A Honti Kulturális Napok keretén belül a tegnapi napon emlékeztek meg az első és második világháború áldozataira, illetve a második nagy világégést követő időszakban meghurcoltakra Ipolyságon.

“Magyarország, amelyhez Ipolyság mindkét háború idején tartozott, az első világháborúban 670 00, a második világháborúban 350 000 katonát vesztett. A második világégésnek és a holokausztnak Magyarországon 500 000 civil áldozata volt. Városunk az első világháború idején nem tartozott a háborús helyszínek közé, 1944-ben a háború Ipolyságon is követelt civil áldozatokat. Kerek 75 évvel ezelőtt, 1946-ban kötötték megy a lakosságcsere-egyezményt, amelynek következményeképpen 89 660 magyar nemzetiségű embert telepítettek át, azok akarata ellenére, a házukból kiüldözve őket, Szlovákiából Magyarországra. Kerek 75 éve kezdődött a deportálás, melynek során 41 666 magyar nemzetiségű embertől rabolták el mindenét, amikor erőszakkal áttelepítették őket Csehországba”

– mondta el Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum igazgatója megemlékező beszédében.

Mindezen folyamatok Ipolyság és környéke lakosságát is érintették. Rájuk emlékezünk, az ő emlékük előtt hajtunk fejet ezen emlékmű előtt, remélve, hogy többet nem hajtanak ki ipolyságiakat hadszínterek mészárszékeire, s nem üldöznek el ipolyságiakat, Ipoly mentieket házaikból vétlenül

– zárta beszédét Pálinkás

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

2025.05.09.

Teqball-asztalt adtak át a magyar sport napján a zselízi alapiskolában

Fotó: Alapiskola Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a…

2025.05.09.

Jelentős fejlesztésekről döntöttek Nyitra megyében – több mint 27 millió euró értékben

Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlésén, amelyet május 5-én, hétfőn tartottak meg Nyitrán. A…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb