A Mária Rádió Mirjam október 26-án, déli 12:00 órakor indítja el egész napos műsorfolyamát a lévai FM 100,6-os frekvencián, „MIRJAM Rádió” néven.  A 2019.  december 16-án indult rozsnyói adással és a 2020. szeptember 18-án indult érsekújvári adással együtt így már a harmadik vételkörzetben is elérhetővé válik a hallgatók számára a napi 24 órás magyar nyelvű rádióadás.

fotó: Mária Rádió

A 2021-es év a felvidéki Mária Rádió Mirjam (MIRJAM Rádió) számára több örömteli eseményt is hozott. Új műsorokkal bővítették mind vallási, mind világi programjaikat. Ezek témáját főként a harmonikus családi kapcsolatok, a testi és szellemi egészség védelme, az eukarisztia misztériuma a mindennapokban, valamint a rádióbeli aktuális történések személyes tudósítása képezi. Az idők jeleinek megértése szüntelen feladat, ezért foglalkoznak az idén Isten Szolgája Esterházy János és Szent József, a Szent Szűz tisztaságos jegyese emlékévének mához szóló üzeneteivel, a szlovákiai népszámlálás és a budapesti NEK tanúságtételeivel, önazonosságunk felvállalásával és a hitbeli közösségben történő megvallásával. A koronavírus okozta helyzetben is igyekeztek fokozott erővel szolgálni a hallgatóikat, kielégíteni a megnövekedett igényt a lelki tartalom iránt.

A létezésüket jelentő önkéntes munka, adományok és közös ima révén, Szűz Mária gondviseléséből sikeresen üzemeltették a két szlovákiai, a rozsnyói és érsekújvári adásukat. Mindezért hálával ünnepelték az idén a rádió 9. születésnapját.  A Szlovák Frekvenciatanács (Rada pre vysielanie a retransmisiu – RVR) döntése alapján idén elnyerték a sugárzási jogot a lévai FM 100,6-os frekvencián is. Ez több szempontból is hatalmas előrelépés! 

A rádió a 2019-es év óta rendelkezik Szlovákiában sugárzási joggal. A három új frekvencia segítségével, a küldetésükhöz híven egyre több emberhez tudják eljuttatni Isten igéjét, mindezt a rádió máriás lelkületében, az anyanyelvükön. Különös öröm számukra, hogy a lévai vételkörzettel ismét egy szórvány helyzetben élő magyar hallgatóságot ér el a Lélek hangja. Így a missziós munka mellett a helyi szentmise-közvetítések, az egyházközösségek, jeles közéleti személyiségek és kulturális események bemutatása által szerény eszközeikkel ismét segíteni tudják egy szórványterület megmaradását.

A Mária Rádió Mirjam tevékenységéről, történetéről, műsorukról és lelkületéről bővebb információt találnak honlapukon a www.mariaradio.sk oldalon, ahol az élő adást is hallgathatják.

Ezen felül a Mária Rádió Mirjam minden hónapban kiadja ingyenes magazinját, amit további költségek nélkül eljuttat a kedves hallgatókhoz, akik ezt igénylik. A magazinból tájékozódhatnak a rádiót érintő aktualitásokról, valamint bepillantást nyerhetnek a stáb és az önkéntesek kis családjának életébe. A magazint a rádió bármely elérhetőségén megrendelhetik.


Fotók és szöveg: Mária Rádió

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb