Azzal nem mondunk nagy újdonságot, hogy a zselízi Szent Jakab-plébániatemplomunk bővelkedik a fantasztikusabbnál fantasztikusabb középkori kincsekben (Ezekről bővebben ITT, ITT, ITT, és ITT  írtunk.) Immáron 8 freskó van prezentálva (illetve némelyeknek csak részei, torzói), de óriási értéke a templomnak a 2. századból származó római szarkofág is, melynek története összefügg a legkülönlegesebb falfestménnyel, Becsei Vesszős György végítéletével.

Viszonylag kevés szó esik ugyanakkor a templom építészeti örökségéről, a részben megsemmisült gótikus kőelemekről, boltozatokról és az oszlopfő konzolokról, amik Magyarország Kormánya hathatós támogatásából éppen időben kerültek restaurálásra. Holott szinte mindegyik konzol egyedi. A legkülönlegesebbek az antropomorf alakot öltőek, melyeken jól kirajzolódnak az emberi arcok vonásai. Hogy a kőfaragóról, az akkori papról, esetleg a földesúrról vagy csak egy egyszerű parasztról mintázták őket, valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Akárcsak azt sem, hogy pontosan mennyi és milyen volt a templomban, mielőtt a német katonák alá nem aknázták a tornyot és romjaira nem hullott a középkori kincsestár.

Bár a régi fotókról következtetni lehet, de ténylegesen nehéz erre alapozni. A jelenleg számon tartott 10 faragott gyámkő mellett a hajóban voltak egyszerű sima felületű gyámkövek is, illetve a Magyar Építészeti Múzeum Dokumentumtárában kutakodva felfedeztem egy eddig ismeretlen fotódokumentumot, ami egy továbbit ábrázol. A vállkő azért különösen érdekes, mivel Fischer-Colbrie Ágoston a templomról 1880-ban írt tanulmányában említést tesz egy „nagy madárról”, történetesen Jupiter éber kakasáról (a latin kéziratban Jovis gallus vigilans szerepel):

„Ugyanígy fennmaradt egy monumentális kő, amelyen valamiféle gótikus írás látható, valamint egy madár (Jupiter éber kakasa) amit a nemzetség/ország szokása/összetartozása szerint, a fajtára jellemző módon faragtak (pro Sueto Gentilitio exculpta). A hatalmas vörös márványkő a kapu bejáratánál, a küszöbnél állt.”

››Extat pariter lapis Monumentalis, in quo aliquod literae Gothicae visuntur, item avis (Jovis gallus vigilans) pro Sueto Gentilitio exculpta, sed et ex hoc certi, quid nequaquam conjicere possumus, ad praememoratum lapis monumentalis, qui rubrum marmor refert, nonnisi in dimidiu sui parte ad limen portae collocatum conspici possit.‹‹

Sajnos a Püspök úr nem részletezte, mit takarhat e megjelölés és egyáltalán miből vonta le a következtetést, hogy ez az, így továbbra is részben sötétben tapogatózunk. A szakirodalomban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáró magyarázatot találni a szimbolika egyértelmű jelentésére, de tekintettel arra, hogy a templom építése minden bizonnyal Becsei Vesszős Györgyhöz kötődik, elképzelhető, hogy az egykori bejáratnál található faragvány is hozzá, illetve a Becsei családhoz köthető. Mindez főleg annak fényében nyer értelmet, ha megvizsgáljuk, hogy Becsei Vesszős György címerében egy sisakon lévő kakas, míg testvére, Becsei Töttös István címerében pedig ugyanúgy egy pajzson és sisakon lévő kakas szerepelt.

Az Állatszimbólum-tár meghatározása szerint a kakas a hajnal, a virradat, a feltámadás, a férfiasság, a prédikátor, az éberség, a büszkeség, az önteltség, a bölcsesség és a remény szimbóluma, de például az önbírálaté, a győzelemé, a féltékenységé és a könyörtelenségé is.

A kakas szimbólumának kultusza a tudomány jelenlegi ismeretei szerint az asszír és egyiptomi kultúrákból eredeztethető. Több mitológiában a napisten. fényisten madara, aki uralkodik a sötétség felett, mivel hangos kukorékolással jelzi a napfelkeltét. Innen kapta a hírnév madara titulust is, valamint az éberség megtestesítője címet. Igaz, mint olyannal találkozunk már a szanszkrit nyelvben is „krikavaka” néven, de igazi kultusszá az ókorban az egyiptomiak, a perzsák, a görögök, a rómaiak, a gallok és a germánok emelték. A perzsák szent könyve, az Avesta, az éberség szent állataként Parodarsnak hívja. A görögöknél a hajnalpír, a fény és a világosság szimbólumaként szerepel. Igazán magas vallási kultusz tárgyává a rómaiak emelték és a hadjárataikra, madárjóslásaik fő objektumaként is sok helyre magukkal vitték. A rómaiaknál harcias, éber jellemvonásai folytán Mars, Mercurius, Priapus és Minerva szent állata. Tehát a kakas az éberség mellett, mint a harciasság szimbólumaként is megjelenik. Ebből erednek a kakasviadalok hagyományai is.

Kínában a jang, vagyis a férfi princípium szimbóluma, a buddhizmusban a végzeté.

Az antikvitásban Apollón és Zeusz/Jupiter madaraként ’fény’ jelentést hordoz. Ezen felül Perszephoné és Aszklépiosznak, az orvostudomány istenének is szentelték. Azt tartották, hogy a kakas meggyógyítja a betegeket. Platón Phaidónjában Szókratész a halála előtt emlékezteti Kritónt, hogy áldozzanak kakast Aesculapiusnak. Mivel a kakas az evilági lét után egy új világ hajnalának fényébe vezeti a halott lelkét, lélekkísérő motívum is társult hozzá, s így Hermésznek is attribútumává vált (Hermész/Mercurius).

A frízek néphite szerint minden hetedik évben a kakas is tojik. (A zselízi templom oltárát egy 2. századi szarkofág képezi, melyen a görög és római mitológia egyik fríg istensége, Attis szerepel.) Ám az ilyen tojásokból sárkány kel ki. A fekete kakas a görögöknél ugyancsak a gonoszság jelképeként is megjelenik.

A kereszténységben is alapvetően a fény, az újjászületés, és azon túl az ítéletre való visszatérés hírnöke. Az éberség, amely minden irányban körbe forog (szélkakas), hogy a gonosz erőit lesse, majd hangjával elűzze őket. A IX. századtól van adat arról, hogy a templom tornyára fémkakast erősítettek. A hívők számára a kakas maga az igehirdető, aki az új hit felvirradását hirdeti, de jelentheti az igazak lelkét is, akik várják a hajnalt. Péter apostollal kapcsolatban az árulást, az emberi gyengeséget és a bűntudatot jelzi. Szent Ambrus püspök „Himnusz kakasszóra” c. művében is megjelenik a kakas keresztény jelentése: „Kakas szaván remény fakad, s a szenvedőknek enyhület.” A keresztény valláson belül a legszorosabban a református egyház kötődik a kakashoz.

A középkori vállkő kielemzése tehát még folyamatban van, mindenesetre a számos feltárás és restaurálás mellett úgy tűnik, a zselízi templom egy újabb fantasztikus felfedezése van kilátásban. Ezt csak tetézné, ha sikerülne megfejteni annak jelentéstartamát is. Mindenesetre Mézes Árpád a templom kőelemeinek restaurálását végző szakember nem tartja kizártnak, hogy a fotó alapján készíteni lehetne egy reprodukciót. Izgalmas lenne.

The post Újabb zseniális felfedezés a zselízi templomban: Jupiter éber kakasa appeared first on Reflex24.

Hogy szentek, egyházi személyek és kegytárgyak vannak a keresztény, katolikus templomokban, az egészen természetes, de hogy egy több ezer éves ókori mitológiai istenség alakja, az nem annyira szokványos. Akárcsak az sem, hogy egy római halotti szarkofág alkotja a templom oltárának alapját.

A zselízi Szent Jakab-templomban történetesen ez a helyzet. Egy Kr. u. 2-3. századból származó szír légiós katona, Aelius Domitius temetkezési nyughelye látja el e feladatot. Persze nem kuriózum ez teljesen.  Mathédesz Lajos Római kőemlékek a mai Szlovákia területén (2014) tanulmánya szerint

a mai Szlovákia területéről napjainkig 30 lelőhelyről 212 római kőemlék ismert.

A középkor és az újkor folyamán római kőemlékeket nagy előszeretettel felhasználtak templomok és szakrális épületekbe, mint építési anyagot. Bizonyos esetekben templomok (Boldogfa, Ógyalla, Komárom, Pozsonypüspöki, Oroszvár, Pozsony-óváros, Szemere), kolostorok falába (Bény) illetve templomokban mint főoltár alapjaként (Zselíz) használtak fel római feliratos emlékeket.

A zselízi szarkofág felirata szerint eredeti tulajdonosa a legio II Adiutrix Aquincum helyőrségében szolgált, ami Kr. u. 89-105 között és Hadrianus uralkodásától (Kr. u. 117) a római uralom végéig (476) működött a mai Óbudán,

ezért Botka Tivadar (Barsendréd, 1802-1885) – aki a 19. század derekán a régészet tudományának kialakulásakor úttörője volt a szakmának – vonatkozó tanulmánya szerint a kőkoporsót Aquincumból szállították Zselízre. A tudomány jelenlegi állása szerint elfogadja ezt a megállapítást. Csak az ok osztja meg a véleményeket, hogy milyen célból és mikor került Zselízre a római síremlék.

A legfantáziadúsabb teória szerint Zselízt a 14. században tulajdonló Becsei Vesszős György, mint I. Anjou (Nagy) Lajos magyar király egyik fő bizalmasa a nápolyi büntető hadjáratokból hazatérve a szarkofágban hozta haza az út során „szerzett” kincseket, elterelve a rablók figyelmét, hogy csak hősi halottat szállítanak haza, ha pedig már ott volt, akkor hasznosították az éppen épülő templomban.

Bár jól hangzónak tűnik, de Szakács Béla Zsolt művészettörténész, falképkutató (Pázmány Péter Tudományegyetem) és Lővei Pál a középkori magyar síremlékművészet egyik legelismertebb szaktekintélye szerint is mindez puszta fikció. Egybehangzó véleményük szerint mindazonáltal valószínűsíthető,

hogy Becsei Vesszős vitette a szarkofágot Zselízre, de kizárható, hogy a fent megjelölt céllal.

A király közvetlen környezetébe tartozó lovagként nem szorult volna trükközésre, főleg nem olyan csekély távolságon, mint Óbuda-Zselíz (80 km) vagy Visegrád-Zselíz (50 km). Lővei szerint a szarkofágot valószínűleg hajón úsztathatták fel a Dunán és a Garamon. Ráadásul a szállítása már akkoriban is komoly anyagi és fizikai tételnek volt tekinthető.

Sokkal valószínűbb, hogy Becsei Vesszős György világlátott, latinos műveltségben mozgóként inkább valamilyen spirituális elgondolásból hozathatta magához a kőszarkofágot, minden bizonnyal saját nyughelyének.

Ugyanis ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy Becsei Vesszős György és Grissaphan (Krizsafán) György lovag egy és ugyanaz a személy volt, akkor mindenképpen a bűnbocsánat keresésének világában kell erre a választ keresnünk. Krizsafán Györgyről maradt fenn forrás (Visiones Georgii), hogy a Lajos király öccsének, Andrásnak gyilkosát, Durazzói Károly herceget ő ölte meg, illetve élete során 250 ember életét oltotta ki, amiért meglehetősen mardosta a lelkiismeret. A feljegyzések tanúsága szerint bűnbocsánatért előbb Vatikánba, majd Santiago de Compostellába zarándokolt, de nem találva megnyugvást kötött ki Írországban, a Lough Derg (vagyis Vörös-tó) szigetén, a Szent Patrik barlangnál, amit az akkori hiedelem a Purgaróriumnak tartott. A barlang kénes gázai erős hallucinációkat okoztak az oda lemerészkedőknek, ezért teljes joggal érezhették magukat a tisztítótűzben. A legtöbb zarándok nem is jött ki onnan élve, György lovag viszont igen.

Az is valószínűsíthető, hogy a zselízi templomot ő kezdte el építtetni, bár egyes felvetések szerint a befejezést már lánya, Margit végezte. Illetve az is magától értetődőnek tűnik, hogy a hős lovagot a templomban helyezték nyugovóra, minden bizonnyal a kőszarkofágba.

Szakács Béla Zsolt szerint ebben az időszakban még nem volt elterjedt a kripták építése a templomok alá, így György lovagot is a szentély közepén temethették el, azon a helyen, ahol 1736-ben gr. Esterházy János Károly, a zselízi kastély építtetője kriptát ásatott magának. Minden bizonnyal ekkor lelhettek a szarkofágra és Becsei Vesszős maradványaira, de elég csekély a valószínűsége, hogy tudhatták mit találtak. A legtöbb ilyen középkori katonai sírbolt rendelkezett domborműves sírfedéllel, ám esetünkben erről semmilyen forrás nem tesz említést. Könnyen elképzelhető, hogy a szarkofágot jónak látták hasznosítani, de a csontokat és egyéb maradványokat, vagy éppen a domborfedlapot visszahelyezték a ma már lezárt kriptába. Ugyanakkor Szakács Béla Zsolt szerint kicsi annak a valószínűsége, hogy megmaradt volna a kriptában, ugyanis gyakran ezeket a köveket másodlagosan szokták felhasználni, sokszor az előlap díszítését lefaragva vagy összetörve. Egy esetleges feltárással erre a hipotézisre is fény derülhetne.

A templom Becsei Vesszős György nyughelyének tekintő elméletet támasztja alá a művészettörténetileg különlegesnek számító „Különítélet” freskó, ami a lovag lelkének Isteni ítélőszék előtti jelenetét mutatja be. Ráadásul latin feliratokkal, ami abban a korban nem volt túl gyakori módszer. Emellett további freskók is díszítették a templomot, ám azok már nem egyediek ilyen szempontból, hanem rendeltetésük szerint szenteket ábrázolnak. 1884-ben Stornó Ferenc ötöt tárt fel: Különítélet-, Fájdalmak férfija-, Veronika kendője-, Szt. Apollónia és Borbála-, illetve Szt. Mártont, Lénárdot és a koldust ábrázoló falképet.

A 2010-es években megvalósuló kutatások, feltárások és restaurálások eredményeképpen további négy látott napvilágot: Alexandriai Szt. Katalint-, Szt. Mihály arkangyalt, egy ismeretlen püspököt, a Köpenyes Máriát és a Golgotát ábrázoló. Valamennyi erősen töredékesen, torzók formájában. Ezeken túlmenően levéltári forrásokból további freskókra vannak még utaló nyomok, melyeket az elkövetkező időszakban remélhetőleg sikerül majd feltárni. Minden bizonnyal szinte az egész templom belső falai freskókkal lehettek kifestve. A témát kutató művészettörténészek szerint legalább 5 középkori mester dolgozhatott a falképeken. Jelen sorok szerzője ugyanakkor valószínűsíti, hogy nem a puszta véletlen folytán kerültek éppen ezek a szentek ebbe a templomba, de összefüggésben lehetnek Becsei Vesszős György életével, „munkásságával”, illetve bűnbánásával. A művészettörténet egyik legelismertebb korábbi szaktekintélye, Lepold Antal szerint a szentély keleti falán, tehát az oltárrésznél volt egy Szent György freskó is, mint Becsei Vesszős védőszentje, illetve a templom eredeti patrónusa. Ugyanakkor valamennyi freskón szereplő szent alak összefüggésbe hozható két motívummal: a harciassággal, katonáskodással (Szt. Mihály, Szt. Márton, Szt. György) és a mártíromsággal (Szt. Apollónia, Szt. Borbála, Alexandriai Szt. Katalin), illetve Jézus szenvedéstörténetével (Krisztus sírba helyezése, Veronika kendője, Golgota). De ha nagyon akarjuk összeegyeztethető Becsei Vesszős lelki vívódásával a Köpenyes Mária oltalma, illetve Szt. Márton és Szt. Lénárd koldus megsegítése is.

A legmerészebb hipotézis ugyanakkor jelen írás kiindulópontjaként szolgáló római szarkofág összefüggésbe hozása.

A szarkofágon ugyanis a római szír veterán halotti feliratain túlmenően kétoldalt egy-egy Attis-figura szerepel könyöklő pózban, fríg sapkában.

De ki ez a görög/római istenség és miért lehet ábrázolva a szarkofágon?

Attis a görög és római mitológia egyik fríg istensége. Frígia, vagy Phrügia egy rövid életű ókori államalakulat, tartomány volt Kis-Ázsiában a mai Törökország területén, Ankara környékén. A Szépművészeti Lexikon szerint Attis kultusza nem annyira Görögországban, mint inkább Rómában volt népszerű. Noha Kybelét Magna Mater néven már Kr. e. 204-ben felvették a római pantheonba, Attis hivatalosan csak Claudius császár idején (Kr.u. 41-54) nyerte el helyét az istennő mellett, akit népszerűségben hamarosan felül is múlt.

Az Attisról szóló történetek egyik központi motívuma Kybelé istennővel való kapcsolata, akinek egyszer papja, máskor gyermeke vagy szeretője. Képzőművészeti alkotásokon ritkán szerepel önálló alakként, általában nőies vonású ifjúként ábrázolják, phryg sapkával és nadrágban. Születéséről, életéről és haláláról számtalan mítoszvariáció ismert, közös motívuma valamennyinek Attis öncsonkítása. Az egyik szerint amikor az istenek a kétnemű, vad Agdistist megfosztották férfiasságától, amelyből földre hullva mandulafa nőtt, a fa termését Nana, Sangarios folyamisten lánya keblébe rejtette, így fogant meg Attis. Agdistis beleszeretett a szép ifjúba, és őrületet bocsátott rá amikor Attis az esküvőjére készült. Őrületében Attis kasztrálta magát és meghalt, Agdistis pedig bánatában azt kérte Zeusztól, ne porladjon el teljes egészében az ifjú teste. A mítosz szerint Attis körme és haja azóta nő tovább. Más variációk szerint Agdistis Kybelé gyermeke vagy maga az istennő, akit tiszteltek ezen a néven is. Ovidius elbeszélésében Kybelé beleszeretett a szép Attisba, papjává tette, örökös hűséget és szüzességet kért tőle. Amikor ezt Attis megszegte a Sagaris folyó nimfájával, az istennő bosszúból őrületet bocsátott rá, amelynek hatása alatt a fiú megcsonkította magát. A lyd történetek szerint, amelyekre Hérodotos elbeszélése is épül, AttisKroisos király fia volt, aki egy vadkanvadászaton Adrastos dárdájától halt meg.

Tavaszi ünnepén (március 15-26.) lármás zenebonával vonultak fel a résztvevők, többek között a Gallus-papok, akik évről-évre jelképes vagy valós öncsonkítással ismételték meg Attis tettét. A kultusz elemeit és a szertartások részleteit Attis mítoszából merítették, aki a termékenységet adó Nagy Istenanya mellett meghaló és újra feltámadó istenségként a természet körforgását, őszi-téli pusztulását, majd tavaszi újjászületését szimbolizálta.

Ugyanakkor az összkép teljes értelmezéséhez érdemes az általa viselt jellegzetes kúp formájú fríg sapka szimbolikáját is megvizsgálni.  Ahogy a neve is jelzi, eredete Attishoz hasonlóan ugyancsak Phrügia tartományba nyúlik vissza.  A perzsa, később a makedón hódítást követően e jellegzetes viselet elterjedt egész Ázsiában. Idővel az ázsiai származás jelképe lett. A Római Birodalomban pedig a szabadság jelképévé vált a sapka, mivel a rabszolgáknak fedetlen fővel kellett járniuk, a fejfedő a szabadok kiváltsága volt. Ezért amikor egy rabszolgát felszabadítottak, szabad mivoltát azzal is kifejezésre juttatták, hogy kis nemezsüveget nyomtak a fejére. Így a sapka általában – nemcsak a frígiai – a szabadság jelképévé vált. Az ókori történetíró, Appianosz szerint Julius Caesar gyilkosai a szabadságot jelképező sapkát lobogtatva léptek ki a szenátus épületéből. A Caesar-gyilkosok egyike, Brutus, a gyilkosságot követő újabb polgárháború során pénzt veretett Kis-Ázsiában, s ezen a zsarnokölés eszközeként használt tőr mellett egy frígiai sapka volt látható.

A történet kulcsmomentuma hipotézisünk szerint az öncsonkítás motívuma lehet. Hogy a szarkofág eredeti tulajdonosának, az ugyancsak a Kis-Ázsia mellől, Szíriából származó Aelius Domitiusnak volt-e valami öncsonkítása, az a témánk és a zselízi templom szempontjából teljesen irreleváns.

Sokkal izgalmasabb gondolat viszont, hogy netán a szarkofág második tulajdonosának, Becsei Vesszős Györgynek volt-e esetleg valami ilyen cselekedete. Ha elfogadjuk a bűnbánó elméletet, a Vatikáni, Santiago de Compostellai és az ír LoughDerg-szigeti zarándoklatot, illetve mellé tesszük a templomépítést és a Végítélet-freskó jelentéstartamát, nem zárható ki, hogy a szarkofág Zselízre vitele is ezzel hozható összefüggésbe.

Becsei Vesszős magas körökben mozogva, világlátott ember lévén latinos műveltséggel rendelkezhetett, vagy ha nem is, az udvari körökben kapcsolatban állhatott ezekkel, így ismerhette az Attis mítoszokat. Amennyiben pedig bűntudata marcangolásában, vagy a Purgatóriumnak hitt mérges gázos barlang hatására tett saját testével valamit, az magyarázatot adhat a szarkofág választására. Feltételezhetően Aquincum, de szerte akár máshol is nyilvánvalóan nem ez lehetett az egyetlen kőszarkofág.

Ezen elmélet mindazonáltal csupán a jelenleg rendelkezésre álló csekély információkból alkotott erősen merész hipotézis. Úgy Szakács Béla Zsolt és Lővei Pál is elég valószínűtlennek tartja, hogy a 14. század második felében egy magyarországi nemes bármit tudott volna Attis mítoszáról, a római ábrázolás értelmét ismerhette és az alapján választhatott szarkofágot maga számára. Ez még a korban a legműveltebbek közt sem feltételezhető, és nagyon reneszánsz dolog lett volna, legalább egy évszázaddal megelőzve korát.

Mindazonáltal a templom középkori részeinek vakolatai alatt, illetve a kriptában rejtőzhetnek még válaszok. Jelen sorok szerzője elkötelezett, hogy ezen válaszok után tovább kutasson.

The post Mit keres egy római istenség a zselízi Szent Jakab-templomban? appeared first on Reflex24.

Három éve jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiadásában az a hiánypótló várkataszter, melyben Karczag Ákos és Szabó Tibor Erdély, Partium és a Bánság után Felvidék és Kárpátalja várait, erődített helyeit is kötetbe foglalta. A hatalmas mennyiséget feldolgozó mű nagyon pozitív fogadtatásban részesült a szakma részéről, ezért több ízben merült fel szükségessége, hogy az összegyűjtött anyagot egy online adatbázisban is közre lehetne adni. Ehhez nyújtott lehetőséget az az Európai Uniós határon átívelő, úgynevezett Kisprojekt Alap, amelynek támogatásával megvalósulhatott a kétkötetes várkataszter Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyék várainak, erődített helyeinek adatbázisba rendezése.

„Legyen bár lelkes, amatőr várkutató, történész, laikus érdeklődő vagy túrázó, színes kalauzunk számos érdekességet, tudományos igényű, pontos információt, átfogó ismereteket kínál Önnek a mai Szlovákia Pozsony, Nagyszombat és Nyitra kerületeinek erődített helyeiről. Kereső oldal és térkép segítségével utazhat a legszebb, legizgalmasabb várakhoz, erődített kastélyokhoz, erődített templomokhoz, várfalakhoz. „Barangolás” közben megismerheti e helyek sok évszázados történetét attól a naptól kezdve, hogy nevüket oklevelek elsőként említették. Bepillantást nyerhet az építők, a neves és befolyásos történelmi családok nem mindennapi életébe. És mindeközben kedves Olvasó, szemei előtt megelevenednek történelmünk lapjai, megidéződnek közös múltunk eseményei. Kívánjuk Önnek, hogy e várkalauz útitársa legyen következő kirándulásakor, segítse kutatómunkáját a régészet és történettudomány területén, valamint hogy szolgáljon forrásul otthona, hazája történelmének mélyebb megismeréséhez” 

– olvasható az adatbázis bevezetőjében a projektről.

A projekt az „Egy múlt, egy örökség – két nemzet: Pozsony, Nagyszombat és Nyitra kerületek erődített helyei” – VÁRAK–HRADY–CASTELLI címet viselte (SKHU/WETA/2101/4.1/015 azonosító számmal), aminek keretében 2022. április 28-án és 29-én két szakmai rendezvényre is sor került. Előbb Budapesten, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székhelyén, majd Martoson az Esterházy Akadémia telephelyén.

A rendezvény résztvevői a projektet megvalósító partnerek, így a Via Nova, mint főpartner, illetve az NSKI, mint alpartner voltak. A műhelymunkán továbbá részt vettek a történelmi örökség védelme iránt érdeklődő szakemberek, laikusok is. A rendezvény célja a projekt előzményeinek ismertetése, valamint a projekt során elvégzett tevékenységek és az elért eredmények bemutatása volt.

Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, elmondta, hogy az INTERREG Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjából támogatott projekt illeszkedik a Kutatóintézet küldetéséhez, hiszen az Intézet jelentős tevékenységet fejt ki a tudományos és kulturális élet terén. Kiadványaival szerepet vállal az örökségvédelem fontosságának hangsúlyozásában.

Ilyés Réka ismertette a támogatást elnyert projekt alapadatait, felsorolva a kitűzött célokat és azokat a tevékenységeket, amelyek az elért eredményekhez vezettek.

Fráter Olivér, a projekt előzményeit ismertetve, említést tett arról, hogy Szabó Tibor és Karczag Ákos szerzők munkájaként megjelent „Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei” c. kötet, amelyet a „Felvidék és Kárpátalja erődített helyei” című kétkötetes várkataszter követett. Az előadó kiemelte, hogy az erődített helyek, várak nemcsak épített, hanem szellemi örökséget is képviselnek. Ezeknek a műemlékeknek az állaga az elmúlt évtizedekben romlott és sokszor mellékfunkciót (gyermekotthon, iroda, stb. működtetése) is kaptak. Lényegesnek tartja a kétnyelvű, online kiadvány megjelenését abból a szempontból is, hogy tudást közvetít a szomszédos országok többségi nemzete felé is. Szabó Tibor, a kötet egyik szerzője, szintén fontosnak tartja a tudás közvetítést és úgy látja, hogy a digitális megjelenés a jövő útja.

Ress Boglárka és Kővágó Zsófia az online kiadványt bemutatva megállapították, hogy a weboldal felkeltheti úgy a tudomány, mint a természetjárás iránt érdeklődők figyelmét is. Továbbá az ismeret egyszerűbben terjeszthető ilyen formában. A weboldal gyakorlati bemutatását a jelenlévők nagy figyelemmel követték.

A Via Nova – a Jövő Szövetsége részéről Gubik László elnök ismertette a Szövetség kialakulásának történetét, kiemelve a klasszikus értelemben vett közösségépítő szerepét. Mészáros Attila beszélt a határon átnyúló öt mikroregionális kiadványról, amelyek online formában és útikalauzként is elérhetőek lesznek. Kiemelt egy-egy gasztronómiai, turisztikai érdekességet az elkészült kétnyelvű kiadványokból.

A szakmai munka másnap már Martoson folytatódott, ahol Keszeg István polgármester köszöntötte a résztvevőket, beszélt a település közösségi életéről, a jelenlegi és jövőben tervezett fejlesztésekről. Ezt követően a Via Nova szakemberei: Gencs Kinga, Kapusník Csaba, Bozsoky Dávid és Edmár Attila bemutatták a készülő mikroregionális kiadványokat, részletezve azok felépítését és hasznosulását.

Nádasi László, az NSKI igazgatóhelyettese pedig kiemelte, hogy Intézetük egyik fő küldetése a határon túli magyar közösségek támogatása az olyan Európai Unió által támogatott projekteken keresztül is, mint a szóban forgó. További pályázati lehetőségek feltérképezésére ösztönözte a résztvevőket.

Az eseményt és egyben a projektet Gubik László, a Via Nova – a Jövő Szövetsége elnöke, értékelte. Zárásként a rendezvény résztvevőinek bemutatta az Esterházy Akadémia helyszíneit.

A fejlesztők az online adatbázis teljes üzemi működését május közepére ígérik ami a KarpatHaza.hu/varak-hrady-castelli oldalon lesz elérhető.

(Csonka Ákos, Felvidék.ma)

The post Online adatbázisban lesznek böngészhetőek Felvidék bizonyos várai, erődített helyei appeared first on Reflex24.

Korábbi írásunkban foglalkoztunk vele, hogy a hajdan nagynevű Zselízi Uradalom sikeressége abban rejlett, hogy gr. Breunner Ágostonnak a legkiválóbb agrárszakembereket sikerült Zselízre csábítania. Az egyik ilyen kitűnő férfiú volt Rovara Frigyes, aki az egyetemes mezőgazdasági tudományokban magas fokú szaktekintélynek számított elért eredményei révén. A másik ilyen tudósember, aki ugyancsak szolgálta a Zselízi Uradalmat Ruffy-Varga Kálmán (1871-1942) volt, aki a közeli Léván látta meg a napvilágot 1871. augusztus 30-án. Zselízen bár csak két esztendőt töltött, mégis méltán tekinthetünk rá büszkeséggel és mindenképp helye kell, hogy legyen a képzeletbeli Zselízi Pantheonban.

Ruffy-Varga Kálmán Varga Ede és Ruffy Mária fiaként született Léván. A család szülővárosából Körmöcbányára költözött, és itt folytatta középiskolai tanulmányait. Magyarország akkor egyetlen mezőgazdasági felsőfokú tanintézményét a (Moson)Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiát (a mai Széchenyi István Egyetem jogelődje) kitűnő eredménnyel végezte 1893-ban. Pályakezdőként rögtön a Zselízi Uradalomhoz került segédtiszti minőségben, mégpedig Rovara Frigyes kezei alá. Nem véletlen hát, hogy Ruffy-Varga karrierje is magasra szárnyalt.

Két év eltelte után elköltözött Zselízről, szakított a gyakorlati gazdálkodással, életének további éveit a gazdasági szakoktatás különböző pontjain töltötte. 1894-ben visszakerült (Moson)Magyaróvárra, és ott előbb a Cserháti Sándor irányította növénytermelési tanszék gyakornoka, majd segédtanára lett. 1896-ban a kassai Gazdasági Tanintézetben találjuk, ahol szintén a növénytermelési tanszék tanársegédeként oktatott.

A Magyar Agrártörténeti életrajzok című kötet szerint 1902-ben feleségül vette a kassai polgármester leányát, Münster Alicét, házasságukból két gyermek született. A társadalmi felemelkedést jelentő házasságot követő évben meghívták a kolozsvári Gazdasági Tanintézetbe, ahol a növénytermelés tanáraként tartotta óráit, közben beiratkozott a helyi egyetemre, amelynek matematika és természettudományi karán doktori címet szerzett. 1907-ben ismét visszaköltözött Kassára, s most már

mint a növénytermelési tanszék tanára, rábízták az intézet növénytermelési kísérleti telepének irányítását is, ahol elsősorban tengeri, bab és dohány nemesítésével foglalkozott, s e témakörben jelentek meg publikációi.

Nemcsak a szakmai, de a társadalmi ranglétrán is egyre feljebb emelkedett, beválasztották a városi törvényhatóságba, 1912-ben pedig a Ferenc József-rend lovagja kitüntetés mellé királyi tanácsosi címet kapott. Az I. világháború után nem maradt Csehszlovákiában, 1921-ben elköltözött Kassáról és megbízást kapott a debreceni Gazdasági Akadémia vezetésére. 1935-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be ezt a tisztséget.

A közéletben továbbra is kiemelkedő szerepet játszott, 1926-ban az agrár-felsőoktatás képviseletében az országgyűlés felsőházának tagjává választották. 1928-ban a Signum Laudis kitüntetést tűzték a mellére, nyugdíjba vonulásakor a II. osztályú Magyar Érdemkeresztet kapta. Részt vett Debrecen közéletének alakításában, a város törvényhatósági bizottságának örökös tagja és a helyi Egységpárt társelnöke volt.
Természetesen szakmai fórumokon is találkozunk nevével; tagja volt az Országos Mezőgazdasági Tanácsnak, az Országos Dohánytermelési Szaktanácsnak, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának, társelnöke az OMGE Irodalmi és Tanügyi szakosztályának. Nyugdíjazását követően még továbbra is igen aktív tevékenységet folytatott, hiszen az állandó munka lételemét jelentette.

1942. november 9-én Debrecenben távozott az élők sorából. Ruffy-Varga Kálmán nem annyira tudósként, hanem az agrár-felsőoktatás és az agrárérdekek közéleti képviselőjeként végzett tevékenységével vívta ki az utókor megkülönböztetett figyelmét. Pályája kezdetén, 1914 előtt megjelent néhány cikke és könyve, amelyekben a különböző növények, így a cukorrépa, a burgonya, a búza és a kukorica termesztésével kapcsolatos eredményeit publikálta. Az I. világháború után, a debreceni Akadémia igazgatójaként a szakoktatással összefüggő kérdésekben a szakmai és politikai fórumokon hallatta szavát. Intézetében, de az egész hazai szakoktatásban folyó munka színvonalát emelte az általa kezdeményezett javaslat elfogadása, miszerint az akadémiákon oktató kezdő tanárok számára a gyakorlati időt duplájára emelték. Tanártársai és az utókor megítélése szerint debreceni igazgatósága alatt haladó szellemű intézkedéseivel, humánus magatartásával, átlagon felüli szervezőkészségével itthon és külföldön egyaránt nagy megbecsülést szerzett.

Egyik beszédében arra az általa szerencsétlennek tartott tendenciára hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy a közép- és nagybirtokos osztály tagjai közül kevesen tanulják a gazdálkodás tudományát, de megélhetésük forrásának viszont a földet tekintik. Ez a nézet rendkívül káros – vélte –, hiszen ezen osztály tagjai nemcsak a termelés szakmai problémái, hanem a mezőgazdaság közgazdasági, társadalompolitikai gondjai megoldásában sem lehetnek a társadalom hasznára.

Hosszú időn keresztül debreceni polgár lévén, nagy figyelemmel kísérte az Alföld gazdasági és szociális problémáit, a térség gondjainak enyhítési módját az öntözéses gazdálkodás elterjesztésében látta.

Az MMgMA – Személyi Emlékanyag Gyűjteménye alapján főbb munkái:
– A takarmányrépa termelése. Magyaróvár, 1899. 10 lap.
– Cukorrépatermesztés. Kolozsvár, 1905. 128 lap.
– A búzáról. Kolozsvár, 1906. 12 lap.
– Összehasonlító burgonyatermesztési kísérlet eredményei. Kolozsvár, 1906. 16 lap.
– Adatok a búza rozsdaellenálló képességének ismeretéhez. Kolozsvár, 1906. 16 lap.
– A gyomnövények irtása. Bp., 1912. 23 lap.
– Termesszük a kukoricát jobban. Bp., 1918. 15 lap.
– Az öntözés jelentősége a Magyar Alföldön. Bp., 1930. 16 lap.
– Termesszünk babot és vigyük a világpiacra (Bp., é. n.)
– Divatosan, vígj. 1 felv. (Kassa, 1903. előadatott a magyaróvári Széchenyi-kör estélyén 1900. jan. 6.).

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)

The post Ruffy-Varga Kálmán, a Garam mente kiemelkedő agrárium tudósa appeared first on Reflex24.

Az Országos Széchényi Könyvtár magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökségével foglalkozó blogja, a nemzetikönyvtar.blog.hu Ex libris gyűjtők, gyűjtemények sorozat 12. része egy felettébb érdekes témát dolgozott fel, történetesen az utolsó zselízi grófnő, Coudenhove Ernestina ex libris gyűjteményét. Az ex libris sokszorosított (grafikai vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak azzal a céllal, hogy a könyv hovatartozását dokumentálja. Ez lehet művészi rajz, címer, embléma, történetileg kialakult allegória, szimbólum, vagy egyéb ábrázolás. Általában a könyvtulajdonos nevével, esetleg jelmondattal, mottóval, idézettel ellátva, az egyes korok és művészek stílusa, ízlése szerint más-más megformálásban fordulhat elő.

A Vasné dr. Tóth Kornélia által jegyzett tanulmány a Munkák és napok – és kincsek nevet viseli, mely a sorozat immáron 61. része. A cím egyébként Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Az Országos Széchényi Könyvtár kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adnak közre egyet-egyet a fent említett blogban.

A sorozat hatvanegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül Coudenhove-Breunner Ernestinát és gyűjteményét mutatja be.

160 éve született Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina (1861–1945) grófnő, aki Esterházy János Károly gróf dédunokája, Breunner Ágoston lánya, Coudenhove Cuno gróf  felesége, neves műgyűjtő volt. Portréját örökíti meg a következő ex libris.

Apja 1894-ben bekövetkezett halála után lett a zselízi uradalom – mely 1720-tól szolgált az Esterházy család kúriájaként – birtokosa, itt lakott és gazdálkodott egészen 1944-ig. 1915-ben megözvegyült, ettől kezdve egyedül irányította a sok munkást foglalkoztató gazdaságot.

E téren rendkívüli rátermettségről tett tanúbizonyságot; ekkoriban fejeződött be a kisvasút ágainak építése, rekultiválták a Garam medrét, és a mezőgazdaság is felmenő ágban volt. Zselízen róla kapta nevét a város vashídja (Ernesztina-híd), melyet a világháborúban felrobbantottak. 1945-ben Salzburgban hunyt el.

A második világháború után a zselízi uradalmat az állam elkobozta, a kastélyon – kisebb rekonstrukciók után – 2014-től végeztek jelentősebb felújításokat. A művészetkedvelő Coudenhove-Breunner Ernestinát az osztrák Österreichische Exlibris-Gesellschaft és a német Exlibris Verein is tagjai sorában tudhatta,

szerepelt az egyesületek cserelistáin. Műgyűjteménye számos régi magyar ex librist tartalmazott, melyeket gyakran bemutatott kiállításokon is, például 1903-ban az első magyar ex libris tárlaton az Iparművészeti Múzeumban.

Radisics Jenő, a múzeum igazgatója így fejezte ki köszönetét a felajánlóknak a kiállítási katalógus előszavában:

„A kiállításon 47 kiállító 763 darabbal vett részt. Ebből 300 régi, 150 modern magyar; a többi pedig külföldi. Örömmel ragadom meg e helyt az alkalmat, hogy hálás köszönetemnek adjak kifejezést a vezetésem alatt álló intézet nevében mindazoknak, kik a tulajdonukban levő anyag szíves átengedésével lehetővé tették, hogy hazafias tervünket kivihettük, kiváltképp pedig a Magyar Nemzeti Muzeumnak, melynek régi magyar könyvgyüjtő czimerei kiállitásunk legbecsesebb részei közé tartoznak, továbbá Leiningen-Westerburg K. E. grófnak, Varjú Elemér úrnak, Coudenhove-Breunner grófnőnek, a Művészet szerkesztőségének, az Egyetemi könyvtárnak, Kecskemét városa levéltárának, a Batthyányi könyvtárnak Gyulafehérvárott, Török Kornél és Elischer Gyula uraknak.” (Radisics Jenő: Előszó. In. Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ex libris kiállitásának katalogusa, készítette: Czakó Elemér, Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum, 1903., 5–6. – Törzsgyűjtemény)

A grófnő gyűjteményéből többek között Arady János esztergomi kanonok; Gosztonyi István dulcinói püspök; Kollonitz László erdélyi, nagyváradi püspök, majd kalocsa-bácsi érsek; Kovachich József jogtörténetíró; Rudnay Sándor esztergomi hercegprímás; Vietoris László Trencsén vármegye főispánja; Széchényi Karolina grófnő és gróf Széchényi Ferenc, Somogy vármegye főispánja ex libriseit láthatta a közönség.

Arady János (1730 k.–1810) nevére többféle címeres ex libris szól, papi méltóságainak megfelelően. A teológiát Nagyszombatban végezte, 1755-ben szentelték pappá. 1779-től pozsonyi, 1783-tól esztergomi kanonokká nevezték ki.

1804-től dulcinói választott püspök és Lotaringiai-Habsburg Károly Ambrus esztergomi érsek helynöke lett. Az 1903-as tárlaton háromféle ex librise is szerepelt Coudenhove bárónő gyűjteményéből.

Kollonitz László (eredetileg Zay László, 1736–1817) nagyváradi püspök, később kalocsai érsek a kalocsai könyvtár nagymértékű gyarapításával létrehozta a reformkor egyik legnagyobb magyarországi könyvtárát. Mindegyik méltósága idején készült heraldikus ex librise, ezek is megvoltak a grófnő gyűjteményében. A papi kalap oldalain lenyúló zsinórokon püspökként 6–6, érsekként 10–10 bojt utalt Kollonitz rangjára, emellett az egyházi ikonográfia részei a püspöksüveg (mitra) és a pásztorbot.

Széchényi Ferenc gróf (1754–1820) főispán, királyi kamarás, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítója cenki könyvtára számára többféle ex librist is készíttetett, melyek közül kettő felirat nélküli, a családi címerüket idézi, kétféle címerpajzzsal. Legelterjedtebb a harmadik, rézbe metszett könyvjegye, mely megfelelt a kor romantikus ízlésének.

Ezen a címerpajzs már csak kiegészítő, díszítő elemként jelenik meg, romos tájban kardját lecsatoló római veteránt ábrázol, a tulajdonosra utaló felirattal: „Ex Bibl./ Com. Franc. / Széchényi”. Metszője: Junker Keresztély, 1786 körül. Az 1903-as tárlaton ez utóbbi volt kiállítva.

1906-ban az Országos Gyermekvédő Liga ex libris kiállításán az Iparművészeti Múzeumban a Coudenhove-gyűjteményből 12 táblát állítottak ki. A korabeli híradásban ezt olvashatjuk:
„Az Iparművészeti Múzeum kupolacsarnokában elhelyezett kiállításon magyar, osztrák, német, franczia, németalföldi, svéd, angol, spanyol, orosz és amerikai művészek kétezer könyvjegye látható, eredeti rajzban, fa- és rézmetszetben, rézmarásban, kő- és fénynyomásban.

A kiállítást a beküldők szerint osztályozták, mivel a nemzetek szerint való csoportosítás igen költséges lett volna. Balra az első két fülkébe helyezték el Coudenhove-Breunner grófné tizenkét táblából álló gyűjteményét, a melynek értékes darabjai közül is kitűnik a műkedvelő grófnő régi stílusban rajzolt könyvjegye.

Ugyancsak tizenkét táblán van kiállítva Dirner Gusztáv dr. egyetemi tanár gyönyörű gyűjteménye, a melyben főképen a czímeres, pecsétalakú könyvjegy dominál…”(Ex-librisz kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. Vegyes közlemények, Magyar Könyvszemle, 1906/2. sz., 191–192. – Elektronikus Periodika Archívum)

A grófnő nevére szóló lapok közül kiemelkedik Irene Hölzer-Weineck (1888–1965) osztrák festő- és grafikusművésznő fentebb már bemutatott ex librise az idősödő grófnő portréjával.

Egy 1915-ös kisgrafikán, Coudenhove Cuno gróf és neje, Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina grófnő házassági ex librisén a két család címere szerepel, a felirat: „Cuno Graf Coudenhove und Ernestine Gräfin Coudenhove geborne Gräfin Breunner 1915”. A központi téma a Coudenhove és a Breunner család címere, képletesen összebilincselve, valójában házassággal összekötve (az esküvő 1887. április 16-án volt). Fontos motívum még a zselízi kastély és az itteni uradalom, melynek a házaspár volt az utolsó tulajdonosa.

A kép bal felső sarkában Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje látható, ami a környező vidék, az erdők vadgazdagságára és a sikeres vadászatokra utal. Lejjebb egy fuvola, amely a térség gazdag népzenéjét idézi. Lent a gabona, a cukorrépa, a szőlő a bőséget jelképezi, mellette a kard az 1848/49-es szabadságharc emlékét őrzi. A könyvek a műveltség kifejezői, a nyitott kottásfüzet osztrák zeneszerző ittlétére utal. Schubert a grófkisasszonyok zenei műveltségének pallérozójaként kapott ide meghívást, Zselízen írta műveinek egyik legszebbikét, a Die schöne Müllerin (A szép molnárlány) című dalciklust.

A jobb alsó sarokban egy szák látható, ami a Garam halgazdagságát jelzi, felül Esterházy János Károly és Festetics Rozina leánya, Karolina látható, aki Schubert tanítványa és valószínűleg szerelme is volt. Középen a borostyánnal és lila akáccal benőtt zselízi kastély látszik 1915-ös állapotában, előtte a Sári-patak folyik.

A letűnt nemesi életforma emlékeiként és reprezentálóiként a fentebb bemutatott, a műkedvelő Coudenhove grófnő gyűjteményében szereplő ex librisek fontos szerepet töltenek be a nemesi családok – az Arady, a Kollonitz, a Széchényi, a Coudenhove, a Breunner család – identifikálásában, tágabb értelemben a nemzeti emlékezetben és hagyományban, a magyar kultúrtörténetben.

(Nemzetikönyvtár.blog.hu/Felvidék.ma)

The post A műgyűjtő Coudenhove Ernestina zselízi grófnő ex libris gyűjteménye appeared first on Reflex24.

Rovara Frigyes (1852-1912) agrártudós korának egyik legkiválóbb gyakorlati gazdája és szakírója volt, aki példát szolgáltatott arra, hogy a mezőgazdaság tudományát miként kell összeegyeztetni a gyakorlattal. Számos olyan mezőgazdasági vívmány kötődik a nevéhez, ami a mai agrárium alapjait képezi.

Úttörő volt többek közt a rovarok elleni növényvédelemben, de a cukorrépa-termelésben is elvitathatatlan érdemei vannak. Ennek okán kötődik Zselízhez is, ahol gr. Breunner Ágoston uradalmának volt gazdatisztje. Köztudott, hogy az Oroszkai Garamvölgyi Cukorgyár répaszükségletének zömét a Zselízi Uradalom szolgáltatta.

A zselízi kora egyik legkorszerűbb uradalmának számított, messze földön híres volt kisvasúthálózata és ménese. Mindez annak volt köszönhető, hogy a magyar országgyűlésben is tevékenykedő Breunnernek a Monarchia legkiválóbb szakembereit sikerült a Garam mentére csábítania.

A Magyar Agrártörténeti életrajzok című kötetben az alábbiakat találhatjuk róla: Rovara Frigyes abban az időszakban került Magyarországra, amikor a jobbágyfelszabadítás után lehetővé vált a tőkés gazdálkodás kibontakozása a mezőgazdaságban.

Kétségtelen tény, hogy ez a folyamat a kiegyezés után még látványosabban felgyorsult és a piaci viszonyok kiszélesedésének köszönhetően az ország nyugati, északnyugati területén fekvő gazdaságokban a belterjes termelés meghatározó mértékben kezdett elterjedni. Ezekben az üzemekben szakítottak az évszázados hagyományokon nyugvó gazdálkodással, új gépek és eszközök használata, a belterjes mezőgazdaságra jellemző termelésszerkezet kialakítása, szakszerű tápanyag-visszapótlás alkalmazása, mindez megkívánta az átfogó üzemtani ismeretek elsajátítását és gyakorlatba való átültetését.

Rovara Frigyes nemcsak gazdászi, hanem a korszerű agrártermeléshez mindinkább nélkülözhetetlen természettudományos ismeretekkel is rendelkezett. Ilyen vonatkozásban felkészültsége meghaladta a hazai viszonyok között kiemelkedő gyakorlati gazdák, így pl. a Hajnik János nevével is fémjelezhető gazdaságvezetők szakismereteit.

Rovara Frigyes több mint három évtizeden keresztül kellő tőkeerővel rendelkező uradalmak irányításában játszott vezető szerepet és mindenütt prosperáló, magas színvonalú gazdálkodást folytatott. Hazánkban a múlt század 60-as éveitől ismerték fel a műtrágyák alkalmazásának jelentőségét és kezdték kidolgozni nagyüzemi alkalmazásának technológiáját.

Rovara Frigyes, a téma első számú szaktekintélyének számító Cserháti Sándorral karöltve ennek megvalósításában játszott úttörő szerepet. Tapasztalatairól magas színvonalú, tudományos igényességgel írott munkáiban számolt be. A „Tíz év folyamán végrehajtott nagybani kísérletek műtrágyákkal” című könyvében negyvenöt, különböző növénnyel és különböző hatóanyagú műtrágyákkal folytatott kísérleteiről adott számot.

A XIX. század fordulójáig a hazai viszonyok között a foszfortartalmú trágyák elsődlegességét hirdető agrártudósokkal és gazdákkal szemben, Cserháti mellett ő ismerte fel elsők között a kálitrágyák alkalmazásának fontosságát. Erről írt „A kálitrágyázás” című munkájában. A „Répatermelés”-ről írott könyvében gyakorlati szempontból igen értékes, a cukor- és takarmányrépa termelésénél és értékesítésénél hasznosítható szempontokra hívta fel a figyelmet.

Rovara különösen fontosnak tartotta a cukorrépa-termesztés hazai elterjesztését, az irányítása alatt álló uradalmakban magas színvonalú termelést folytatott. Az állati kártevők, a répabogarak ellen hatásos permetezőszert kísérletezett ki, amelynek használata az egész országban elterjedt, és róla nevezték el „Rovarin”-nak. 1904-ben vásárolt féli (Pozsony m.) birtokán tovább fokozódott kísérletező kedve. Birtokán 45 holdas gyümölcsöst telepített, ahol francia és hazai alanyokból „magyar barack” néven új fajtát nemesített és ezt faiskolájában szaporította. Az általa szerkesztett okszerű tengerigóré a minisztérium részéről 25 arany jutalomban részesült.

Eredményes fajtakísérleteket végzett burgonyával, sörárpával, de a legnagyobb sikert a „Hungária” névre keresztelt takarmányrépa előállításával érte el.

Rovara Frigyes nemcsak elismert gazda és szakíró, hanem tevékeny közéleti személy is volt, aki környezete, a gazdálkodók szakmai felvilágosításában és érdekképviseletük megszervezésében is kiemelkedő szerepet vállalt. Répceszentgyörgyön alapította meg az ország első gazdakörét, majd Pozsony megyében letelepülve, Tallóson tette ugyanezt.

A gazdálkodók hiteligényének, értékesítési lehetőségeinek kielégítése céljából szintén az ő kezdeményezésére létesült Tallóson és Cseklészen fogyasztási és hitelszövetkezet. Alapítója és igazgatósági tagja volt a Pozsony megyei Gazdasági Egyesületnek, a Magyar Gazdatisztek s Erdőtisztek Országos Egyesületének, tagja volt a megyei törvényhatósági bizottságnak.

A megyében szorgalmazta a sörárpa- és cukorrépa-termelők szakmai továbbképzését szolgáló összejöveteleket. Részt vett és előadást tartott a római és bécsi nemzetközi gazdasági kongresszusokon. De nemcsak külföldön, hanem az ország bármely vidékén szívesen tette közzé tapasztalatait. Szűkebb környezetében, a Csallóközben tartott téli előadásain a tőle hallottak nyomán a vidék egyre több parasztgazdaságában kezdték a korszerű agrotechnikai eljárásokat alkalmazni.

Könyvei mellett a hazai („Köztelek”, „Mezőgazdasági Szemle” stb.) és külföldi szaklapokban is megtaláljuk cikkeit. A gazdaközönség és az agrártudomány képviselőinek elismerése mellé társult állami megbecsülése is, 1900-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Vörös Sándor róla szóló könyvéből ismerhető pontos életpályája, miszerint 1852-ben az ausztriai Grazban született. A főreáliskola elvégzése után beiratkozott az ottani műegyetemre, ahol elvégezte a gazdasági és erdészeti szakot. Diplomával a zsebében a Lajta másik oldalán próbált szerencsét. 1871-ben Magyarországra érkezve, a soproni és csepregi cukorgyárak belterjes gazdálkodásáról híres gazdaságaiban gazdatisztként dolgozott. Később Mikos báró nagyatádi (Somogy m.), majd gróf Breunner Ágoston zselízi (Bars m.) uradalmainak volt intézője. Zinner Béla répceszentgyörgyi (Vas m.) gazdaságában már az uradalmi tiszttartó felelős posztját töltötte be.

Az ország mezőgazdaságilag legfejlettebb vidékének földművelést folytató uradalmaiban elért kiemelkedő eredményei országos hírűvé tették a nevét. Segítette beilleszkedését, hogy kitűnően megtanult magyarul, tökéletesen alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz. 1894-ben igazán vonzó és anyagilag rendkívül előnyös ajánlatot kapott. Gróf Esterházy Mihály Pozsony megyében fekvő 16 ezer holdas hitbizományi birtokainak (Cseklész, Tallós, Alsójattó stb.) lett az igazgatója. A vezetése alatt álló gazdaságok országos hírű eredményeket értek el, tekintélye szakmai körökben tovább növekedett. Gróf Festetich Andor megpróbálta a vezetése alatt álló Földművelésügyi Minisztériumba „csábítani”, ahol osztálytanácsosi ranggal az összes állami kézben lévő gazdaság igazgatásával akarta megbízni. Rovara Frigyes ezt a nagy társadalmi megbecsülést is jelentő állást visszautasította.

10 évig állt az Esterházyak szolgálatában, amikor addig összegyűjtött vagyonából a csallóközi Fél községben birtokot és a Csenkey család udvarházát megvásárolva letelepedett. 1904 után már saját birtokán gazdálkodott és folytatta sokirányú kísérleteit. 60 éves korában, 1912. június 13-án Félen, agyvérzés következtében váratlanul hunyt el. Felesége, két gyermeke és veje, Krolopp Alfréd, az óvári Akadémia tanára gyászolta.

Főbb munkái:

• A répatermelés. Az országos magyar gazdasági egyesület által, Kodolányi Antal és az I. hazai takarékpénztár adományából, 200 forinttal jutalmazott pályamunka. Számos magyarázó ábrával. Budapest, 1891. 289 lap.
• Répabogár (Cleonus punctiviutrus Germ.). U. ott, 1896. (Németül is.), Gödöllő. Von Franz Ripka. Aus dem ung. übersetzt. Teschen. 1898.
• Tíz év folyamán végrehajtott nagybani kísérletek műtrágyákkal. Bp., 1894. 78 lap. (Németül és szlovákul is megjelent).
• Die Landwirtschaft des Pressburger Comitats. Pozsony, 1897. 24 lap.
• A kálitrágyázás. Budapest., 1910. 180 lap.
• Galánthai és Fraknói gróf Esterházy Mihály uradalmai, 1891., 160 lap.
• Magyar Könyvészet
• Rovara Frigyes–Ruffy Pál: Gazdasági vezérfonal papok, tanítók s kisebb gazdálkodók számára. Alsólendva, 1898. 232 lap.
• Hogyan gazdálkodjunk? 1899. (Népszerű gazdasági előadások IV.)
• Königin Elisabeth in Gödöllő 1867–97. Gedenkbuch zur Enthüllungsfeier des Gödöllőer Elisabeth-Denkmales. Von Franz Ripka. Übersetzt, 1901.
• Agrár Album. Budapest, 1902.

A folytatásban a lévai Ruffy-Varga Kálmán munkásságát mutatjuk be, aki 2 évig tevékenykedett a Zselízi Uradalomban segédtisztként és ugyancsak hozzájárult a gazdaság felvirágoztatásának.

(dr. Csonka Ákos/Felvidék.ma)

The post Rovara Frigyes – egy Zselízen alkotó agrártudós, aki forradalmasította a mezőgazdaságot appeared first on Reflex24.

1848 tavaszán az Európa országain átsöprő forradalmi hullám március 15-én elért Magyarországra is. A pesti forradalmárok 12 pontban foglalták össze a céljukat. Követelték a jobbágyfelszabadítást, a független nemzeti kormány megalakítását, a sajtószabadságot, közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget.  

A március 15-ei események a Pilvax kávéházban kezdődtek. Az itt összegyűlt tömeg átvonult az egyetemhez, ahol Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, és felolvasta 12 pontot. A Landerer-Hackenast nyomdában ezeket kinyomtatták és a tömeg között szétosztották. A Nemzeti Múzeumnál népgyűlést szerveztek, majd közösen a városházához indultak, ahol követelték a 12 pont elfogadását. Továbbá kérték a már két éve raboskodó Táncsics Mihály szabadon bocsátását is. Az eseménysorozat a Nemzeti Színházbeli programmal zárult, ahol 18 órától a Bánk bánt játszották.

V. Ferdinánd elfogadta a magyarok követeléseit, s megalakult a felelős magyar kormány, a kijelölt miniszterelnök gróf Batthyány Lajos lett.

A császárt decemberben lemondatták, és a fiatal Ferenc József került a császári trónra. Az új uralkodó rögtön visszavonta a korábbi engedményeket és támadást indított Magyarország ellen.  44 000 fős sereggel tört be az országba, s ezzel kitört a magyar szabadságharc.

Az elfogadott 12 pont magában foglalta a nemzetőrség létrehozását is. A dokumentumok megőrizték a hölvényi és a nagysallói lovas nemzetőrök teljes névsorát. Vízi Péter nagysallói nemzetőr leszármazottjai mai napig a községben élnek. Valószínű kevesen tudják, hogy az elhíresült Kossuth indulót nagysallói nemzetőrök költötték. A Kossuth Hírlap 1848. december 23-i számában megjelent írásból kiderül, hogy a „fiatalság a katona élettől nem irtózik. Kitetszik az egyszerű dalocskából, is melyet n.sallói földmíves legények csináltak:

 Kossuth Lajos azt izente,

Nincsen elég regimentje;

Ha még egyszer azt izeni,

Mindnyájunknak el kell menni”.

Kevesen tudják, hogy a szabadságharcnak volt egy fontos győztes csatája, amelyet éppen a környékünkön vívtak meg. Napjainkban, aki áthalad Nagysalló fő útján, nem kerülheti el, hogy ne vegye észre a parkban magasodó gránit obeliszket, amelyet 1876-ban állíttatott Bars vármegye közönsége az elesett hősök emlékére.

1849. április elején kezdetét vette a magyar hadsereg ellentámadása, a tavaszi hadjárat, melynek az egyik legnagyobb győzelmét éppen Nagysallónál április 19-én vívták a magyar honvédek szemben az osztrák seregekkel. A 29 éves Klapka György tábornok vezényelte le az ütközetet, de itt harcolt Damjanich János tábornok és Gáspár András tábornok is.

A Rabacz család krónikájából kiderült, hogy március elsejével kezdték meg a szántást, de 24-ére hófúvással visszatért a hideg idő, így kint nem tudtak dolgozni, még a „garami malmok is lassan őröltek”. A Rabacz család krónikája elmeséli, hogy a faluba elsőként az osztrákok érkeztek meg, a falu lakossága pedig kíváncsian, leskelődve állt ki az udvarra és a kapuk elé. Az osztrákok pedig mindenkit visszakergettek a házaikba.

Április 15-17. között érte el a magyar sereg a Garamot, s hozzákezdett a partváltás előkészületeihez, Klapka hadteste Kálna, Damjanich Óbars, míg a VII. hadtest Zsemlér mellett fogott hídverési munkába.

Klapka tábornok visszaemlékezéseiben a következőket jegyezte fel:

„1849. április 19. napja szép tavaszi nap volt. Sejtelmünk sem volt az ellenség közellétéről, amidőn egyszerre előcsapatomból néhány huszár jött lóhalálában, azzal a jelentéssel, hogy az ellenség nagy erővel Nagysallót tartja megszállva. Legott leszálltam a kocsimról, lóra szöktem, s az elővéd legkülső vonaláig lovagoltam, hogy személyes meggyőződést szerezzek magamnak ennek a hírnek a valódiságáról. Valóban ott találtam az ellenséget, amint éppen Nagysalló falu kijáratát megszállani s a falu mögötti dombokon seregének zömét csatarendben kifejteni kezdette. Tudósítottam Damjanichot, aki hadtestével utánam jött, az ellenég jelenlététől, s kértem őt, hogy tőlem balra vonuljon fel. Mihelyst Damjanich első osztályai a harcvonalba értek, s engem támogatni képesek valának, azonnal megadtam a jelt a támadásra. Kezdetét vette a véres nagysallói csata, amelyben mi hatórai nehéz küzdelem után győztesek maradtunk. Az ellenség visszavonulása rendezetlen futássá fajult. A Nagysallónál kivívott győzelem a legdöntőbb volt minden eddigiek között ”

A délelőtt 10 órakor kezdődő csata, tehát délután 4 órára véget ért. Halomban feküdtek a sebesültek, a lelőtt lovak, a törött szekerek. A csatának több mint 1400 halottja volt, köztük két civil is áldozatul esett.

A lakosság segítségével összegyűjtötték a sebesülteket, majd őket a lévai és az esztergomi kórházba szállították. A hősi halottakat tömegsírokba temették. A honvédek az esti órákban ökröt sütöttek, és ma az ökörsütés helyén a győzelemre állított gránit emlékmű áll. A hadvezetés a Fába-féle nemesi kúriában ülte körül az herendi porcelánnal megterített ünnepi asztalt. Az asztalfőnél Damjanich ült.  A vacsora témája természetesen a csata volt, majd állítólag a felidézett jelenetek közben Damjanich és Klapka összeszólalkoztak. A beszélgetés magyar és német nyelven egyaránt folyt. A győztes csata emlékét őrzi az a három osztrák ágyúgolyó, amelyek a református templom falába fúródva ma is láthatók.

Napjainkban a győztes nagysallói csata fényét a maroknyi magyar közösség nem engedi kihunyni. Évről évre, mind március 15-én, mind április 19-én, a csata emléknapján, az önkormányzat, a helyi szervezetek és a helyi magyar iskola megemlékezést szerveznek, majd koszorút helyeznek el az emlékoszlopnál és a református temetőben a csatában elesett honvéd hősök sírjánál.

2019-ben a kerek évforduló kapcsán, a 170 éves nagysallói csata emlékére három napos ünnepségsorozatot tartottak a községben.

Hol sírjaink domborulnak elnevezésű regionális történelmi vetélkedőt a környező alapiskolák részére hirdették meg. Négy alapiskola diákcsapatai mérték össze tudásukat: a Kétyi Klapkák, a lévai Fekete Sereg, a Farnadi Hadosztály és a Nagysallói Nemzetőrök. A szoros vetélkedőt végül az annak otthont adó Nagysallói Nemzetőrök nyerték. A kreatív munkáért járó különdíjat pedig a lévai Fekete Sereg szerezte meg. Ezzel a vetélkedővel is tisztelegni szerettek volna a szabadságharc és a nagysallói hősök előtt.

A programsorozat a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület koszorúzásával és tisztelgésével folytatódott az emlékműnél. De volt itt huszár olimpia, lovasbemutató, tematikus kiállítás, ünnepi istentisztelet és főhajtás, kórusok fellépése, történelmi előadás és kultúrműsor, mely keretén belül A három királyok „Tartsd magad, nemzetem!”c. előadása került bemutatásra. A kerek évforduló kapcsán jelent meg Kicsindi Enikő által gondosan összeállított kordokumentumokkal és képekkel gazdagított A nagysallói csata című kötete. A könyv magyar és szlovák nyelven egyaránt elérhető. 

Fotók: facebook.com/Nagysallói Alapiskola

The post A pesti forradalom és a forradalmi Nagysalló appeared first on Reflex24.

A térség állami iparosítása a hatvanas évek elején kezdődött meg, de Nagykürtös és térsége szinte teljes egészében kimaradt a folyamatból, hiszen a járás megalakulásakor az összlakosság mindössze 4,8%-a (az állami átlag 17,8% volt) dolgozott az iparban, ami 2270 embert jelentett. A járás egyöntetű mezőgazdasági jellege megmutatkozott az ott foglalkoztatott munkaerő nagyságában is:

körülbelül 8360 személy dolgozott ebben a szektorban.

Többek közt itt hajtották végre a legtöbb újítást is, hiszen a termőföld ideális volt mind az állattartásra, mind a növénytermesztésre (a termelést 50%-kal szerették volna növelni). Végül a szolgáltatói szektor 2970 munkaerőt ölelt fel.

És hogy miért éppen Nagykürtös?     

A Kürtös-patak völgyében elterülő falucska szomszédságában már a Monarchia idejében két barnaszénbányát nyitottak (a Barbara és Éva bányák), azonban a bányászat csak a szocializmus éveiben lendült igazán fel.

Az ideérkező bányászoknak elkezdték felhúzni a lakótömböket, Nagykürtösből pedig egy nagyobb település lett, a Losonci járás nyugati felének „központja”. 1968-ban aztán járási székhellyé nevezték ki azért, mert Kékkő városával ellentétben itt még volt hely a további építkezéseknek (Kékkő amolyan „hegyes-völgyes” jellegű).

Az új járáshoz annak vezetői nagy reményeket fűztek: központilag „szegény vidéknek” szerették volna leminősíteni, hogy az ipari befektetések kedvezményesebben érkezhessenek ide (ez – valljuk be – felemásan sikerült, hiszen a járás ma is az ország egyik legelmaradottabbja, sőt, a bánya is a múlté).

A falu 1968-ban várossá lett felminősítve, s mondható, hogy rohamos fejlődésnek indult: sorra épültek fel az új lakónegyedek az ország minden szegletéből érkező új lakóknak, az eredeti tervről, egy nagyjából 20 ezres szocialista mintaváros kialakításáról az idők folyamán azonban letettek.

Mivel a város a szocializmus évei alatt született, annak valamennyi jegyét magán is viseli: ezért van az, hogy például Ipolysággal és Lévával ellentétben itt hiányoznak a dualizmus alatt épült történelmi épületek.

Helyettük van elég „szocreál” építmény.

The post Ötvenhárom éves a Nagykürtösi járás II. appeared first on Reflex24.

Például ekkor szűnt meg az Ipolysági és a Zselízi járás is, s vonták össze azokat a tőlük északabbra található és már szlovák többségű Lévai járással, kialakítva ezzel a ma is ismert „nagy” Lévai járást. Ugyanúgy megszűnt a Kékkői járás is, amelyet a Losonci járással vontak össze, sőt, egészen Ipolyhídvégig kitolták annak határait, így kapva területeket a néhai Ipolysági járásból is (az ugyanis egészen Ipolynyékig terjedt).

E területi átszervezést a „honatyák” gazdasági érvekkel indokolták meg: a nagy kiterjedésű járások szervezői iparfejlesztést, általános gazdasági fellendülést ígértek. Vagyis ígértek volna, de nem történt semmi. A „nagy” Losonci járás nyugati területei szépen-lassan az ország legelmaradottabb vidékeinek egyikévé váltak (eleve is azok voltak), miközben Losonc és vidéke elszívta a nagyobb befektetéseket.

A kulturális élet is a padlón volt. A járás infrastruktúrája pocsék volt: gondoljunk csak bele, Ipolyhídvég lakosainak Losoncra  csaknem 70 km-es utat kellett megtenniük ahhoz, hogy hivatalos ügyeiket elintézhessék, holott „egy köpésnyire” volt tőlük Ipolyság.

A térség eme rossz közigazgatási beosztása a Besztercebányán székelő kerületi vezetőknek is problémát jelentett: kérték az állam központi szerveit, hogy segítsenek a problémáik megoldásában. Prágában bizony nem ültek tétlenül, 1968 februárjában cselekvésre szánták el magukat!

A kormány 36/1968. sz. rendelete értelmében Szlovákiában négy új járást hoztak létre, az egyik ezek közül a Nagykürtösi lett, a Kékkői járás „reinkarnációja”. Területileg többé-kevésbé lefedte az egykori elődjét, valamint regionális és történelmi okokra hivatkozva további 8 községet kapott a Zólyomi járástól is (pl. Magasmajtény, Apafalva, Csall, Szuhány, Dacsólám, stb.).

Nyitókép: Nagykürtös (mesto-pisek.cz)

The post Ötvenhárom éves a Nagykürtösi járás I. appeared first on Reflex24.

Fischer-Colbrie Ágoston, Santhó Károly, Niszler Teodóz, Maár Károly: kassai megyéspüspök, pozsonyi kanonok, pannonhalmi perjel és pápai kamarás. Közös bennük, hogy mindannyian jeles egyházi tisztséget töltöttek be, s valamennyien Zselízen látták meg a napvilágot. Van ugyanakkor egy ötödik egyházi személy is, aki nem az egyházi, de a világi pályán jutott magasra. Bár Fischer-Colbrie is volt a Magyar Királyság országgyűlési képviselője, de a püspökségből fakadó főrendi házi (Felső Kamara) tisztség esetében inkább szimbolikus, mint politikai volt. Annak ellenére is, hogy később, Csehszlovákia megalakulásával kimondottan aktívvá vált politikailag és egyik alapítója lett a később Esterházy János által is fémjelzett Országos Keresztényszocialista Pártnak.

Ez az ötödik személy Király József, aki csicsói esperesplébánosként Komárom vármegye törvényhatóságának és kisgyűlésének tagja, illetve Felvidék visszacsatolása után 1939-től Budapesten az Egyesült Felvidéki Magyar Párt meghívott országgyűlési képviselője, valamint kormányfőtanácsos lett.

Király József 1897. november 30-án született Zselízen kisiparos családban. Szülei nagy gondok között taníttatták. Gimnáziumi tanulmányait az esztergomi bencés gimnáziumban végezte 1912-1917 között. Az egyetemet pedig a bécsi Pazmaneumban folytatta, aminek elvégzése után pappá szentelték 1921. július 17-én. Ezt követően előbb Tallóson, majd (Magyar)Diószegen lett káplán; 1923-ban Komáromba került, ahol a kisszeminárium prefektusa (felügyelője), lelki igazgatója és a legényegylet ügyvezető elnöke, több iskola hitoktatója volt. 1927-ben Dunahidason és Csicsón adminisztrátor; 1928-ban Csicsón plébános, 1936-ban pedig espereshelyettes és tanfelügyelő, 1937-ben kerületi esperessé nevezték ki. A Marianum Internátus Egyesület jegyzője, illetve tagja a Szent Ágoston Társulat végrehajtó bizottságának, a Szent István Társulatnak és a Missziós Egyesületnek is (számos missziót tartott, például Nagyszombatban a magyar hívők részére). Csicsón a nővérekkel együtt irányította a Mária-leányokat, rózsafüzéres asszonyokat.

A komáromi Szűz Mária Új Virágos Kertje c. kongregációs-egyesületi lapnak 1929 és 1944 között felelős szerkesztője, 1938-tól kiadója is volt, de például a csicsói Hanza/Hangya Fogyasztási Szövetkezet elnöki tisztségét is betöltötte, ahogy tagja volt a Hanza Szövetkezeti Központ felügyelőbizottságának és választmányának is.

A hitéletben és a kisebbségi magyar politikai életben fáradhatatlan és tevékeny munkásságot fejtett ki. Számos felszólalásban és újságcikkében szállt síkra a magyar nép nyelvi, kulturális, gazdasági és politikai jogaiért. Már káplánként bekapcsolódott a politikai mozgalmakba és részt vett a választási küzdelmekben. 1928-tól az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) komáromi járási választmánya megyei listavezetője. Politikai magatartásáért viszont detektívekkel figyeltették és beszédei miatt többször törvényszék elé állították.

A máriazelli zarándoklatot – amit másfél évtizeden át vezetett – az utolsó négy évben betiltották, mert szerintük a csehszlovák állam ellen irányult.

Többször meg is büntették, 12 évig sem államsegélyt, sem kongruát nem folyósítottak számára.

Komárom vármegye törvényhatóságának és kisgyűlésének tagja, az Országos Központi Hitelszövetkezet komáromi járási részlegének alelnöke és az OKP járási pártszervezet elnöke. A kisebbségi életben kifejtett eredményes működéséért 1939 áprilisában Signum Laudis kitüntetésben részesült. 1939-44/45 között az Egyesült Felvidéki Magyar Párt (Egyesült Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt) meghívott országgyűlési képviselője, kormányfőtanácsos Budapesten. A könyvtári és múzeumi, a közoktatásügyi és a társadalompolitikai parlamenti bizottságoknak volt a tagja – olvasható tevékenységéről az Országgyűlési Almanach (1884-1944) szócikkében.

1944. október 17-én a nyilasok letartóztatták kommunista tevékenység vádjával.

A valós ok az lehetett, hogy prédikációiban, beszédeiben többször is rámutatott a nyilas és a náci veszélyre: „jön a fekete sereg és mindent elönt.”

Nem ő volt ugyanakkor az egyetlen, akivel szemben így jártak el. Több felvidéki közéleti személyiség is hasonló sorsra jutott, többek között a nagyidai Schell Péter báró, a Lakatos-kormány belügyminisztere, Kassa és Abaúj-Torna vármegye főispánja; Alapy Gáspár, Komárom nyugalmazott polgármestere; az érsekújvári Berecz Kálmán, a Sarló mozgalom egyik alapítója, Nyitra és Pozsony vármegye főjegyzője is. Királyt 10 napig tartották fogva Komáromban, ez idő alatt húga megkísérelt közbenjárni kiszabadításáért. Nagyné Bödők Terézia és Nemes Józsefné visszaemlékezései alapján Nagy Amália írja, hogy Király József testvére, Nemes Jenőné Király Mária Wojtowitz Richárd komáromi fényképészhez, helyi nyilas vezetőhöz folyamodott könyörületért, ám az ridegen elutasította őt, mondván, hogy bárkit kienged, de bátyját semmi esetre sem. Ezután pedig átadta őt a Gestapónak, mely a dachaui koncentrációs táborba irányította őt. A politikai foglyokat tömörítő német táborig viszont szerencséjére nem jutott el, a menet alatt ugyanis megszöktették. Nagy Amália édesanyja visszaemlékezéseiből írja, hogy Tanynál a menet mellett megállt egy autó, egy apáca berántotta őt az autóba, majd továbbhajtott. Valószínűleg az őrök ismerősök lehettek, vagy lefizették őket, mással nehezen lehetne magyarázni, hogy miként sikerült így kivitelezni az akciót. Ezt követően Győrben Apor Vilmos püspök rejtegette, egy ideig pedig Rábaszentmihályon ideiglenes lelkészként működött. 1945 tavaszán megpróbált visszatérni Csicsóra, de az üldözések miatt a pozsonyi ferenceseknél húzódott meg.

A kolostor elhagyásakor le is tartóztatták, és a pozsonyszentgyörgyi internálótáborba hurcolták, ahol másfél hónapot raboskodott. Végül kitoloncolták Magyarországra.

A kommunista hatalomátvétel után az anyaországban is nélkülözés várt rá. Korábbi tisztségeitől szokatlanul a Ferencvárosban, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban lett kisegítő lelkész haláláig. Nagy szegénységben hunyt el 1960. szeptember 5-én. Húga, Nemes Mária családját 1948-ban Zselízről Pomázra telepítették ki (férjével, Nemes Jenővel együtt ikonikus közösségszervező tanárok voltak, Nemes Jenő a zselízi katolikus népiskola igazgatója, kántortanítója volt). E kényszeredett családi kötelék miatt Király Józsefet és édesapját is itt temették el (varrónő édesanyja pedig még korábban Csicsón halt meg, de valószínűleg Zselízen helyezték örök nyugalomra).

Király József munkássága során egyházi íróként is tevékenykedett. A tanulóifjúság számára több kis könyvecskét írt.

Művei:
– Gyermekőrség 1-2. füzet – Komárom, 1932
– Vezérkvóta az első szentgyónáshoz és szentáldozáshoz készülő gyermekek részére – Komárom, 1935
– Jézus az én vezérem – Imádságok és énekek a tanuló ifjúság számára – Galánta, 1935

E gazdag, megpróbáltatásokkal teli életpálya szülővárosa előtt viszonylag ismeretlen. Igaz, fiatalon elkerült a Garam mentéről, és a csallóközi település, Csicsó vált az otthonává. A csicsóiak máig hálás szívvel és nagy tisztelettel őrzik emlékét. Mindazonáltal Zselíz dolgait is szívén viselte, 1939. május 14-én részt vett és ünnepi beszédet mondott a zselízi országzászló-avató ünnepségen is, így a képzeletbeli „zselízi Panteonban” mindenképp ott a helye és épp itt az ideje, hogy szülővárosa is méltán büszke legyen rá és megőrizze emlékezetében.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)

The post Király József – a zselízi születésű pap, akit országgyűlési képviselőként apácák szöktettek meg a Gestapótól appeared first on Reflex24.