Minden családban vannak olyan ételek, amik felkerülnek a top 10-be, amelyeket bármikor meg lehet főzni, és minden mennyiségben elfogy. Nálunk ilyen a ropogós csirkecomb.

Fotó: Gyekiczky Adrienn

Prágában a sógornőmnél vendégeskedve ettünk először ilyet, és azóta gyakran csinálom én is. Elkészítése egyszerű, bármilyen körettel harmonizál, mi legjobban krumplipürével és kompóttal szeretjük. Leggyakrabban a csirke combjának alsó feléből készítem, mert számunkra ez a legízletesebb, de készíthető más részéből is. A vaj pedig különleges ízt ad a sült húsnak, kakukkfűvel vagy rozmaringgal fűszerezve igazán ínyencségnek számít. Ráadásul a pénztárcánkat sem terheli meg túlságosan, hiszen viszonylag kevés hozzávalóból készül.

Fotó: Gyekiczky Adrienn


Hozzávalók: 6-8 db alsó csirkecomb, liszt, 3 tojás, zsemlemorzsa (prézli), só, egy egész vaj (250 g).

Elkészítése: Mivel mi nem szeretjük a bőrét, mert az a panír alatt puha marad, így a combokat egy tálba teszem, és egy liter forrásban lévő vízzel leforrázom. Így hagyom, míg annyira ki nem hűlt a víz, hogy már bele tudok nyúlni. Ekkor az „összekapott” bőrt eltávolítom a húsról. Azért is jó a forrázás, mert könnyebben át fog sülni a husink, és nem marad a csontnál véres vagy nyers. A combokat ezután besózom, és a hagyományos módon bepanírozom (liszt, tojás, prézli). A bepanírozott csirkecombokat egy vastag szelet vajra helyezem a sütőedénybe (tepsibe), majd minden comb tetejére is teszek egy vékony szelet vajat. 

Egy nagyon pici 0,5-1 dl vizet önthetünk a tepsibe sütés előtt, de ha elegendő vajat használunk, akkor nem szükséges. 180 fokos előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöm kb. 50 perc alatt. A csirkecombokra ráolvadt vajszeletek sütés közben teljesen beleivódnak a húsba, nagyon puhára sütve azt, de a panír ropogóssága megmarad.

Fotó: Gyekiczky Adrienn

Egészségesebb, mint a sok olajban kisütött változata. Kellemes konyhában eltöltött perceket kívánok!

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb