Hirdetés

Ipolyság. Az utóbbi pár napban sajnos egyre több koronavírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak, így a szeptember 3-án zajló képviselőtestületi ülésen rendkívüli pontként újra terítékre került az esemény megrendezésének kérdése is. A járványügyi helyzetre való tekintettel végül az a döntés született, hogy az idei, XXXIX. Honti Kulturális Napokat Ipolyság város nem rendezi meg.

„Júliusban még bizakodva szerveztük az idei Honti Kulturális Napokat: úgy tűnt, a járvány visszavonul, és a megszorítások is nagyban enyhültek. Ennek fényében reménykedtünk, hogy bár szerényebb körülmények között, de változatos műsorral tudunk kulturális élményt nyújtani a rendezvény látogatóinak” 

– nyilatkozta Zsóka Szilárdka, a kulturális osztály vezetője. 

A vonatkozó testületi ülésen Srna Pál képviselő nyújtotta be az esemény megrendezéséről szóló javaslatot, a többség azonban – a járványügyi kockázatra hivatkozva – nem támogatta a háromnapos kultúrprogram megvalósítását.

Nem mindenki értett egyet a döntéssel: 

„Nem szabad alábecsülni a járvány veszélyeit, viszont én hiszem azt, hogy lehetett volna találni olyan forgatókönyvet, mely alapján biztonságosan meg tudtuk volna szervezni ezt a kulturális rendezvényt” 

– nyilatkozta kérdésünkre Zachar Pál önkormányzati képviselő.


Megkérdezzük olvasóinkat! Adj hangot véleményednek Te is!

Az ipolysági képviselőtestület úgy döntött, hogy a város idén nem rendezi meg a Honti Kultúrális Napokat. Szerinted jó döntés született?

Címkék: , , ,

Hozzászólok
Olvasta már?
2020.09.23.

Koronavírus Ipolyságon: az egyházi iskola áttért a narancssárga fázisba – FRISSÍTVE

Tájékoztatjuk a tisztelt szülőket, hogy 2020. 9. 23-án iskolánk egyik gimnazista diákjának koronavírus tesztje pozitív lett, olvasható a…

2020.09.24.

Bemutatjuk a Pattomatto olasz étterem tulajdonosát és konyhafőnökét

Palást. Máté Patrik (33) Ipolyságon született, ugyanitt járt alap- és középiskolába, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam-…

2020.09.22.

„Leltározás közben jött az ötlet…”

Heimlich Norbert (28) Ipolyságon él, mentősként dolgozik. Az elmúlt néhány hétben több zsák használtruhát vitt a környékbeli rászoruló…

2020.09.21.

Ipolynyéken is regisztráltak egy koronavírusos esetet

A Nagykürtösi járásban is egyre több koronavírussal fertőzött személyt regiszrálnak a Regionális Közegészségügyi Hivatal közlése szerint. Az ipoynyéki…

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális REflex lapszámot.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kérem várjon...

Köszönjük a feliratkozást!

Ipolyság Szlovákia
Legolvasottabb
Programajánló
No event found!