Hirdetés

Folytatják sikeres menetelésüket a garamújfaluiak. A lévai területi bajnokság VI. MEVASPORT ligájának 9. fordulójában könnyűszerrel rabolták el a garamkelecsényiektől  a három pontot. Idáig csupán Csejkőben szenvedtek vereséget, a többi összecsapáson simán nyertek és már öt ponttal elhúztak a harmadik helyen tanyázó, szintén bajnokesélyes hontfüzesgyarmatiaktól.

Martina Tuhá felvétele.

Változatos, izgalmakban bővelkedő meccset vívtak a nagysallóiak a csejkőiek ellen. Az első játékrész után 2:2-es döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok, aztán szünet után gyorsan vezetéshez jutottak a hazaiak, ám Ivan Klinčok jó napot fogott ki és két góljával jelentősen hozzájárult a csejkőiek sikeréhez.

Az újbarsiak egyre inkább kezdenek belelendülni a játékba és zsinórban immár a negyedik mérkőzésüket nyerték meg hazai környezetben. Ezúttal a garamkesziek ugrottak bele a pofonba.

Sikerült elszórakozniuk a kilencven percet az oroszkaiaknak, akik sima vereséggel és keserű szájízzel tértek haza a felsőgyőrödi kiruccanásról.

A VII. ligában a peszektergenyeiek és a felsőszemerédiek szolgáltatták a legnagyobb meglepetést. Gyurjan Róbert védencei hazai pályán hullajtották el mindhárom pontot, a felsőszemerédiek pedig Gáspár, Balogh és Felyo góljaival a taktikai fegyelmet tökéletesen betartva fektették két vállra a listavezető vámosladányiakat.

Eredmények

VI. MEVASPORT liga: Nagysalló-Csejkő 3:4, Hontfüzesgyarmat-Óbars 2:1, Garamkelecsény-Garamújfalu 0:5, Hontnádas-Nagykálna B 1:2, Újbars-Garamkeszi 4:2, Fakóvezekény (Slovan)-Nagytúr 3:1, Felsőgyőröd-Oroszka 3:0, Felsőtúr-Garamszentgyörgy 6:0.

VII. liga: Peszektergenye-Garamszőllős 0:3, Bese-Fakóvezekény (Sokol) 1:0, Felsőszemeréd-Vámosladány 3:2, Ipolyszakállos-Ipolyvisk 2:0, Bori-Garamlök 5:1. Ipolyfödémes-Csata 4:0, Sáró-Kiskoszmály 1:3, Kéty-Hontvarsány 2:0.

Hétvégi menü

VI. MEVASPORT liga: Oroszka-Felsőtúr (szombaton), Csejkő-Felsőgyőröd, Garamkeszi-Fakóvezekény (Slovan), Nagykálna-Felsőzsember, Garamszentgyörgy-Hontfüzesgyarmat, Nagytúr-Nagysalló, Garamújfalu-Újbars, Hontnádas-Garamkelecsény (vasárnap). Szabadnapos: Óbars. VII. liga: Ipolyszakállos-Bori, Ipolyvisk-Farnad, Garamszőllős-Bese, Kiskoszmály-Kéty, Fakóvezekény (Sokol)-Sáró, Csata-Peszektergenye, Vámosladány-Ipolyfödémes, Garamlök-Felsőszemeréd (vasárnap). Szabadnapos: Hontvarsány.

Címkék: ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2021.11.23.

Felvidéki siker a VII. Pannon Unifesten

Idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Pannon Unifest ifjúsági összművészeti fesztivált és versenyt. A novemberi 20. és…

2021.11.24.

Szövetség: Segélyterv nélkül padlóra küldi a gazdaságot a lockdown

Ha a kormány részletes segélycsomag nélkül rendeli el az egész ország lezárását és nem kárpótolja a bezárt létesítményeket,…

2021.11.26.

Újra van magyar nyelvű szentmise-közvetítés a Mária Rádió Mirjam jóvoltából

Az állami hatóságok rendelkezése nyomán, további rendelkezésig két hétre újra felfüggesztik a nyilvános istentiszteleti alkalmakat, köztük a szentmiséket…

2021.11.25.

Kéthetes országos karantént rendeltek el Szlovákiában

Kéthetes országos karantént rendeltek el csütörtöktől Szlovákiában, hogy megfékezzék a világszerte leggyorsabban ott terjedő Covid-19-járványt. A kórházakban ápolt…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb