„Szent István király ezeresztendős keresztény államiságát a Kárpát-medencében Trianonnál pont egy évszázada zúzták szét, feldarabolva az országot. Tíz évvel ezelőtt az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényben az elcsatolt területeken élő és a világban szétszóródott magyarokat közjogi értelemben is a nemzet részévé, június 4-ét pedig a Nemzeti Összetartozás Emléknapjává tette. Mindezekre emlékezve 2020. június 4-én 20:20-kor (budapesti idő szerint) mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, gyúljon meg Összetartozásunk Tüze!”

– szól a felhívás a gyujtsukmeg.ma, az erre a célra létrehozott internetes portál kezdőlapján.

Mivel szűkebb pártiánkban is jelentős számú magyar ember él, ne hagyjuk veszni a lehetőséget: nem kell hozzá mást csinálni, mint egy gyors regisztrációt követően – amelyet magányszemélyként, illetve szervezetként vihetünk végbe – a megjelenő térképen kijelölni a tűzgyújtás pontos helyét. És már meg is volnánk, természetesen csak tüzet kell készítenünk, de akár egy kis gyertyaláng is megteszi. Mindezt 2020. június 4-én, 20:20-kor tegyük meg!

Lobogjanak az emlékezet és a reményteljes jövő lángjai régiónk valamennyi településén azt jelezve, hogy száz év elteltével is egy nemzet vagyunk, összetartozunk!

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.24.

Zselízi siker az Európa-bajnokságon Olaszországon

NBHA Slovakia Az idei évben Olaszország adott otthont az NBHA (National Barrel Horse Association) Európa-bajnokságának, ahol Szlovákia színeiben…

2025.07.29.

Egy forradalmi gasztrotalálmány Zselízről: a minilángos és minifánk

Zselízen, a Lidl parkolójának szélén, egy sárga színben pompázó büfékocsi kínálja portékáját újabban. A kíváncsi szemek már messziről…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb