forrás: Hrubík Béla facebook-oldala

Mostanában egyre gyakrabban gondolok vissza a gyermekkoromra. Párhuzamokat keresek az akkori és a mostani világ között. Még tisztán emlékszek azokra az időkre, amikor évente egyszer beköszönt a faluba a ,,drótostót“, aki bekiabált az házak udvarába hogy ,,drótoznyi, fótoznyi“. Régen jobban megbecsülték az emberek a dolgaikat. Ha akadt lyukas fazék, vagy edény, ami mindig akadt egy falusi portán, ez a derék ember fillérekért, esetleg jó ételért, italért cserébe megjavította. Így nem kellett kidobni. A napi munka után a derék szakember betért a falu szélén álló rozzant kocsmába egy italra, meg néha többre is, és néhány feles után már-már nótára is kerekedett a szája. A választékban nem sok magyar nóta volt, a klasszikus ,,az a szíp az a szíp“ mellett, néha napján elénekelte a ,,genderedik a haja, hosszú a dereka“ című nótát is, mivel az ,,ö“ betűt nem tudta kimondani. A szegény drótostót akkor még mit sem sejtett abból, hogy ebben a nótában már benne lesz a XXI. század európai alapértékének a kulcsszava, mely azóta már bővült, és szakosodott, hiszen ma már nemcsak sima genderek vannak, hanem transzgenderek, internacionalista genderek, divat genderek no meg roppant genderek!

Sok víz folyt le azóta az Ipolyon,Sok mindent elvitt és sok mindent hozott a víz. Elvitte a szabadságot, amiről azt hittük, hogy nyugatról jön majd, és meghozta a szabadosságot, minden mocskával és fertőjével. És a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz, de szögezzük le az elején, hogy az emberi szabadságjogokhoz sem.

Ki feszül föl a szivárványra?

Mostanában egyre gyakrabbann gondolok vissza a gyermekkoromra. Párhuzamokat…

Közzétette: Béla Hrubík – 2021. június 27., vasárnap

Ma Európában Magyarország, és ezen belül Orbán Viktor legfőbb bírálója az a holland miniszterelnök, aki Magyarország térdre kényszerítésével fenyegetőzik Az az ember, aki a liberális szabadság jegyében korábban a gyermekekkel és az állatokkal folytatott szexuális kapcsolat törvényesítését sürgette. Mark Rutte, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nevű liberális párt, ifjúsági tagozatának elnökeként vetette fel a szexuális DEVIANCIÁK törvényesítését, amit egy korabeli újságcikk is bizonyít. A holland közvélemény egyébként sokat találgat miniszterelnökük magánéletéről. Mark Ruttének nincs felesége, se élettársa, sőt egy interjúban arról is beszélt, hogy sosem volt barátnője, mert nem volt rá ideje. Egy másik interjúban fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy ő NEM homoszexuális. A magánéletéhez semmi közünk, viszont állatbarátként csak remélni tudjuk, hogy nincs otthon kutyája. Nem csodálkozunk tehát, hogy egy ilyen embernek a család, az apa, anya, gyermekek fogalma, nem jelent semmit. Mint a megannyi európai, nagy, fejlett, demokratikus állam vezetőjének sem, mint Farnciaország, vagy Németország, akiknek egész véletlenül sincs családjuk.

Ami a Magyar Országgyűlés által elfogadott ún. ,,pedofil törvény“ kapcsán elmondható, az egyértelműen az, hogy a gyermekeink védelmében született, mert egyedül a szülők kezébe adja, hogyan neveljék gyermekeiket. Ez egyértelmű. El a kezekkel a gyermekeinktől! Mindenki tartsa a beteg ideológiáját a saját ágyában, de ne akarja azt az óvodákba, iskolákba, családokba, esetlegesen az utcára vinni. Aki ezt az emberi szabadságjogok megsértésének nevezi, az pont olyan bűnöző, mint aki ezt gyakorolni szeretné az említett helyeken és intézményekben. Ki kell mondani, hogy a szivárványos ideológiai fertőzéséhez képest, ami a világ, azon belül is az európai liberális, baloldali agyakat sújtja, a legújabban futtatott delta vírusmutáns is csak olyan ártalmatlan, mint a szocialista bólogató kutyák a régi Škoda MB 1000-es személyautó hátsó ablakában. Azt hiszem hogy eljött az ideje a józan ész lázadásának!

Az egész őrületnek a csúcsa, ha még lehet ezt fokozni, azonban az, hogy az Európai Parlament úgy döntött, hogy ezentúl a férfiak is szülhetnek. Ehhez képest az, hogy az egykori római birodalomban Caligula császár saját lovát, Incitatust szenátornak szerette volna megtenni, csak enyhe gyerekcsínynek tekinthető, bár a mai politikai garnitúrát elnézve, ez nem is bizonyult annyira őrült ötletnek. Idézem a parlamenti javaslatot:

,,Mivel bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek, az ilyen esetekben részesülniük kell a terhességgel és szüléssel kapcsolatos gondozásra vonatkozó intézkedésekben, a nemi identitásuk alapján való hátrányos megkülönböztetéstől mentesen“

– fogalmaz az uniós dokumentum.

Lelki szemeim előtt megjelenik, ahogyan Cseh Katalin botmixerrel a kezében, orvosként ott áll a vajúdó Újhelyi István kommunista elmebeteg fölött, aki minden erejével, szemét kidüllesztve nyom. Hogy mi jönne ki belőle, azt most ne részletezzük. Miután mindenki kihányta magát, akkor folytatom. Ez az anyaság, a teremtés, a család, a nő,mint anya, és a természet rendjének a megszentségtelenítése, amihez sajnos a keresztény egyházaink is hallgatóan, olykor tevékenyen közreműködnek, amivel azt érik el, hogy egyre többen fordulnak el a kereszténységtől, vagy egyáltalán be se lépnek a keresztény közösségekbe. Az Európai Unióban állandóan a szolidaritás hiányát róják fel Magyarországgal szemben, miközben ez a kis ország a saját erején felül számos újjáépítésben vett részt, akár Szíriában, Irakban, akár Afrikában, az üldözött keresztény közösségek megsegítése érdekében.

Az viszont elgondolkodtató, hogy az európai alapértéknek tartott nemválásra fordított milliós nagyságú összegekből, mennyi éhező és mélyszegénységben élő afrikai gyermek életét tudnák elviselhetőbbé tenni. Nem beszélve az európai adófizetők pénzéről, akik ezt a beteg, élősködő, korcs politika garnitúrát euró százmilliókból a felszínen tartják és biztosítanak számukra extra luxust és megélhetést. Ez az igazi kétarcúság, vagy ahogyan a magyar mondaná kétkulacsosság politikája.

Felfoghatatlan számomra az a tény is, hogy van szlovákiai magyar liberális politikus is, aki a szabadságjogok támogatásaként felfogva, saját facebook-profilját is a szivárvány színeivel tarkította. Tőle szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a hagyományos családról? Szeretne –e szülni ő is, vagy szeretné-e, ha a fia szülne neki unokát? Milyen színű legyen a gyerek a szeme? Támogatja-e a pedofíliát? Szimpatizál-e a pedofilokkal? Európai alapértéknek tartja e azt, ha valaki állatokkal, hullákkal , kisvasút modellel, sezlonnyal vagy kredenccel létesít szexuális kapcsolatot, vagy önmagával házasodik fele, fele arányban, esetleg egy csillárral, akivel évek óta jegyben jár? Csakhogy tisztán láthassanak a hazai választóink, választói is.

A szivárvánnyal nekem egyébként nincs bajom. Szeretem fenn az égen, ahogyan a nyári záporok után, a falu vagy a hegyek fölé felfeszülve, magához öleli az eget. Csodálatos. Ott, a maga természetességében, ahogyan azt megteremtette az Isten. És szeretem Nagy László versében is, mert felfeszülni a szivárványra egy olyan költői kép, amit csak azok értenek meg, akik hisznek a vers , a szavak erejében. Talán többet kellene adnunk a költők igaz szavára, mint a hamis politikusokéra. Európa és a világ egy útelágazáshoz érkezett. Ha valaki majd évszázadok után vizsgálja azt, hogy mikor vált ketté az emberiség, ez a kor alapdokumentum lesz számára. Mert ma már valóban az a létkérdés, továbbgondolva Nagy László versének örökérvényű testametumát, hogy ,,létem, ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt, s ki viszi át fogában tartva, a szerelmet a túlsó partra?“

Hozzászólok
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb