A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) tájékoztatja az utasokat, hogy a SZK Közlekedési, Építésügyi és Területfejlesztési Minisztériumának határozata alapján  2020. június 1-jétől újra érvénybe lép a gyerekek, tanulók és diákok ingyenes vonatközlekedése.  Tomáš Kováč,  a ZSSK szóvivője elmondása szerint a lépést az iskolák és iskolai intézmények részleges újraindulása indokolja. 

“Megtartjuk, amit ígértünk, az iskolanyitással egyidőben június 1-jétől ismét ingyenesen utazhatnak a diákok a vonatokon”

– mondta Andrej Doležal közlekedési miniszter.

A gyermekek és a 26 évnél fiatalabb diákok ingyenes vonatközlekedése 2020. április 1-jétől a SZK Kormányának határozata értelmében ideiglenesen szünetelt. 

“Örülök, hogy a minisztérium reagált az iskolanyitásra, és felújította a diákok ingyenes utaztatását.  Az egyes kiválasztott csoportokra érvényes  kedvezmények nagyon vonzóak az utasok részére, s egyben hatalmas impulzust jelentenek az egyik legkörnyezetbarátabb közlekedési forma fejlesztésére.   A kedvezményeknek köszönhetően megnövekedett az utasok létszáma,  ezáltal új járatokat kellett indítani, s ezzel az ingyenesen utazók nagyban hozzájárultak azon utasok komfortosabb utazásához is, akik a jegyért többet fizetnek. Hiszek abban, hogy az ingyenes vonatközlekedést használó fiatalok rájönnek arra, milyen előnyökkel jár a vonatozás, s azután is  hűek maradnak hozzánk, hogy megszűnik igényük az ingyenes utazásra.   Az éves bevételeink alakulása a koronavírus előtti időszakból ezt támasztja alá“

– magyarázta  Filip Hlubocký, a ZSSK vezérigazgatója.

Az ingyenes vonatközlekedésre a lakosság bizonyos csoportja jogosult a SZK Kormányának 2014. 11. 17-ei határozata alapján, melynek kezdeményezője a közlekedési minisztérium volt.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

2025.05.09.

Jelentős fejlesztésekről döntöttek Nyitra megyében – több mint 27 millió euró értékben

Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlésén, amelyet május 5-én, hétfőn tartottak meg Nyitrán. A…

2025.05.10.

200 millió éves csigafosszília is látható a zselízi Magyar Házban

A zselízi Magyar Házban található csiga fosszílialelet (Fotó: Csonka Ákos) Sok látogató elcsodálkozik a zselízi Magyar Ház bejáratánál,…

2025.05.09.

Teqball-asztalt adtak át a magyar sport napján a zselízi alapiskolában

Fotó: Alapiskola Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb