A „Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?“ kampányt először egy hirtelen ötlettől vezérelve Janka Galatová kezdeményezte, megszólítva ismerőseit a közösségi hálón, hogy szeretné egy intézmény lakóit megajándékozni. A kért 30 cipősdoboz helyett 800 jött össze. A sikeres akción ő maga is meglepődött, és mára már országos méretűvé nőtte ki magát a kezdeményezés.

Az ipolysági Szondy György Gimnázium is bekapcsolódott a gyűjtésbe (facebook.com/Gimnázium Ipolyság)

Hajdú Andrea immár második éve a kampány ipolysági kapcsolattartója, aki a környéken hat intézménynek biztosítja be a karácsonyi ajándékdobozokat.

“Annak ellenére, hogy igen időigényes feladat, kárpótolja az embert az ajándékozók felől érkező pozitív hozzáállás, és mivel volt már szerencsém személyesen is részt venni egy idősotthon karácsonyi ajándékosztásánál, nem volt kétséges, hogy továbbra is szeretnék ezzel foglalkozni. Szinte lehetetlen leírni azt a gyerekes, őszinte örömöt, amit ezek a csomagok váltanak ki az idős emberekből, amikor kézhez kapják”

– válaszolta megkeresésünkre az ipolysági kapcsolattartó.

Nagyon kaotikus időszakot élünk mostanában, az emberközi kapcsolatok is csorbát szenvednek, sokan magukba zárkóznak, féltik az egészségüket, aggódnak a családi költségvetés miatt, egyre nagyobb súllyal nehezedik rájuk a mindennapok problémája. Andrea elmondása szerint ennek ellenére töretlen volt az adakozási kedv, ami nagy örömmel töltötte el, mert amíg tudunk és akarunk a számunkra ismeretlen embernek is örömet szerezni, addig nincs nagy baj.

A végeredmény: szinte hihetetlen, de több csomag gyűlt össze, mint a tavalyi évben, szám szerint 240. A csomagok a kiszállítást követően pár napra „karanténba“ kerülnek, és végül az idősotthon karácsonyi ünnepsége alkalmával teljesítik be küldetésüket.

Hajdú Andrea végül hozzátette:

„Minden egyes embernek nagyon köszönöm, akik időt és anyagiakat áldozott arra, hogy megteljen ajándékkal és szeretettel a cipősdoboz, ami sok esetben az egyetlen  ajándék az idősotthon lakójának. Isten fizesse meg többszörösen!”


Nyitókép: Hajdú Andrea

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb