Az őszi összevont választáson a jelöltek sorszámát kell bekarikázni – figyelmeztet a TASR. A polgármesterjelöltek és a megyeelnök-jelöltek listáján egy jelölt sorszámát lehet bekarikázni, a képviselőjelöltek listáján annyi jelölt sorszámát, ahány képviselőt az adott szavazókörben választanak. Mivel Zselízen és Ipolyságon is egy szavazókört hoztak létre, a választók mindkét városban 12 képviselőjelölt sorszámát karikázhatják be. Ez vonatkozik a megyei képviselőjelöltekre is, a Lévai járásból összesen 9 képviselőjelölt juthat be a Nyitrai Megyei Önkormányzat közgyűlésébe, tehát a megyei listán maximálisan kilenc sorszám karikázható.

A választáson egy fehér és egy kék borítékot kap a választó.

A helyi képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltre leadott voksokat a fehér borítékba kell tenni, a megyei képviselőjelöltekre és a megyeelnökre leadott voksokat pedig a kék borítékba.

Ezután a borítékot a színének megfelelően a fehér, illetve a kék urnába dobni. Ha a választó nem a megfelelő színű borítékba teszi a szavazólapot, vagy a borítékot nem a megfelelő urnába dobja, a szavazata érvénytelen lesz.

Csak az állandó lakhelyen lehet szavazni, az önkormányzati és a megyei választáson nincs választói igazolvány, mint a többi voksolásnál.

Az összevont önkormányzati és megyei választást október 29-én, szombaton tartják.



tasr/reflex

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.05.05.

Lehull az eltakaró vakolat a magyar angyalos címerről Nagyszombatban

(Fotó: Falath Zsuzsanna) Nagyon erős szimbolikájú fotót tett közzé Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus, polgári aktivista, akit korábban a…

2025.05.09.

Jelentős fejlesztésekről döntöttek Nyitra megyében – több mint 27 millió euró értékben

Fontos döntések születtek a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács 12. közgyűlésén, amelyet május 5-én, hétfőn tartottak meg Nyitrán. A…

2025.05.10.

200 millió éves csigafosszília is látható a zselízi Magyar Házban

A zselízi Magyar Házban található csiga fosszílialelet (Fotó: Csonka Ákos) Sok látogató elcsodálkozik a zselízi Magyar Ház bejáratánál,…

2025.05.09.

Teqball-asztalt adtak át a magyar sport napján a zselízi alapiskolában

Fotó: Alapiskola Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb