A COVID-19 miatt kialakult járványügyi helyzet miatt az Egészségügyi Világszervezet 2020. március 3-án  kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint az ivóvíz egy bizonyított esetben sem okozta az új koronavírus terjedését, ugyanakkor az ivóvízellátás jelenlegi helyzetét alacsony kockázatúnak tartja. Minderről a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala tájékoztatott weboldalán.

(ma7.sk)

Az ivóvíz lehetséges fertőzöttségével és a vírus ilyen módú terjedésével kapcsolatos egyre gyarapodó kérdések miatt, a SZK Közegészségügyi Hivatala kijelentette, hogy az Egészségügyi Világszervezet utóbbi években végzett járványügyi kutatásai alapján (pl. a 2003-as SARS), valamint az ivóvízellátás módja alapján (főleg földalatti források használatával) a nyilvános vízellátó rendszerek vizét nyugodtan lehet fogyasztani.  

“Nem szükséges különleges óvintézkedéseket bevezetni, pl az ivóvíz fokozott fertőtlenítését a kritériumokon felül, melyeket a SZK Egészségügyi Minisztériumának  247/2017 . számú rendelete határoz meg, s melyben meghatározzák az ivóvíz minőségének faktorait, annak ellenőrzését és az ivóvízellátás kockázatának monitorozását is. Szintén nincs szükség az ivóvíz olyan szintű fertőtlenítésére, amely megváltoztatja annak szenzoros tulajdonságait, s így a fogyasztók részére alkalmatlanná válik.  Az ívóvízellátás során a  fekális szennyeződések eltávolítására alkalmazott eljárások  teljes mértékben elegendőek és megfelelőek a koronavírus megsemmisítésére is, melynek lehetősége azonban szinte teljesen kizárható, ugyanis csak cseppfertőzéssel terjed ”

– olvashatjuk a Közegészségügyi Hivatal oldalán.

A saját kutat használó fogyasztók esetében sem szükséges újabb óvintézkedéseket bevezetni, amennyiben az ivóvizet az előzőekben fogyasztásra alkalmasnak nyilvánították, s azóta nem történtek olyan változások a kút használatában, melyek a víz minőségét érintették volna.

“A víz forralása  vagy az ivóvíz minőségét javító berendezések használata (ultraibolya szűrő, membránszűrő, esetleg klór alapú készítmények) csak abban az esetben ajánlatosak, ha a kút használatában változások történtek”

“Az ivóvíz  háztartásokban történő biztonságos felhasználása céljából általános intézkedéseket lehet bevezetni a fogyasztás előtti szennyeződések minimalizálása és megelőzése érdekében (pl. a kisgyermekeken kívül valamennyi családtag  maga enged ivóvizet a csapból, mindenki saját poharat használ, nem tárolják az ivóvizet, ill. a rövid távú tárolásra használt edényeket letakarják ” – zárul a Közegészségügyi Hivatal közleménye.


REflex24

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.11.02.

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, a 110 éve elhunyt dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk

Halottak napján az ipolysági kórházalapítóra, dr. Kovács Sebestény Endrére emlékezünk, aki 110 éve, 1915-ben hunyt el. Az első…

2025.11.02.

Szívátültetésre vár egy zselízi fiatal, aki a nyilvánosság segítségét kéri

Vannak történetek, amelyek arra késztetik az embert, hogy egy pillanatra elcsendesedjen. Nem azért, mert a halálról szólnak – hanem…

2025.11.05.

Az utolsó Zselízen élt grófnőnek állítottak emléktáblát

Fotók: Sacher PT és Bíró Bernadett Zselízen nagy hagyománya van az Esterházy-kultusznak. A nemesi család itteni ága évszázadokig…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb