Az új típusú koronavírus terjedése miatt bezárt üzletek és a szolgáltatások működésének folyamatos újraindítását tervezi a kormány Szlovákiában, ahol a kisebb alapterületen működő üzletek már szerdán megnyílhatnak – jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatóján hétfőn. A tervezett intézkedésekről kedden tárgyal a központi válságstáb.

(tasr.sk)

Az Igor Matovic által hétfőn bemutatott intézkedéstervezet a Covid-19 megbetegedés terjedésének megakadályozására bevezetett korlátozások folyamatos, négy szakaszban történő részleges feloldásával számol. A szakaszok a miniszterelnök szerint “ideális esetben” kéthetes ciklusokban követhetnék egymást.

Az egyes korlátozások feloldását azonban attól teszik függővé, hogy milyen ütemben nő majd a SARS-CoV-2 vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.

Az első szakaszban, amelynek kezdetét április 22-ére tervezik, a 300 négyzetméternél kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kültéri piacok, az autószalonok, a termékeiket ablakon keresztül áruló éttermek, illetve a hosszú távú szállást nyújtó intézmények nyithatnának meg.     

A második szakaszban – amelynek kezdetét még nem szabták meg – a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények, fodrászatok és hasonló szolgáltatások indíthatnák újra működésüket, illetve bizonyos körülmények mellett a taxiszolgáltatások működése is újraindulhatna, és az istentiszteletekre és házasságkötésekre vonatkozó korlátozások egy részét is feloldanák.

A harmadik fázisban egyebek mellett a nagyobb üzletek és múzeumok, illetve a kültéri vendéglátóhelyek, a negyedik fázisban pedig a mozik, az uszodák, bevásárlóközpontok, iskolák, óvodák és a sportlétesítmények megnyitásával számolnak.     

Szlovákiában hétfőn 12 újabb személynél mutatták ki az új típusú koronavírust, így a korábbiakkal együtt már 1173 fertőzöttet tartanak nyilván – jelentette be az egészségügyi tárca szóvivője hétfőn. A fertőzöttek számának növekedése az utóbbi napokban lassult. Hétfőn újabb egy esettel 13-ra nőtt a halálos áldozatok száma. Eddig 251 embert nyilvánítottak hivatalosan gyógyultnak, az elvégzett vírustesztek száma meghaladta a 46 ezret.

(mti)

Címkék: , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.07.24.

Zselízi siker az Európa-bajnokságon Olaszországon

NBHA Slovakia Az idei évben Olaszország adott otthont az NBHA (National Barrel Horse Association) Európa-bajnokságának, ahol Szlovákia színeiben…

2025.07.29.

Egy forradalmi gasztrotalálmány Zselízről: a minilángos és minifánk

Zselízen, a Lidl parkolójának szélén, egy sárga színben pompázó büfékocsi kínálja portékáját újabban. A kíváncsi szemek már messziről…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb