Celldömölkön került megrendezésre az Euro One Strong Man Championship 2020 első fordulója július 11-én. A nemzetközi versenyen 12 erősember mérte össze erejét és kitartását: 6 fő Magyarországról, 4 fő Szlovákiából és 2 fő Lengyelországból. Városunk legerősebb embere, Zlatner Zsolt három versenyszámban is győzedelmeskedett, összesítésben a harmadik helyen zárt.

A bajnokság első fordulóján 5 különböző versenyszámban mutathatta meg minden résztvevő, mit tud. A legelső a kamionhúzás volt, mely során két 7,5 tonnás nyerges vontatót kellett 20 méter távolságra húzni. Ezt megnyerte Zsolti, ahogy az autó- és söröshordó tartást és a kőgolyó pakolást is, utóbbi kettőt jelentős fölénnyel. A rönknyomás és a zsákpakolás viszont nem a tervek szerint sikerült, viszont a dobogós helyhez ezzel együtt is elég volt erősemberünk eredménye.

“Sajnos az egyik kedvenc számom, a zsákpakolás nem úgy sikerült, ahogy vártam. Sok pontot vesztettem. Bepumpálódott a karom és nem tudtam kontrolálni a tartást…”

A bajnokságból még két forduló van hátra, így semmi sincs veszve. A verseny második része augusztus 1-én valósulhat meg, a Balaton mellett. A vízparti táj adottságait kihasználva a vízben fognak versenyezni az erősemberek.

A harmadik forduló végén derül majd ki, összesítettben kik állhatnak dobogóra. Nem elhanyagolandó, hogy az első három helyezett pénzjutalomban is részesül. A három állomásos sportesemény azért is kiemelt jelentőségű, mert a koronavírus helyzet miatt a legtöbb hasonló verseny elmaradt.

“Az időjárás kedvezett szombaton, de kissé elrontottam a tápanyagbevitelt – ezen is alakítok a jövőben. Idén ez az első versenyem, és örülök az eredményemnek, mert sikerült néhány számban a bajnokot is megvernem…” – zárja Zsolti bizakodóan a szombati nap kiértékelését.

Barátokkal minden sokkal könnyebbe💙🦾🙏Köszi fiúk,hogy mellettem voltatok😊KK.Šahy Team🦾

Uverejnil používateľ Zsolt Zlatner Sobota 11. júla 2020

Reméljük, hogy augusztus elején, a balatoni verseny kapcsán is hasonlóan jó, ha nem jobb eredményekről tudunk majd beszámolni.


fotók forrása: Zlatner Zsolt

Címkék: , , ,

Hozzászólok

Támogass minket!

Támogasd Te is a Garam és az Ipoly mente lapját, a Reflex24-et, hogy a következő hónapokban is eredményesen működhessen tovább a portálunk és a havilapunk!

Támogatom a REflex24-et!
Olvasta már?
2024.04.14.

Kutatás az Ipoly mente kultúrális életéről – Mondja el véleményét!

Győry Zsófi Nyugat-Magyarországról származik, végzős egyetemi hallgató Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Idén szerzi meg diplomáját közösségszervezés-szakon. Mivel…

2024.04.11.

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét

Kulturális központtá alakítják át az egykori ipolysági rendelőintézet épületét. A beruházásra az Interreg Magyarország-Szlovákia HUSK-2023 programból nyert támogatást…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb