgatóként ellenőrizni is tudom a napi munkát, nagy segítség a napi kapcsolattartás, illetve a tanítás terén is.  Használjuk a Google Classroomot, a Zoomot, de kihasználjuk a facebook adta lehetőségeket is. Minden tanár kialakította a saját munkamódszerét, folyamatosan kapcsolatban vagyunk a diákokkal”

– magyarázta az igazgatónő, akinek elmondása szerint az új helyzet nem várt kihívások elé állította az iskolát: “Fokozatosan kiderült néhány technikai akadály, például van több olyan diákunk, akinek nincs laptopja, vagy több gyerek van a háztartásba, de csak egy laptoppal rendelkeznek, esetleg nincs a számítógépben beépített kamera. Itt mutatkotott meg a kisiskola egyik előnye, minden ilyen diákoknak képes volt az iskola számítogépett kölcsönözni átmenetileg erre az időre.”

Tóth Gábor, a Nagysallalói Alapiskola igazgatója is úgy látja, hogy a megfelelő technikai háttér hiánya az, ami a legnagyobb gondot okozza a távoktatás terén.

“Úgy gondolom, hogy fokozatosan sikerült megbirkóznunk a távoktatással. Persze, sokkal könnyebb lett volna, ha március 13-án csak elő kellett volna húznom a sufniból az oktatóprogramokkal és mobilinternettel ellátott táblagépeket, és szétosztani a gyerekeknek. De nem így volt. A probléma az, hogy sok tanulónk szociálisan hátrányos helyzetű családban él, s bizony technikailag nehéz kivitelezni a távoktatást, illetve, sajnos, sok helyen hiányzik a támogató szülői háttér.”

Az internet adta lehetőségeket minden iskola, minden pedagógus igyekszik kihasználni, ám a felsőoktatási intézményeink ma sem helyeznek elég hangsúlyt az online oktatás “tudományának”, így tanáraink nagy része autodidakta módon készült fel az új kihívásokra.

“Az első napokban főleg a technikai nehézségeket kellett leküzdeni, kiválasztani a megfelelő felületet, ahol a diákokkal tartjuk a kapcsolatot, s megtanulni ezt kezelni mindkét fél részéről. Gimnáziumunk osztályaiban a ClassRoomot használjuk, ezzel nagyon elégedettek vagyunk, könnyű kezelni, sok lehetőséget ad a tanát részére, nagyon egyszerűen lehet akár tesztet is elkészteni”

– árulta el kérdésünkre Bolgár Katalin, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola pedagógusa, aki online előadások lehetőségét is kihasználta, hogy minel hatékonyabban tudja oktatni tanítványait: “Pedagógusként résztvettem néhány online webináriumon, hogy a továbbiakban ne csak world dokumentumokban szétírt feladatokat vagy anyagokat tudjak átadni a gyerekeknek. Igyekszem érdekes digitális anyagokat keresni vagy épp készíteni.”

S hogy hogyan működik a szülők, a pedagógusok és a gyerekek együttműködése?

“Én a szerencsésebb pedagógusok közé tartozom. Kis osztályom van, 14 tanuló és nagyon jó a szülői közösség. Egy hétig a zárt osztálycsoportba raktam fel órarend szerint a napi tanulnivalót.  Nem akarom a szülőket azzal terhelni, hogy nekik kelljen új anyagot elmagyarázni. Ennek ellenére nagyon hiányzik a hagyományos tanítás, nem lehet megszokni, hogy itthonról ,,tanítasz”. Nálunk minden napközis pedagógus is bekapcsolódott az online oktatásba, főleg az egész napos iskola programban tanítók. Ők ,,online”, játékos szakköröket hoztak létre és minden nap küldenek valamilyen játékos feladatot a gyerekeknek.”

– nyilatkozta lapunknak Bóna Nagy Tímea, az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola pedagógusa.

Sokan úgy gondolják, hogy a pedagógusok dolga tulajdonképpen könnyebb let azzal, hogy otthonról végezhetik feladataikat, ám ennek épp az ellenkezője igaz.

“Teljesen más logisztikát igényel, mint a klasszikus hétköznapok. Tény, hogy sokkal több időt töltök az iskolai feladatok ellátásával, mint egy klasszikus iskolai napon/héten. Nem egyszerű megszokni, mivel korábban hasonló szituációval nem találkoztam, sem pedagógusként, sem a diákéveim alatt”

-vallja Baka Anita, a Nagysallói Alapiskola tanára, aki a szülői együttműködés fontosságát is hangsúlyozta: “Alapiskolában tanítok, ahol a diákok még nem annyira önállóak, mint a középiskolában vagy a gimnáziumban. Emiatt fontos a szülői segítség.”

Daniš Longai Tímea, a Pongrácz Lajos Alapiskola mellett működő Szülői Szövetség elnöke is úgy látja, hogy pedagógusnak, szülőnek és tanulónak egyaránt idő kell ahhoz, hogy kellőképpen fel tudja venni az új ritmust:

“Még mindenkinek szoknia kell a helyzetet. Nehéz nekünk, szülőknek is, nehéz a tanároknak is. Most jövünk rá mi, szülők, hogy mennyi munkája van a tanároknak, mennyit dolgoznak a gyerekekkel. Még az elején vagyunk, és egyelőre csak barátkozunk a témával, az otthontanulással. Egy szó, mint száz, minden tiszteletem a pedagógusoké.”

Kapusník Csaba

The post “Teljesen más logisztikát igényel, mint a klasszikus hétköznapok” – pedagósusok, szülők és iskolaigazgatók a távoktatásról appeared first on Reflex24.