Százkilencven középiskolai honismereti osztálykirándulást, több mint 6000 diák utazását, több tucat történelmi helyszín felkeresését segítette szeptember és november között a Rákóczi Szövetség rendhagyó diákutaztatási programja – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Felidézték, hogy a Rákóczi Szövetség a Nemzeti Összetartozás Évéhez és az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan belföldi honismereti diákutaztatási pályázatot hirdetett szeptemberben magyarországi és külhoni középiskolai osztályközösségek részére. Célként jelölték meg, hogy a járványügyi szabályokhoz igazodva minél több középiskolai osztályközösség keressen fel honismereti kirándulásokon olyan helyszíneket, amelyek a magyar történelem meghatározó eseményeihez kapcsolódnak.

A pályázók 300 ezer forint keretösszegű utazási támogatást nyerhettek el azzal a feltétellel, hogy felkeresnek egy olyan történelmi emlékhelyet az utazás során, amely szorosan kapcsolódik a 20. századi magyar történelem valamely meghatározó eseményéhez.

A Rákóczi Szövetség a történelmi emlékhelyek kiválasztását az utazókra bízta, ezek kapcsolódhattak az első világháborúhoz, a trianoni országvesztéshez, a holokauszthoz, a náci és a kommunista diktatúrák áldozataihoz, az 1956-os forradalomhoz és a kitelepítésekhez.

Az anyaországi diákok olyan történelmi helyszíneket kerestek fel, mint a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye, a Recski Nemzeti Emlékpark, a Pákozdi Katonai Emlékpark, a Terror Háza Múzeum, a Trianon Múzeum. A külhoni tanulók a történelmi Magyarország emblematikus helyszínein – aracsi pusztatemplom, szolyvai emlékpark, gyimesbükki ezeréves határ – bővíthették tudásukat – közölték.


(mti)

Címkék: ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.01.

Lampionos felvonulás az esztergomi Kis-Dunán (képgaléria)

Esztergom. 2024.04.30-án tartották meg a hagyományos lampionos felvonulást a Kis-Dunán. Naplemente után több ezer ember gyűlt össze a…

2024.05.07.

A Felvidéki 7-es versenysorozat részeként szervezték meg a 3. Toportyán íjászversenyt Zselízen

(Fotó: Petrocics Kitti) Örömíjászverseny és országos versenysorozat – ez a kettősség jellemezte a zselízi íjászklub által szervezett versenyt,…

2024.05.07.

Szemétszedéssel ünnepelték a Föld napját Zselízen

Fotó: Csemadok-Zselíz Ahogy sok helyütt szokás, Zselízen is április idusán szemétszedő akciókkal és különböző természetbeli tevékenységgel ünnepelték meg…

2024.05.07.

Országos és világhírű végzősei ajánlják a zselízi magyar alapiskolát

Izgalmas kisvideóval rukkolt elő a zselízi magyar tannyelvű alapiskola. A „Szavak törpék, a példák óriások” címet viselő három perces videóban…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb