Általában megszoktuk, hogy a szaftos húsokhoz köretként hagyományosan burgonyapürét, rizst, nokedlit vagy tarhonyát fogyasztunk. Ha változatosan akarjuk készíteni ételeinket, időként belefér egy kis újítás is. A hagyományos és kedvelt ízeket megtartva a zöldséges csirkemellből készült ragut beletölthetjük frissen készített burgonyalepénybe is, és valóban nem marad semmilyen hiányérzetünk a megszokott köretek elmaradása miatt.

Először mindenképpen készítsük el az ragunkat.

Hozzávalók: ½ kg csirkemell, 1 nagy fej vöröshagyma, olaj vagy zsír, (fagyasztott, konzerv vagy szezonban akár friss) zöldborsó, kukorica, sárgarépa, paradicsomsűrítmény vagy ketchup, só bors, pirospaprika.

Elkészítés: Felkockázzuk a hagymát, a csirkemellet vékony csíkokra vágjuk. A zsiradékon a hagymát üvegesre pirítjuk majd ezen a csirkemellcsíkokat fehéredésig forgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, jöhet rá a pirospaprika is. Erre kerülnek rá a zöldségek. Ha a zöldségünk fagyasztott, érdemes előtte kicsit előfőzni. Jól összeforgatjuk a hússal, majd hozzáadjuk a kb. 2-3 evőkanál ketchup-ot, vagy paradicsomsűrítményt. Jól összekeverjük majd kevés vízzel felöntjük. Mindössze fél óra alatt puhára főzzük. Ha közben túlságosan sűrűsödne, felöntjük még kevés vízzel, ha túl híg ketchup-pal sűrítjük.

Amíg fő a ragu, elkészítjük a burgonyalepényeket. A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, amik a következők:

4-5 db nyersen megreszelt burgonya, só, bors, őrölt szerecsendió, 1 db. reszelt vöröshagyma, egy késhegynyi fokhagymapor, 2-3 tojás (függ a burgonya méretétől), liszt és tej.

A liszt és tej mennyiségét úgy kell felváltva adagolni a többi hozzávalóhoz, hogy palacsintatészta állagú legyen a nyers keverékünk. Serpenyőben, egy kicsi zsíron vagy olajon, hasonlóan a palacsintához, lepényeket sütünk, csak azért valamivel vastagabb legyen, mint a hagyományos palacsinta.

A burgonyalepényt tegyük egy tányérra, a felébe töltsük az elkészült csirkés-zöldséges raguból, és a lepény másik oldalát hajtsuk rá. Reszelt sajttal megszórva, igazán különleges ebéd kerülhet az asztalunkra.

Kellemes főzést kívánok!

Címkék: , , , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb