Különösebb meglepetés nélkül zárult a lévai területi bajnokság VI. MEVASPORT és VII. ligájának 8. fordulója. Habár sokan mégiscsak felkapták a fejüket arra, hogy a garamszőlősiek 6:0-ra kiütötték az ipolyfödémesieket, akik egy héttel korábban tíz góllal küldték haza a fakóvezekényi Sokol legénységét.

Illusztráció (Július Vanya felvétele a Felsőzsember-Hontfüzesgyarmat mérkőzésen készült).

A VI. MEVASPORT ligában élcsapatok rangadójára került sor, a bajnoki címre törő felsőzsemberiek az első helyre ugyancsak pályázó hontfüzesgyarmatiakat fogadták. A felázott talajú pályán ugyan nagy csata zajlott, a szereplők azonban nem igazán tudtak gyors, kombinatív játékot bemutatni. Az időnként túlzott keménységért nem kellett a szomszédba menni, a játékvezető csapatonként öt sárga lapot osztott ki és a találkozó 42.percében a vendégeknél kiállította Marek Horniakot.

A nagytúriak az újbarsiakkal csaptak össze. Az első játékrészben a vendégek két ígéretes helyzetet elpuskáztak.

„Remekül bejött a csere. A második félidőben pályára lépő Balog Erik parádés gólt ragasztott Jozef Belluš kapujába, majd Bartal Béla három ziccerből egyet értékesített, biztosítva a győzelmet jelentő három pontot”

– tájékoztatott Šaliga József nagytúri labdarúgó.

A felsőtúriak Óbarson vendégeskedtek és a félidei szünetben 2:1-es előnnyel vonultak az öltözőbe, később viszont nem tudták megtörni a hazaiak lendületét, akik tizenhárom perc alatt fordítottak.

A VII. liga küzdelmei során a sáróiak ismét hozták “formájukat”, ezúttal a végeken tanyázó hontvarsányiak szégyenítették meg őket 10:2-es győzelmükkel.

A szomszédvárak rangadóján 2:2-es döntetlen született.

„Az élmezőnyben büszkélkedő kétyiek a 42. percben Dávid Ádám révén vezetéshez jutottak, a 70. percben pedig már Víg Tibornak és Barecz Lubosnak köszönhetően 2:1-re vezettünk. A véghajrában azonban Dávid Ádám ismét jól célzott”

– árulta el Nagy János farnadi csapatvezető.

Eredmények

VI. MEVASPORT liga: Oroszka-Nagysalló 3:1, Csejkő-Fakóvezekény (Slovan) 6:2, Felsőzsember-Hontfüzesgyarmat 0:0, Nagytúr-Újbars 2:0, Óbars-Felsőtúr 4:3, Garamszentgyörgy-Felsőgyőröd 3:1, Garamkeszi-Garamkelecsény 1:2, Garamújfalu-Hontnádas 4:1.

VII. liga: Garamszőllős-Ipolyfödémes 6:0, Hontvarsány-Sáró 10:2, Farnad-Kéty 2:2, Kiskoszmály-Bese 1:4, Fakóvezekény-Peszektergenye 2:4, Csata-Felsőszemeréd 7:1, Vámosladány-Bori 6:1, Garamlök-Ipolyszakállos 2:1.

Hétvégi menü

VI. MEVASPORT liga: Nagysalló-Csejkő, Hontfüzesgyarmat-Óbars-Peszektergenyén játszák (szombat), Garamkelecsény-Garamújfalu, Hontnádas-Garamkálna B, Újbars-Garamkeszi, Fakóvezekény (Slovan)-Nagytúr, Felsőgyőröd-Oroszka, Felsőtúr-Garamszentgyörgy. Szabadnapos: Felsőzsember. VII. liga: Ipolyszakállos-Ipolyvisk, Bori-Garamlök, Felsőszemeréd-Vámosladány, Ipolyfödémes-Csata, Peszektergenye-Garamszőllős, Bese-Fakóvezekény (Sokol), Sáró-Kiskoszmály, Kéty-Hontvarsány. Szabadnapos: Farnad.

Címkék: , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb