Mindössze a csejkőiek újbarsi veresége jelentett meglepetést a VI.MEVASPORT liga 7. fordulójában.

Illusztráció (fotó: facebook)

A garamújfaluiak továbbra is a táblázat élén állnak, a hétvégén könnyűszerrel fektették két vállra a nagykálnai fakót úgy, hogy a 20. percben már 3:0-ás előnyre tettek szert.

A felsőtúri szurkolók már kezdik megszokni kedvenceik botlásait, igaz ezúttal a képzett játékosokból álló és a bajnoki cím elhódítására törő felzsőzsemberiek csapatába törött bele Varga Attila védenceinek bicskája. A felsőgyőrödiek ismét bebizonyították, hogy hétről-hétre elfogadhatóbb teljesítménnyel rukkolnak elő.

Nyolc összecsapásból csupán három pont. Ez a hontnádasiak eddigi mérlege. Úgy tűnik, hogy egyre inkább kezdenek leszakadni a mezőnytől.

Eredmények: Nagysalló-Garamszentgyörgy 4:1, Garamújfalu-Nagykálna B 5:0, Felsőtúr-Felsőzsember 1:4, Hontnádas-Garamkeszi 0:4, Garamkelecsény-Nagytúr 5:0 , Újbars-Csejkő 1:0, Fakóvezekény (Slovan)-Oroszka 2:1, Felsőgyőröd-Óbars 3:1.

A második vonalban a vámosladányiak átvették a vezetést, hozzá kell azonban tenni, hogy a kétyiek szabadnaposak voltak és ennek okán egy találkozóval kevesebbet játszottak potenciális ellenfelüknél.

Az ipolyfödémesiek hazai környezetben 10:0-ra felmorzsolták a fakóvezekényi Sokol legénységét. Ennél magasabb kiütéses vereséget csak a sáróiak szenvedtek Besén a 3. fordulóban, amikor Rafael Romannak tizennégyszer kellett kiszedni a labdát a hálóból.

“A tartós gyengélkedést követően kezdünk magunkhoz térni”

– jegyezte meg csapata győzelme után Gyurján Róbert edző. A peszektergenyeiek ugyanis sorozatban harmadszor harcolták ki mindhárom pontot.

Eredmények: Ipolyszakállos-Vámosladány 0:2, Bori-Csata 4:2, Bese-Hontvarsány 4:1, Garamlök-Ipolyvisk 3:1, Felsőszemeréd-Garamszőllős 5:2, Ipolyfödémes-Fakóvezekény (Sokol) 10:0, Peszektergenye-Kiskoszmály 2:0, Sáró-Farnad 2:3.

Hétvégi menü (8. forduló):

VI. MEVASPORT liga: Csejkő-Fakóvezekény (Slovan), Oroszka-Nagysalló (szombat), Nagytúr-Újbars, Felsőzsember-Hontfüzesgyarmat, Óbars-Felsőtúr, Garamszentgyörgy-Felsőgyőröd, Garamkeszi-Garamkelecsény, Garamújfalu-Hontnádas (vasárnap). Szabadnapos: Felsőkálna B.

VII. liga: Garamszőllős-Ipolyfödémes, Farnad-Kéty, Hontvarsány-Sáró, Kiskoszmály-Bese, Fakóvezekény (Sokol)-Peszektergenye, Csata-Felsőszemeréd, Vámosladány-Bori, Garamlök-Ipolyszakállos (vasárnap). Szabadnapos: Ipolyvisk.

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb