Farnad. A Magyar Közösség Pártja (MKP) Farnadon tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen megválasztották az új elnököt, az Országos Tanács (OT) elnökét, a párt elnökségét és elfogadták az új alapszabályt. A járási konferenciák nem kevesebb, mint hét elnökjelöltet neveztek meg, sosem volt még ennyi aspiráns.

A 198 küldött a sarkalatos tanácskozás elején egyhangúlag elfogadta Berényi József módosító javaslatát, mely szerint a sajtó képviselői is ott lehettek az elnökjelöltek bemutatkozó beszédeinél. Először Menyhárt József leköszönő elnök, és Őry Péter, az OT elnöke foglalták össze az elmúlt időszak történéseit.

A tanácskozást vezető Horváth Árpád felolvasta Duray Miklós levelét, aki családi okok miatt nem lehetett jelen az eseményen.

„A pártok maguk alá teperték az egyéni és saját gazdasági érdekeiket érvényesíteni szándékozó csoportok. Úgy kell megújítani az MKP-t, hogy újjá-és újraépíthesse  széteső társadalmi életünket”

– áll az üzenetben.

Papp Sándor felszólalásában indítványozta a Felvidéki Nemzetstratégiai Tanács létrehozását, majd bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől. Hasonlóan cselekedett Bárdos Gyula, Becse Norbert, Berényi József és Cziprusz Zoltán is, így a jelöltek száma kettőre zsugorodott (Forró Krisztián és Őry Péter).

Forró Krisztián, akit öt járási konferencia résztvevői is támogattak, a farnadi közgyűlés előtt az alábbiakat nyilatkozta:

“A pártegyesítés csak eszköz, a cél a megmaradás, a nemzeti öntudat erősítése, Dél-Szlovákia strukturális fejlesztése és az önrendelkezés külnféle formáinak megvalósítása.”

Közben a küldöttek megválasztották az új elnököt.

Forró Krisztián 194, Őry Péter pedig 78 voksot kapott. A 44 éves, Nagymácsédon élő Forró Nagyszombat megyei képviselő. Civilben ügyvezető egy kereskedelmi és tanácsadói Kft-ben. 2004-ben lépett az MKP soraiba, nyolc évig vezette a párt galántai elnökségét, 2012-ben és 2016-ban az országos elnökségbe is beválasztották. A főiskolán modern üzleti tudományokat tanult, számos menedzseri és politikai tapasztalattal rendelkezik.

194 szavazattal Forró Kerisztián lett a Magyar Közösség Pártja új elnöke.

Az Országos Tanács elnöki posztjára két jelölt közül választhattak a küldöttek, a megmérettetésből Köpöncei Péter palásti polgármester került ki győztesként Becse Norbert ellenében.

              

A felvételeket Oriskó Norbert készítette.

Címkék: , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb