Ipolyság. 2023. március 15-én adták át az ipolysági status quo zsidó temető felújított kohanita kapuját a Fény a csendben c. konferencia keretein belül. A kapu helyreállítása önkéntes munkának és adományoknak hála valósult meg.

Kapusta Krisztinát, a Honti Múzeum munkatársát és a budapesti Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatóját, már ismerhetik olvasóink, hiszen Feltárul az ipolysági zsidóság története c. interjúsorozatunkat is az ő segítségével sikerült elkészíteni.

Az átadóünnepség elején ismertette jelenlévőkkel a kohénekre vonatkozó szigorú rituális szabályokat, hiszen a kohanita kapu szorosan összefügg az egyikkel. Azért volt rá szükség, beleértve a talpalatnyi beugró erkélyt, mert a kohének alapvetően nem léphettek a zsidó temető területére.

A temetések, megemlékezések szertartásait ennek a kapunak köszönhetően mégis figyelemmel kísérhették. Az itt látható kohanita erkélyt az ő részükre alakították ki, ez a sírkerten kívüli területnek számított, ugyanakkor rálátást engedett az egész temetőre

– Kapusta Krisztina.

A jelenlévők Radvánszki Péter budapesti rabbi ünnepi gondolatainak meghallgatása után közelebbről is szemügyre vehették a fotókon dokumentált felújítási munkálatokat, illetőleg magát a kohanita kaput a mögötte lévő erkéllyel.

fotók: REflex24.sk/Morva Mátyás

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

2025.05.09.

Jelentős fejlesztésekről döntöttek Nyitra megyében – több mint 27 millió euró értékben

Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlésén, amelyet május 5-én, hétfőn tartottak meg Nyitrán. A…

2025.05.10.

200 millió éves csigafosszília is látható a zselízi Magyar Házban

A zselízi Magyar Házban található csiga fosszílialelet (Fotó: Csonka Ákos) Sok látogató elcsodálkozik a zselízi Magyar Ház bejáratánál,…

2025.05.09.

Teqball-asztalt adtak át a magyar sport napján a zselízi alapiskolában

Fotó: Alapiskola Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb