Február 26-án ünnepélyes keretek között került átadásra az új városi bérlakások az ipolysági Tabán lakótelepen. Első fázisban egy lakótömb készült el 19 lakással.

Az ünnepélyes átadáson Zachar Pál, Ipolyság polgármestere mellett Igor Choma, a közlekedésügyi minisztérium államtitkára és Boris Cehlárik, az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgató-helyettese vett részt.

Mint Zachar Pál elmondta: a városvezetése már régóta észlelte, hogy a város nem rendelkezik elengedő lakással. Ezért is fontos mérföldkő a lakótömb megépítése, mellyel 19 új lakást biztosítanak a helyi lakosoknak.

„Ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy Ipolyság a térség központjává váljon”

– fogalmazott az átadón.

Igor Choma államtitkár köszöntőjében kitért arra, hogy az építőanyagok drasztikus áremelkedése ellenére sikerült befejezni az építkezést. Örömmel vette tudomásul, hogy a város további lakótömbök építését tervezi.

Ipolyság város képviselő testülete 2020. július 16-i ülésén döntötte el, hogy 19 lakásos bérlakást épít az Állami lakásfejlesztési alaptól felvett kölcsönből és a Közlekedésügyi minisztérium támogatásából. A beruházás értéke 1 672 791,02€. A lakást kérvényezők a képviselő testület döntése alapján 2024 februárjától folyamatosan vehetik át az új lakásokat.

A lakások bérleti díja mérettől függően havi 217€ és 393€ között mozognak.

A város további 38 lakás építését kezdte meg. A tanulmánytervek elkészültek. Mint a polgármester az átadón elmondta, jelenleg az építkezési tervek előkészítése zajlik és a tervek szerint 2025 januárjában fogja kérvényezni a város az Állami lakásfejlesztési alaptól és a közlekedésügyi minisztériumtól a pénzügyi támogatást a beruházáshoz.

A lakótömbben egy szobás, valamint két – és három szobás lakásokat alakítottak ki. 

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb