Szlovák Televízió és Rádióra (STVR) változik a közszolgálati intézmény elnevezése. Igazgatóját kilenctagú tanács választja meg, melybe négy tagok jelöl a kulturális minisztérium – tartalmazza a kormány által szerdán jóváhagyott törvényjavaslat.

fotó: rtvs

A tervezet nem választja ketté az intézményt, de a tárca indoklása szerint külön fejlődést biztosít a televíziónak és a rádiónak.

„Nagyobb rugalmasságot biztosít, és a vezérigazgató, valamint az STVR tanácsának megválasztásába és leváltásába a közjog és a magánjog elemeinek új kombinációját vezeti be”

– áll a minisztérium indoklásában.

A változtatások szükségessége terén az RTVS-ről szóló törvény eddigi alkalmazásának negatív tapasztalataira hivatkozik a tervezet, valamint a külföldi, főleg európai közszolgálati intézmények működésével való összevetése során tapasztaltakra.

„A javaslat emellett a laikus és a szakmai nyilvánosság sürgető észrevételeire reagál, a közszolgálati feladatok és az objektívebb műsorkészítés érdekében”

– írták az előterjesztők.

Megváltozik az intézmény elnevezése is, az indoklás szerint azért, mert az eddigi elnevezés Szlovákia területére degradálja a szlovák nemzetet, és nem az államalkotó nemzetre vonatkozik, hanem a közszolgálati média földrajzi helyére utal. A törvény szerint a rádiónak és a televíziónak minden nap 23.30 és 00.30 között sugároznia kell a szlovák himnuszt.

Az STVR tanácsának továbbra is kilenc tagja lesz, de módosul a tagjainak megválasztása. A kulturális miniszter négy tagot nevez a testületbe, a maradék ötöt a parlament választja meg a parlament kulturális és médiabizottságának javaslata alapján. A tanács választja a vezérigazgatót, a jelöltek nyilvános meghallgatását követően, és joga lesz leváltani is, a törvény vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően. A vezérigazgató nevezi ki a két helyettesét, egyet a televízióba, egyet a rádióba.

Ľuboš Machaj jelenlegi vezérigazgató megbízatása a törvénymódosítás hatályba lépésének napján megszűnik, a tanács jelenlegi tagjainak megbízatása szintén.

Az STVR finanszírozása nem változik, marad az eddigi helyzet, vagyis a GDP legalább 0,12 százalékát kapja meg állami támogatásként az intézmény, és elsősorban ebből gazdálkodik.

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.05.22.

Honismereti túrát szerveztek Zselíznél a Garam menti hátságon

Fotó: Csonka Ákos A zselízi Sacher Polgári Társulásról és a Csemadok helyi alapszervezetéről közismert, hogy nem csak a…

2024.05.22.

Nótaesttel ünnepelte alapításának 75. évfordulóját a Csemadok Zselízi Alapszervezete

Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma Hetvenöt évvel ezelőtt, 1949-ben alapították meg Zselízen is a Csemadok helyi alapszervezetét, amely időszak alatt…

2024.05.21.

A Magyar Nemzeti Múzeum és Zselíz közös pályázatából fejlesztik tovább az Esterházy-kastélyt

(Fotó: Nászaly Gábor) A Magyar Nemzeti Múzeum és a zselízi Esterházy-kastély közösen nyert az INTERREG Szlovákia–Magyarország-program pályázatán, a…

2024.05.22.

Európa jövőjéről diskuráltak női szemmel Garamszentgyörgyön

(Fotó: Csonka Ákos) A Csemadok és a Magyar Szövetség garamszentgyörgyi alapszervezetei gazdag tevékenységük mellett igyekeznek időnként közéleti témákról…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb