Idén 20. alkalommal várják a jelentkezőket a Kárpát-medence szintű környezetvédelmi versenyre, Áder János az esemény fővédnöke. A verseny hatóköre, ahonnan résztvevőket várják kiterjed az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz ebben a tanévben is az általános iskolások mellet a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését várják.

Még egy fontos változás történt: az előző tanévtől átálltak a digitális versenyzésre, ezzel is mérsékelve környezetre gyakorolt káros hatást. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszik a klímaváltozás tématerületének minél szélesebb spektrumát felölelni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A szervezők a verseny fordulói során igyekeznek a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevinni a klímaváltozás erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé.

A rendezvény fővédnöke: Dr. Áder János köztársasági elnök. Általános és középiskolások csapatban versenyezhetnek, míg az egyetemisták egyéni munkában mérhetik össze a tudásukat.

Az 1. korcsoportba tartozó általános iskolás diákok az első, illetve a második forduló alkalmával egy-egy online feladatsort kell kitölteniük, majd a harmadik fordulóban egy írásbeli feladatlap kitöltését követően szóban is számot kell adni a tudásukról.

A 2. korcsoportba tartozó középiskolás diákok a 3 megadott témakör közül kell egyet kiválasztaniuk és munkavázlatot készíteniük. A 2. fordulóba jutott csapatoknak ezt a témakört kell bővebben kidolgozniuk, majd a harmadik fordulóban szóban is be kell mutatniuk a kidolgozott munkájukat. Az első két korcsoport esetén a csapatok 2-4 főből állhatnak!

A 3. korcsoportba tartozó egyetemi hallgatók egyénileg versenyeznek. Az első forduló alkalmával a meghirdetett 5 környezetvédelmi téma közül kell egyet kiválasztaniuk, melyből egy vázlatot kell készíteni. A második fordulóba jutott hallgatóknak lehetőségük lesz a választott téma bővebb kidolgozására, melyet a döntőben szóban is be kell mutatniuk a szakmai zsűri előtt.

Minden korcsoport esetén a jelentkezési határidő: január 28. éjfél. A döntőbe jutottak értékes pénzbeli és értékes tárgybeli jutalomra számíthatnak! A részletes versenykiírás és a jelentkezési felület itt érhető el.

fotók: https://kozosjovonk.hu/
Piros7es

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb