Január 30-án este az önkormányzatok lekapcsolják a közvilágítást, így tiltakoznak amiatt, hogy a kormány nem foglalkozik a problémáikkal. A települések vezetői erről a Szlovákia Városok és Falvak Társulása Kamarájának (ZMOS) keddi online megbeszélésén egyeztek meg – tájékoztatta a TASR-t Jozef Božik, a kamara elnöke, a ZMOS alelnöke.
„A közös célunk, hogy figyelmeztessük a kormányt, itt az ideje, hogy elkezdjen foglalkozni az önkormányzatok problémáival. A kormány 600 millió eurót vett el az önkormányzatoktól, ráadásul dacára az ígéreteknek, semmi sem történik a magas energiaárak kompenzálása terén”
– jelentette ki Božik, hozzátéve, hogy a biomassza vagy a faforgács drágulását sem kompenzálta a kormány.
Állítása szerint az önkormányzatok számára nem maradt más, mint a nyomásgyakorlási akciók, hogy az illetékesek végre ne saját magukkal legyenek elfoglalva, hanem az állampolgárok, az önkormányzatok problémáival törődjenek, hiszen az önkormányzatok biztosítják a lakosság számára a szolgáltatások 70 százalékát.
Fél órára kapcsolják le a közvilágítást, a ZMOS alelnöke szerint a faluk is csatlakoznak a városi önkormányzatokhoz, emellett további akciókat is terveznek, ezekről január végén, február elején egyeztetnek.
A kormány 2022 novemberében jelentette be, hogy a jóváhagyott árplafonnak megfelelően január 1-je és március 31-e között az önkormányzatok 199 eurót fizetnek a villanyáramért megawattóránként (MWh), 99 eurót a gázért. Efelett a költségek 80 százalékát állja az állam. A gazdasági minisztérium korábban közölte, hogy 2023-ban is folytatódik a gazdasági tevékenységet folytató szubjektumok kompenzálása, és a közigazgatási szubjektumok is kérhetnek árkompenzációt a magas energiaárak miatt. Ezt sok már 2022 decemberében meg is tette.
„Emellett a segítség mellett a gazdasági minisztérium intenzíven kereste az optimális megoldást minden közigazgatási szubjektum számára, közösen azokkal a minisztériumokkal, amelynek a hatáskörébe tartoznak. A gazdasági tárca már a kormány elé terjesztette a konkrét javaslatokat”
– közölte Mária Pavlusík, a minisztérium szóvivője.
tasr
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok