2023 júniusában sem maradhatott el az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola egyik legfontosabb családbarát rendezvénye, a Családi Juniális. A juniálist már közel tíz éve szervezi az iskola, melynek legfőbb pontja az osztályok közötti főzőverseny, melybe idén is minden osztály bekapcsolódott, az óvodásoktól a legnagyobb gimnazistákig. A főzőversenyen kívül gazdag programokkal várta a gyermekeket és az odalátogató családokat, iskolabarátokat: voltak ugrálóvárak, bohócműsor, zumba és Just Dance-táncok. Részt vett a rendezvényen Zlatner Zsolt erőember, aki az iskola diákja volt, s aki bemutatót tartott, valamint kötelet húzott a legkisebb diákokkal. Ezen a napon helyezték hivatalosan is üzembe a pár hete készült Fit Park első négy elemét az iskola területén, amelyeket a jótékonysági szülői bál bevételéből és a Szülői Szövetség hozzájárulásából sikerült megépíteni. A rendezvényen összesen mintegy 300-an vettek részt minden korosztályból.


fotók: facebook.com/FFKIKI

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2025.04.22.

Gyimesi három árulása, amivel szembefordult a felvidéki magyarsággal

Kép: Felvidék.Ma Vannak, akik értetlenkedve állnak a Magyar Szövetség azon döntése előtt, hogy a párt felfüggesztette Gyimesi György…

2025.04.22.

Drakula székely volt? Akkor miért a románok profitálnak a világbrandből?

Nézem a 2024-ben megjelent Nosferatu című amerikai horrorfilmet, és ráncolom a homlokom. Dracula grófot románként mutatja be, az…

2025.04.25.

Csenger Tibor: Több mint 310 ezer euró irányul Nyitra megyébe a Kisprojekt Alapok jelen kiírása által

A határon átívelő Európai Uniós Interreg SK-HU program Kisprojekt Alapjának Monitoring Bizottsága ezúttal Komáromban tartotta meg ülését. A…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb