Évtizedek óta tevékenykedik aktívan a magyar közösség szolgálatában a Csemadok oroszkai alapszervezete. Október 27-én a helyi kantinban szervezték meg színvonalas ünnepségüket. A maréknyi társaság szívügyének tartja máig a hagyományok őrzését és ápolását.

Adamcsok Magdolna az alapszervezet elnöke megnyitójában üdvözölte az egybegyűlteket, majd beszédében hangsúlyozta: az esemény lehetőséget ad, hogy megálljunk, visszatekintsünk, számot adjunk, erőt merítve ezzel az újabb kihívások leküzdésére.

A Csemadok 1949-es megalakulását követően néhány hónap leforgás után létrejött az oroszkai alapszervezet is. A tősgyökeres oroszkaik számára mindig is fontos volt a szülőföld, az anyanyelv, a magyarság, a hagyományápolás, a nemzeti ünnepeinkre való megemlékezés.

Az alaspszervezet megélt már szebb napokat is, de az égő fáklyát nem hagyják kialudni a lelkes patrióták.

Matyó László visszaemlékezése

“Erről tanúskodnak az írásos említések, néhány fénykép, amely megtalálható a krónikában”

– tudhattuk meg Matyó Lászlótól, a Területi Választmány oszlopos tagjának visszatekintéséből.

A rendezvény színvonalát Csudai Ildikó szavalattal, Smíd Erzsébet és Rigler Alíz pedig énekkel emelte. A szervezők teret engedtek a fiatal tehetségek számára is. Hegedűs Barbara hegedűtudását mutatta meg, Žákovič László pedig a tőle megszokott magas színvonalon szórakoztatta az egybegyűlteket.

A szervezet nem feledkezett el azokról sem, akik a község kulturális életében önzetlenül, fáradhatatlanul dolgoztak hosszú-hosszú éveken át, elismerő oklevelet vehettek át az egykori és jelenlegi aktív segítők.

A kitüntetések átadása után a környék hagyományőrző csoportjai léptek fel. A Lekéri Nefelejcs Éneklőcsoport, és a Csatai Rozmaring Asszonykórus Garam-menti nótacsokor összeállítással állt a színpadra.

A bőséges vendéglátást követően, a rendezvény végén Morvai Gábor betyár ruhában, karikás ostorral tartott bemutatót, majd 75 alkalommal lendítette a karikást, tisztelegve a CSEMADOK eddigi kifejtett munkája előtt.

A kultúrműsort követően a PLUTO zenekar szolgáltatta a talpalávaló muzsikát.

Az ünnepség a nemzeti imádságunk közös éneklésével kezdődött, és a felvidéki indulóval fejeződött be.

Jó volt átérezni, hogy Oroszkán vannak még közösségi emberek, akik számára fontosak az őseinktől kapott értékeink megőrzése, annak továbbadása.”

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb