2020. február 12-én zajlott a Tompa Mihály Országos Verseny körzeti fordulója az ipolysági városi könyvtárban, melyen a környező magyar alapiskolák 58 diákja vett részt. A szavalók vers és próza kategórában mérettették meg magukat, melyeken belül további 3-3 kategóriára voltak osztva korcsoportok szerint. A rendezvényt Duba Ernő, a Csemadok Lévai Területi Választmányának titkára, a verseny szervezője nyitotta meg.
A zsűrinek nem volt egyszerű dolga a döntéshozatal tekintetében, hiszen a verseny során színvonalas előadások, jobbnál jobb produkciók hangzottak el. A díjátadó előtt a két zsűrielnök kiértékelte az egyes kategóriákat. “Nagyon jó látni azt, hogy évről évre jobb előadások születnek, változatosabb, az egyes korosztályokhoz megfelelő volt a szövegválasztás is. Elégedett vagyok”, fogalmazott Tóth Gábor, aki a versmondók teljesítményét értkelte.
A verseny a következő eredményekkel zárult:
A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny következő, járási fordulóját március 10-én rendezik meg a lévai CK Juniorban.
Kapusník Csaba
a képek a szerző felvételei
Támogass minket!
Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!
Támogatom a REflex24-et!
Hozzászólok