Hirdetés

Az utóbbi néhány napban bizony valamennyiünknek tudomásul kellett venni, hogy végérvényesen beköszöntött az ősz. Persze biztosan lesz még részünk napsütésben, az indián nyár tartogathat meglepetéseket, de akármennyire is nehezünkre esik tudomásul venni, már az október kopogtat az ajtónkon.

Azon kívül, hogy a szekrényből előkerültek a szélkabátok, a pulcsik és a félcipők, nem árt bőrünkre és hajunkra is szánni egy kis időt.

A szeles, hűvös időjárás és a fűtés éppúgy igénybe veszi szervezetünket, mint a hőség. Annak érdekében, hogy a borús őszi napokon is ragyogjunk, bevethetünk néhány praktikát, amely nem igényel sem sok időt, sem tömött péntárcát,  az eredmény pedig bombabiztos siker.

(facebook.com)

A legfontosabb alapelv az, hogy biztosítsuk a bőr hidratáltságát. Ennek alapja természetesen az, hogy eleget iszunk, lehetőleg tiszta vizet, de ha ennél többet szeretnénk tenni magunkért, egy alapos radírozás után feltehetünk egy házi arcmaszkot is. Tejföl valamennyiünk hűtőjében megtalálható. Csenjünk el néhány kanállal belőle, keverjünk bele egy kis mézet is, majd vigyük fel az arcunk és a dekoltázsunk bőrére. Tizenöt perc múlva sokkal üdébb arc tekint majd vissza ránk a tükörből. Reggel, mielőtt elkezdenénk sminkelni, mindenképpen használjunk hidratáló krémet.

Ősszel érdemesebb tartalmasabb terméket választani.

A hideg idő a kéz bőrét is próbára teszi. A száraz bőrű, kipirosodott kezek nem túl vonzó látvány. Az utolsó őszi kerti munkák alkalmával viseljünk kesztyűt, majd az alapos tisztítás után ismét nézzünk szét a fridzsiderben. Egy kis tálkába öntsünk ki egy decinyi tejet, keverjük el egy fél citrom levével, majd mosogassuk át vele a kezünket. Az eredmény bársonyos, puha bőr. Egy decens körömlakk, megfelelő formázás, és a kertészlányból máris vonzó kacsójú dáma válik.

Hajkoronánkat is megviselte a forró nyár, de a szeles időjárás sem kedvez neki. Nemsokára előkerülnek a sapkák és a kalapok is, így ideje hajunkat is megfelelő ápolásban részesíteni. Nagyon fontos, hogy a hűvös idő beköszöntével mindig alaposan szárítsuk meg tincseinket, így elkerülhető, hogy a fejbőr megfázzon és bekorpásodjon. Ősszel gyakori az évszakváltáshoz köthető hajhullás is. A gyakori fazonigazítással és a megfelelő táplálkozással megállítható. Néha nem árt pótolni a cinket, esetleg segíthet a rozmaring olaj alkalmazása is.

Természetesen rengeteg termék áll a rendelkezésünkre, csak meg kell találnunk a megfelelőt. Nem árt hetente egyszer egy hajpakolás felvitele sem. Ismét nem szükséges a drogériába futni. Egy negyed bögre natúr fehér joghurtba keverjünk egy kiskanál olívaolajat és egy evőkanál mézet. Vigyük fel a nedves hajra, majd 15-20 perc után mossuk le, majd folytassuk a hajmosást a megfelelő módon. A haj sokkal fényesebbnek, egészségesebbnek fog tűnni.

A lábápolás általában mosohagyereknek számít, pedig a nyáron szerzett bőrkeményedéseket is illik eltávolítani, és a szandálviselésben kiszáradt lábat is kell egy kis kényeztetésben részesíteni. Az alap az, ha fürdés közben leradírozzuk a lábunkat, pl. egy kis durva tengeri sóval. Ha nagyon kemény és berepedezett a láb bőre, áztassuk be legalább fél órára, a vízbe csepegtessünk pl. levendulaolajat. Habkővel vagy sarokreszelővel távolítsuk el a megkeményedett bőrt, majd formázzuk a körmeinket is. Ha ezzel készen vagyunk, jó vastagon krémezzük be lábápoló krémmel, de ha ez nincs kéznél, megteszi körömvirágkrém vagy bármilyen más zsíros kenőcs. Ezután éjszakára húzzunk rá egy vastagabb zoknit, hogy a krém jól felszívódhasson.

Bár egyelőre valamennyien visszasírjuk a szép nyári napokat, ne feledjük, az ősznek is megvannak a maga szépségei, színei, mi nők pedig minden évszakban, minden körülmények között képesek vagyunk ragyogni. 

Címkék: , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.11.23.

Felvidéki siker a VII. Pannon Unifesten

Idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Pannon Unifest ifjúsági összművészeti fesztivált és versenyt. A novemberi 20. és…

2021.11.24.

Szövetség: Segélyterv nélkül padlóra küldi a gazdaságot a lockdown

Ha a kormány részletes segélycsomag nélkül rendeli el az egész ország lezárását és nem kárpótolja a bezárt létesítményeket,…

2021.11.26.

Újra van magyar nyelvű szentmise-közvetítés a Mária Rádió Mirjam jóvoltából

Az állami hatóságok rendelkezése nyomán, további rendelkezésig két hétre újra felfüggesztik a nyilvános istentiszteleti alkalmakat, köztük a szentmiséket…

2021.11.25.

Kéthetes országos karantént rendeltek el Szlovákiában

Kéthetes országos karantént rendeltek el csütörtöktől Szlovákiában, hogy megfékezzék a világszerte leggyorsabban ott terjedő Covid-19-járványt. A kórházakban ápolt…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb