A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség Összetartozásunk Tüze elnevezésű kezdeményezéséhez csatlakozott a Szövetség a Közös Célokért társulás is, mely szervezőerejével segíti, hogy a tűz láncolata a Felvidéken is minél folytonosabb legyen.

Ennek érdekében a szervezők civil szervezetek, intézmények, közösségek, baráti társaságok, családok és magánemberek jelentkezését várják minden olyan településről, ahol magyarok élnek.

Amennyiben egy szervezet a Felvidék több településén is szeretne tüzet gyújtani, akkor a regisztráció során ennek megjelölésére is van lehetőség, emellett pedig egy településről többen is regisztrálhatnak.

A regisztráció https://gyujtsukmeg.ma/csatlakozom azért fontos, mert egy interaktív térképen követni tudjuk az egyes településeken gyújtott tüzeket. Ugyanakkor természetesen arra is van lehetőség, hogy csak azok az adatok jelenjenek meg a térképen, amelyeket közölni szeretnénk.

Mire gondoljunk, amikor tüzekről beszélünk?  Mekkora legyen a tűz és milyen helyszíneken valósulhat meg a tűzgyújtás?

A legfontosabb szempont, hogy a helyi vonatkozó szabályokat tartsuk be, beleértve a tűzvédelmi, a gyülekezési, területfoglalási és a karanténhelyzetre vonatkozóakat is. 

Csatlakozhatunk akár már három szál gyertya meggyújtásával is, az otthonunkban.

Vagy akár a Kárpátok vonulatain, a Trianon előtti határon, akár egy hegycsúcson, a havasokban, hegygerincen, egy történelmi emlékhelynél, település főterén, tisztáson, réten, folyóparton, egy iskola, templom udvarán, vagy családi ház kertjében.


Felvidéki tüzek

A SZAKC tüzei Pozsonyban, Dunaszerdahelyen, Komáromban, Galántán, Párkányban, Ipolyságon, Zselízen, Léván, Losoncon és Királyhelmecen lobbannak fel.

A SZAKC tagszervezeti többek között az alábbi településekről csatlakoznak: Nána, Kalonda,  Pered, Martos, Ipolybalog.

A VIA NOVA tüzei égni fognak Somorja, Nagykapos, Kaposkelecsény, Lelesz, Szepsi, Rimaszombat, Léva, Zselíz, Ipolyság, Érsekújvár településeken.

Szervezőként pedig a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség csapatai a Felvidék további számos településén is meggyújtják az Összetartozás Tüzét.

Az esemény honlapja: https://gyujtsukmeg.ma/

Regisztrálni ITT lehet. https://gyujtsukmeg.ma/csatlakozom

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

2025.05.09.

Jelentős fejlesztésekről döntöttek Nyitra megyében – több mint 27 millió euró értékben

Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlésén, amelyet május 5-én, hétfőn tartottak meg Nyitrán. A…

2025.05.10.

200 millió éves csigafosszília is látható a zselízi Magyar Házban

A zselízi Magyar Házban található csiga fosszílialelet (Fotó: Csonka Ákos) Sok látogató elcsodálkozik a zselízi Magyar Ház bejáratánál,…

2025.05.09.

Teqball-asztalt adtak át a magyar sport napján a zselízi alapiskolában

Fotó: Alapiskola Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb