Fájó múlt, közös emlékezet – Csatán tisztelegtek a deportáltak előtt

Magyarország Országgyűlése 2012. december 3-án nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. Csatán már korábban, 2007. október 20-án emlékművet állítottak az 1946–48-as deportálások és kitelepítések áldozatainak tiszteletére. Az idei megemlékezés helyszínéül is ez az emlékjel szolgált.

A 2026. április 10-ei megemlékezés Rácz István plébános által bemutatott szentmisével vette kezdetét, amelyet az áldozatok lelki üdvéért ajánlottak fel. Ezt követően a rendezvényt Hudák Hanna, a Baross Gábor Alapiskola tanulója nyitotta meg egy megható szavalattal.

Csákvári Marian, Csata polgármestere beszédében köszöntötte a kényszerintézkedések túlélőit, akiket név szerint is szólított. Az eseményen tiszteletét tette: Molnár Csaba, Csabacsűd nagyközség polgármestere; Bánhidi László, Tokod nagyközség polgármestere; Kovács Péter, a Csemadok Lévai Járási Választmányának elnöke; Duba Ernő, a Szövetség járási titkára; Kakas Pál, a Szövetség képviselője; és Struhár Péter, a helyi Baross Gábor Alapiskola igazgatója.

Csákvári Marian hangsúlyozta a múlt ismeretének fontosságát:

„Az emlékezéssel tartozunk a szüleinknek és nagyszüleinknek, hogy ne fordulhasson elő még egyszer ilyesmi.”

Molnár Csaba, Csabacsűd polgármestere a történelmi tragédia mélységét idézte fel: „A lakosság még fel sem dolgozta a második világégés borzalmait, máris jött egy súlyos tragikus csapás a felvidéki magyarság számára. A kitelepítések embertelen folyamata. A szülőhelyükről az ősi földről elűzött magyar családok tízezreinek okozott ez a folyamat olyan fájó és begyógyíthatatlan sebeket, amelyet a múló 79 év múló ideje sem tudott begyógyítani. (…) Elsősorban a nagyobb falvakból és városokból telepítették ki a magyarokat, azok közül is leginkább a módosabb embereket, de a szegényebb sorsú parasztok közül is sokat vonatra tettek. A kitelepítések legfőbb célja a felvidéki magyar tömb megbontása volt. (…) Csabacsűdön 20-30 közé tehető azok száma, akik új életet kezdtek és váltak településünk dolgos, szorgalmas, megbecsült tagjaivá.”

Kovács Péter az emlékezés közösségépítő erejéről szólt:

„Az emlékezés összeköt bennünket elődeinkkel, és irányt mutat a jövő nemzedékeinek, hogy az igazságtalanságot felismerjük és egy emberségesebb jövőt és hazát építsünk.”

A kassai kormányprogram a magyar és német lakosságot kollektíven tette felelőssé az ország felosztásáért, a Beneš-dekrétumok pedig radikálisan korlátozták a magyarok jogait.

Antal Piroska, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke személyes érintettségéről vallott:

„1946. december 6-án indították az első vagontranszportot Csatáról, amelynek részese voltam, mint csecsemő.” Zárógondolataiban a jövőbe tekintett: „Tegyük a dolgunkat saját közösségeinkben, ápoljuk anyanyelvünket, hagyományainkat, iskoláinkat. A fiatal magyarság vigye tovább a fáklyát, ne térjenek le a jó útról, mert magyarnak lenni bármikor, bárhol a nagyvilágban büszkeség.”

Antal Piroska 2015-ös kutatásaiból megismerhettük azokat a településeket, ahová a csatai magyarokat deportálták és kitelepítették:

Csehországi helyszínek: Ústí nad Orlicí – Kerhartice, Nová Ves u Litomyšle, Ústí nad Orlicí – Žampach, Svitavy, Dvůr Požáry-Rakovník, Litovice, Dolní Sloupnice, Senomaty,  Běleč – Kladno, Lubná – Podbořany, Zhoř, Opatov, Všetaty, Lišany,  Žatec, Koclířov, Březnice, Tachlovice, Miskovice, Lišany, Hořetice, Ulovice

Magyarországi helyszínek: Mezőberény, Csabacsűd, Kosd, Villány, Békéscsaba, Bakonyszentiván, Pápa, Börzsöny, Esztergom, Szarvas, Sarkad, Vác, Márok, Kisbudmér, Pécsdevecser, Villánykövesd, Pécs, Ivánbattyán, Kiskőrös, Köröstarcsa, Mezőtúr, Öcsöd, Pápanyögér, Pusztaottlaka, Szederkény.

A megemlékezésen közreműködött szavalattal Csákvári Denis, valamint a lekéri Nefelejts és a csatai Rozmaring énekcsoport. A résztvevők közösen énekelték el a Magyarok világhimnuszát és a Magyar vagyok című dalt. A koszorúk elhelyezése után a megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult