2020. május 23-án délelőtt ismét önkéntes szemétszedés zajlott városunk környékén, ez alkalommal az Egészséges és biztonságos Ipolyság elnevezésű facebook-csoport szervezésében.

„A »Tiszta Ipolyságért« című rendezvény a szemétszedésre összpontosít egy vízelvezető árokban a Tesmagi út fölött. Ezt a gyönyörű, erdei területet évtizedek óta pusztítják a felelőtlen lakosok, akik tiszta lelkiismerettel hordják oda a háztartási hulladékot”

– olvasható a szociális médián keresztül is meghirdetett esemény leírásában.

Az önkéntes akció eredményességéről Števčat Tomáš szervező számolt be lapunknak. Mindenekelőtt kiemelte, hogy a járvány kapcsán szigorúan odafigyeltek az óvintézkedésekre. A résztvevők számára kötelező volt a szájmaszk viselése és a 2 méteres távolság megtartása.

„Ez már a második ilyen rendezvény, most 10 önkéntes gyűlt össze. Első alkalommal körülbelül 4000 liter szeméttől sikerült megszabadítani a környezetünket, másodjára pedig 8000 liter került a méltó helyére”

– értékelte az eseményt Tomáš.

Hozzátette azt is, hogy a 8000 literhez hozzászámlálandó majd még egyszer annyi, nagyméretű hulladék, amit nem lehetett bezsákolni. A szemétszedés egyébként különösen nehéz terepen zajlott, a vízelvezető árok egy szakadékhoz hasonlítható. A résztvevők biztonsága érdekében hegymászó felszerelést is biztosítottak a szervezők.

„A jövőben havi szinten tervezünk hasonló megmozdulásokat. A napokban is több bejelentést kaptunk a lakosoktól az illegális szemétlerakatokkal kapcsolatban. Elképesztő viszont, hogy egyesek továbbra is bepakolnak az utánfutóikba és széthordják a szemetet. Ha nem látják, azt hiszik, nem is létezik. Harcolni fogunk ez ellen.”

A facebookcsoport elérhető itt.


fotók: facebook.com/ Egészséges és biztonságos Ipolyság

Az írás a Reflex24 havilap 2020/6. számában jelent meg.

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.03.22.

Az Úri muri bemutatója a Komáromi Jókai Színházban

Ma mutatja be a Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét. Az előadást Bagó Bertalan…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb