Bár idénre és jövőre sincs már tervezve több választás, 2021-ben mégis az egyik legfontosabb ,,választás,, vár ránk. Az a ,,választás,, amelyen részvételünkkel és hozzájárulásunkkal szó szerint megerősíthetjük közösségünket, nemzetünket. Ez a ,,választás,, a Népszámlálás! – írja facebook-bejegyzésében Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke. (fotó: mandiner.hu)

Hozzátette: a munka és a felkészülés már javában folyik, hiszen a szlovákiai magyar pártok, civil szervezetek, egyházak és más szervezetek képviselői már több hónapja elkezdték a közös stratégia kidolgozását, megalkotását. Ma (2020. 8. 4. – szerk. megj.) Somorján, a Fórum Intézetben egyeztettünk, jómagam pedig a vállalkozói szektort képviseltem a találkozón.

forrás: facebook

“Nagyon fontos, hogy közösségünk minél jobban szerepeljen ezen a megmérettetésen, itt szó szerint a létünk lesz a tét. Mutassuk meg, hogy velünk igenis számolni kell most is és a jövőben is!”

– zárta sorait Iván.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

2024.03.28.

Generációk közötti párbeszéd és tudásátadás fiataloknak

A RE-START egy adott földrajzi régióra koncentráló akcióterv, amelyben több települési önkormányzat, közigazgatási szerv, gazdasági szereplő és civil…

2024.03.29.

Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise.…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb