Három éve jelent meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiadásában az a hiánypótló várkataszter, melyben Karczag Ákos és Szabó Tibor Erdély, Partium és a Bánság után Felvidék és Kárpátalja várait, erődített helyeit is kötetbe foglalta. A hatalmas mennyiséget feldolgozó mű nagyon pozitív fogadtatásban részesült a szakma részéről, ezért több ízben merült fel szükségessége, hogy az összegyűjtött anyagot egy online adatbázisban is közre lehetne adni. Ehhez nyújtott lehetőséget az az Európai Uniós határon átívelő, úgynevezett Kisprojekt Alap, amelynek támogatásával megvalósulhatott a kétkötetes várkataszter Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyék várainak, erődített helyeinek adatbázisba rendezése.

„Legyen bár lelkes, amatőr várkutató, történész, laikus érdeklődő vagy túrázó, színes kalauzunk számos érdekességet, tudományos igényű, pontos információt, átfogó ismereteket kínál Önnek a mai Szlovákia Pozsony, Nagyszombat és Nyitra kerületeinek erődített helyeiről. Kereső oldal és térkép segítségével utazhat a legszebb, legizgalmasabb várakhoz, erődített kastélyokhoz, erődített templomokhoz, várfalakhoz. „Barangolás” közben megismerheti e helyek sok évszázados történetét attól a naptól kezdve, hogy nevüket oklevelek elsőként említették. Bepillantást nyerhet az építők, a neves és befolyásos történelmi családok nem mindennapi életébe. És mindeközben kedves Olvasó, szemei előtt megelevenednek történelmünk lapjai, megidéződnek közös múltunk eseményei. Kívánjuk Önnek, hogy e várkalauz útitársa legyen következő kirándulásakor, segítse kutatómunkáját a régészet és történettudomány területén, valamint hogy szolgáljon forrásul otthona, hazája történelmének mélyebb megismeréséhez” 

– olvasható az adatbázis bevezetőjében a projektről.

A projekt az „Egy múlt, egy örökség – két nemzet: Pozsony, Nagyszombat és Nyitra kerületek erődített helyei” – VÁRAK–HRADY–CASTELLI címet viselte (SKHU/WETA/2101/4.1/015 azonosító számmal), aminek keretében 2022. április 28-án és 29-én két szakmai rendezvényre is sor került. Előbb Budapesten, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székhelyén, majd Martoson az Esterházy Akadémia telephelyén.

A rendezvény résztvevői a projektet megvalósító partnerek, így a Via Nova, mint főpartner, illetve az NSKI, mint alpartner voltak. A műhelymunkán továbbá részt vettek a történelmi örökség védelme iránt érdeklődő szakemberek, laikusok is. A rendezvény célja a projekt előzményeinek ismertetése, valamint a projekt során elvégzett tevékenységek és az elért eredmények bemutatása volt.

Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, elmondta, hogy az INTERREG Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjából támogatott projekt illeszkedik a Kutatóintézet küldetéséhez, hiszen az Intézet jelentős tevékenységet fejt ki a tudományos és kulturális élet terén. Kiadványaival szerepet vállal az örökségvédelem fontosságának hangsúlyozásában.

Ilyés Réka ismertette a támogatást elnyert projekt alapadatait, felsorolva a kitűzött célokat és azokat a tevékenységeket, amelyek az elért eredményekhez vezettek.

Fráter Olivér, a projekt előzményeit ismertetve, említést tett arról, hogy Szabó Tibor és Karczag Ákos szerzők munkájaként megjelent „Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei” c. kötet, amelyet a „Felvidék és Kárpátalja erődített helyei” című kétkötetes várkataszter követett. Az előadó kiemelte, hogy az erődített helyek, várak nemcsak épített, hanem szellemi örökséget is képviselnek. Ezeknek a műemlékeknek az állaga az elmúlt évtizedekben romlott és sokszor mellékfunkciót (gyermekotthon, iroda, stb. működtetése) is kaptak. Lényegesnek tartja a kétnyelvű, online kiadvány megjelenését abból a szempontból is, hogy tudást közvetít a szomszédos országok többségi nemzete felé is. Szabó Tibor, a kötet egyik szerzője, szintén fontosnak tartja a tudás közvetítést és úgy látja, hogy a digitális megjelenés a jövő útja.

Ress Boglárka és Kővágó Zsófia az online kiadványt bemutatva megállapították, hogy a weboldal felkeltheti úgy a tudomány, mint a természetjárás iránt érdeklődők figyelmét is. Továbbá az ismeret egyszerűbben terjeszthető ilyen formában. A weboldal gyakorlati bemutatását a jelenlévők nagy figyelemmel követték.

A Via Nova – a Jövő Szövetsége részéről Gubik László elnök ismertette a Szövetség kialakulásának történetét, kiemelve a klasszikus értelemben vett közösségépítő szerepét. Mészáros Attila beszélt a határon átnyúló öt mikroregionális kiadványról, amelyek online formában és útikalauzként is elérhetőek lesznek. Kiemelt egy-egy gasztronómiai, turisztikai érdekességet az elkészült kétnyelvű kiadványokból.

A szakmai munka másnap már Martoson folytatódott, ahol Keszeg István polgármester köszöntötte a résztvevőket, beszélt a település közösségi életéről, a jelenlegi és jövőben tervezett fejlesztésekről. Ezt követően a Via Nova szakemberei: Gencs Kinga, Kapusník Csaba, Bozsoky Dávid és Edmár Attila bemutatták a készülő mikroregionális kiadványokat, részletezve azok felépítését és hasznosulását.

Nádasi László, az NSKI igazgatóhelyettese pedig kiemelte, hogy Intézetük egyik fő küldetése a határon túli magyar közösségek támogatása az olyan Európai Unió által támogatott projekteken keresztül is, mint a szóban forgó. További pályázati lehetőségek feltérképezésére ösztönözte a résztvevőket.

Az eseményt és egyben a projektet Gubik László, a Via Nova – a Jövő Szövetsége elnöke, értékelte. Zárásként a rendezvény résztvevőinek bemutatta az Esterházy Akadémia helyszíneit.

A fejlesztők az online adatbázis teljes üzemi működését május közepére ígérik ami a KarpatHaza.hu/varak-hrady-castelli oldalon lesz elérhető.

(Csonka Ákos, Felvidék.ma)

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb